Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-14 / 112. szám, kedd

A ŽIUNA LEGYŐZTE A RAJNOKIELÜLTET Az I. labdarúgó-liga 26. fordulójának hét mérkőzését tegnap ját­szották, de a két estiről korai lapzárta miatt ezúttal nem számol­hatunk be. A forduló befejező találkozója, s egyben csattanója a Prágában ma 17.00 órai kezdettel lebonyolításra kerülő rangadó, a Dukla Praha — Slovan Bratislava mérkőzés lesz. A Žilina csapata nagyszerű első félidő utáii biztosan győzött az Ostrava ellen, s ugyancsak, — bár tizenegyesek segítségével —, otthon tartotta mindkét bajnoki pontot a Slávia is. A nitraiak me­gint idegenben tettek ki magukért, Plzenben gól nélkül mérkőz­tek. A Prešovnak nem sikerült többet kicsikarnia a bajnok ellen az l:l-es döntetlennél . . . 1:1 (0:0) Zbrojovka 3l0 (1l0) Bratislava, 7000 néző, játékveze­tő: Pouček. Góllövők: Obložinský, Hrica és Levický. Érdemes volt kijönni — mon­dották a nézők a mérkőzés után. És csakugyan: az lnter nemcsak 3:0 ra győzött és megszerezte a számára oly fontos két bajnoki pontot, hanem futballozott is. El­lenfele a tavaszi idény legered­ményesebb csapata, a Zbrojovka Brno volt, de a vendégek nem igazolták jó hirneviiket. Szinte az egész mérkőzés folyamán aláren­delt szerepet játszottak. Mi sem bizonyítja a Zbrojovka „erőssé­gét“, mint az, hogy a kilencven perc folyamán Majthényinak egy kapura tartó labdát sem kellett védeni. És ez mindennél ékeseb­ben beszél. A vendégek ugyan magabizto­san kezdték a mérkőzést, hossza­san vezetgették a labdát a kö­zéppályán, de öt percnyi játék után az lnter irányította a ta­lálkozót. Már az első percben Le­vický lövését csak szögletre tudta ütni Padúch. Ekkor úgy tűnt, hogy nem sokáig kell várni az első gólra. Ez azonban csak a 33. percben következeit be, ami­kor egy ritkán látható Mráz— Petréš—Obložinský akció után az utóbb említett talált a hálóba. A 44. percben növelhette volna elő­nyét az lnter, de Pouček játék­vezető nem alkalmazott előnysza­bályt, pedig Petráš már csak a kapussal állt szemben. A 47. perc­ben Hrica húszméteres lövése a felső lécről vágódott a gólvonal mögé, majd húsz perc múlva az egyik brnói hátvéd Levický elé fejelte a< labdát, aki azt könyör­telenül a hálóba vágta. A három szép gólon kívül gyors, szellemes támadásvezetése­ket is láttunk az Intertől, s a nézőtéren sokszor csattant fel a taps. Ugyancsak élvezte a közön­ség Petráš egyéni alakításait is. A Brno csalódást okozott nehéz­kes, lassú játékával. Az lnter gyorsaságban, helyzetfelismerés ben és összjátékban is felülmúl­ta ellenfelét. Régen láttunk a hazaiaktól ennyi kapuralövést, csatárok lövéseit tizenöt alkalom­mal kellett hárítani Padúch ka­pusnak, aki többször is kitüntette magát. Az lnter legjobbjai Mráz, Le­vický és Petráš voltak. A vendé­gek csapatából Padúch kapus és Pospíšil érdemel dicséretet. Plzeň Nitra 0:0 Plzeň, 8006 néző, játékvezető: Skoumal. A hazai fölény szinte nyomasz­tó volt, de Bican, Gomola, Kaš- par, Formán, Strune, Uličný még a legnagyobb helyzeteket is ki­használatlanul hagyta. Egy nitrai gyors ellentámadás az AC csapa­tát juttathatta volna vezetéshez, de Tóthot meglepte, hogy nagy helyzetbe került. A plzeííl fölény tővábbra Is folytatódott, de mindvégig ered­ménytelen maradt. 3:1 (1:0) Slávia VSS Prága, 15 000 néző, játékvezető: Cejka, góllövők: Segmiiller és Herda (2), ill.: Boros. Eléggé közepes iramú találko­zót láthatott a szépszámú közön­ség, amelyen a fölényt a hazai csapat mondhatta magáénak. A helyzetek közül Segniüller egyet használt ki a 26. percben. Szünet után a 48. percben Bo­ros jól futott el és lapos lövése az egyenlítést eredményezte. A találkozó sorsa a következő percekben dőlt el. Cejka játék­vezető a 49. percben büntetőt Ítélt, amelyet Herda értékesített. Pollák tiltakozott az ítélet ellen, sárga lapot kapott. Az 51. perc­ben a játékvezető újra a tizen­egyes pontra mutatott, megint Herda volt a végrehajtó. A befe­jezésig már említésre méltó nem történt, mindössze veszélyes játé­kért Lužának is sárgalapos figyel­meztetés jutott. A,,százasok“ klubjának új tagja: Strausz János A ki csak egy kicsit is fi- gyeli a hazai futball ese­ményeit, az nagyon jól ismeri Strausz János nevét. A Veľké Kapušany (Nagykapos) szüle­tésű csatár ezéo november ti- zenhatodikán tölti be harminc­két tedik életévét és éppen eb­ben az esztendőben érte el éle­te egyik legnagyobb sportsike­rét: belőtte századik ligagólját, és ezzel a csehszlovák labdarú­gó-sport egyik halhatatlanjává Vált. A VSS—lnter mérkőzés gyen­ge játékot és váratlan ered­ményt hozott. A vendéglátók soványka düntetlent értek el a sárga-feketék ellen és lehor­gaszt ott fővel ballagtak a mér­kőzés után az öltözőbe. Csak Strausz szemében csillogott egy kevéske öröm: végre belőtte századik gólját is! Másnap dél­előttre beszéltünk meg egy kis találkozót a VSS pályáján, itt tettem fel néhány kérdést a boldog játékosnak. — Emlékszel az első gólodra is, János? — Igen. 3:l-re győztünk itt­hon a Baník Ostrava ellen és én is lőttem egy dugót. — Ezt a jubileumi gólt fejjel bombáztad a léc alá, a kitűnő Majthényi sem védhette. Gól­jaid többségét fejjel érted el? 1974. V. 14. — Nem, nem, a száz között mindössze vagy huszonöt a fe­jesgól. — Mikorra vártad'a századi­kat? — Bevallom, sokkal előbbre. A Dukla és az Ostrava ellen is lőttem eqyet-egyet, sajnos a bí­ró les címén egyiket sem adta meg. — Zavart e az a tudat, hogy éppen a századik dugó követ­kezhetne? — Nem zavart, de egy kissé idegesebb voltam már az utób­bi időben, mert három itthoni mérkőzésen nem találtam a hálóba. — Es az lnter elleni mérkő­zés előtt? Erezted-e, hogy most végre bemegy? — Ereztem, és ürülök, hogy nem csalódtam érzéseimben. — János, hosszú ideje szere­pelsz az élvonalban. Ki volt a legkedvesebb edződ? — Pista bácsi, azaz Stefan Jaőiansky. — Es kikkel értetted meg magad a legjobban a pályán? — Tóth Tiborral, és amíg szélsőt játszott, František Ho- holkoval. — Mit kívánnál magadnak most, a századik gólod után? — jó egészséget mindenek­előtt. Attól függ a többi. A százgólosok klubja tehát új taggal gyarapodott. A cseh­szlovák labdarúgó liga mai já­tékosai között mindössze ket- ten vannak, akik elmondhat­ják, hogy tagjai a ritka társa­ságnak. Strauszon kívül Jozef Adamec, a Spartak Trnava csa­tára. Örülünk, hogy Strausz Já­nos bebizonyította, mestere a góllövésnek. A kitűnő csatár vérbeli labdarúgó, egyik mér­kőzésén sem tud „lazsálni" és akkor ts képes gólt lőni, ami­kor azt a szurkolók vagy az edző talán már nem is várják. Gratulálunk! BATTA GYÖRGY Prešov Trnava Prešov, 7000 néző, játékvezető: Havlasa, góllövők: Turcsányi, il­letve Horváth. A hazaiak nagyon akartak, de gyakori támadásaikat a rutinos vendégcsapat védelme rendre megállította. Szünet után a már előzőleg Is egyre többet támadó Trnava szerezte meg a vezetést Horváth révén a 49. percben. A prešovi nagy Igyekezet az 57. percben hozta meg az egyenlítést Turcsányi lövésével. A későbbiek folyamán a Prešov elkeseredetten támadott, a Trna­va jól védekezett és gyér ellen­támadásaival veszélyeztetett. A hazai csapatnak már csak elméleti lehetősége marad a ki­esés elkerülésére. 3:0 (3:0) Žilina Ostrava Žilina, 10 000 néző, játékvezető: Slrovátka, góllövők: Beles, St. Tömének és Slezák. A 20. percig. tartott, míg a ha­zai csapat teljesen magához ra­gadta a kezdeményezést, de az­után az állandósuló ZVL fölény gólokban is megmutatkozott. Az elsőt a 21. percben Beles mintegy 20 m-röl lőtte. Három perccel később St. Tománek kapáslövése talált a hálóba, majd az első fél­idő befejezése előtt Slezák fe­jesgólja következett. Szünet után Is folytatódott a žilinai fölény, ám mintha a ZVL csatárok már megelégelték volna a góllövést. Az egész hazai csa­pat már csak azzal törődött, hogy a mezőnyben ellenőrizze a játé­kot, csírájában fojtsa el az ostra­vai kitörési kísérleteket. A Davis Kupáért Tegnap a Davis Kupa európai zónájának negyeddöntőjében két mérkőzés ért véget. Jugo­szlávia a B-csoportban, Hollan­dia pedig az A-csoportban biz­tosította elődöntőbe jutását. Eredmények: Jugoszlávia — EAK 3:2, Hullandia—Finnország 4:1. További mérkőzések állása: NSZK—Spanyolország 2:1, Ausztria—Franciaország 2:1. Az ázsiai zóna döntőjében meglepetésre India 2:l-re ve­zet Ausztrália ellen. Az amerikai zóna döntőjében Dél-Afrika 3:0-ra vezet Kolum­bia ellen, s ezzel már biztosí­totta továbbjutását. A profi teniszezők dallasi tornájának döntőjében az auszt­rál Newconrbe 4:6, 6:3, 6:3, 6:2- re győzött a svéd Borg ellen. Newcombe a verseny után így nyilatkozott ellenfeléről: „Biz­tos vagyok benne, hogy Burg hosszú éveken át a világélvona­lába fog tartozni. Volna számá­ra egy atyai tanácsom. Az a ve­szély fenyegeti, hogy tűi gyor­san elhasználja erejét. Minden héten játszik, érthetően minde­nütt kíváncsiak a kitűnő képes­ségű fiatal játékosra. Ha okos lesz, talál időt pihenésre is. Ha nem így cselekszik, hamarosan nehézségei lehetnek a könyöké­vel ,mert ütései túl erősek.“ A záhoriei nemzetközi 10 kilométeres gyalógló verseny első három helyezettje — balról: Benčik (Dukla B. Bystrina — 2. helyezett), Flórián (magyar — 1. helyezett), Gorský (lengyel — 3. helyezett) (Jankovic J. felv.) Győzelemmel búcsúztak a brazilok Brazília labdarúgó-váloga­tottja a VB előtti utolsó hazai előkészületi mérkőzésen 2:U (2:0) arányú győzelmet aratott Paraguay együttese ellen. A 7. percben Marinho 11-esből volt eredményes, majd a 18. percben Rivelino gólja állította be a végeredményt. Írország válogatottja Chi'e együttesét 2:1 arányban győzte le. Lengyelországban a bajnok­ság 27. fordulója után a táb­lázat első helyét a 38 pontos Rueli Chorzow foglalja el. A Gőrnik, a Légia és a Wisla 6 ponttal lemaradva követi az él­lovast, amely idegenben ért el 1:1 arányú döntetlent a Zagle- bie Walbrzych ellen. Jugoszláviában a 33. fordu­lóban az éllovas Hajdúk Split odahaza győzött 4:1 arányban a Borac ellen. Ugyancsak 43 pontja van a Velezsnek, amely ellenfelét, a Cseliket 2:0 ra győzte le. Spanyolországban a 34., vagy­is az utolsó forduló volt soron. Az már régen eldőlt, hogy a bajnoki elmet az FC Barcelo­SPORTHÍRADÓ • Belgium Nagydíját a For­ma 1 versenyautók kategóriájá­ban a brazil Fittipaldi nyerte az osztrák Lauda és a dél-afri­kai Scheckter előtt. • A Budapesti Honvéd nem­zetközi öttusaverseny első szá­mát, a lovaglást, a román Tai- na nyerte 1100 ponttal. A csa­patversenyben az első nap után a Csepel vezet 3300 ponttal. • Argentína férfi kosárlab­da-válogatottja Nyugat-Berlin- ben, ill. Bambergben 96:89 (45:46 ra) és 87:86-ra győzött az NSZK együttese ellen. • A Sao Paulo-i nemzetközi kosárlabda-tornán Jugoszlávia 80:46 arányban fölényesen fek­tette kétvállra Mexikó együtte­sét. na szerezte meg, (50 p), má­sodik az Atlelico Madrid 40 ponttal. Bulgáriában ugyancsak a l utolsó (30.) forduló volt soron. A 47 pontos Levszki, a bajnok mögött a CSZKA Szófia 46 pont­tal szerezte meg a második he­lyet. 3. a 34 ponttal rendelke­ző Lokomotív Plovdiv. A Lev- szki helyi vetélytársától, a Lo­komotív együttesétől 4:2 ará- nvú vereséget szenvedett. A CSZKA a Minor Perniket győzte le 5:l-re. Olaszországban is bajnokot avattak. Még egy forduló van hátra, de a 42 puntos Lazio elő­nye már behozhatatlan. A má­sodik helyezett Juventusnak csupán 39 pontja van. Mindkét éllovas sikeres volt. A Lazio a Foggiát l:0-ra, a Ju­ventus a Fiorentinát 3:l-ro győzte le. Honvéd—ZTE 0:0 A magyar labdarúgó NB !. 27. fordulójának utolsó mérkő­zését a Budapesti Honvéd és a Zalaegerszeg játszotta Kis­pesten s a találkozóra ritkán, látott alacsony színvonalú játék után gól nélküli döntetlennel végződött. Az NB I. állása. 1. U. Dózsa 27 17 5 5 65:28 39 2. FTC 27 14 8 5 50:25 36 3. Tatab. 27 13 9 5 35:32 35 4. ETO 27 13 7 7 35:32 33 5. Videoton 27 13 6 H 33:28 32 6. Honvéd 27 13 5 9 49:31 31 7. MTK 27 11 6 10 42:34 28 8. Vasas 27 8 12 7 31:28 28 9. Pécs 27 9 10 8 24:26 28 10. SBTC 27 7 12 8 22:28 26 11. Csepel 27 10 5 12 34:35 25 12. Haladás 27 8 7 12 29:38 23 13. ZTE 27 9 4 14 24:39 22 14. Egyetért. 27 3 13 11 22:47 19 15. Szeged 27 4 9 14 25:43 17 16. Dorog 27 2 6 19 22:48 10 Vasárnap a Sczeczinben végződött VI. útsza­kasszal lezárult az idei kerékpáros Békeverseny első része. A tegnapi pihenőnap után ma a me­zőny az NDK területén folytatja a küzdelmet. Az eddigiek során mind az egyéniben, mind pe­dig a csapatban az első helyért a szovjet, len­gyel, csehszlovák és az NDK versenyzői között folyt ádáz harc. Mint ismeretes, a rajt a lengye­leknek sikerült a legjobban. Henrych Jablonski lengyel államelnök és Piotr Jaroszewicz minisz­terelnök értékes díjakat ajánlott be a Békever­seny lengyelországi szakaszai egyéni és csapat- győztesének. Jablonski elnök serlegét a lengyel válogatott, Jaroszewicz elnök serlegét pádig a lengyel Mytnik kapta. A csehszlovák csapat szereplését némi balsze­rencse kísérte. A válogatott egyelőn a 4. he­lyen van 2:54 perccel a vezető Lengyelország mögött. Egyéniben Hrazdíra a 6., BartoníČek a 8., Matousek 11., Labus 14. Jaroslav Menhart, a válogatott edzője így értékelte védenceinek ed­digi teljesítményét: — Az idei Békeverseny első harmadát két egyenkénti indításom verseny tette még nehezeb­bé. Nem hittük volna, hogy ilyen jól helytál­lónk, hiszen kevés idűnk volt a felkészülésre és tudjuk, hogy a szakosztályokban ezt nemigen gyakorolják. Mindkét „időfutain“ jó próbatétel volt, visszatükrözte versenyzőink fizikai és pszi­chikai felkészültségét. — Az első napi húsz kilométeres távon bebi­zonyosodott, hogy ebben az számban évről évre javulunk. Meggyőződhettünk versenyzőink jó erőnlétéről, lelkiállapotáról. Együttesünk bebi­zonyította, liogy a legjobbak, a legkiegyensúlyo­znttabbak közé tartozik. Kár, hogy vasárnap Ma- tuušek és BartoníČek is bukott, mert ez az ősz* szetett versenyekben károsan hatott helyzetünk­re. A lengyelországi útszakaszokat nagy átlagse­besség és kiegyensúlyozottság jellemezte. Csu­pán az egyenkénti indításos két verseny tudta egy kissé „szétszórni“ a mezőnyt. Az egyes ver­senyzők időeredményei közti különbségek azon­ban csak minimálisak és az NDK sík területein most következő útszakaszok változtathatnak # sorrenden. — A csehszlovák csapat tagjai közül elsősor­ban Hrazdíra helytállását kell kiemelnem. 0 a többieknek példaképül szolgálhat. Kellemes meg­lepetésnek számít BartoníČek javuló formája. Az újonc Henkét a többiek egyenrangú társul fo­gadták. Mindnyájan igyekeznek legjobb tudá­suknak megfelelően szerepelni. A VI. útszakasz után az összetett verseny ál­lása a következő: Egyéniben: 1. Mytnik (lengyel) 13:17:11, 2, Gonschorek (NDK-beli) 13:17:35, 3. PikkuuS (szovjet) 13:17:44, 4. Gorelov (szovjet) 13:18:15, 5. Szozda (lengyel) 13:18:33, 6. Hrazdíra (cseh­szlovák) 13:18:34, 7. Brzezny (lengyel) 13:18:46, 8. BartoníČek (csehszlovák) 13:18:58, 9. Hart- nick (NDK-beli) 13:18:59, 10. Csuszov (szovjet) 13:19:10, 11. Matoušek (csehszlovák) 13:19:19. Csapatban: 1. Lengyelország 39:52:23, 2. Szov- jelunió 39:53:49, 3. NDK 39:54:39, 4. Csehszlová­kia 39:55:17, 5. Hollandia 40:02:07, 6. Bulgária 40:03:46, 7. NSZK 40:04:22, 8. Ausztria 40:07:19, 9. Dánia 40:07:24, 10. Románia 40:08:45. ^ {kJ

Next

/
Thumbnails
Contents