Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-12 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó
t974. V. 12. 19 ALAPOSSÁG A vö intézi az anyósa temetési ügyeit. A temetkezési vállalat alkalmazottja megkér dezi: ffifc. A. megboldogultat elhantoini vagy elhamvasztani kívánják? — Előbb elégetni, ázután eltemetni! . . Ami biztos, az biztos - válaszol a vö KÉRDÉS — Édesem — szál a fiatal- asszony a férjéhez —, még mindig olyan drága vagyok neked, mint az esküvőnk előtt? — Nem tndom, akkor még nem számoltam a kiadásokat. VAGY — Igazgató kartars, kérek egy. napi szabad ságot! Szeretnék elmenni az anyósom temeté sére- ■ Én is! . . ľ — mondja az igazgató. DOPPING — A góloknál majd ő rohan be csókolódznil Sajdik Ferenc rajza — A hús rágós, kérem a főpincértl — Ö nincs az étlaponl (Jezs) SZŰVEG NÉLKÜL Ľubomír Kotrha raym Váratlan volt... ; (Krokogyil) KÖLCSÖNÖS BIZALOM A skót felkeresi az orvosát. A vizsgálat után az orvos felteszi a kérdést: — Ha szükségesnek tartanék egy operációt, meg tudná fizetni? Mire a skót: — Ha nem tudnék fizetni, akkor ts szükségesnek tartaná az operációt? TALÁLÓS KÉRDÉS A parkban két férfi ül a pádon. Az egyik megszólal: — Bocsánat, de nem tetszik tudni, mi az: piros-fehér csíkos, 24 lába van. és zöld a szeme? — Nem tudom. — Én sein, de a maga helyében lévenném az ingemről. KICSISÉG Az üzemi mulatságon egy fiatalember kesereg kollégájának: — Minden lány. akit megkérdezek, hazavihetem e, elutasít! — Szabad tanácsot adnom? — Igen. .— Vedd ki a nadrágcsipte- tőt, amit kerékpározásnál használsz! TAKARÉKOSSÁG A mű/enni ban kérdezi egy fiatalember: — Kérem, hol vannak az aktfestmények? — Most a második emeleten — közli a niúzeuinőr. — Állandóan át kell akasztanunk őket, hogy a szőnyegek egyenletesen kopjanak. LEVES I : — Drágám, ebből a levesből tíz tányérral kellett volna főznöd, nem kettővel. — Annyira ízlett? — Tulajdonképpen nem. De akkor éppen eltaláltad volna, hogy mennyi só kell bele. KEVÉS BESZÉDÜEK r István gazda és János gazda találkoznak az országúton. — Beteg a tehenem — mondja István gazda. — Az enyém ls beteg volt a tavaszon — így János gazda. —* Mit adott neki? — Terpentint. István gazda bólint, azzal mindketten böknek egyet a kalapjukon, és megy ki-ki az útjára. Vagy két nap múlva megint Összehozza őket a jósors. — Beadtam a tehénnek a terpentint — újságolja István gazda —, de megdöglött tőle. — Az enyém ls — biccent János gazda. Miért nem mondta? i »— Nem kérdezte. EGYRE MEGY A skót bejelenti az anyakönyvi hivatalban, hogy gyermeke született. — Mennyibe kerül egy születési bizonyítvány? — kérdezi a hivatalnoktól. — Semmibe. Ez ingyenes — hangzik a válasz. — Úgy? — szól a skót. — Akkor bejelentek még egy gyereket. * TERÁPIA Az erősen dadogó Dödölét a sógora beajánlja egy orvoshoz, aki a beszédhibák gyógyításával foglalkozik. Néhány hét múlva találkoznak az utcán. — Na, hogy haladsz? — érdeklődik a sógor. Dödöle egyet-kettőt tátog, aztán egész folyékonyan mondani kezdi: — A huszárregiment remek iramban vágtat a répaföldek között. — Gratulálok, öregem! — örvendezik a sógor. — Ez igazán kitűnő! — Pe-pe-persze! — dadogja Dödöle. — Csak az a ba ba-baj, hogy nem ml- mi-mindig pa-passzol ... SZERGEJ GYITJATYEV: Azért meg vannak emberek .../ Felszállók az autóbuszra. A bejáróinál, mint szokás szerint. Letépek egy menetjegyet, annak rendje-módja szerint. Pénzt, természetesen, nem dobok a perselybe. Továbbmegyek és ... Az emberek persze nagyon tapintatosak, mintha nem láttak volna semmit. Ahogy az lenni szokott. Egyesek az újságolvasásba merültek, mások kibámultak az ablakon mint a külföldi turisták. Csak emberek az emberek. Ülnek az autóbuszban és utaznak. Robogunk. Az emberek valamennyien úgy viselkednek, mint az emberek. Egyszer csak az egyik hirtelen rákezdi: — ön, polgártárs — mondja — leszakított ugyan egy menetjegyet, de az öt kopejkát a perselybe nem dobta be. Pedig müveit embernek látszott. Még aktatáskája is volt. Bs ilyeneket mond. Teljesen megdermedtem. — Ki vagy — mondom —, hogy kerültél ifié? — Munkából jövök! — lói van —, mondom — erőt, egészséget, és ne zavartasd magadat. Erre azt mondja: — Lelkiismeret, polgártárs! Az embernek legyen lelkiismerete. — Mi nem kéne? — mondom. — Talán fordítsam ki a zsebeimet? Tényleg, mit akarna! Csak emberek az emberek. Rendesen viselkednek. De ez ... — Ha nem fizet — mondja — ezt az autóbuszt el nem hagyja. Legfeljebb a holttestemen át. — Miért is ne? — mondom. Felkeltem, és a sarokba szorítottam a pasast. Az aktatáskáját a fejére tettem. De ő felugrott, hadonászott a táskával, és ordít: — Polgártársak! Hová bámultok? Hát lehetséges ez? Emberek ... Hát ugrált, kiabált vagy öt percig, aztán berekedt. Nyilván elfáradt. Még egy utolsót hadonászott a táskával, körülnézett — és látta: csak emberek az emberek. Rokonszenvesek, kedvesek. Még hellyel is kínálták öt. S egyszer csak valami megszólalhatott benne. Fejét a mellemre szorította. Sírva akadt. Én meg simogatom a fejecskéjét. Elkeseredett. — Bocsásd meg, barátom — mondja —amit tettem. Az egésznek az a buta jellemem az oka. Nem bírok rendetlenséget látni szó nélkül. Emiatt a feleségem is otthagyott már. és a munkahelyemen ts csak kellemetlenségeim vannak. Csak emberek az emberek — <én meg... Egyszerre sajnálni kezdtem. Látható volt, hogy ez egy beteg ember, mit kezdjek vele ... — Kezeltesd magad — mondom —, kezeltesd magod, apuskám. Oroszból fordította: SÁGI TÖTH TIBOR — Kérlek, főzz amit akarsz, csak hagyj engem dolgozni! Jozef Molín rajza ‘ív ■: j?" l i íyľ? t • • • • « [ijLD>xSfl i- u j ’»Tí~TBHi SZÖVEG NÉLKÜL (Eulenspiegel) * á®? . Ý JtJ\ a* 'V '
