Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-07 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó
1974. IV. 7. 17 A megjelelő követési távolság fokozza a forgalombiztonságot. A fegyelmezett közlekedés negyedéve A motorizáció általános problémái bennünket is érintenek — nevezetesen sok gondot okoz a biztonságos közúti közlekedés. Szeretnénk elérni — fegyelmezett közúti közlekedéssel —, hogy a motorizáció állandó növekedése mellett csökkentsük a közúti balesetek számát. Ennek érdekében sokat tehetnek az illetékes szervek és szervezetek, azonban a legnagyobb felelősség mégiscsak az autókľ i hárul: nekik kell bizonyítaniok, hogy fegyelmezetten, baleset nélkül is tudnak vezetni. Erre a bizonyításra ad alkalmat a biztonságos közúti közlekedés negyedéve is. A biztonságos közúti közlekedés negyedéve elnevezésű akciót az SZSZK Belügyminisztériumának közlekedésrendészeti főcsoportja és a Szlovák Közlekedésbiztonsági Tanács hirdette meg és szervezi. Az akcióba azonban bekapcsolódnak más szervek és szervezetek is, így például a Polgári Honvédelmi Szövetség autóklubja, az iskolák, a pionírok és az ifjúsági szervezetek, a szolgáltatásokat nyújtó üzemek stb. A diákok röpcédulákat fognak osztogatni, amelyek arra hívják fel a gépjárművezetőket, hogy főleg az iskolák és játszóterek közeléljen vezessenek körültekintőbben. A gyermekekkel kapcsolatban meg kell legyeznünk azt is, hogy a közlekedésbiztonsági negyedévben fokozott figyelmet szentelünk a gyermekek közlekedési nevelésének. A Szlovák Közlekedésbiztonsági Tanács széles körű propagá- riós tevékenységet fejt ki Többek között két diapozitív sorozatot készített, amelyeket az összes szlovákiai filmszínházakban vetíteni fognak. A televízió két rövidfilmet tűzött műsorára, az egyik a kerékpárosokról, a másik a gépjárművek biztonságos előzéséről szól. Az egészségügyi központokban és másutt olyan röplapokkal találkozhatunk majd, amelyek felhívják figyelmünket azokra a gyógyszerekre, amelyek használata károsan befolyásolja a gépjárművezetést. Csupán néhány akciót említettünk meg. A szlovákiai járásokban több száz rendezvényt szerveznek s valamennyi középpontjában a biztonságos közúti közlekedés szerepel. A rendezvények arra intenek majd bennünket, hogy közlekedjünk biztonságosan — védjük a szocialista vagyont. Jogos ez a felhívás. A közutakon sok az autóbaleset és szükséges, hogy megtegyünk tőlünk minden telhetőt csökkentésük érdekében. Előttünk az autós idény Szeretnénk, ha az autósok nagy tábora hatékonyan hozzájárulna a biztonságos közlekedéshez. Emberéletekről van szó, amit semmivel sem lehet pótolni... IVAN RAJECKÝ a Szlovák Közlekedésbiztonsági Tanács sajtótitkára Fokozott aktivitással A PHSZ autóklubjai hatékonyan hozzájárulnak a közúti balesetek megelőzéséhez A Polgári Honvédelmi Szövetség Autóklubjának újonnan megválasztott központi tanácsa nagy erőfeszítéseket fejt ki annak érdekében, hogy fokozottabb aktivitásra serkentse az autóklubok tagjait. Tény ugyanis, hogy a motorizáció egyre gýorsabb ütemben fejlődik — míg pl. tavaly mintegy 160 000 személygépkocsival gyarapodott a hazai autópark, a következő ötéve? terv irányszámai szerint az évi gyarapodás eléri a 300 ezret — és ez a gyors ütem egyre nagyobb igényeket támaszt azokkal a szervekkel és szervezetekkel szemben, amelyek feladatkörébe tartozik a biztonságos közúti közlekedésről való gondoskodás. A Csehszlovák Autóklub központi tanácsa arra törekszik, hogy növelje az autóklubok társadalmi tekintélyét, kihasználva e célra minden lehetőséget. Az év folyamán alapos felmérést végez s eddigi tevékenységéből kiindulva körvonalazza az autóklubok tevékenységi kőiét és feladatait, amelyek központjában a nevelőmunka, a közúti balesetek megelőzésére irányuló tevékenység, az autóturizmus szervezése, a szolgáltatások színvonalának emelése és nem utolsósorban a gépjárművezetők oktatásának elmélyítése szerepel. Az év folyamán több akciót szervez: így pl. a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából Zvolen- ban találkozót szervez, amelyen mintegy 1000 autós turista vesz részt. A találkozó keretében több rendezvényre kerül sor, így például tájékozódási versenyre is. A fokozódó aktivitást jelzi az is, hogy a biztonságos közúti közlekedés hónapjában (Csehországban április) és negyedévében (Szlovákiában április, május, június) az autóklubok kezdeményezően bekapcsolódnak a biztonságos közúti közlekedésért indított harcba. Az Autóklub központi tanácsa felhívással fordult a lakossághoz (külön közüljük), és „A közúti jelzőtáblák a gépjárművezetők védelmezői“ akció megszervezésével igyekszik hozzájárulni a közúti balesetek megelőzéséhez. Az akció keretében az autóklubok tagjai megvizsgálják: megfelelnek-e az előírásoknak a felállított közúti jelzőtáblák. A vizsgálat eredményéről jelentést készítenek, ezt az illetékes szervek elbírálják .és gondoskodnak a helyes észrevételek, Javaslatok megvalósításáról. Ezenkívül az autóklubok gondoskodnak a közúti jelzőtáblák megtisztításáról és karbantartásáról. Ezekre n munkákra az autóklubok szerződést kötnek az útfelügyelősé- gekkel s megállapodnak a munkák terjedelmében és díjazásának módjában. Az útfel- ügyelőségek ezt a segítséget szívesen fogadják, mert általában kevés munkaerővel rendelkeznek. Nem vitás, hogy a kezdeményezés hasznos, mert a helyesen felállított és tisztán tartott közúti jelzőtáblák nagyban elősegítik a biztonságos közlekedést. Ugyanakkor hasznos az autóklubok számára is, mert hisz bizonyos anyagi eszközökhöz jutnak, amire tevékenységük elmélyítéséhez feltétlenül szükségük van. Az országban jelenleg 1500 autóklub működik, s ezeknek mintegy 150 000 autós a tagja. Jó lenne, ha még több autós tömörülne a klubokba. Mint az elmondottakból is kiderül, az aktivizálódó autóklubokban akad mód arra, hogy hatékonyabban bekapcsolódjunk a biztonságos közúti közlekedésért folytatott küzdelembe. Annál is inkább, mert fontos társadalmi problémáról van szó. Az Autóklub központi tanácsának felhívása Tisztelt polgártársak! Szocialista társadalmunk fejlődését a közúti közlekedés gyors ütemű fellendülése kíséri. Az autó hovatovább tömeges közlekedési eszköz lesz. Azonban a motorizáció fejlődésével több probléma is felmerül. Ezek egyike a közúti balesetek száma. Tavaly közútjainkon 2073 személy vesztette életét és 41 244-en megsérültek. A balesetek fő oka a felelőtlenség és a figyelmetlenség. Most, az új motoros idény kezdetén együttműködésre és kölcsönös támogatásra szólítjuk Önöket. Felhívjuk — a gépjárművezetőket: előzzék meg a baleseteket a közlekedési szabályok megtartásával, legyenek figyelmesek a polgártársakkal szemben, ne becsüljék túl képességeiket, vezessenek óvatosan; — az autóklubok tagjait: mutassanak példát, segítsék a kevésbé tapasztaltakat, gondozzák a közúti jelzőtáblákat, segítsenek a forgalmi akadályok eltávolításában; — a traktorosokat és az építkezési szervezetek gépjárművezetőit: ne szennyezzék a közutakat, s így vegyék elejét a veszélyes helyzeteknek; — az út felügyelőségek dolgozóit: gondoskodjanak a közlekedési jelzőtáblák „üzemképességéről“, operatíve távolítsák el azokat a forgalmi akadályokat, amelyek veszélyeztetik a biztonságos közlekedést; — a kerékpárosokat: tudatosítsák, hegy a közlekedési szabályzat megtartása az Önök számára is kötelező, mindig az út jobb oldalán, s csökkentett látási viszonyok esetén pedig csakis az előírásoknak megfelelően kivilágított, fényvisz- szaverő üveggel ellátott kerékpáron közlekedjenek; — a gyalogosokat: ne lépjenek a pályatestre hirtelen és váratlanul, áthaladásra csak a kijelölt átkelőhelyeket vegyék igénybe, a járdán, vagy ahol ez nincs, az úttest menetirány szerinti bal oldalán közlekedjenek; — a szülőket: ne engedjék gyermekeiket az úttesten játszani, intsék őket arra, hogy fokozott figyelemmel haladjanak át az úttesten; — a tanítókat: vezessék a gyermekeket arra, hogy az úttesten fegyelmezetten viselkedjenek és biztonságosan közlekedjenek; — a közbiztonsági szervek tagjait: továbbra se legyenek elnézőek azokkal szemben, akik felelőtlenségükkel veszélyeztetik polgártársaink egészségét és életét. Közös erőfeszítéssel járuljunk hozzá ahhoz, hogy családunkhoz egészségben és boldogan térjünk vissza azokról az utakról, amelyek során megismerkedtünk hazánk szépségeivel, vagy teljesítettük munkánkból eredő feladatainkat. Akadályozzuk meg, hogy a közutakon gyermekek, anyák, apák — polgártársaink életüket veszítsék! Küzutainkon sok az áldozat. Vigyázzunk főleg a gyermekekre. KIS felvételei A közlekedési szabályok megtartása a gyalogosokra is vonatkozik.