Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-07 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó
Georgij Holopov (szül. 1914) — ismert szovjet író, a „Zvezda“ leningrádi irodalmi-művészeti folyóirat főszerkesztője. Eddigi munkásságát négy nagy regény fémjelzi, a „Fények az öbölben", a „Granada", a „Vészes esztendő" és a „Dokkmunkás". Az utóbbi időben elsősorban a kisepika műfaját műveli. Elbeszéléseinek és kisregényeinek fő témája: a Honvédő Háború eseményei, a hazá- lukat hősiesen védelmező szovjet katonák sorsa. Georgij Holopov haditudósítóként szülővárosából, Leningrádból elindulva, végigjárta a háború hadszíntereit, sok fronton megfordult, számos hadműveletben vett részt. A közölt részlet „MAGYAR REGÉNY“ című kisregényéből való, amely 1970-ben jelent meg Le- ningrádban az író más kisregényeivel és elbeszéléseivel együtt, önálló gyűjteményes kötetben. hallatszik, és Misa Panyinnal tüzéreink tüzelőállásai felé indulok. Kiérünk a Duna-partra. A kis téren egy egész tüzérosztály állomásozik; huszonkétmüUioéter rés lóvegeik csövei a Gellért-hegyen magasló Citadellára és a királyi várra szegeződnek. A Duna szomorú látványt nyújt — a folyó fölött alacsonyan ködfátyol lebeg, a felrobbantott hidak vízbe merült ívei körül összetorlódott a jég. A Margit- híd néhány száz méterre jobbra van tőlünk. Ezt M iért választottuk éppen ezt a házat, miért nem csengettünk be a mellette levőbe?... Liszt Ferenc miatt. A nyitott szellőzőablakból ugyanis a Hatodik Magyar Rapszódia hangjai hallatszottak. Hármunk közül egyikünk sem volt képes továbbmenni. Nem túlságosan rokonszenves öregasszony nyitott ajtót. Sokáig mustrált bennünket, értékelő, tapogató tekintettel. A szállás ügyéről kollégám, Misa Panyln haditudósító tárgyalt, ő jól tudott németül. Az öregasszony nyomban figyelmeztette Misát: ez tisztességes családi ház, és ő nem engedi meg, hogy holmi könnyű nőcskéket hozzanak a házába és éjszakai tivornyákat rendezzenek. Panyin felcsattant: — Nem téveszt össze bennünket a német tisztekkel? Az öregasszony lomhán legyintett: — Ö, maguk mind egyformák! A katonatiszt az katonatiszt! Már távozni akartunk, ekkor azonban félbeszakadt a zongorajáték, és a ház ajtajában megjelent egy fiatal nő: hosszú szipkába illesztett cigarettát szívott, kedves mosollyal behívott a házba, s közben nagy igyekezettel mondta oroszul: — Po-zsá-luj-sztal — és sebesen hadarva, nyomban hozzátette magyarul: — tessék, tessékl Felmentünk az öt lépcsőfokon és megálltunk a kis pihenőn. Az öregasszony fürgén előreszaladt, s utunkat állta a kitárt ajtóban. Nem, ilyen egyszerűen, csak úgy kurtán-furcsán nem akarta beengedni házába a legelső jöttment lakókat! Válogathatott: a 9. Gárda Hadsereg törzsének és politikai osztályának tisztjei reggel óta e csendes városkában kószáltak, hogy szállást találjanak. Áz öregasszony megkérdezte: — Persze, nálam akarnak étkezni Is? — Kívánatos, de nem feltétlenül szükséges — válaszolta Vologya Szemjonov; ő is jól tudott németül. — Élelmiszert hoznak? — kérdezte már oroszul az öregasszony, felém fordulva. — Hozunk, hozunk! — válaszoltam készségesen, hogy lerázzam. — Tiszti fejadagunk van. Pénzünk is akad, mamácska. Egyet-mást a piacon is vehetünk. Az öregasszony eltávozott, a fiatal nő pedig, aki a menye volt és Erzsébetnek hívták, változatlanul kedves mosollyal végigvezetett bennünket a lakáson. A ház az utcáról ugyan nem látszott különösebben nagynak, de a tágas ebédlő mellett még három jókora szoba volt benne. Tágas volt a konyha és a fürdőszoba is, ahová szintén benéztünk. A lakás jó becsztású, kényelmes volt; minden tisztaságtól ragyogott, mindenütt rend érződött. Az ebédlőben két dívány állt. Erzsébet meghagyta, hogy a dolgozószobából vigyünk át egy harmadikat. A szekrényből vakítóan fehér ágyneműt, selyempaplanokat vett elő. — Zuhanyozzanak és pihenjék ki az üt fáradalmait — mondta. Én nekilátok az ebédfőzésnek. Sándor, a férjem már tud az érkezésükről, azt ígérte, hogy ma időben hazajön. Mi pedig zuhanyoztunk — igazi, forró zuhanyt vettünk, a csempétől csillogó fürdőszobában. A háború négy éve óta igazi ágyban is most először feküdtünk. Zizegett a lepedő, a paplanhuzat, a párnahuzat, a selyempaplan. Az egész valóságos csodának tűnt. öt órára járt az idő, amikor felébredtünk. Odakint már alkonyodott. Hiszen a januári nap köztudomásúan rövid. Maga a házigazda, Sándor ébresztett fel. Néhány mondatot váltottunk, és valahogy azonnal összobarát koztunk. Felöltöztünk, beágyaztunk, majd átmentünk a dolgozószobába, a két asszony pedig nekilátott a terítésnek. Sándor elmondta, hogy ő és Erzsébet nagyon örülnek nekünk és igyekeznek mindent megtenni, hogy kellemesen érezzük magunkat náluk. — Becsületes emberek házába kerültek, érezzék magukat otthon. A tíäború óta most először ültünk szépen megterített asztal mellett; ettük a szokatlan magyar ételeket, ittuk a magyar borokat, azután magyar dalokat hallgattunk, amelyeket szívesen adott elő számunkra Sándor, Erzsébet zongorakíséretével. Kellemes, feledhetetlen este volt. A legelső napon teljesen megismerhettük a magyar vendégszeretet varázsát. Korán reggel pedig sebtében megreggeliztünk, és én Misa Panyinnal a pályaudvarra siettem, hogy Budapestre utazzunk. Végre megérkeztünk a magyar fővárosba. Az állomás zsúfolásig tele volt katonai szerelvényekkel. Nyitott teherkocsikban tankok, lövegek, ka- tyusák sorakoztak. Befut egy újabb szerelvény, magyar, román, francia, olasz, német és még isten tudja miféle kocsikból áll és valamennyiből szovjet katonák özönlenek ki — zajos nevetéssel, harmonikaszóval. Valamennyien bekecset vagy vattakabátot viselnek. holott itt már aránylag meleg van, olvad a hó. Vonatok érkeznek a peronok mellé. Valamennyin fürtökben csüngenek az utasok; a kocsik tetején is szoronganak. Mindenki óriási ágyneműs batyukat, hatalmas zsákokat, kosarakat cipel, sokan baromfit visznek rácsos ládikákban. Hihetetlen a zaj és lárma. Érezni, hogy a háború menekültjei tértek most haza. Előbb a Teréz körúton megyünk, aztán az Erzsébet körúton, majd befordulunk a Király utcába. A járda mentén mindenütt hóbuckák, az úttesten lovak tetemei, szétzúzott teherautók, német és szovjet ágyúk és kis harckocsik, töltényhüvelyek, huzaltekercsek, kidöntött oszlopok és újságosbódék. itt mindenfelé látszik az utcai harcok nyoma. Itt mindegyik házat rohammal foglalták el. Mindenfelé lövedékektől átlyuggatott falak, szétrombolt kirakatok, leszakadt erkélyek, néhol pedig kiégett házak is. Megfoghatatlan, hogyan lehet mindezt helyreállítani! ... A harcok most átcsaptak Budára. Ott bekerítették az ellenség egy nagyobb csoportját, a német parancsnokság pedig igyekszik kimenteni. Budán éjjel-nappal folynak a harcok. Onnan is géppuskasorozatok, géppisztolykattogás, gránátok robbanásai hallatszanak. A lövések zaja irányában megyünk. Megpróbálunk az Erzsébet-híd körzetében odaférkőzni a tüzérekhez. Innen közvetlen irányzással tüzelnek Budára. Az utászok azonban utunkat állják: a híd környékén erős tűz zúdul a rakpartra a Várból, német mester- lövészek is vadásznak ránk onnan. Az utászok azt ajánlják, hogy a Parlament közelében levő, a rakparttal párhuzamos utcákon haladjunk, vagy pedig menjünk ki a Margitszigetre, ott is szovjet tüzérek állomásoznak; — ott állítólag biztonságosabb. Az ismerős útvonalon a Nyugati pályaudvar felé tartunk, túljutunk a Váci utcán, befordulunk hol az egyik, hol a másik mellékutcába, míg végül a Kossuth Lajos térre jutunk, a Parlament elé. A háború ezt az épületet sem kímélte: homlokzatán itt is, ott is lövedékek és aknák nyomai látszanak, a kapuk tárva-nyitva, a lépcsőn kilőtt töltényhüvelyek, töltényes ládák, valamiféle rongyok hevernek, a homlokzat mentén pedig szétlőtt gépkocsik, kis harckocsik, lövegek, lótetemek. Valahol a Parlamenten túl fülsiketítő lövegsortűz a fasiszták már november 4-én felrobbantották, két hónappal azelőtt, hogy a szovjet csapatok elértek a Dunához — fényes nappal, a gyalogjárókkal, a tanítás után Budára hazatérő iskolások csapataival, a két irányban tovasiető villamosokkal, autóbuszokkal és gépkocsikkal együtt. Sokan ott vesztek akkor. A többi hidat a németek január 18-án rombolták szét, amikor a szovjet csapatok elfoglalták Pestet. A hidakat egyetlen perc alatt felrobbantották, építésük pedig, mint nekünk mesélték, hosszú évekig tartott. Misa Panyin elgondolkodva az órájára pillant. — Budapestről már többé-kevésbé képet szereztünk — jegyzi meg, mivel nyilván sejti, hogy ideje munkához fogni; rövid a nap. Az elsők között jutottunk el Budapestre, és most üres kézzel térjünk vissza?... Nem, ez nem illik szerkesztőségünk munkatársainak hagyományaihoz. A szovjet csapatok lassan, de szívósan nyomulnak előre a Balaton felé. Súlyos, véres harcok folynak. Sárkeresztes után elfoglaltuk Moha, Csőr és Inota községeket, március 21-én pedig megkezdődött a harc Várpalota bányászvárosért. Amikor a 6. Gárda Harckocsi Hadsereg beavatkozott a harcokba, a mi 9. Deszánt Hadseregünk alakulatainak helyzete egy csapásra megjavult. A német harckocsizó hadosztályokkal vívott harc fő terhe Stéch: 1945-ös utcakép
