Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-04 / 80. szám, csütörtök
SZÜL ö K, NEVE Ľ Ő K F Ó R U M A Az akarattal kezdődik Beszélgetés a Sarló Irodalmi Színpad tagjaival A helység nevét talán le sem lfellene írnom. Elég, ha annyit említek meg, hogy nagyon jó szövetkezet és kézilabda-csapat működik itt. Persze, azért más is van Nyárasdon, amiről ér derítés írni. Például a Sarló Irodalmi Színpad. Az első lépések Csillogó szemek, piros arcok, ziháló lélegzett a fellépést kö vető percek jellemző velejárói. Megvárom, amíg kissé tehiggadnak, az érzelmek és gondolatok indulatokkal teli forró világából visszatérnek a hét Yöznapokba. Molnár József pedagógus, a yyárasdi művelődési ház fiatal, agilis vezetője nem egészen két éve került a faluba. A falubeliek mondják, hogy azóta pezs- dült itt fel a kulturális étet: a torszerű művelődési házban rendszerint hetente egyszer, vagy többször van valami szá snottevő esemény. A komáromi járásból, hazai magyar irodai mi színpadjaink „melegágyából“ jött ide, s így nem csuda, hogy mindjárt nekilátott a helyi irodalmi színpad újraszervezésé j*ek. — Évekkel ezelőtt már működött Nyárasdon egy irodalmi színpad, amely azonban tiszavi rág életű volt, hiszen csak egy műsort tanultak be, s utána szétszéledt a társaság — tájé koztat Molnár József. Másfél évvel ezelőtt, pontosan 1972. december 16-án mutatkoztunk l>e először. Lehetőségeinkhez mérten haladó hazai magyar hagyományainkra építve, s ezeket tovább fejlesztve szeretnénk dolgozni. Ezért választottuk — Balogh Edgár javaslatára — a Sarló elnevezést. Ezután az irodalmi színpad tagjairól érdeklődöm. Megtudom, hogy a többség gimnazista, de akad közöttük munkás, és szakközépiskolás is. Bugár Mária nemrég még a bratislavai Forrás Irodalmi Színpad tagja volt. — Tulajdonképpen igazán itt kedveltem meg a közös szavalást, itt jöttem rá, hogy menynyire szép dolog művészi gondolatokat tolmácsolni, a költők és ezáltal önmagunk problémáiról is vallani. Nagyon örülök, hogy szülőfalumban is megalakult az Irodalmi színpad, és most már én is rendszeresen járok haza próbálni. Dohorák Ilona a helyi szövetkezet kertészetében dolgozik, üt is az irodalom szeretető „vezérelte“ a színpadra, — Kezdetben bizony nagy lámpalázam volt, szinte alig tudtam a színpadon kiejteni egy valamirevaló mondatot. Most már néhány fellépés után én Mit adjunk elő? Minden rendező, vezető ál landó dilemmája ez. Molnár Jó zsej sem kivétel. — Tagjaink túlnyomó többsége eléggé tapasztalatlan, még nincsenek kiugróan jó szava- lóink, s ez nagyrészt meghatározza ínüsorválasztásunkat is. Először a Férhö kéne münni című folklór-összeállítást adtuk elő, majd Csokonai Dorottyáját mutattuk be nagy sikerrel. Ezzel a műsorunkkal a Jókai napokra is eljutottunk. Az első sikeres próbálkozások után hozzáláttunk ahhoz, hogy eredeti A Sarló Irodalmi Színpad Dózsa György című műsorának egyik jelenete. is bátrabb vagyok, egyre biztosabban mozgok, s talán már valamit vissza tudok adni abból, amit a költő ki akar fejezni versében. Azt talán mondanom sem kell, hogy nagyon szeretem az irodalmi színpadunkat, többek között azért is, mert hét végén a próbák, fellépések révén hasznosan töltöm el a szabad időmet. Jó kollektívánk van, biztatjuk egymást, drukkolunk egymásért, s így közösen fejlődünk. Kevés szebb dolog van ennél a világon ... ÁLLANDÓ FELADAT A Szlovák Nemzeti Tanács munka-, szociális- és egészség- ügyi bizottságának legutóbbi ülésén Krocsány Dezső elvtárs, munka- és szociálisügyi miniszter a 94/1972. számú kormány- határozatra hivatkozva többször Is használta mind beszámolójában, mind a vita során ezt a kifejezést: Állandó feladat. Joggal persze, mert a cigány lakosok problémáiról volt szó, s köztudott, hogy a kormány- határozat, melyre hivatkozott, nem egyszeri intézkedéssel, hanem 1972-től 1980-ig tartó céltudatos tevékenységgel akarja megoldani ezt a problémát. Közel két év telt el azóta, amióta megjelent az idézett kormányhatározat. A beszámoló, és a vitában felszólaló képviselők is feltették a kérdést: Hogyan teljesítették a határozatot? Milyen eredményeket értek el? Adatok, tények felsorolása következett. Vegyük csak szeinügyre mi is ezeketl Két év alatt 12 000 cigányszármazású lakos lépett állandó munkaviszonyba. Javult a cigánygyermekek iskolalátogatása. Két év alatt 24 százalékkal. Az óvodáskorú cigánygyermekek 10 százaléka járt két évvel ezelőtt rendszersen óvodába. Most 17,5 százalékuk. Megkezdték, céltudatosan folytatják a cigány települések, a pérók felszámolását. Két év alatt 914 elavult lakást, putrit, kunyhót vásároltak meg az állami szervek. Ezek tehát eltűntek. Tavaly 670 cigánycsalád költözött ki a péróból, mert családi házat épített. Az idén 600 cigány- család kért házépítésre kölcsönt. A folyamat tehát tart. Ezek a főbb adatok, melyek jellemzik a cigányok munkába és a társadalmi életbe való beilleszkedésének folyamatát. Nem látványos sikerek, de aki Ismeri ezt a problémakört, tudja, hogy már csak 109 cigány települést tartunk számon Szlovákiában. Jelenleg 193 fizetett dolgozó foglalkozik a cigányok munkába és a társadalmi életbe való beilleszkedésének problémáival. Kevés ez? Sok? Inkább kevés, mint sok. Még nagyon sok a tennivaló. A problémakörnek ugyanis sok sok olyan része van, mely nem tömöríthető egy két tervfeladatba. Elegendő, ha csak a vita során elhangzott egyik rész- problémát említjük meg: Nyelvi nehézségekkel küszködnek az iskolába kerülő cigánygyermekek. Számukra tehát nemcsak a rendszeres oktató-nevelő folyamatba való beilleszkedés jelent problémát, hanem gyakorta az is, liogy miként fejezzék ki gondolataikat, érzéseiket. Ebből persze az következik, hogy az óvodáskorú gyermekeknél kell kezdeni a tervfeladatok teljesítését... S aki ma óvodás, 1980-ban még mindig gyermek! A távlati tervek részfeladatait teljesíteni bizonyos vonatkozásban, főleg a jövő szempontjából nézve: döntö. A 94/ 1972. számú kormányhatározat nyolc év alatt akarja megoldani a problémát, legalábbis: alapjaiban. Azt ugyanis mindenki tudja, hogy nemzedékre, esetleg több nemzedékre vonatkozó -távlat alapjait kell nyolc év alatt lerakni. Még gyakorta, és sokszor fogjuk emlegetni a tanácskozáson hallott kifejezést: Állandó feladat. Még hosszú évekig „jelszó“ lesz ez ebben a munkakörben. Más úton-módon komoly eredményt nem érhetünk el. Ahogy az ereszről apránként lehulló esőcseppek kivájják a követ, úgy kell megoldani ezt a problémát, s közben hangoztatni: Ez állandó feladat! haj. célkitűzésünket megvalósítsuk. Ugyanis már az első próbákon elhatároztuk, hogy igyekszünk mindig újszerű megoldásokat tartalmazó műsort előadni. E célkitűzés jegyében mutattuk be Székely János erdélyi költő Dózsa György című versének irodalmi színpadi változatát. A műsor szerves részeként — tehát nem illusztrációként — ve títettük te Lőrlncz Gyula Dózsa katonái című grafikai sorozatának több alkotását. A korszerű stílusjegyeket tartalmazó, drámai erejű alkotásoknak fontos funkciója van összeállításunk bán. Drámai légkört teremt, művészileg hitelessé teszi összeállításunkat. A további terveink között is szerepel néhány érdekesnek ígérkező műsor. Szeretnénk egy tudományos-fantasztikus összeállítást betanulni, s olyan bemutatót is tervezünk, amelynek „sztárjai“ kilenc-tíz- éves gyermekek lennének. Erről többet nem beszélek, hiszen ezek csupán tervek, ki tudja mi valósul meg belőlük. Értő öregek — kérdő tekintető fiatalok Az irodalmi színpad tagjaival később arról beszéltünk, hogy a közönség miképpen fogadja az előadásokat. — Tudja, a közönség reakciója eléggé szerteágazó — szólal meg Tóth Gábor, az irodalmi színpad egyik tagja. — Például nagyapám, aki világéletében a földön dolgozott, de ezenkívül nagyon sokat olvasott, gratulált a mostani műsorunk után és azt mondta: — Tudod, fiam, én még könnyeztem is. Nemcsak éreztem, hanem értettem is, amit el akartatok mondani Dózsa György sorsáról. Egy mély sóhaj után folyta tódik a monológ: — Sajnos, voltak olyan fiatalok, akik a jelek szerint nem értették meg összeállításunkat. De ma már ők vannak kevesebben. Egyre többen jönnek rá, hogy falvainkban sem áll meg az idő. Ami tegnap elég volt, az ma már kevés. Évekkel ez előtt csaknem mindenki az észt rádműsoroknak, vagy a vígjátékoknak tapsolt nálunk és más falvakon is. Ma, a televízió és a szélesvásznú mozi korszakában ez már kevés. Több kell, és más is. Mások is közbeszólnak és ugyanezt a gondolatot ismétlik meg. Jó érzés hallgatni őket, jegyezni mondataikat, terveiket. S jegyzetelés közben az újságírónak az jut az eszébe, hogy minden értelmes tettet ilyen forró gondolat, célkitűzés előzött meg. SZILVÁSSY JÓZSEF KONFLIKTUSOK A NEVELÉSBEN EGY KORÁBBI ÍRÁSUNKBAN említést tettünk arról, hogy a gyermek és környezete között gyakran olyan ellentmondások alakulnak ki, amelyek erősen gátolják a fejlődést és kétessé teszik a nevelőmunka eredményességét. Az ellentmondások a gyermekkel szemben támasztott túlzott követelményekből vagy a gyermekek képességeinek a lebecsüléséből adódnak. Utaltunk arra is, hogy az ellentmondások konfliktusokba mennek át, melyek kifejezetten károsak a személyiség fejlődésére. A konfliktusok gyakori előfordulása a helytelen pedagógiai szemlélettel magyarázható, melyet feltétlenül meg kell változtatnunk, ha teljesíteni akarjuk azokat az igényes nevelési feladatokat, amelyek a múlt év júliusában hozott párthatározatokból erednek. Mivel a nevelés irányítható, a nevelés során előforduló konfliktusok is kiküszöbölhetők. A nevelésben előforduló konfliktusok jellegüket és eredetüket tekintve sokfélék. A konfliktusok csak ritkán járnak pozitív eredménnyel, a leggyakrabban fölöslegesen kimerítik az egyént és olykor tartós nyomokat hagynak maguk után. A konfliktus során az egyén egymással ellentétes tö ekvéseket, magatartásmódokat vagy cselekvési szándékot él át; a helyzet kényszerítő ha tására ezek közül kell választania, erre azonban egyedül nem képes. Ezért erős gátlás alá kerül, a személyiség fejlődése lelassul, esetenként egy időre megreked. A konfliktusok különböző hatásokat váltanak ki. Közülük a dermesztő, bénító hatás a leggyakoribb. A konfliktust átélő egyén vagy ideges, agresszív tesz, vagy pedig lemondás vesz rajta erőt. Ha gyakran megismétlődik valamilyen konfliktushelyzet — mint például a szülők közötti botrányos jelenetek, az alkoholista szülő által kiváltott verekedések, a gyermekekkel szemben elkövetett erőszakoskodások, a túl szigorú szülők drákói fegyelmezései, a tanítók sértegetései, a „barátok“ gúnyolódásai stb. — a gyermek reakciói megszilárdulnak, s állandó kényszerhatássá válnak. Az eredmény rendszerint az, hogy a kezdeti kisebb idegesség neurózissá válik, sőt pszichózissá fajulhat. AZ OLYAN KONFLIKTUSHELYZETEK, amelyekben a gyermeknek valamilyen feladatot keltett volna teljesítenie, de ez nem sikerült s ha ez a sikertelenség többször megismétlődik, azt eredményezi, hogy a gyermek a jövőben kerül minden olyan szituációt, amely valamilyen kapcsolatban volt a megelőző helyzettel, azaz menekül minden feladatmegoldás elől. Elveszíti önbizalmát, szinte teljesen kiszolgáltatott lesz mások akaratának, nem lesz képes önállóan cselekedni. Vannak olyan gyermekek, akik a sorozatos konfliktusok övét kéziében pótkielégülést keresnek. Az a gyermek például, akinek az iskolában sorozatos kudarca volt, vagy megszégyenítették osztálytársai előtt igyekszik az iskolán kívül kivívni társai elismerését, ezért olyan tetteket hajt végre, amelyek gyakran törvénybe ütköznek. Az ilyen gyermek ha kényszerűségből el is jár az iskolába, állandóan feszültségben él, és igen gyakran ellentétbe kerül tanítóival, az iskolai rendtartással. A többször megismétlődő konfliktushelyzet olyan magatartást is kiválthat, amely erősen csökkenti a gyermek alkalmazkodó képességét. Az az eset sem ritka, amikor a konfliktusok hatására gátlásossá vált gyermeknél jelentős visz szaesés tapasztalható a viselkedésében és személyiségének fejlődésében. A konfliktushatás valameny- nyi formája lényegét tekintve neurotikus elváltozás. Köztudott, hogy a neurotizmus igen erősen gátolja a személyiség fejlődését, a teljesítmény fokozását. A neurotizmusban szén védő gyermek meggondolatla nul cselekszik, lázas sietséggel oldja meg feladatait. Tevékenysége komoly hibák forrása, melyek egyre jobban aláássák teljesítőképességét, ez pedig az önbizalom elvesztéséhez vezet. Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy a szocialista nevelésből ki kell iktatni minden olyan konfliktushelyzetet, amely egyértelműen a személyiség fejlődésének az akadálya. Meg kell változtatni minden olyan nevelési szemléletet, amely a koufliktushelyzeteknek általában komoly nevelési jelentőséget tulajdonít. Ahhoz, hogy a konfliktusokkal sikerrel ve gyük fel a harcot, ismernünk kell okait. AZ OKTATÓ-NEVELŐ MUN KÁBAN előforduló konfliktusok a tanulók és a tanítók közötti viszonyban kereshetők. Elég gya koriak azonban a konfliktusok a szociális környezet és a gyermek között is. Igen sok konfliktus a tanulmányi munkával, a követelményekkel kapcsola tos. Az oktató-nevelő munkában előforduló konfliktusok a követelményeket támasztó egyé nek személyéhez kötődnek. A tanulók szerint ilyen konfliktu sokat a pedagógus vagy a szü lő szeszélyessége, türelmetlen sége, rideg, elutasító magatartása, igazságtalansága, bizaL mát lansága, következetlensége, a szavak és a tettek egységének hiánya, a képmutatás, 4 hamisság stb. idézhet elő. A konfliktusok felszámolása nak vagy megelőzésének fontos feltétele, hogy mindenki, aki kapcsolatba kerül a gyermekek kel, ismerje azok életkori sajá tosságait, A konfliktust kiváltó okok nemek szerint is változnak. A konfliktusok megelőzé sének, illetve feloldásának egyik legfontosabb feltétele, liogy megismerjük a kiváltó okot. Csak ennek ismeretében tudunk megfelelően beavalkoz ni. A tapasztalat azt mulatja, a nevelők és a szülők is hajlamosak arra, liogy a konfliktu sok okát magában a gyermekben vagy az iskolán, illetve a családon kívüli tényezőkben keressék. Ezzel szemben az az igazság, hogy a konfliktusok valódi oka magában a nevelőben, a szülőben, annak személyiségében, helytelen nevelési módszereiben és gyermekszemléletében rejlik. A konfliktusok megelőzésének es feloldásának fontos feltétele az is, hogy a nevelők és a szülök kellő önbírálattal értékeljenek egy-egy konfliktust előidéző tényezőt. Befejezésül meg kell jegyezni, hogy a nevelésben előforduló konfliktusok nem mindig negatív hatásúak. Az olyan gyermekek esetében, akik korábban helyes nevelésben részesültek, önértéktudaluk eléggé fejlett és akarati tulajdonságaik is elég szilárdak, a konfliktushelyzet c tulajdonságaikat nem rendíti meg, liánéin szilárdítja. A konf- liktushelyzet nevelő hatását már Makarenko is kiemelte, ára hangsúlyozta, hogy a kouflik- tushelyzet csak abban az esetben jár pozitív eredménnyel, ha a pedagógus vagy a szülő valamilyen módon jelzi a gyermek számára a konfliktusból kivezető utat, s ha azt a jelzést a gyermekek fel is ismerik és el is fogadják. HA ELISMERJÜK IS a konf- líklushelyzetek nevelő hatását, úgy véljük, az oktató-nevelő munkában csak korlátozott mértékben használhatjuk ki. KULACS DEZSŐ zösségnek sikerült egy olyan terméknek az előállítása, amely kielégíti a legigényesebb vevőt is. A fémanyagot, amelyből a kereteket készítik galvanikus ródiumréteggel vonják be, amely megvédi a keretet az időjárás és az izzadság hatásától. Az idén az üzem 12 000 férfi és női szemüvegkeretet gyárt* A nýrskói Okula nemzeti vállalat hazánk legnagyobb szemüvegkereteket gyártó üzeme. Prágai fejlesztési üzeme 1973 második felétől főleg a fém- szemüvegkeretek gyártásával foglalkozik, amelyek nagy keresetnek örvendenek. A szocialista munkabrigád címért versengő egyik 16 tagú inunkaköüj fogta szemüvegkeret