Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-29 / 100. szám, hétfő

A vuugbu/nukságra készülődő brazil válogatott. Álló sor balról: Ze Maria, Leao, Lius Pereira, Al- fredo, Carbuno, Marco Antonio, guggolnak, ugyancsak balfelöl: Americó gyúró, Jairzinho, Paulo Ce­sar, Carpegiani, Mirandinha, de Guia, Rivellino és Nocaute gyúró. A cél érdekében Štvrtok na Ostrove (Csalló- kőzcsütörtök) Felső-Csallóköz egyik központi községe. A hat­vanas években a falu sportja hosszú évekig nem hallatott magáról, s egy időben már vészharangot kongattak fölötte. 1967-ben azonban a község lel­kes fiatal és öreg sportemberei­nek közreműködésével újjáala­kult a TJ Štátny Majetok Štvr­tok na 09trove sportegyesület. Szinte hihetetlen, hogy ebben a 2000 lakosú községben sokáig nem volt szervezett sportélet. A sportszerető lakosságnak még emlékezetében él a felszabadu­lás utáni élénk sportélet, ami­kor a községben megalakult gép és traktorállomás vette védnök­ség alá a sportolókat. Így az ötvenes években, de különösen az 1960—61-es idényben műkö­dött itt egy ütőképes labdarú­gócsapat, mely a dunaszerdahe­lyi járás III. osztályában nyert bajnokságot. A közsógbeli sportrajongók öröme azonban nem tartott sokáig, mivel a II. osztályban csupán egy éven át szerepeltek. A tehetséges fiata­lok javarésze ekkor tényleges katonai szolgálatra vonult be, s a csapat a sikertelenségek so­rozata után szétesett. A kiesés után ötéves .tétlemségi időszak következett, s a labdarúgó-pá­lya libalegelövé változott. Pe­dig abban az időben is voltak lehetséges labdarúgók, amit az ís bizonyít, hogy ők a szom­szédos községekben szerepel­lek. 1967-ben, nyomban az újjá­alakulás után beneveztek a já­rási labdarúgó-bajnokságba. Mint minden kezdő együttest, őket is a IV. osztályba sorolták. Az 1969—70-es bajnoki idény­ben bajnokságot nyertek és be­kerültek a III. osztályba. A sportegyesület élére akkor ke­rült Nagy Mihály, aki egykor Inaga is tevékeny résztvevője Yolt a nagy találkozóknak. A kezdeti nehézségek leküzdése Után a fegyelem megszilárdítá­sával a csapat egyre jobb ered­ményeket ért el. A játékosok és szurkolók közösen társadalmi munkával bekerítették a labda­rúgó-pályát, rendbe hozták a pálya gyepszőnyegét. Anyagi Példás kezdeményezés Štúrovo (Párkány) városi nem­zeti bizottsága a Dél-szlovákiai Cellulóz és Papírgyár sportegye­sületével karöltve villám sakktor- nát rendezett a város felszabadí­tása évfordulójának alkalmából. A résztvevők a nemzeti bizottság el­nökének vándorscrlegéért mérték össze erejüket. A helyi együttesen kívül a komárnói (Komárom), voj- nicei (Bátorkeszi), Kamenné Most-1 és az esztergomi sakkozók, vala­mint a szovjet hadsereg meghívott tagjai vettek részt. Az első he­lyen az esztergomi versenyzők vé­geztek, ők lettek a kupa védői. A torna kellemes környezetben, zökkenőmentesen zajlott le, amely­hez nagyrészben hozzájárultak a Dél-szlovákiai Cellulóz és Papír­gyár mellett működő ifjúsági szer­vezet tagjai is. Miagács Erzsébet támogatást az állami gazdaság­tól és hnb-től kapnak. A het­venes évek elejére egy ütőké­pes labdarúgócsapat kovácsoló- dott össze, mely jó csapatszel­lemével és fegyelmezettségével hívta fel magára a figyelmeit. Ezzel magyarázható, hogy a sportszerűségi versenyben az el­ső helyen végeztek. A legna­gyobb problémát az edzések hiányos látogatottsága okozta, mely megmutatkozik a csapat erőnlétében, hiszen a legtöbb gólt a mérkőzés második fél­idejében kapják, amikor már fogytában van erejük. A mér­kőzések látogatottsága a csapat -teljesítményétől függ, de gyak­ran a szurkolók részéről na­gyobb megértésre, támogatásra és főleg buzdításra lenne szük­ség. A tavaszi idényt nem a legjobb helyzetben kezdték, hi­szen a táblázat alsó részén te­leltek. Ebben az évben jobb teljesítményt várnak tőlük, több fiatal játékos jön haza a katonaságtól, illetve kerül fel az ifjúsági csapatból a felnőtt együttesbe. Az iskolai testnevelés na­gyobb méretű fellendülését a tornaterem hiánya okozza. Ha tervük sikerül, akkor rövidesen véget vetnek ennek az áldat­lan állapotnak és elkezdődhet a tornaterem építése, melyre az iskolának és községnek egy­aránt szüksége van. A község­ben egy tágas kultúrház és kor­szerű tekepálya áll a sportra­jongók rendelkezéséra A teké- zők a körzeti bajnokságban sze­repelnek, de a versenyükön kí­vül a községben sokan vannak olyanok, akik kedvtelésből hó­dolnak ennek a szép sportnak. A kultúrházban egy ideig mű­ködött az asztaliteniszezők szak­osztálya, akik a járási bajnok­ságban szerepeltek. Jelenleg fő­leg a SZISZ-tagok használják kedvenc sportjuk űzéséra Ilyen lehetőségek mellett érdemes lenne elgondolkodni egy ütőké­pes asztalitenisz és sakk-szak­osztály megszervezésén. Az év­záró közgyűlés foglalkozott ezekkel a problémákkal és a ju­bileumi évben az SZNF 30. év­fordulója tiszteletére több köte­lezettségvállalást tettek a tö­megsport kiszélesítésére, vala­mint a társadalmi munkálatok­ban való részvételere. A sport- szervezet lelkes vezetősége re­méli, hogy fáradozásuk nem lesz hiábavaló és a község sportja elindul a felemelkedés útján.1® SVINGER ISTVÁN Ázsia—Európa esitaliteiöen? Nemrég került ser a jugoszláviai Újvidéken az asztalite­nisz Európa-bajnokságra. A győztesek listája régóta ismert, a küzdelmek Javát a tv adásuk jóvoltából láthattuk. Most már nagy érdeklődéssel várjuk, vajon valóban sor kerül-e az ígért Ázsia—Európa kontinens közötti erőpróbá­ra, s ha igen, milyen elgondolás szerint. Lehet, hogy külön a férfi, külön a női csapatok mérkőz­nek meg ugyanolyan rendszerben, mint a VB-n, vagy az EB-n, vagy pedig esetleg olyan elgondolás szerint, mint annak az Európa Liga küzdelmei során tanúi lehettünk! A férfiak csapatversenye során 3—3 egyéni versenyző áll rendelkezésre, s mindaddig játszik mindenki mindenkivel, míg valamelyik csapat öt pontot nem szerez. A nőknél két-két egyéni és egy-egy páros versenyez addig, míg valamelyik három pontot nem szerez. Az Európa Ligában négy férfi egyes, egy női egyes, egy- egy férfi és vegyespáros küzd mindaddig, míg valamelyik csapat hét pontra nem tesz szert. Akárhogy vesszük is, az Európa-válogatottban föltétlenül helye lesz Oríowskinak, Gergelynek, Magosnak, Rudnovának, s a lebonyolítási rendszertől függően a Jónyer—Klampár pár­nak, a alighanem' Bengtssonnak is. Későn érkezett hozzánk az EB után sorra került Ázsia- bajnokság híre. Ezt a nagy versenyt Jokohamában rendezték meg, s a döntők a következő eredményeket hozták: Férfi egyes: Hasegava (japán)— Csien-ting (kínai) 3:0 (21:15, 21:14, 21:13). Női egyes: Edano és Ohzeki (mindkettő japán) 3:0 (21:15, 21:14, 21:18). Férfi páros: Kono, Hasegava (japánok)—Won-yan, Csetn- csi (kínaiak) 3:2 (21:16, 13:21, 21:18, 20:22, 21:17). Női páros: Cseng-huai-ying, Csang-li (kínaiak) — Ohezkl Yokola (japánok) 3:1 (23:21, 9:21, 21:17, 21:19). Vegyes páros: Kono, Edano (japánok)—Csen-csi, Csang-li (kínaiak) 3:0 (21:14, 21:16, 21:16). Amit a képernyőn láttunk, arra enged következtetni, hogy Európának nincs oka tartania az ázsiai versenyzőktől. OLASZORSZÁGNAK NEM LESZ BEK-KÉPVISELŐJE Az olasz labdarúgó-bajnok­ság érdekessége, hogy a Lazio Roma csapata már most csak­nem biztosan bajnoknak te­kinthető. A Juventus bajosan tudja befogni a rómaiakat. Az UEFA végrehajtó bizottsá­gának elnöke érdekes nyilat­kozatot tett közzé. Amennyiben a Lazio olasz bajnoki címet szerez, nem lesz lehetősége ar­ra, hogy a Bajnokcsapatok Eu­rópa Kupájában képviselje ha­zája labdarúgását. Tavaly Rómában a Lazio— Ipswich Town mérkőzésen ugyanis botrányos dolgok tör­téntek és az Európai Labdarú­gó Szövetség határozata értel­mében a Laziomak egy évem belül nem szabad semmiféle európai kupaküzdelemben sze­repelnie. A szóvivő azt is ki­jelentette, hogy a BEK-ben csak a bajnokcsapat szerepel­het, ezt a jogot nem lehet má­sik együttesre átruházni. E. Lenzini, a Lazio Roma ve­zetőségének tagja ezzel kap­csolatban szintén nyilatkozott. Annak a véleményének adott kifejezést, hogy a Skóciában május folyamán ülésező UEFA vezérkar mégis megtalálja an­nak a módját, hogy a Lazio ott lehessen a Bajnokcsapatok EK- jának új küzdőfelel között. Lenzini ezekkel a szavakkal fejezte be nyilatkozatát: „Országos bajnoki címet sze­rezni és mégsem szerepelni a Bajnokcsapatok Európa Kupá­jában, egymilliárd líra veszte­séget jelentene nekünk. Ezt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak.“ Ežekután kíváncsiak vagyunk az UEFA végleges véleményé­re, vezetőségének következe­tességére. A LABDARÚGÁS FEJLŐDÉSE Pontosan 45 nap múlva a Brazília—Jugoszlávia mérkőzés­sel megkezdődnek a X. labdarú­gó-világbajnokság küzdelmei. A futball seregszemléjének alkal­mából talán nem lesz érdekte­len visszapillantani, hogyan fej­lődött napjainkig ez a nagysze­rűi és csodálatos játék. Erről szól elkövetkező sorozatunk, amelyet hat héten keresztül hétfői lapszámunkban közlünk. A mai formájában játszón, százszor és ezerszer megeső üált, s legalább annyiszor elát­kozott futball a XX. század ter­méke, mely számtalan változá­son, fejlődésen ment át. A lab­darúgásnak azt a korszakát, amikor a futballt mindennemű kötelező előírás és tervszerűség nélkül játszották, a futball „kő­korszakának“ nevezik. Minden­ki saját szakállára próbált gólt rúgni, és a csapat valamiféle „szakosított“ felállásáról szó sem lehetett. Aki megkapta a labdát, igyekezett minél tovább tartani, kapura lőni. Esetleg ha szorongatott helyzetben volt, előre vágta abban a re­ményben, hogy valamelyik já­tékostársa majd csak megszer­zi. Ezek a „kőkorszakbeli“ fut­ballisták a mai gyerekeket jut­tatják eszünkbe, akik csopor­tokban kergetik a labdát és természetesen mind a tízen csatárok, mert hisz a labdarú­gás fő célja végeredményben a gól. Alapjában véve tehát tá­madó labdarúgást játszottak eb­ben a korszakban; a futballis­ták egy vonalban helyezkedtek el, s csak a kapusnak, valamint az előtte álló hátvédnek volt kötött posztja. Rúgd és fuss ... Ez a játékstílus, a „kick and rush“ (rúgd és Jussj sokáig uralkodó elem volt a labdarú­gásban, még akkor is, amikor már a játékot bizonyos kere­tek, szabályok közé szorítot­ták. A „rúgd és fuss“ alapelv csak bizonyos technikai ele­mekkel bővült (cselezés, egy­szerű trükkök), és azt a játé­kost tartották eszményi labda­rúgónak, aki minél nagyobb távolságot tett meg a labdával. Az ún. csatárok létszámfölény­ben voltak a védőkkel szem­ben; eleinte kilenc, később hét, hat és végül öt támadó volt egy csapatban. A különféle trükkökkel és cselekkel manő­verező futballisták azonban csak az ellenfél 16-osáig jutot­tak el, mert a hosszú labdave­zetés, a lendület és futás kifá­rasztotta őket s a pihent hátvé­dek könnyedén szerelték. A támadójáték fejlődésének korszakalkotó momentuma volt, amikor a labdarúgók „passzol- gatni“ kezdtek egymásnak. Egy- egy átadást a többi követte, s a labdarúgás lassan eljutott az összjáték első szakaszába. Eb­ben a tekintetben a takarékos skótoké az úttörő szerepe, akik rájöttek, hogy a pálya túl nagy, nem szükséges mindenáron vé­gigfutni rajta, ha a labdát átad­hatják játékostársaiknak. A rö­vid átadásokkal tarkított „fű alatti játékukkal“ a skótok olyan meglepő eredményeket értek el, hogy csakhamar min­denki őket követte a szigetor­szágban és Európában egyaránt. Kontinensünkön Prága, Bécs, Budapest futballistái voltak a legjobb tanítványok. A skót módszer bevezetése azonban bi­zonyos fokú kényelmességet fejlesztett ki. „Miért futnánk annyit, miért vállalnánk a ke­mény párharcokat, ha célba ér­hetünk átgondolt, cseles össz- játékkal is“ — mondogatták magukban a közép-európai lab­darúgók. Annuk idején a cseh­szlovák és az osztrák labdarú­gás ezzel a rövidpasszos játék­kal érte el kitűnő eredményeit. Munkamegosztás Az összjáték első kísérletezé­seitől aztán már csak egy lé­pésnyire volt a futballisták fel­állási hadrendje. Következett te­hát — ismét skót kiadásban — a feladatok megosztása a pályán. A góllövés ugyan to­vábbra is az első számú fela­dat maradt, de már azzal is törődni kezdtek, hogyan akadá­lyozzák meg az ellenfelet a gólszerzésben. A munkamegosz­tás eredménye: megszületik az első igazi védelem, amely egye­lőre csak kéttagú, és a hátvé­dek egymás mögött állnak. Skóciában azonban ezzel sem voltak teljesen megelégedve. Rájöttek ugyanis, hogy a két védőjátékos mellett az ellenfél csatárainak túl nagy a mozgás- lehetőségük, különösen a széle­ken. Ezért négyre emelték a védők számát, akik négyzetet alkotnak a kapu előtt. 1880-ban először egyenlítődött ki a csa­tárok és a védők száma a pá­lyán. Az öt csatár egy vonalban állt, míg a védőjátékosok há­r om fedezetre és két védőre oszlottak. Ez a felállási rend­szer, amelyet manapság „klasz- szikusnak“ nevezünk', és ame­lyet az angol Nottingham Fo- rest alkalmazott először, szá­mokban kifejezve így fest: 1—2 —3—5. Érdekesség, hogy majd­nem ötven évig fennmaradt. Századunk elején a szigetor­szágiak ismét gondolkodni kezdtek: az egy vonalban elhe­lyezkedő csatárok megkönnyítik a tapasztalt védők és a fedeze­tek dolgát, és rádaásul, mikor a csatár elveszíti a labdát, a támadósor holt értékké válik, mivel öt labdarúgó ottragad az ellenfél térfelén, nem segít vé­delmének; ők csatárok! A má­sik oldalon viszont ellenszert kellett találni a csatárok össz- játékára, mert a védelem ed­digi felállása nem jelentett túl­ságosan nehéz akadályt a jól cselező, gyors támadóknak. Mindkét probléma tehát megol­dásra várt. Nem volt nehéz a „receptet“ megtalálni, mert a labdarúgás olyan fejlődési sza­kaszban volt, amikor nemcsak „e 1gedélyezték“ az újdonságok bevezetését, hanem a futball fejlődése meg is kívánta. (T. 1&J(

Next

/
Thumbnails
Contents