Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-27 / 99. szám, szombat

Belpoliti kai kom menté Az igazat, és csak a tiszta igazat A bratislavai Putravinostav vállalat egyik Štefanovban lakó ügyintézőjének személygépkocsit bocsátott a rendel­kezésére azzal, hogy joga volt ezt otthon garázsolni. Egy este az illető ügyintéző a gépkocsival különböző mulatságo­kat járt végig Gbely, Tvrdušovce, Vieska, Smrdáky, Kovalov és Holíč községben. Eközben jócskán fogyasztott alkoholt, míg végül összetörte a gépkocsit. Már a múltban is meg­büntették, mert ittas állapotban vezetett gépkocsit, ezért feltétel nélküli szabadságvesztés-büntetés fenyegette. A vál­lalat szakszervezeti üzemi bizottságának javaslatára a szak- szervezeti taggyűlés kezességet vállalt az ügyintézőért és vállalta az átnevelését. A kezességre vonatkozó ajánlatban azt írták, hogy az illető magatartása példás, példaképp szolgál a többi dolgozó számára is, ezeknek készségesen segít, munkaidő után sem fogyaszt alkoholt; s egész sereg hasonló, nyilván túlzott dicséret szerepelt az ajánlatban. A bíróság aztán megállapította, hogy az ügyintézőnek, akit a szakszervezeti taggyűlés a „többi dolgozó példaké­peként“ tüntetett fel, a vezetői jogosítványához csatolt be­tétlapjában már három bejegyzés szerepelt arról, hogy ittas állapotban vezetett gépkocsit, és az is ott állt, hogy ha­sonló szabálysértésért egy ízben már bevonták a hajtási jogosítványát. Végül is a fellebbezési eljárás folyamán a Bratislavai Kerületi Bíróság a kezességi ajánlatot nem fo­gadta el és a vádlottat feltétel nélküli szabaúságvesztés- biinletésre ítélte. Ezt az esetet csak azért mondottuk el, hogy szemlélete­sen rávilágítsunk az egész problémákörre. A csehszlovák jogrend és szélesebb értelemben véve társadalmunk, amikor arról van szó, hogy értékelni kell valakinek a magatartá­sát, a bíróság, vagy valamely más szerv számára igen fon­tosnak tartja, hogy milyen véleménnyel vannak az értékelés alá vont személyről legközelebbi munkatársai. Ugyanakkor azonban elvárjuk, hogy a kezesség és átnevelés vállalására vonatkozó ajánlat és bármely más kádervélemény kidolgo­zásakor az értékelést végzők nagy felelősséggel járnak el és olyan értékelést állítanak ki, amely részleteiben is megfe­lel az igazságnak. Az említett esetekben a társadalmi szervezetek felelőtlé- nül éltek azzal a lehetőséggel, amelyet a törvény biztosít nekik a vétkesek átnevelésére vonatkozó kezességgel kap­csolatban. Ahelyett, hogy szigorúan, de igazságosan ítélnék meg őket, nemegyszer megpróbálják csökkenteni a bünte­tendő cselekmény elkövetésével vádolt személy felelőssé­gét, „kivágni“ őt, ahogy mondani szokás, a bajból. A vonat­kozó előírások egyértelműen kimondják, hogy a társadalmi kezességvállalás felajánlásának „nem szabad olyan eszköz­nek lennie, hogy a súlyos büntetendő cselekményt elkövető személy elkerülje a megérdemelt büntetést. Ezt az elvet tisz­teletben kell tartani. Csak olyan személyért szabad kezessé­get vállalni, aki egyébként mint dolgozó ember rendes élet­módot folytat, rendkívüli esetről van szó, és az elkövetett vétségnek nincsenek súlyosabb társadalmi következményei. Ugyanez érvényes a bíróságuktól vagy más szervektől kért kádervélemények kidolgozására is. Elkendőzni vagy el­lenkezőleg, eltúlozni az illető személy fogyatékosságait, társadalmilag káros és büntetendő is. Az értékelést végző, ajánló sorokat kiállító vagy negatív értelemben nyilatkozó szerv teljes mértékben felelős azért, hogy a vélemény, vagy a felajánlott kezességről szóló nyilatkozat minden sza­va pontos és elfogultságtól mentes legyen. Vagyis minden esetben az igazat, és csak az igazat szabad írni. JAROSLAV MESKO Háború a zöld pokolban A legenda szerint valamikor ©gy ajmara-lndián lefekvés ©lőtt megfeledkezett a rossz szellemeket elűző szertartásról, ezért álmában démonok rohan­ták meg, és felfalták a gyom­rát. Reggel kimerültén ébredt fel, és ettől kezdve képtelen volt táplálkozni, míg végül — a legnagyobb bőség közepette — éhen halt. A bolíviai legenda ma kese­rű valóság Latin-Amerika szá­mos országában. A tömegek év­századok óta sínylik az impe rialista tőke uralmát és orszá­gok, népek válnak a monopó­liumok áldozatává. A földrész történelmének egyik leggyá­szosabb fejezete és a kapita­lizmus fondorlatos módszerei­nek egyik iskolapéldája az 1932 tői 1935 ig tartó Chaco- háhnrú vol( A húszas években a bolíviai kormány — amely az ország gazdaságii életét csődbe juttat­ta — az Equitable Trust Com- pany of New York céggel kö­tött egyezményben elzálogosí­totta az államkincstár egész bevételét. Ez a részvénytársa­ság azonban a Rockefellerér- dekeltséghez tartozott és így nem is csodálható, hogy az el­ső egyezményt egy hat héttel később megkötött második kö­vette: a Standard Oil of New Jersey 57 évre több mÍTit V V millió h&kíui-’ Kiterjedésű terű Jeten kapta meg az olajbányá­szat jogát. Bolívia szerződéses részesedése 11 százalék lett volna. Csakhogy a társaságnak — valójában Rockefellereknek — nem lett volna az a célja, hogy feltárja az olajmezőket. Ellenkezőleg! Éppen ezzel akarta megakadályozni az új lelőhelyek megnyitását. A kő­olajat az ország déli részén, Camirl térségében bányászták, ahol a termelési költség na­gyon alacsony volt. A rendkí­vül olcsó olajjal akarták elá­rasztani az argentínai piacot, hogy kiszorítsák onnan a leg­nagyobb konkurrenciát, az an­gol Royal Dutch Shell céget. Waller Teayle, a konszern fő­nöke pedig azt tervezte, hogy a Paraguay folyón szállít ola­jat Uruguuyba és Brazíliába is. A terv megvalósításának csupán egyetlen akadálya volt: a folyó a Chaco-síkságot szel­te át, ami Paraguay területe volt. A határsáv tulajdonjogát ugyan sokszor vitatták, szórvá­nyosan nézeteltérésekre is sor került, de a vért el en összecsa­pások nem veszélyeztették a békét. Azonban 1931-ben Henry De- terding, a Royal Dutch feje, elhatározta, hogy leszámol az áttörést tervező amerikai rivá­lissal. Asunciónból expedíció Indult a Chaco-síkságra azt megállapítandó, hogy igazak-e a síkság olajgazdagságáról ter­jesztett hírek. Az expedíció költségeit természetesen a kol- dússzegény Paraguay fedezte. A mai napig sem sikerült pontosan megállapítani, hogy melyik oldalon- dördült el a fegyver, ami kirobbantotta a Chaeo-háborúf. La Paz és Asun- ción egymást vádolták és mindkét fél azzal mentegető­zött, hogy a háborút rákény- szerítették. Csak azt nem lát­ták meg, hogy a kor két leg­nagyobb olajkonszernje kény­szerítette a két országot a testvérgyilkos összecsapásra. A háború 1932. június 15-én tört ki. Az első ütközetet a para­guay-i hadsereg egyik jelen­téktelen előretolt állásáért vív­ták. A bolíviai csapatok négy hét alatt elérték a Paraguay- folyót és ezzel a Standard Oil elérte a célját. Az USA külügy­minisztériuma nyomatékosan figyelmeztette Paraguayi, hogy minden vonakodás nélkül fo­gadja el La Paz feltételeit. Azonban Asunción — ponto­sabban a Royal Dutch — er­re nem volt hajlandó. Argentí­na — angol nyomásra — ki­jelentette, hogy felfegyverzi Paraguay hadseregét. 1932. szeptemberében Jósé Estigarri- bia, a paraguayi fegyveres erők főparancsnoka, a francia St. Cvr-i katonai akadémia ne­veltje, ellentámadásba ment át. Az ellentámadás meglepte La Pazt, hiszen a bolíviai had­sereget tartották ebben a kor­ban Latin-Amerika legjobban kiképzett haderejének. A ki­képzők — már 1914 előtt is — porosz tisztek voltak. Sőt: 193U-ig még a hírhedt fasiszta Rohm is a katonai tanács­adók közé tartozott! Az ellentámadás hírére Hans Kundt tábornok, a német kato­nai misszió főnöke a Munoz- Platanillos vonalra vonta visz- sza a bolíviai erőket, hogy az alakulatok átcsoportosítása után áttörést hajtson végre, *«: felmorzoo’ta ->7 „"enfél alaku­latait. Két ország szerencsétlen né­pe verekedett egymással — az idegen tőke érdekeiért. Törté­nelmi múltjuk egyformán ke­gyetlen volt. Paraguay meghó­dítása 1537-ben kezdődött, majd 1588-tól a jezsuiták itt, a ku­korica őshazájáhan, hozták lét­re a teokratikus államot, amely az úgynevezett redukciókba tö­mörített. indiánok kizsákmányo­lásán alapult. Amikor a kreol nagybirtokosok felkelései meg­döntötték a jezsuiták uralmát, az őslakosságot a gyarmatosí­tók pusztították. 1811-ben kiál­tották ki az ország független­ségét és az elkövetkező évti­zedekben a gazdasági élet némi­leg fellendült. Azonban 1864- ben Argentína, Brazília és Uru­guay — Nagy-Britanniától és Franciaországtól támogatva — megtámadták Paraguayi és eb­ben a harcban az ország la­kosságának 75 százaléka el­pusztult („férfiak nélküli or­szág“). Ezt a csapást Para­guay mindmáig nem. heverte ki. Bolíviában is csak ködös emlék volt már a „régi dicső­ség“, a tiahuanaco-kultúra fé­nye, az inkák hatalma, az 1825. augusztus 6-i „Függetlenségi Nyilatkozat“, amiben kinyilvá­nították, hogy az országot Si- món Bolivár tiszteletére Bolí­viának nevezik el. Polgárhábo­rú, a perui konfliktus és a híres „sál ét romháború" meg­próbáltatásai éreztették hatásu­kat és hiába rejlő I a föld mé­lye színesércet, ónércet (Cata- vi a világ legnagyobb ónbányá­ja) és kőolajat, a természet ajándéka nem az ország né­pét gazdagította, hanem a kül­földi tőkések vagyonát növelte. 1933. január 9-én kezdődött az úgynevezett Kundt hadműve­let. A tábornok a verduni em­bermalom mintájára, hat hóna­pon át hajszolta mindig újabb ütközetre, az egyre több vesz­teséggel járó csatákba a bolí­viai alakulatokat és ez tör­vényszerűen a teljes és ka- tasztrófális vereséghez veze­tett: Alimuata térségében a paraguay-i hadsereg bekerítet­te és megadásra kényszerítet­te őket. Természetesen a „tá­bornok úr“ nem volt a hadi­foglyok között. Idejekorán visz- szarepült La Pazba, ahonnan a német követ csempészte át a határon. Latin-Amerikában ekkor terjedt el a jelszó: „La tactica alemana no sirve!" (A német taktika nem ér sem­mit! ) Kundt utóda, Enriquu Pe- nanranda, gyorsan kiképzett újoncokkal kísérelte meg a győzelem kivívását. A két or­szág katonái zöld pokolnak ne­vezték a Chaeo-síksáqot. A sze­rencsétlen harcosok nemcsak egymás ellen harcoltak, hanem az éhség, a lűz, a szomjúság, a malária, n tífusz, a hőség, a mérges kígyók és a moszkitók billiói ellen is. Az elképzelhe­tetlenül nehéz terepen csak nagy kerekű ökrös szekéren lehetett eljuttatni az utánpót­lást a harcoló egységekhez, de a szekerek kerekei lépten nyo­mon eltörtek és a „kerék-rak­tár“ fontosabb volt, mint a lő­szer. 1934. novemberében a bo­líviai hadsereg El Carmen tér­ségében ismét súlyos veresé­get szenvedett. A paraguay i erők szorosan a megvert hadsereg nyomában maradtak. Természetesen „ta­nácsadók“ ezen az oldalon is voltak. A I.a Paz-i német kö­vetség jelentette, hogy „az elő­renyomuló ellenfél seregében irányító szerepet játszanak a Royal Dutch mérnökei, akik az elfoglalt területeken olaj­mezőket keresnek. Az ellensé­ges haderő egyik szárnya el­érte Villa Montes■ térségét, a Standard Oil leggazdagabb kő- olajbányáil“. A hír riasztotta a Standard Oil vezérkarát. Látva a bolíviai hadsereg tehetetlenségét, le­mondtak arról, hogy a Pa- raguay-folyón át juttassák ©1 az olajat a konkurrencia ural­ta piacokra, ugyanis időköz­ben egy jobb módszert talál­tak: vezetéken szállították az olajat Argentínába, ahol a Ro­yal Dutch ennek következté­ben rövidesen hátrálni kény­szerült. De jellemző, hogy amíg a Bolíviát harcra ösztönző ame­rikai konszern zavartalanul szállította a kőolajat Argentí­nába, a harcoló bolíviai csapa­tok üzemanyaghiányban szen­vedtek és külföldről vásárol­tak — uzsoraáron — olajat és benzint. A helyzet reménytelen volt, tehát megkezdődött a „nagy játszma“ második fordulója. Buenos Airesben nyitották meg a titkos béketárgyalásokat, Justo argentínai elnök Pa­raguayba utazott, hogy szemé­lyesen kérje meg Ayola el­nököt: mondjon le Villa Mon tes térségéről. 1935. június 14-én írták alá a fegyverszüneti megállapo­dást. Bolívia elvesztette a Cha- co nagyobb részét, Paraguay gazdaságilag tönkrement. De nem ez volt a legnagyobb trn gédip. 70 000 bolíviai és 30 000 paraguay-i katona maradt hol­tan a csatatereken! 100 000 ember pusztult el az amerikai és az angol monopóliumok vé­res sakkjátszmájában, a nem­zetközi tőke csillapíthatatlan nyereségvágyáért! A Standard Oil számára örökre elveszett a Paraguay- folyó, de megmentette Bolívia olajmezőit és sikerült betörnie az argentin piacra, ahol a Ro­yal Dutch vereséget szenve­dett. Válaszként H. Deterding 1936-ban Buenos Airesben, ta­lálkozott Dr. Rector Ormache bolíviai elnöki titkárral és ami­kor Ormachél néhány hót múl­va pénzügyminiszterré nevez­ték ki — a Deterdinggel foly­tatott titkos megbeszélés ered­ményeként — adócsalás miatt vádat emeltetett az amerikai konszernek ellen. 1937. márci­us 13-án a bolíviai kormány kisajátította a Standard Oil olajbányáit és állami ellenőr­zés alá vonta a kőolajterme­lést. Ezzel természetesen a Royal Dutch is elvesztette a játszmát, mert a kisajátítási rendelettel egyidejűleg a kö­vetkező 15 évre kitiltották a külföldi tőkét az országból. Százezer ártatlan ember pusztult el a zöld pokolban, értelmetlen háborúban, nem sa­ját hazája, saját népe, hanem a nemzetközi nagytőke érde­keiérti (pgy) A kerék raktár fontosabb volt, mint a lőszer Imrich Bellus felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents