Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-21 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó
11 Arany János már csaknem száz éve így panaszkodott Divattudósítás című közleményében: ,,A pesti divat... nem tudja: mikor jő, mikor megy.“ Példák elsorolása után ekképp folytatja: „Már nem is mernék fohászkodni: »tiszta magyarság, jöjjön el az országod!« — mert nem vagyok benne bizonyos, ide jönne-e vagy elmenne Patagóniába.“ További fejtegetésében szabályt is ad Arany: „Ami az író vagy beszélő felé közeled i k, az jő, ami távozik tőle, az megy. Ügy nem lehet összetéveszteni, mini az itt és ott hely-jelentő szavakat.“ Arany óta sokan, sokszor felrótták a jün-meyy, hasonlóképp a hoz-visz ige- pár helytelen használatát, de máig se sikerült kiirtani ezt a németességet. Sokak nyelvében ma is szinté általános, hogy ha. valakit egyik szobából a másikba hívnak, a szólított így felel: „Mindjárt jövök,“ e helyett: Mindjárt me gye k. Hirdetésben gyakran olvashatjuk: „Híváshoz házhoz jövök.“ És ha egy családanya telefonon hazaszól gyermekeinek, így nyugtatja meg őket: „Már jövök. Ha tudnátok, mit hozok nektek!“ jó magyarsággal így van ez; Már megyek, vagy már indulok haza. Ha tudnátok, mit viszek nektek! Színészeink, előadóink szájából is számtalanszor hallhatjuk az idézett magyartalanságot. De nyomtatásban is találkozunk vele. Nemrég például ezt olvashattuk irodalmi hetilapunkban: „... megígérte, hogy igyekszik hamarosan meghozatni a könyveket, s azt mondta, pontosan két hét múlva jöjjek el, addigra ott lesznek“. Ezt a cikket nyilvánvalóan nem azon a helyen írta az emlékező, ahol ez a kijelentés elhangzott; ez nemcsak a cikkből, hanem az idézetnek ott határozószavából is kiderül. Helyesen tehát emígy volna: ... két hét múlva menjek el, vagy menjek oda, menjek értük. Akik ma is rászolgálnak Arany János feddésére, azok néha mentségül, de olykor őszinte tárgyilagosságra törekedve úgy magyarázzák, hogy ők máris odaképzelik magukat arra a helyre, ahová igyekeznek, azért mondják: jövök, hozok, ök ebben egyszersmind a hallgató szempontjának érvényesülését is látják. Ez valóban előfordulhat, különösen ha a beszélő már egészen közel van haladása közben a célponthoz. íróknál, költőknél, de bárkinél megfigyelhetjük az úgynevezett átképzeléses előadásban a jön és a hoz igének ilyenféle használatát. Olvassuk csak el Petőfinek jól ismert versét, az Arany Lacinak címűt. A költő kezd mesélni benne Arany János hároméves fiacskájának: „Volt egy ember, nagy bajúszos. / Mit csinált? Elment a kúthoz.“ A mese elején még tá volinak tűnik föl a színhely a költő képzeletében, azért úgy mondja, hogy a „nagy bajúszos“ elment a kúthoz. De hamarosan oda képzeli magát a mesélő a tett helyére, s a mese közepe táján így szól a férfiról: „Már csak megmondom, mi végett / Nézi át a mezőséget, / A vizet mért hozta ki. / Ürgét akar önteni.“ Itt tehát már a színhelyhez viszonyítva látja a történést, azért használja ezt a kifejezést: hozta ki, nem pedig ezt: vitte ki. Ugyanazt a szempontot megtartva, a mese végén is még az esemény helyéhez képest mondja a kiöntött ürgéről: „A lyuk száján nyakon csípték, / Nyakon csípték, hazavitték“; tehát nem: hozták. De hirtelen helyszínváltozás történik/ költőnk így folytatja és feiezi be: „S mostan... i Itt van... / Karjaimban, / Mert e fürge / Pajkos ürge / Te vagy, Laci, te bizony]“ Ebben az átképzeléses előadásban egészen természetes és helyes a szempontváltozásnak megfelelő elment, kihozta, hazavitték, üt van szóhasználat. Ez azonban semmiképp sem menti a hazatelefonáló anyának Már jövök... Mit hozok! magyartalan beszédét. A két igepár helyes alkalmazásának egyszerű, gyakorlati szabályát ekként fogalmazhatjuk meg.: Ha mondatunkban az ide határozósző illik bele, akkor a jön, hoz igét kell választanunk; ha pedig az oda határozószóval vág egybe a mondat, akkor a megy, visz ige a jó. FERENCZY GÉZA 1974 IV 21. JÖN - MEGY, HOZ - VISZ SIMKO MARGIT: SHAKESPEARE Bárhogy hívnak is a csillagsoros pályák, újra visszatérek Kertünk végében már kalapálni kezdtek a fűzfagyökerek, apró szivattyúi, a híd jégtörőjén embermód mardossák egymást a tutajok, a kósza varjak is visszakarikáztak az ősotthon ízű magas jegenyékre. Mert hisz az ember is csak addig válik meg négyfalú fészkétől, amíg kenyérébe elviselhetetlen keserűség vegyül Nekiszomorodva, üres tarisznyával válla! bolygó sorsot, messzi csillagoktól több meleget remél, mint földi máglyáktól de ha kalapálni kezdenek a fűzfák apró szivattyúi, újra hinni tudja: haza is az otthon, és a hazatérés minden bolygó - sorsnak legszebb koronája. DÉNES GYÖRGY: TAVASZI LÁNGOK Muszáj-öröm a levegőben, alvó szívedben felszakadnak fénysziporkák, pór-csermelyek, fűben lubickol meztelen szemed. Tam-tam-dobok verik, verik ritmusát ifjú kábulatnak, szagot kapott a tavasznak hajszás falkája s bánatod Kibimbózik a meggyfa ága, a mezőn gyöngyházfény inog, nézd csak, kéjesen elnyújtózik s borostát hajt a barázda. Színház az egész világ (A Globe Theatre felirata) Bábjátékos voltál, és semmi több, de királyibb voltál bábjaidnál, kik koronás fővel hajladoztak, ahogy ujjaid játékos kedvből rángatták őket láthatatlanul, többet tudva róluk, mint szülőanyjuk, ágyasuk, hívük, ellenük, bírák, százéves pörök útvesztőiben rágva a múlt véres titkait. A szörnyet, mit ember magába rejt, szerelmeket, mit ezer formában él át a pór, a szűz, a királyi vad, hevülő ifjú s vérgőzös öreg. Torz, meghasadt lelkek iszonyát, a jót, mit áldozatába fojt a rút, gyilkost, márványtömbbe megbúvót csak te ismerted, s általad a világ / négyszáz év előtt, ma és örökre, nincs kor, idő, voltál, vagy s leszel /. Felcibáltad sírjaikból őket, bitorlókból Így tettek szolgabábok, s játszattad velük vélt szerepüket. Mígnem unottan el nem engedted a madzagot, s lebuktak újra ők. a süllyesztőbe tehetetlenül, ha már a vér nem mulattatott, s vígabb bábjaid dobtad a színre, hadd nevessen gyarló önmagán a publikum, mint játékos gyerek, kinek a hite: borúra derű, s a titkok titkát nem is keresi. Csak te kerested könnyekben, kínban, s ezért maradtál bús magányosságban, rongy bábjaid közt a színfalak mögött. Itt lebegsz köröttem, mióta érintett varázsbotod, hiszem neked, hogy színház az élet, s e kocsma - színpadot sose unom, nagy bábjátékos, te felséges, utolsó órámig néked tapsolok! PETRIK JÓZSEF: HAZATÉRÉS VERSEGHY ERZSÉBET: RENDHAGYÓ ÉJ Az éjszaka a sötétség kényszerzubbonyába bújtatta a lármás falut. Az hevesen ellenkezett, majd lehiggadva békésen elaludt. A csillagok kihúnytak, s a tébolyult szél az utcán portyázva, felkötötte magát az útszéli fára. a sövény mögött a házak falát tapogatva, eszelősen sikongott a csend, mintha ezen az éjen megbomlott volna a szokott világrend. Mikuláš Klimčák: Szlovákia
