Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-03 / 79. szám, szerda

A SZÓ VARÁZSLÓJA

KONSZTANTYIN PAUSZTOVSZKIJ: AZ ARANYRÖZSA

Bemutató előtt

A FERDE HÁZ PRÓBÁJÁN

V

allomások az írói munkáról, megemlékezések — írja Pausztovszkij könyve alcímében. A terjedelmes kötet első fele — amellett, hogy egy tucat remek elbeszélést tartalmaz — valóban az írói munkát világítja meg sokoldalúan azzal a műgonddal, amely a szerző minden alkotását jellemzi.

A találkozások, útközben szerzett tapasztalatok és élmények mind arra szolgálnak, hogy az író képzeletét lángra lobbantsák, és műhelye csendjében, fáradságos munka árán, létrejöjjön a mű, amely nem kopár kópiája a valóságnak, hanem annak „égi mása“, a a művész teremtő erejétől hitelessé tett igazság. Az az olvasó tehát, aki bepillantást akar nyerni abba a vegykonyhába, ahol a tapasztalatok és gondolatok párlatából megszületik és kialakul egy elbeszélés, megformálódik egy regény körvonala, ebben a kötetben kincsesbányára talál.

Pausztovszkij túlságosan szerény volt, amikor könyve elé írt néhány sorban megjegyzi, hogy nem akart elméleti fejtegetéseket írni, még kevésbé irányításul szolgáló kézikönyvet. Csupán feljegyzett egyet- mást írói tapasztalatairól, meg arról, hogyan értelmezi az írói munkát.

Esztéták dolga, hogy fejtegetéseket írjanak, kézikönyveket szerkesszenek, Pausztovszkij mást és többet ad: ízelítőt a teremtő munka szépségéről, s arról, az örömről és gyötrelemről is, amely az alkotó munkát kíséri. Aztán még valamiről: a stílusról, a szó mágiájáról.

Gyémántos nyelv című, alig egy ívnyi írásában Pausztovszkij többet mond a nyelv varázsáról, mint tucatnyi vaskos kézikönyvek. Igazolásul Gogolnak, az orosz széppróza egyik legnagyobbjának szavait idézi:

„Nem győzöm csodálni nyelvünk kincseit: ahány szó, any- nyi ajándék, mindegyik nagy szemű, ékes, mint a gyöngy, s némely elnevezés valóban még szebb, mint a megnevezett tárgy.“

Olvasónak és írónak egyaránt szól Pausztovszkij figyelmeztetése: nemcsak a nép egyszerű fiaival kell beszélgetnünk, hogy igazán megtanuljuk anyanyelvűnket, s ne veszítsük el a nyelvünkkel való eleven kapcsolatunkat, hanem „azon kívül erdőkkel-mezőkkel, folyókkal meg vén füzekkel, madarak dalával meg minden kis virággal, amely a mogyoróbokrok tövében bólogat felénk."

K

özel három esztendővel ezelőtt, a Fehér szivárvány megjelenése idején, itt közölt ismertetésemben megemlítettem, milyen nagy művészettel írt Pausztovszkij az orosz tájak felfrissülést, életkedvet adó meghittségéről és varázsáról. Természetszeretete, minden szépség iránt kifinomult fogékonysága Az aranyrózsa oldalain hasonló remekléssel kap hangot. Gyakran mintha kézenfogva bennünket magyarázná: figyeld csak a földre lecsapódó füstöt, az alacsonyan repülő fecskéket, a kakasok kukorékolását szokatlan órákban — ez mind az eső jöttét jelzi. Az esőt, amely előbb csak cseperészik, aztán zuhog, szapora, gombanövesztő záporként ömlik. Lassú vagy gyors járásához, álmos szitálásához párosítsd oda a cseppek egyenletes dobolását a zsindelytetön, a híg csordogálást az esőcsatornában, a fény játékát, az erdei televényföld, a moha gombatermő éledését.

Amikor virágokról, füvekről szól, mesét kerít hozzá, hogyan oktatja a kis Klava az anyányi Nyurkát. A csodálatos növénytanórában színre lelket kap a pipehúr, a tüdőfű, menta, gyöngyvessző, kosbor, zerge- boglár, méesvirág, estike, törökszegfű, kapotnyak, kardvirág, kakukkfű és a rétnek, erdőnek számtalan más virága, melyeknek gyógyerjét Klava a nagyanyjától, a környék leghíresebb füvesasszonyától tanulta meg.

Pompás ez a nyelvműveléssel párosult kóborlás, kóstolgatjuk sok zamatját, amivel a Volga

és az Oka partvidéke ajándékozta meg az írót, és jól esik a tudat, hogy nyelvünk hasonlóan árnyalatos és gazdag, máskülönben nem tudta volna a fordító olyan muzsikáló szépséggel visszaadni Pausztovszkij természetrajongását.

De vannak fenntartásai is:

„Az író értetlenségéről, művészi fejletlenségéről tanúskodik, ha visszaél a tájszavakkal, ha válogatás nélkül illeszt be műveibe olyan kifejezésekei, amelyek az olvasók széles köreiben teljesen vagy majdnem teljesen ismeretlenek."

Szerinte a tájszó csak akkor gazdagítja a nyelvet, ha kifejező, jó hangzású és érthető. A csúcspont a tiszta, hajlékony nyelv. Stílusművelő fejtegetésének ez a lényege.

K

önyve másik része megemlékezéseket tartalmaz a múlt nagy klasszikusairól. A legjelentősebb köztük a Tarasz Sevcsenkónak szentelt hetven oldalas, már tanulmánynak nevezhető írói portréja. Rajongó szeretette] kíséri végig életút- ján a jobbágysorsból nehezen szabad emberré való ukrán festő-költőt, a Kobzos alkotóját, akit forradalmi szelleme miatt Kosz-Araiba, az Éhség-sztyepp kietlen, sivatagos földjére, az eszméletlenségig részegeskedő, elállatiasodott tisztek és testi- leg-lelkileg elgazosodott altisztek, agyonnyomorított közlegények közé, majd onnan a Kas- pi-tenger „sírveremnek“, „kénköves pokolnak“ nevezett nép- telen partvidékére parancsolt a cári önkény. Mikor tízesztendős száműzetés után barátai közbenjárására Sevesenko végre hazatérhet, már a közeli halál árnya hull életére.

Kortársairól, mint Bábelről, Ilja Ehrenburgról, Bulgakovről írott kisebb terjedelmű megemlékezéseit is áthatja a szeretet és megbecsülés hangja. Nem a szorgos adatgyűjtő, esztétizáló irodalomtörténész szólal meg bennük, hanem a barát, aki üdvözléseiben nem törekszik logikus rendbe rakni a szív szavait, s éppen ezért kerülnek oly meleg emberközelségbe társai.

A nála fiatalabb Szimonov lírai merengéseiben, szigorú epikájában szereti a jótékony friss mohóságot, amely bennük munkál. Szereti, de meg is rója „szálkáit“: megtörő ritmusát, ismétlődő rímeit, szándékosan nyers mondatait és Szimonov sietségével magyarázza ezeket a hibákat.

„A versek nem érlelődnek, kevés a rájuk fordított idő, épp ezért marad a dolgok mélyén valami üledék", írja.

Megszívlelendő tanács, hogy a verset, ha nem is hosszú időre, okvetlenül félre kell tenni. „A műzsák szolgálata összeférhetetlen a sietős kapkodással."

Jurij Bondarev jelentős bátor hangú regényét, a Csend-et megjelenése idején fanyalgó kritikai hangok is érték. Pausztovszkij nagy tekintélye súlyával Bondarev mellé áll. Megbecsülést követel az olyan műveknek, amelyeket mélységes közösségi érzés hat át. „Hálás vagyok őszinteségéért, éleslátásáért, becsületességéért44, írja és mérhetetlenül tiszta, pártos és áttetsző őszinteségében további fejlődésének zálogát látja.

Pausztovszkij a moszkvai Irodalmi Főiskola egyik vezetője volt, s hogy ebben a hivatásában milyen gazdag tudással tanította a fiatalokat, erről a kötet egyik legszebb, A novelláról című írása tanúskodik.

„Nem vagyok teoretikus, sem irodalomtörténész, sem műbíráló“, jelenti ki. Elméleti fejtegetés helyett „beszélget“ az elbeszélésről, elmondja saját tapasztalatait és megfigyeléseit is, hogyan dolgoztak más írók, barátai, akik sokat tevékenykedtek az elbeszélés műfajában.

Előadásában, pontosabban a baráti beszélgetésében, a nagy orosz elbeszélők, Puskin, Gogol, Turgenyev, Leszkov, Kuprin és Csehov tapasztalataira hivatkozik. És kortársai gyakorlatára ts. Ám az idézeteknél és hivatkozásoknál lényegesebb az,

amit a maga legszemélyesebb tapasztalatai alapján a téma születéséről és a munka folyamatáról mond. Növendékeit inti attól, hogy görcsösen fogják a tollat, óvatosan írjanak. És inti őket, hogy ne féljenek saját fantáziájuktól, „Lényegében törvény az, amit az író gondol, a mérce pedig az író egyénisége"

És megint a nyelv az, amely Pausztovszkijt elragadott, lelkes hangú magasztalásra készteti. A nyelv megismerése csupán a nyelv odaadó szeretetéből fakadhat. Növendékeinek elmondja a maga munkamódszerét, hogy többször elolvassa kéziratait és ha valami megüti fülét, igyekszik helyrezökkenteni ritmusát. Ezt cselekszi prózájával is, melynek minden mondatából feltétlenül ki kell csengenie a prózaritmusnak.

Nagy remények című cikkében Pausztovszkij ezzel a kije leütéssel él:

„Nyilvánvaló, hogy irodai munknak nemcsak tartalmában kell haladónak lennie, har\em formájában is; nagy hatásúnak és korszerűnek. Az irodalom, az új társadalmi rend képviselője, formájában sem lehel konzervatív és archaikus. Meg kell találnia a maga egyszerű és hatásos formáját.44

A továbbiakban még pontosabban írja körül, hogyha az álmok nem szárnyalnak a jövőbe, megreked az irodalom a tegnapban, az embert elszürkíti, kisszerűvé alacsonyítja, az életet unalmas és lapos prózává teszi, „az alkotókat és költőket közös nevezőre hozza a képmutatókkal és erkölcsi prédikátorokkal.44

Tanításait végül így foglalja össze:

„A romantika sodró lehelete elkísérte a forradalmat és az építés időszakát. Ne feledkezzünk meg erről. Élettelen az a prakticizmus, amelyet nem sugároz be a romantika. Ilyesmi született az Egyesült Államokban; maradjon is ott. Ez idegen tőlünk, semmi közünk hozzá, nem adhatunk neki teret irodalmunkban.44

Pausztovszkij a szovjet fiatalokhoz intézte szavait, de minden kijelentése intés számunkra is.

EGRI VIKTOR

Gerencsér Miklós két részes drámája 1970 ben játszódik. A darab próbái már javában folynak a Magyar Területi Színházban. Okos, elmélkedő és időszerű dráma a Ferde ház. A színpadon jelzett díszletfalak egy most befejezett emeletes családi ház egyik szobáját mutatják. A felvetett téma széles nagy köréből Gerencsér Miklós a Burján család életkörülményeire szűkíti le a színmű cselekményét. Egyszerűen szól, s ez is érdekessé teszi párbeszédeit. A szereplők jellemrajza pontos. Viselkedésük természetes, pedig őket is behálózza a féligazságok djvatja, a kommersz jólét látszata, az anyagi javak utáni egyoldalú lohol ás, a korrupció, a kapzsiság, a mérhetetlen pénzvágy. A napos, de egyre sivárabb szobabelső a reflektorok fényét gyérebbre kényszeríti, mintha a színpad tükörképe lenne a lelkekben végigfutó kétségbeesésnek, dacnak, lemondásnak, beletörődésnek.

„Ötven éven át szerettem volna kinézni a magunk ablakán. Anyátok anélkül halt meg, hogy rálépett volna a saját küszöbére ... Nem szabad eladni a házunkat!... Aki a házunkat árulja, az nemcsak tetőt, falat, lépcsőt, kéményt, pincét árul. Hanem pénzre akarja cserélni

mindazt, ami eddig engem és a családomat jelentette44 — mondja Bugár Gáspár, a dráma főszereplője, a töprengésre késztető Burján György nyugdíjas kőműves mester szerepében. Megkapó jelenet, amikor rádöbben, hogy gyermekei és a körülmények nemcsak a családból, hanem az életből is kiszorították.

Gerencsér Miklós szereplőinek segítségével megpróbál szembe nézni a hiúság és az anyagiasság indájába hálózott helyzetekkel. írót törekvései, jobbító szenvedélye, az „így nem lehet élni44 gondolatisága adja meg számára az alapot az erkölcsi érvelések színpadi megfogalmazásához. Kritikus fölénnyel, tárgyismerettel sugallja jeleneteit. Nem ©lennem hanem ismertet, bemutat és figyelmeztet. S hogy miképpen oldja meg ezt a kérdést, azt majd az áprilisi bemutató és az azt követő vidéki előadások válaszolják meg.

A szereposztás jónak ígérkezik. Bugár Gáspár mellett ismét látjuk Lőrincz Margitot, Bugár Bélát, Németh Icát, Fazekas Imrét, Ropog Józsefet, Kuezman Etát és több közkedvelt színészünket. Bemutató előadás: április 17-én.

—szem—

ÖRÖM

Tóthpál Gyula felvétele

A zsúfolt terem közönsége bevezetésképpen különleges zenei csemegét kapott. Muurice Gendron, francia gordonkaművész Haydn D-dúr gordonkaversenyét adta elő újszerű akcentusokkal, de amellett haydni szellemben fogant elképzeléssel. A versenymű hamisítatlan rokokó báját franciás szellemmel fűszerezte, és így Haydn szívderítő melódiái szinte újjászületve, az első fiatalság frisseségével szólaltak meg a keze alatt. Maurice Gendront tökéletes hangszertudása, igéző gordonkatónusa és nemes anyagokból szőtt muzikalitása a legjobbak közé emeli. Tulajdonképpen sajnálatos, hogy a le- nyügöző Mahler élmény a hallgatóban jóformán elsöpörte a francia művész kivételesen szép produkciójának benyomását.

A FIATALOK KÖNYVESBOLTJA

Noha utam naponta a Svoboda Könyvkiadóvállalat könyvesboltja előtt visz el, nem unom meg ízlésesen elrendezett kirakatainak rendszeres tanulmányozását. A politikai irodalmat a szocializmusnak elkötelezett, haladó szellemű hazai és külföldi szerzők alkotásai egészítik ki. Heg-megállók előttük, betűzgetem a címe két, sokat közülük régi jó ismerősként üdvözlök, de legalábbis a szerzőikről állapítom meg örömmel, hogy már találkoztam a nevükkel, Nem csoda tehát, hogy alig telik el néhány nap és már is emlékezetből tudom, melyik kötetet hol kell keresnem. Átrendezésüket vagy e9y egy könyv hiányát azonnal észreveszem.

Ezekre a változásokra a könyvhónapban különösen gyakran kerül sor. Azt is megfigyeltem, hogy elsősorban az ifjúság érdeklődik a három évvel ezelőtt megnyílt szakosított könyvesbolt iránt. A legtöbben határozott tervvel lépik át küszöbét, élőre tudják, mire van szükségük, de sokan — kihasználva a gazdag választékot — a böngészésre sem sajnálják az időt. Megtehetik, mert az elárusítók megszok iák vevőiknek ezt a kedvte lését és türelmesen megvárják, míg utasítást kapnak a

kiválasztott áru becsomagolására. Örömmel fogadják a fiatal vevőket, akik nemcsak a vizsgák vagy az érettségi előtt, járnak a könyvesboltba. A társadalomtudományi jellegű termékeket — ez minden bizonnyal a párt- oktatás és a SZÍSZ érdeme is — mindig nehezen várják s gyakran kérdezősködnek utána.

Milyen alkotások iránt mutatkozott a könyvhónapban. a legnagyobb érdeklődés? A leggyorsabban az időszerű pártpolitikával és a világpolitikával foglalkozó anyagok keltek el, de a CSKP és a nemzetközi munkásmozgalom történetét ismertető tankönyveket is sokan vásároltak. Konkrétan: nagy volt az érdeklődés M. Fremer professzornak „A politikai gazdaságtan alapjai44 és /. Rezníöek professzornak „A CSKP gazdaságpolitikája alapjai44, valamint V. I. Leninnek „Az ifjúsági szövetség feladatai44 címen megjelent művei iránt. A könyvesbolt elárusítói szerint a közönség máris nagy érdeklődéssel várja Gustáv Husák elvtársnak a Szlovák Nemzeti Felkelésről szóló „Tanúbizonyság" című művének rövidesen megjelenő második kiadását.

km

Humánum a zenében

Mahler II. szimfóniája a Szlovák Filharmóniában

„Szimfóniáim kimerítik életem egész tartalmát'4 — vallotta önmagáról Mahler. „Az átéli és átszenvedett valóságot mondom el bennük. Aki jól tud olvasni, az szimfonikus műveimben világosan követheti egész életemet. Nálam az alkotás és az élmény bonthatatlan egységbe olvad. Ha létem ezután csöndesen folydogálna, mint valami békés erdei patak, úgy érzem soha többé nem tudnék igazat alkotni44.

A mahleri alkotást éppen ez teszi naggyá. A zeneköltő teremtő erejének alapanyaga az őszinteség és a humánum. A II. szimfónia szellemi és emberi nagyságának hatása alól senki sem tudja kivonni magát.

Az est dirigense, Zdenék Koš- ler egy filozófus tisztánlátásával tárta fel a mű bonyolult világát, partitúra nélkül, minit aki belülről épít. A súlyos tartalommal telített szimfóniában kidomborította a fontos gondolatokat, amellett megvolt benn© az erő, hogy megőrizze a szé>- les lélegzetű kompozíció egységét és az egyes tételeket mindvégig megtöltse az élet áramával.

Elismerés illeti a Szlovák Filharmóniát, amely ezt a produkciót karmestere elgondolása szerint megalkotta. A Filharmónia énekkarának tolmácsolásában mély bensőséggel hangzott el a grandiózus szimfónia szellemi folyamatának betetőzése, a befejező apoteőzis. Ihlettel kapcsolódott az előadásba á két énekes-szólista, Magda Ha- jóssyová, szoprán, és Ľuba Bet ricová, alt.

Zdenék Kosler karmesteri], művészete a Mahler estet emlékezetes zenei eseménnyé avatta.

HAVAS MÁRTA