Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-18 / 91. szám, csütörtök
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1974. április 18. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXVII. ÉVFOLYAM 91. szám O Ára 50 fillér Eredményeink felmérése Irta: K. Mariinka mérnök, az SZSZK kormányának alelnöke, a Szlovák Tervbizottság elnöke 1974 a párt gazdaságpolitikája megvalósításának befejező Időszaka, tehát annak a gazdaságpolitikának az utolsó szakasza, amelynek irányát a CSKP XIV. kongresszusának döntései határozzák meg és az ötödik ötéves tervben konkretizáltak. Mögöttünk áll az esztendő néhány hónapja, ezért helyénvaló értékelni, mivel járult hozzá az idei (állami terv feladatainak teljesítéséhez. A szlovákiai vállalatok és szervezetek általában eredményesen kezdték meg az idei feladatok teljesítését. Vonatkozik ez különösen az iparra, melynek ágazatai az első negyedévben az évi tervhez viszonyítva 10,5 százalékkal gyorsabb ütemben fejlesztették a napi termelést. Túlteljesítést értek el mind a feladatok teljesítésében, mind a növekedés dinamikájában a gépiparban, de a vegy- és gyógyszeriparban is. Kedvezően teljesítik az alapvető állattenyésztési termékek felvásárlási feladatait ÍS; Azonban az elért eredmények részletesebb elemzése megmutatja, hogy a kedvező kezdés nem jelenti minden szakaszon és minden vállalatban azt, hogy a megkívánt mértékben kihasználták a fejlesztési lehetőségeket. Az iparban például, bár a fejlődés egyenletessége nő, a negyedévi feladatokat 26 vállalat nem teljesítette (1973-ban ezek száma 33 volt) és 53 millió korona értékű termelés kiesett. Ha figyelembe vesszük, hogy az építkezési beruházás területén korlátozni kell a befejezetlen akciók számát, és ha figyelembe vesszük a rendkívül kedvező klimatikus feltételeket, továbbá a munkaerők kielégítő számát, akkor az építkezés eredményei sem kielégítőek. Az építkezési munkák, de különösen a munkatermelékenység növekedésének dinamikája ez ideig alacsonyabb, mint az évi tervfeladat időarányos része és nem olyan kedvező, mint amilyet a CSSZK szervezetei értek el. Ennek következtében az év első három hónapjában az SZSZK-ban az évi terv 19,7, a CSSZK-ban pedig az évi terv 20,8 százalékát teljesítették. Az év első hónapjaiban elért tervteljesílési eredmények elemzése egyidejűleg alkalmat nyújt arra, hogy kidolgozzuk az egész évi feladatok egyenletes teljesítését célzó konkrét feltételeket. A szlovákiai iparfejlesztés jellegzetes vonása ebben az évben is az, hogy az új termelőegységek viszonylag nagy arányban — közel 43 százalékkal — vesznek részt a gyártmánynövekedésben. Különösen jelentős ez az arány a vegyiparban, a fémfeldolgozóiparban, az energetikában, valamint az építőanyagiparban és a közszükségleti iparban. Az a tény, liogy az új termelőegységek jelentős mértékben vesznek részt a fejlesztésben, fokozott mértékben megköveteli, hogy biztosítsák a kapacitások beindításának tervszerű határidejét, valamint zavartalan és mielőbbi üzemeltetését. Ebből a szempontból mindenekelőtt a vojanyi és a novákyi energetikai kapacitásokra kell összpontosítani az erőfeszítést. A további feladat, hogy mielőbb üzembe helyezzék a vegyipari és a cellulóz-papíripari új egységeket Salában, Novákyban, a Slov- naft nemzeti vállalatban és Stúrovón, valamint a Kelet-szlovákiai Vasmű fémkohászatában. Az építkezési beruházások zavartalansága szempontjából nagy jelentőségű, hogy a lehető legnagyobb termelést érjék el a Turňa nad Bodvou-i új cementgyárban. A felsorolt és a további termelési egységek átadásának és üzembe helyezésének határidejét biztosítandó konkrét intézkedések szükségességét hangsúlyozza a tőkésállamok piacán uralkodó jelenlegi helyzet. Mivel ezeken a piacokon jelentősen emelkedik a nyersanyagok és egyes közszükségleti cikkek ára, különösen nagy jelentőségű az olyan kapacitások építése, amelyek mát ebben az esztendőben közvetlenül befolyásolják az exportalapok nagyságát, illetőleg amelyek csökkentik az importigényeket, és jelentős mértékben hozzájárulhatnak népgazdaságunk nyersanyag- és anyagellátásához. Az említett áremelkedési kapcsolatban mindenekelőtt exportunk érdekében kell kihasználni a kedvezőbb árviszonylatokat. A központi gazdasági szervek erre vonatkozóan ntár intézkedéseket dolgoztak ki. Ezzel egyidejűleg azonban a vállalatokban és a szervezetekben tovább kell konkretizálni azt a racionalizálási programot, amelynek célja, hogy — fokozott figyelemmel az Importált nyersanyagokra és anyagokra — megoldja a termelés gazdaságosságának kérdéseit. Emellett nemcsak e termékek megtakarításának lehetőségeit kell keresni, hanem arra kell törekedni, hogy ezeket magasabb fokon értékesítsék, hangsúlyt helyezve a gyártmányok minőségére, keresve e nyersanyagok kihasználásának legelőnyösebb változatait, szem előtt tartva természetesen a népgazdasági hatékonyság követelményeit. Az idei tevvelőírások teljesítésére — az említett részben változott feltételek között — csakúgy, mint a múltban, együttes erővel kell törekedniük a gazdasági vezetőségeknek, a párt- és a szakszervezeti szerveknek. Annak érdekében, hogy a tervet teljesítsük és túlteljesítsük, hogy a függőben levő problémákat felszámoljuk, ki kell használni a dolgozók kezdeményezését, a Szlovák Nemzeti Felkelés és hazánk felszabadítása 30. évfordulója tiszteletére kibontakoztatott versenymozgalmat. Népgazdaságunk elég erős ahhoz, hogy a kitűzött feladatokat teljesítsük és elérjük, hogy 1974 az ötödik ötéves terv feladatai megvalósításának további sikeres szakasza legyen. Megkezdődött a Varsói Szerződés Pülitikai Tanácskozó Testületének ülésszaka Hazánk küldöttségét Gustáv Husák elvtárs vezeti (ČSTK) — Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának veze- tésével tegnap a reggeli órákban csehszlovák küldöttség utazott Prágából Varsóba, hogy részt vegyen a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ülésszakán. A küldöttség tagjai: Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZSZK kormányának elnöke, Vasil fíi- ľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Bohuslav Chňoupek, a CSKP KB tagja, a CSSZSZK külügyminisztere és Antonín Vavru's, a CSKP KB osztályvezetője. A Ruzynéi repülőtéren a küldöttségtől a CSKP KB Elnökségének tagjai — Karéi Hoff- mann, Alois Indra, Antonín Ka pék, Josef Kempný és Josej Koröák, továbbá Václav Hüla, a CSKP KB Elnökségének póttagja, Miloš Jakeš, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke. Jan Ba- rgl, Jan Foftík, Miroslav Moc, František Ond'rich és Oldrich Švestka, a CSKP KB titkárságának tagjai, Ján Gregor, František Hamouz, Karol Laco, Rudolf Rohlíöek és Jind'rich Zahradník a CSSZSZK kormányának alelnökei, ezenkívül a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének alelnökei — Václav Dávid, a Népi Kamara elnöke és Dalibor Llanes, a Nemzetek Kamarájának elnöke, Martin Dzúr hadseregtábornok, a CSSZSZK nemzetvédelmi minisztere, JaK. A. Makszimov altábornagy Bratislavába látogatott (ČSTK) — Kétnapos szlovákiai látogatásra érkezett tegnap Konsztantyin Alekszandrovics Makszimov altábornagy, a katonai tanács tagja, a középső katonai csoport politikai csoportfőnöké. A becses vendéget a bratislavai repülőtéren Viliam Šal- govič, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke, Ladislav Sádovský, az SZLKP KB osztályvezetője, Jozef Bobek ezredes, az SZSZK nemzetvédelmi tanácsának titkára, Jozef Figura ezredes, a bratislavai helyőrség parancsnoka és František Dubec, az SZSZK fővárosa, Bratislava főpolgármesterének helyettese üdvözölte. Jelen volt Mihail Mihajlovics Gyejev, a Szovjetunió bratisla- vui főkonzulja, Vítali) Fjodo- rovics Jakimov ezredes, a bratislavai szovjet parancsnokság képviselője. K. A. Makszimov altábornagyot tegnap fogadta Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára. A fogadáson jelen volt Viliam Šalgovic és Ladislav Sádovský, továbbá M. M. Gyejev főkonzul és V. F. Jakimov. Később a kedves vendéget fogadta Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, František Haga- ra erdő- és vízgazdálkodási miniszter jelenlétében. Ezt követően K. A. Makszimovot és kíséretét a Szlovák Nemzeti Tanács reprezentatív helyiségeiben fogadta Ján Štencl, az SZNT alelnöke. Képünkön Gustáv Husák elvtársat Edward Gierek, a LEMP KB első titkára üdvözli a varsói repülőtéren. (Telefoto — ČSTK — CAF) romir Obzina, a CSSZSZK bel ügyminisztere, a csehszlovák politikai és közélet más személyiségei vettek búcsút. A küldöttség búcsúztatásánál jelen volt Lucjan Motyka, a Lengyel Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete és a prágai lengyel képviseleti hivatal más tagjai. Varsó — A varsói repülőtéren a csehszlovák vendégeket Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Henryk Jablonski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Államtanács elnöke, Piotr Jaroszewicz, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnöke és más lengyel párt- és kormány képviselők fogadták. Jelen volt Ján Mušal, hazánk lengyelországi nagykövete és a nagykövetség többi dolgozói is. • • * Szerdán délelőtt a lengyel fővárosba érkeztek a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésszakán részt vevő további küldöttségek. A rövid időközökben egymást követően érkezett küldöttségek fogadására, a repülőtéren megjelent: Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henryk Jablonski, az Álltamtanács elnöke, Piotr Jaroszewicz miniszterelnök, Edward Babiueh, Mieczys- law Jagielski, Vojciech Jaru- zelski, Wladyslaw Kruczek, Stefan Olszowski, Jan Szydlak, Jozef Tejehmta, a LEMP PB tagjai és több más mngnsrangű személyiség. A Bolgár Népköztársaság küldöttségét Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az Államtanács elnöke vezeti. Tagjai: Sztanko Todorov, a Miniszter- tanács elnöke, Konsztantin Tel- lalov, a BKP KB titkára, és Petr Mladenov külügyminiszter. A Német Demokratikus Köztársaság küldöttségének élén Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára áll. Tagjai: Willy Stoph, az Álltamtanács elnöke, Uorst Sindermann, a Miniszter- tanács elnöke, Hermann Axen, az NSZEP KB titkára és Oskar Fischer ügyvezető külügyminiszter. (Folytatás a 2. oldalon) KÖZSZÜKSÉGLETI CIKKEK NEMZETKÖZI VÁSÁRA Az V. brnói Nemzetközi Közszükségleti Árumintavásárra az idén több mint harminc ország jelentette be részvételét. A külföldi kiállítók a kb. 80 000 négyzetméternyi térségnek 60 százalékát veszik majd igénybe, úgyhogy a 25 csehszlovák külkereskedelmi vállalatnak elegendő hely áll rendelkezésére ezernél Is több üzemünk legkorszerűbb termékeinek a bemutatására. Milyen közszükségleti cikkekkel találkozunk Brnóban? Elsősorban üveg-, kerámia- és porcelániparunk legújabb termékeivel ismerkedünk meg. A bőr-, a cipő- és a szőrmeipar különlegességeit minden bizonnyal jól kiegészítik a textilipar sokféle divatos szövetei és anyagai. De bútorban, lak- berendezési tárgyakban, áram- fogyasztókban, sőt hangszerekben sem lesz hiány a vásáron. Aki pedig víkendháza részére építőanyagok iránt érdeklődik, az sem kérést fel hiába a közszükségleti cikkek vásárát. Az „aranyéremért“ folyó, a termékek korszerűségét, tökéletes kivitelezését és hasznosságát értékelő versenybe a kiállítók több mint 500 terméket jelentettek be. A nagyvásár a KGST-tagországok életszínvonalával és a szocialista integráció előnyeivel, valamint együttműködésünk elmélyítésének további lehetőségeivel is megismerteti a látogatót. A brnói Janáček Operaházban április 19-én megrendezendő hangversenyen a szocialista országok legjobb szólistái és művészei lépnek fel. Ezt a programot a vásár tartama alatt számos kulturális rendezvény követi. Nagy érdeklődés előzi meg az „Intermóda“ divatbemutatóit is, melyek a nemzetközi versenyben érik el tetőpontjukat. A legsikerültebb modelleket az „Arany szalag“ díjjal fogják kitüntetni. —km —