Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-07 / 56. szám, csütörtök

Nőnapi ünnepségek Prágában és Budapesten Több mint 700 magyarországi nő Prágában ünnepli meg a Nemzetközi Nőnapot. Budapest­ről két külön vonattal érkeznek Prágába március 5-én és 6-án. A Čedok utazási iroda számos érdekes akcióról gondoskodott a vendégek részére a többek között egy Karlovy Vary-i és egy karlstejnl kirándulásról. A négynapos program az Interna­tional szállóban megrendezett ünnepséggel ér véget. A Čedok utazási iroda első íz­ben szervez társasutazást Ma­gyarországra a Nemzetközi nő­nap alkalmából — 80 csehszlo­vák nő számára. Ök különvona- ton utaznak Budapestre. Továb­bi 40 csehszlovák nő különau- tóbusszal teszi meg az utat. Budapesten megtekintenek egy textilgyárat, részt vesznek egy találkozón a budapesti asszo­nyokkal, akikkel együtt ünnep­ük meg a nőnapot. (ČSTK) FOKOZZUK A MATEMATIKAOKTATÁS HATÉKONYSÁGÁT! Grofiková egyik kedvencével Molnár János felvétele 39Elleteín9 a iiMfii/tfím...** Egy orvosnő, aki szabadságunk hajnalán született Abban az időben, amikor a szlovák nép és a Szlovákiában élő többi nemzetiség legjobb fiai arra készültek, hogy a szovjet partizánok segítségével halálos sebet ejtsenek a fasisz­ta fenevad testén és örökre fel­számolják a betolakodók rém­uralmát, a bardejovi járás egyik falucskájában megszületett egy fekete hajú, bogárszenni kis­lány. Nem tudom biztosan, vajon édesapja, Ján Grófik kívánsá­gára kapta-e a Nagyezsda ne­vet, aki abban az időben — harminc évvel ezelőtt — a CSAPAJEV parlizánegységben harcolt a fasiszta hordák ellen. Vagy talán annak a szovjet partizánorvosnak a tiszteletére, akinek a kis Nagyezsda —■ sa­ját bevallása szerint — éleiét köszönheti, mert a háborús idő­szakban kigyógyította a súlyos szamárköhögésből? Mindezekről a körülmények­ről mit sem tudtam beszélgeté­sünk előtt. Még csak nem is sejtettem, hogy riportalanyom éppen háborús időszakban szü­letett, amikor édesapja, sok más becsületes emberrel, sza­badságunk megszületéséért harcolt. Arról viszont sok szülőtől hallottam, hogy dr. Nadežda Grofiková, a Kráľ. Chlmec-i (ki- rályhelmeci) kórház gyermek- osztályának orvosnője, becsüle­tesen végzi munkáját, szereti a gondjaiba vett gyerekeket. Sok­szor elvittem a gyerekemet Grofikovához — mondta egy édesanya —, de sohasem kül­dött el, munkaidő után is gyó­gyította. A kórház igazgatója, dr. Pa­vol Argán is elismerő szavak­kal méltatta Grofiková áldozat­kész munkásságát. Munkaidő után találkoztunk a ma is fekete hajú fiatal or­vosnővel. Kérdéseimre adott vá­laszában röviden felelevenítet­te életének, szerinte legfonto­sabb állomásait. — Szüleim jóvoltából szép gyermekkorom volt, melynek jelentős részét, ahol születtem, a bardejovi járásban, felszaba­dult hazában éltem le — mon­dotta. Később Sabinovba kerül- . tünk, ott végeztem el a közép­iskolai tanulmányaimat. Mikor alakult ki bennem a vágy, hogy orvos legyek? Talán a Herbsto- vá doktornőnél gyakori torok- gyulladás miatt tett látogatá­saim idején, Sabinovban. A ve­lem és másokkal szemben tanú­sított gondoskodó magatartása, a gyerekek iránt megnyilvánu­ló szeretete ébresztette fel ben­nem a gondolatot: én is orvos leszek. Az emlékezés hevében csil­logó szempár néhány pillanat­ra a távolba tekintett, csend me­rült közénk, majd így folytatta a fiatal orvosnő: — Talán kilencéves lehettem — amikor édesapám megkér­dezte: „Kislányom, ha ugyan már gondoltál erre, milyen kí­vánságaid lennének?“ Azt vá­laszoltam, szeretnék egy kar­órát, és ha felnövök, embereket akarok gyógyítani, mint Herbst néni. Az órát három évvel ké­sőbb megkaptam. Ekkor édes­apám így szólt hozzám: „Egyik kívánságod ezzel teljesült, a másik beteljesedése tőled függ“. Ez is teljesült Nagyezsda Gro­fiková 1961-ben már orvostan­hallgató volt, és hat évvel ké­sőbb diplomával a zsebében jelentkezett munkára a Kráľ. Chlmec-i kórházban. — Teljesen ismeretlen kör­nyezetbe érkeztem ide — em­lékezik az akkori időkre —, ahol a lakosság nagy része ma­gyarul beszél. Nem ismertem a nyelvüket, én ukrán nemzetisé­gű vagyok. Kezdetben sok ne­hézséggel kellett megküzde- nem. Szerencsémre nagy segít­ségemre voltak a mellettem dolgozó, szlovákul is beszélő nővérek. Közben a munkámmal kapcsolatos magyar szavakat elsajátítottam, s ma már jófor­mán mindent megértek, amit a gyermekeikért aggódó anyák, szülők elmondanak a rendelő­ben. Miért lettem éppen gyer­mekorvos? Én a kórház minden egyes osztályán dolgoztam, ez a kezdő orvosok útja. De rájöt­tem, a gyerekek iránt mérhe­tetlen nagy szereletet érzek, ami még fokozódik, ha gyógykeze­lésre szoruló embercsemetéről van szó. így lettem gyermekor­vos, és semmi áron nem változ­tatnék jelenlegi hivatásomon. Ez a hét esztendő gyorsan el­telt, alig vettem észre az idő múlását, mert az életemet itt a munka jelentette. A fiatal orvosnő arcán né­hány könnycsepp gördül le, amikor az élete első munkahe­lyén eltöltött hét esztendőre emlékezik. Alig volt magánéle­te. Eltekintve a gyakori szolgá­latok miatt rendszertelen szülői látogatásoktól, az évente Ázsia valamelyik országában eltöltött szabadságtól, a szabad időben végzett könyolvasástól és a nagy előszeretettel gyakorolt kézimunkázástól. A karácsonyi, a szilveszteri ünnepek idején — kevés kivé­tellel — szolgálatot tartott. Vál­lalta, mert kollégái nősek, fér­jezettek és olyankor a család­juk körében a helyük. Grofiko­vá szép emlékei közé tartozik a kórházi karácsonyfa körül fi­cánkoló, lábadozó gyerekek örömteli mosolygása. A legna­gyobb lelkiismerettel, minden tudásával gondozza, gyógyítja a rábízott gyerekeket. KULIK GELLERT PRÁGAI MŰVÉSZEK HANGVERSENYE A FOK zenekar vendégszeieplóse Bratislavában FOK — film, opera, koncert. Ezzel a hármas célzattal, vagy­is helyesebben munkaprogram­mal alakult meg a prágai együt­tes 1934-ben, azokban a válsá­gos időkben, amikor egy ze­nei testületnek — ellentétben a mai helyzettel — nehezen kellett a létfenntartásáért küz­denie. A FOK Václav Smetáöek keze alatt nagy létszámú, ki­tűnő zenekarrá fejlődött, és ma már a cseh zenei élet elvá­laszthatatlan alkotórészét ké­pezi. Az est szólistája, Jirí Tomá- šek Sámuel Barber op. 14-es jelzésű hegedűversenyével is­mertette meg a bratislavai kö­zönséget. Barber a legjelentő­sebb amerikai komponisták kö­zé tartozik. Nagy tudású zene­szerző, és noha dallamvilága a postromantlka korát idézi, ze­nei nyelvezete magán viseli a ma igényeit. Barber romantikus hajlamai mellett korszerű egyé­niség. A hegedűverseny harma­dik része is erről tanúskodik. Semmiféle szállal nem kapcso­lódik az első két tétel belső világához, mintha egészen más­fajta, mondhatni oda nem illő építőkockákból rakódott volna össze. Jirí Tomášek személyében jó hegedűst ismertünk meg. Játé­kának fő hatóereje a telt, me­leg hegedűhang. Előadásában megvan a bizonyos muzikális vonás, ami szabad folyást en­ged a zene vérkeringésének. Vonótechnikáját a gyors ré­szekben néha bizonyos merev­ség zavarja, de ez talán inkább lényében, mint tudásában rej­lik. Az est karmestere, Jindrich Rohan, aki már húsz esztende­je működik a zenekarral, Ivan Rezáö 2. szimfóniájával nyitot­ta meg a hangversenyt. A mű nem talált a közönségnél kü­lönösebb visszhangra. A prágai művészek vendég- szereplésének hatalmas záró­tömbjét Beethoven Sors-szimfó­niája alkotta [c-moll, op. 67). Ki tudja hányszor hallottuk már ezt a magasrendű zenei kinyilatkoztatást, de minden alkatommal lenyűgözi a hall­gatót, és azzal az ámulattal vegyes tiszteletre készteti, amit csak a szellem legnagyobbjai váltanak ki az emberből. Jind­rich Rohan őszinte művészi hittel keltette életre Beethoven V. szimfóniáját. Főként a Finá­léban sikerült felidéznie a tar­tatom Izgalmas dinamizmusát, n beethoveni „lelkendező szá­guldást a világosság felé“. HAVAS MÁRTA A tudományos-technikai for­radalom térhódításának idősza­kában az iskolák oktatómunká­jában a matematika jelentősége egyre számottevőbb. Ez a kér­dés összefügg azzal a ténnyel, hegy a műszaki, a természet- és t ársad a 1 oni l udomá nyok egyre inkább „matematizálúdnak“: fo­galmaikat a matematika forma­nyelvén fejezik ki, segítségével újabb összefüggéseket tárnak fel. „A matematika napjainkban a korszerű kultúra alapvető al­kotóelemévé vált. Alapelemeit alkalmazásra képes formában minden gyerekkel meg kell ta­nít ununk“ — így fogalmazta meg ezt az időszerű feladatot az UNESCO matematikaoktatás­sal foglalkozó szimpóziuma. Ezért szükséges, hogy feltegyük a kérdést: mit tesznek a mate­matikatanárok a tantárgy ered­ményes oktatása érdekében? Tudatában vannak-e annak, mit jelent a matematika oktatása napjainkban? Fölmérik-e, hogy tőlük, az ő lelkiismeretes és alapos munkájuktól függ nagy­mértékben a rájuk bízott tanú­tok jövője? Az, hogy kerül-e ki közülük jó matematikus, szak­munkás, mérnök és technikus? Nem könnyű a matematikata­nár munkája. Lehet, hogy töb­bet kell dolgoznia, mint egy más szakosnak, ha valóban jó eredményt akar elérni. Ez igaz lehet, vitatkozhatunk róla, ér­velhetünk mellette vagy ellene. De saját lelkiismeretünket nem nyugtathatjuk meg, mert mun­kánkban minden következetlen­ség kárt okoz, mind az egyén­nek mind a társadalomnak. A CSKP KB elnökségének múlt évi júliusi beszámolójában olvashatjuk a következőket: „Jelenleg különösen fontos megváltoztatni az alapiskolák matematikaoktatásának a mód­szerét, fel kell kelteni az ér­deklődést e kulcsfontosságú tantárgy iránt, és nagyobb gon­dot kell fordítani az anyanyelv oktatására. Nem tűrhetjük to­vábbra is azt a helyzetet, hogy egyesek passzívan nézik, hogy már az alapiskolában a gyer­mekek jelentős része visszama­rad az olyan döntő fontosságú tantárgyakban, mint a matema­tika és az anyanyelu, ami gyak­ran osztályismétléshez vezet." Az a tanuló, aki az alapiskola és a középiskola reál-tagozatát elvégezve jut el az érettségiig, kb. 1912 órában tanulja a ma­tematikát. Ennek a tekintélyes óraszámnak a 41,42 százaléka (729 óra) az alapiskola alsó ta­gozatáé, 36,24 százaléka (693 óra) a felső tagozaté és a ma­radék 22,33 százalék (427 óra] a középiskola reál-tagozatáé. Ha a középiskolák humán tago­zatainak vagy a szakmunkás- képző intézeteknek a matemati­ka óráit vesszük számításba, akkor az összóraszámból az alsó tagozat részesedése még nagyobb. Az első tagozat fele­lősségét matematikaoktatásunk­ban ezek a százalékos arányok jól mutatják. Ennek alapján ta­lán még az a következtetés sem túlzás, hogy egész népünk ma­tematikai kultúráltsága, ponto­sabban általános műveltségünk matematikai összetevője meg­határozóan a tanítók kezében van. Az. önálló gondolkodási készség fejlesztését, az ismere­tek aktív felhasználását az ed­digieknél jobban kell szorgal­mazni. Ezért már az alapiskola 1—5 évfolyamaiban alaposabb matematikaoktatással kellene kezdeni, mert a 6—9 évfolya­mokban tanító szaktanárok csak szilárd alapokra építhet­nek s a tanulókkal szemben csupán így tudnak fokozott kö­vetelményeket támasztani. A legtöbb tanuló nem képesség­hiány, hanem az előképzettség hiánya miatt nem érti a tantár­gyat. Vagy a logikai menetben mutatkozik átmeneti „rövidzár­lat“, vagy a hiányok következ­tében törik meg az a folyamat, amelynek e tantárgy sajátossá­gából adódóan töretlennek kel­lene lennie. Minden egészséges gyerek matematikailag is tehetséges, csak sok esetben az ismeretek kellő felhalmozása hiányzik az igényelt tudásszint megszerzé­séhez. Arról van szó, hogy a matematikában új anyagot csak akkor lehet tanítani, ha a be­fogadó elsajátította az előzetes ismereteket, amelyek tudása az új törvényszerűségek felfogásá­hoz szükséges. A megértés hiá­nya, a közöny és az elkesere­dés tehát legtöbbször nem te- hetségtelenségből adódik, ha­nem a korábbi matematikai is­meretek labilitásából, ezért er­re az új matematikai módszer­tannak is különös tekintettel kell lennie. Tárgyi arisztokra­tizmus helyett a problémák fel­tárása és a teendők jobb meg­határozása szükséges. Változás­nak kell bekövetkeznie a tanár­tanítvány kapcsolatban is. A pártdokumentumok hangsúlyoz­zák, hogy az oktató-nevelő mun­ka hatékonysága a tanár-tanít­vány kapcsolat javítását felté­telezi olyan értelemben, hogy a pedagógus abszolút, merev autoritását és a diák alárendelt szerepét az együttműködés vált­sa fel, amelynek alapja a sze­mélyes példaadás, alkalmasság és tapasztalat. Utasítások he­lyett tehát célszerű ráhatást. Nem beszélhetünk eredményes oktatásról, ott, ahol a szakta­nár nem tudja a feladatokat az osztály, Illetve a szakkör szín­vonalának megválasztani. Az a tanár, aki többet markolt a megengedettnél, elkeseredést ért el, nem pedig több tudást. Egy óra eltelhet úgy is, hogy a tanulók a lehető legegysze­rűbb példákat oldják meg, de eltelhet úgy is, hogy a tanár többféle módszerrel már előző­leg megoldja a feladatokat és kikeresi a legszebb megoldást — egyszóval felkészül. Ehhez persze, sok idő szükséges. A tanár a tantárgy iránti ér­deklődését is adja át tanítvá­nyainak. Ennek egyik módja a problémák érdekes bemutatása. Örüljön a tanulókkal együtt, ha valamelyik ötletes megoldást talál. Ne nyomja el, hanem bátorítsa az egyéni kezdemé­nyezéseket. A tanulságos mate­matikai könyvekre hívja fel ta­nítványainak a figyelmét. Mind több helyütt, s mind gyakrabban kerülnek összeütkö­zésbe az oktatás változatlan formái és tradíciói, sőt az ok­tatás egész struktúrája az igé­nyekkel, a fejlődéssel. Ennek alapján világszerte — hazánk­ban is — a matematikaoktatás korszerűsítésére törekednek. A matematikatanítás korsze­rűsítése rendkívül időszerű kér dés mind az alapiskolában mind a gimnáziumban. A modern ma­tematika és az iskolai tananyag elég nagy fáziskülönbségét em­legetni ténymegállapítás. Szük­séges azonban megjegyezni, hogy ez a fáziskülönbség nap­jainkban tarthatatlan méreteket öltött. Az utolsó két évtized fejlődésére utal például az a tény, hogy 1950—1970 között világviszonylatban meghárom­szorozódott a matematikai pub­likációk száma. A matematikai ismereteknek ez a megdöbben­tő méretű mennyiségi növeke­dése olyan minőségi változást hozott a matematikának az em­beri gondolkodásban és a meg­ismerésben betöltött szerepét tekintve, amely szükségszerűen igényli a matematika tartalmá­nak és módszerének a megvál­toztatását. Egyetlen iskolai tan­tárgy sem „dicsekedhet“ olyan stagnálással, mint a matemati­ka. Sajnos, ez a viszonylagos változatlanság helytelen szem­lélet alakított ki a szaktaná­rokban, a tanulókban és a köz­véleményben egyaránt. Persze, nem arról van szó, hogy ez a matematika matematikailag már nem helyes. Csupán arról van szó, hogy a hagyományos isko­lai matemaitka nem tükrözi a matematika utolsó két évszáza­dának gondolatait, szemléletét. Az oktatás-nevelés rutinmunká­vá való torzítását kívánja meg­akadályozni a korszerű mate­matikatanítást azáltal, hogy az alkotó alkalmazásoknak kíván nagyobb teret biztosítani. Az eredményesebb matematikataní­tás érdekében az új utak kere­sése objektív szükségszerűség, amely minden matematikatanár kötelessége. OLÁH GYÖRGY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents