Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-31 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

Kisasszony, van két ába. Véletlenül jutotlely egy régi házban ■kából csupasz téglák járókelőkre. Belülről brilliantinillat csapott lúzódott a magas mos- ;vő, kifényesített la- casztott egy újságot, t át a címeken: Ismét Ikosok ... Felháboro- ik Izraelben... A ki- kövér légy ütközőit, s ... Kopp ... Egy kes- selő borbély a Slovan A New York körüli

i újságot, és egy épp zékre ereszkedett. A vézna arca mellett, ott ;tét, apró kebleit. A lány cerékpárversenyző for- er körül hajladozott. )tt motoztak a ha játékén ysége fellobbant. ' megszólalt: vagyok, mit határoz- Allítólfig megújítják a

izasan púderozta, és úr szétnézett, i jó lesz! következőt!

egszorította az Aidára ö a soros. Hogy is íeki... Hosszú fekete homlokán. Ogy látta, lénél kedvesebben jár- iklistát. Érezte, hogy a rul.

jgyen a fazon? nem nyitotta ki a szeamilyen volt? • tenyerében morzsolgatm szótlan? — faggatta Ceze a hajához ért. _. elnevette magát, i, beszélhetek — mondásak nevetett. — Akaresen — mondta a lány.

hiszik . ..

ink? — kérdezte a bf- felelte a lány. ttogás. Most porolja le liért olyan kedves hoz- »’nndta a lány.

1 x a székről és

ginduir, - amerre a nyi- tte. Friss léghuzat. Ma- ány meglepett tekinte- itra megtorpant. Ma felitől] mondanod neki... .zakudt az ujjai között, la mögött megszólalt a izködött, nehogy vissza- lány hangja közönyös tudta, hogy pontosan indig.

>gy el? — kérdezte a *n maga következik.

itotta: Koncsol László

falucska az én falum. Cséntíesen éli lassan változó életét. Itt mindenki Ismer mindenkit, épp azért titok nélküli is, mert minden hír fél óra alatt bejárja a falut. Ennek az okát ugyan még senki sem kutatta ki, de nekem nagy a gyanúm, hogy a titok nyitját a kertek kerítéseiben kell keresni, ugyanis a drótkerítések háromoldali szomszédságot hoztak létre. Jobb oldali, bal oldali és hátsó szomszédságot. A kertekben pedig mindig akad egy kis munka, így nem ütközik nehézségbe átszólni valamelyik szomszédba ...

— Hallotta szomszéd né?

— Mit lelkem?

— lelelelelelelepele!

— Tényleg? ... naháááát . ..

— Úgybizony.

Ünnnepnapot jelent itt egy-egy újszülött érkezése, ha meg valaki meghal, azt az egész falu elsiratja, meggyászolja. így volt ez a minap is, amikor meghalt Bodók Tibor bácsi, a falu legidősebb embere. Már kilencvenéves is elmúlt. Igaz ezen a néven hiába is keresték volna, mert csak Kopasz Bírónak ismerték a faluban. Ez a név még akkor ragadt rá, mikor negyvenéves korában megválasztották a falu bírájává, mivel szabályos úritökkoponyáját csak itt-ott díszítette egy-egy elárvult hajszál. Csúfőlták is a mi falunkat a szomszédfalusiak: „Kopasz a bíró, üres a kassza,“ amiben volt is valami, mert mindent rá lehetett volna fogni a ml falunkra, csak a gazdagságot nem. Ha nem is a kopaszsággal, de a szegénységgel és a bíróval kapcsolatos a következő kis történet is.

Még a háború után történt. Bodók Tibor fölfogadta Baka janit ökröslegénynek. Ebből máris levonhatjuk a következményt, mégpedig azt, hogy Kopasz Bíró volt a falu legtésében valójában még mindig csak ő hitt egyedül. Kopasz Bíró is abban reménykedett, hogy tavaszra újra visszamegy ökröslegénynek, de nem így történt. Mikorra a fagy kemény szorításából szabadult a föld, Baka Jani újabb munkához látott. Ásót, lapátot vett a hátára és a temető melletti Csücskébe vonult, ami nem volt más, mint egy darab füves terület, amolyan senkiföldje. A bíbicek természetújító első kiáltozásai már itt találták. Helyette a kenyérkeresetet az anyja vállalta. Mosni járt a szomszédos falu nagygazdáihoz.

Jani először egy mély gödröt ásott, olyan kútszerűt. Jó forrásra is akadt, mert a gö dör majdnem félig telt vízzel.

— Csak nem aranyat keresel itt, Jani? — kérdezgették az arrajárók, de ő csak kono kul hallgatott.

— A szomszédos falu legényei pedig azzal csúfolták a mi falunk legényeit, körbe akarják árkolni a falut, hogy ne hallatsszék ki a harangszó. Szidták is ezért Baka Janit, de szólni nem liagyon mertek neki, mert a faluban már azt híresztelték róla, hogy megbolondult. Agyára ment a házépítése.

Mi, gyerekek azért odamerészkedtünk hozzá, és kíváncsian tekingettünk bele a gödörbe.

— No gyerekek, mit láttok a fenekén? — szólított meg bennünket.

— Vizet! — válaszoltuk kórusba.

~ Akkor bizony rosszul láttok — mondta — ott egy takaros kis ház van.

Mi viccnek vettük és nevettünk rajta, és ő is velünk együtt nevetett. Egy szobanagyságú földterületről leásta a füvet gyökeresZirig Árpád:

gazdagabb embere, mert csak neki volt egyedül cselédje, és azt is, hogy a Jani volt a falu legszegényebb embere, mert ő volt csak egyedül cseléd. Egy rozoga, nádtetős viskóban lakott özvegy édesanyjával, vagy háromszáz méterre a falutól a Tittói út mentén. Tizenhét éves korára nagydarab barna legénnyé nőtte ki magát. Nem nagyon ízlett neki a cselédélet. Szeretett volna úgy élni, mint a falu többi legénye. Szabadon, de belátta azt is, ha sorsán változtatni akar, ahhoz pénz kell. Akkortájt pedig más kereseti lehetőség nem volt. így -dolgozott keményen, ürült is neki Kopasz Bíró, mert Jani bizony megcsinált mindent, még éjjel is dolgozott, ha egy kis többletbért ígért neki.

Ősz elején híre futott, hogy Jani otthagyja az ökrösséget, mert házat akar építeni. Az emberek mosolyogva fogadták a hírt, nem nagyon hittek benne. Legkevésbé Kopasz Bíró, aki annyira asszonyi beszédnek tartotta a hírt, hogy még csak meg sem kérdezte Janitól, hogy mi igaz a mendemondából.

Házat építeni? — Miből? Hogyan? — nevetett magában.

Baka Jani adta meg rá a választ. Alig hogy elvégezték az őszi szántást-vetést, fölmondott. Bodakon az erdészetnél részirtást vállalt. Naponta gyalog tette meg a mintegy tízkilométernyi utat fűrésszel, meg fejszével a hátán. Hajnalban indult, és öreg este volt mindig, mikorra hazaérkezett. Szorgalmáról, erejéről már Csallóköz-szerte regék kaptak szárnyra. Voltak, akik azt híresztelték, hogy mindennap futva teszi meg az utat oda is meg vissza is, mások pedig azt állították, hogy egymaga több fát kivágott, mint három más ember. Haranglábi Tóth Samu pedig azt állította, hogy saját szemével látta, amint vasvillával rakta meg a szekeret kétgúzsos rőzsekévékkel. Hogy mi volt ezekből igaz, nem tudható, de az tény, hogy február elején három szekér rönkfát meg három szekér rozsét fuvarozott haza. Meg sem pihent. Következő hetekben a Bárcsilaposban aratta a nádat. Házépítői és nyikorgó fatalicskán elhordta a temető végében levő árokba. Az alatta levő barnássárga agyagos földréteget jó mélyen átforgatta. Fütyölve, dalolva dolgozott. Ásója finoman csúszott a földbe és csillogó darabokat forgatott fel.

Nekünk, gyerekeknek, az egész művelet egy érdekes játéknak tűnt. Titokban meg is próbáltuk az ásást, de nem nagy eredménnyel. Nem tudtuk mivel magyarázni a kudarcunkat csak azzal, hogy nem tudjuk azt a varázsfüttyöt, amit Jani, ezért a következő napokon szájunkat csücsörítgetve ültük körül a gödröt, és próbáltuk őt utánozni. Jani nagyokat nevetett, láthatóan jól szórakozott rajtunk.

Mikor a forgatással elkészült, a gödörből megforgatott földre hordta a vizet. A vödör fogantyújára egy kötéldarabot kötött, valami lóistráng félét, a másik végét pedig a jobb csuklójához erősítette. A .bal kezében másfél méternyi hosszú botot fogott. Olyat, amelynek a lenti vége ketté ágazott. A vödröt leeresztette a gödörbe, a bottal félrebillentette, hogy megtelhessen vízzel, és máris húzta felfelé. Az .egész munkafolyamatot pontos ritmusban ismételgette. Egy álló napon keresztül locsolta így a beásott földet. Másnap reggel búzapelyvát, meg árpatöre- ket hozott, és rászórta a sárra áztatott földre. Nekivetkezett mezítlábra, rövidgatyára, holott még nem volt valami meleg, és a szélétől befelé kezdte gyúrni a sarat, szép sorjában. Térdig süppedt a kovászszerű ingoványbán, de nem bánta, csak gyúrta, gyúrta lábfejtől, lábfejig. Hátán és mellén szép szabályos utakon gyöngyözött végig a veríték. Az orra hegyéről is csöppent egy-egy csepp, mintha csak így akarná pótolni a napsugár által elpárologtatott vízmennyiséget. Mi a gödör partján ültünk. Szüléink intelmét, hogy oda ne merészkedjünk, legyőzte kíváncsiságunk. Szótlanul néztük Janinak e furcsa játékát..., mert mi valójában játéknak hittük. Játéknak, hogy csinál belőle pogácsát, meg pisakását, úgy, ahogy azt m>i is szoktuk az út porában. Dél felé

azonban már én kezdtem sajnálni Janit, mert nekem úgy tűnt, hogy szenved.

Mikor átgyúrta az egészet, kissé nehéz kesen kimászott a sárból, és leült a fűbe. Ekkor már nagyon sajnáltam és segíteni szerettem volna neki, csak azt nem tudtam hogyan.

jani Lassan hanyatt feküdi és szomorú hangon énekelni kezdett:

„Nincs kőcserep'es tanyám, sem ökröm, sem subám ...

Éneke szép volt és mosolyt csalt az arcára. Lassan feloldotta véle az én szomorkás hangulatomat is.

— Mi lesz ebből, sárpogácsa? ... kérdezgettük.

— Ház! Felelte kurtán.

Én ugyan még nem tudtam, hogy a sárból meg pelyvából hogyan lesz ház, de hittem benne.

A sarat még aznap kétszer átvágta ka pávai, még egyszer jól megöntözte. Másnap a következő füvet olyan apróra lekaszálta, mintha leborotválták volna. Fából téglaformájú rámát készített, és kezdte véle vetni a mórt. Sárral megtöltötte a farámát, majd felhúzta és ott maradt a tégla alakú töltet. Minden egyes kivett mór után megmosta a rámát, hogy ne ragadjon hozzá a sár, de így is szaporán haladt. Estére már szép hosszú sorokban feküdtek a frissen vetett vályogok, mint valami nagy tepsiben a sü tömények.

■ft

Abban az időben a mi falunkban ünnep nap volt. A férfiak tovább az ágyban maradtak, ekkor pihenték ki a hét fáradalmait. Az asszonyok nem tartottak a férfiakkal, ha lehet, ők még korábban keltek, mint máskor. Gyorsan megetették a házkörüli jószágot, lemosakodtok, kicsinosították magukat és nyolc óra előtt már feketélett tőlük az út.

Vasárnap Baka Jani sem dolgozott. Felöltötte egyetlen ünneplő ruháját. Nem tért be a kocsmába, az ebédlést még egy kicsit koránlotta. így útja egyenest a mórjaihoz vezetett. Nagyon elszomorodott, mert egy sereg liba a szombaton vetett friss mórjait palacsintává taposta. Dühe az egekig ágaskodott benne. Tagjaiban érezte hirtelen az egész mórvetés fáradalmát, úgy, hogy még káromkodni sem bírt. Alighogy visszakapta erejét — az talán a dühtől meg is duplázódott — fölkapta a mórvető ládáját és úgy vágta a libák közé, hogy a két kisliba és a büszke gúnár kiterült, mint a széttaposott vályogok.

Mivel nálunk a hír fél óra alatt bejárja a falut, így a kocsmába is' csakhamar eljutott Jani cselekedetének a híre. Kopasz Bíró, aki éppen akkor értesült a libái csúf pusztulásáról, mikor a következő kétdecit rendelte a Samunál, dühében földhöz vágta a poharat. Futólépésben sietett ki a Csücskébe. Nem mérlegelt, nem vette számításba, hogy milyen pusztítást végeitek libái, csak saját kárát látta. Boros dühében fölkapta Janinak az ásóját és az összerakott, félig száraz mórokat kezdte véle püfölni. Ütötte, vágta egészen addig, míg csak egy egészet is talált köztük.

Baka Jani csak állt és nézte. Szeme szürkült, karjai lelógtak, mellkasa vonaglott és a száján apró remegések futottak végig. Nem szólt egy kurta szót sem.

Másnap reggelre az anyjával együtt eltűnt a faluból. Senki sem tudta, hogy hová, merre? Hírt se hagyott maga után, csak Kopasz Bíró talált egy papírdarabkát az utcaajtójára szegezve. A papíron pedig kusza betűkkel ez állt: „Még visszajövök! — Baka Jani . ..“

Itt be is fejezhetném, de a történetnek még nincs vége. Jani eltűnése után az egész falu elkönyvelte Kopasz Bíró bűnösségét, de az élet ment tovább a maga megszokott medrében. Nem is történt semmi különös az általános fejlődésen kívül egészen a múlt esztendőkig. Húsvét vasárnapján egy ismeretlen középkorú asszony érkezett a falunkba egy új Skodán és megvette a Kopasz Bíró házával szemben levő elöregedett Csölle portát, mégpedig elég jó áron. A falu kíváncsiságát felkeltette e hír. Várták az ismeretlen új lakókat, mikor fognak beköltözni a jónak éppen nem nevezhető házba. A lakók helyett gépek érkeztek és egy nap alatt eltüntették az öreg, rozoga házat. A telken azonnal egy új ház építésébe kezdtek. Azt hiszem, hogy mondanom sem kell, hogy a falu legszebb emeletes házát Kopasz Bíróéval szemben Baka Jani építette.

Rövid egy év alatt elkészült az új ház. A következő napon, amikor Baka Jani beköltözött a házába, Kopasz Bíró, azaz Bodók Tibor lelkiüdvéért pontban délelőtt tízkor megkondultak a harangok.

Temetése a szokásokhoz híven történt. Kivonult az egész falu. Elgyászolták és az asszonyok —, mert a temetésen sírni is szokás — elslratták. A gyászmenet végén ott lépdelt Baka Jani is illően fekete ruhában. Hóna alatt egy táskát szorongatott. Mikor beföldelték a koporsót, elkészítették a sírt, Jani a táskából két félbetörött mórdarabot vett elő és ráhelyezte a sírra. Szája lassan mozgott, nem tudni, hogy imát mormolt-e, vagy azt a káromlást szakította fel kebléből, amely hosszú éveken át benne nehezedett.