Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-24 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

17 Krízisben a nyugati autógyárak Az utóbbi időben már a nyugati sajtó sem titkolja, hogy szá­mos kapitalista ország autóipara krízisbe került. így például a Német Szövetségi Köztársaságban egy hónap alatt mintegy 55 százalékkal csökkent a személygépkocsi-megrendelés, s a tehergépkocsik esetében a csökkenés meghaladja a 60 százalé­kot. Már több autógyár a munkaidő lerövidítésére kényszerült, s a szakemberek azt jósolják, hogy sor kerül a munkások tö­meges elbocsátására is. A krízist már megérezte a BMW 15— 20 000 alkalmazottja: 11 napig szünetelt a termelés, s a cég további termeléskorlátozást helyez kilátásba még e hónap fo­lyamán. A termelés kényszerkorlátozása elől nem térhetett ki a Ford, a Wolkswagen és hz Opel cég sem.' A termeléskorlá­tozás több mint 50 000 nyugatnémet dolgozót érint, mert ezál­tal lényegesen csökken a keresetük. Különben a nyugatnémet raktárokban jelenleg mintegy 200 000 személygépkocsi veszte­gel — nincs rá vevfi. Hasonló a helyzet az amerikai gépkocsiiparban is. A múlt év végén több mint 20 százalékkal csökkent az érdeklődés az amerikai gépkocsik iránt. Ennek következtében az év első heteiben mintegy 280 000 alkalmazott munkanélküli lett — tömeges elbocsátásokra került sor. A General Motors, a Chrys­ler és a Ford a munkások rovására igyekszik megoldani a krí­zist. Így tovább növekszik a munkanélküliek szármu Emelkednek a benzinárak Az osztrák sajtó nemrégen érdekes táblázatot közölt arról, hogvan alakult a szuperbenzin ára 1973 elejétől 14 európai országban. A táblázatból kiderül, hogy egyedül a szocialista országokban változatlan a benzinár. Ezzel kapcsolatban a sajtó még megjegyzi: amennyiben beigazolódik az a „szóbe­széd“, hogy a szuperbenzin ára Ausztriában 6,96 schillingre emelkedik, Ausztria — európai viszonylatban — a nem irigy­lésre méltó első helyre kerül; vagyis még tovább növekszik az árak és a kereset közötti különbség. A kereset ugyanis korántsem növekszik ilyen gyors ütemben . .. Íme a táblazat, amely a szuperbenzin árának alakulását szem­lélteti: 1973 1974 Belgium 5,50 5,70 3,8 Csehszlovákia 4,41 4,41 0 Dánia 4,85 6,45 32,6 Franciaország 4,95 7,00 41,5 Hollandia 5,20 6,20 19,7 Írország 3,60 4,15 16,5 Olaszország 5,20 6,30 21,3 Magyarország 4,25 4,25 0 NSZK 5,10 6,90 32,5 Ausztria 3,90 5,60 43,6 Szovjetunió 3,36 3,30 0 Svédország 4,50 5,50 21,9 Svájc 4,00 5,30 32,3 Nagy-Britannia 3,80 4,30 12,7 ■ Minitelevíziót fejlesztett ki autók számára a szovjet Kov- nói Rádió- és Televíziógyár. Kí­sérletképpen néhány autóba már beépített készülék hálózat­ról, telepről és a jármű akku mulátoráról is táplálható. Súlya mindössze 3,5 kilogramm. ■ Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár székesfehérvári gyá­ra az idén 3700 autóbuszt ké­szít. A panorámaablakos IK — 255 és IK—266 mellett hozzálát­nak a légrúgós, luxus kivitelű IK—256 típusok gyártásához is. Készülnek továbbá egy kisbusz tervei is, amelyek a mezőgazda­ság és a munkásszállítás gond­jait enyhítik majd. ■ Elektronikus „szemek“ fi­gyelik a ködképződést és mérik a sűrűségét a Nürnberg és Mün­chen közötti 117 km hosszú au­tópályán. A közlekedésrendé­szet így idejében figyelmeztet­ni tudja a vezetőket, és a köd sűrűségétől függően megadja a javasolt sebességet. Hasonló „ködszimatoló“ berendezést használnak Angliában, de Kali­forniában is, amely az út men­tén elhelyezett villanyújságon ad figyelmeztető jelzést a veze­tőknek, ha sűrűsödik a köd. ■ A Renault francia autó­gyár ez év januárjától kezdve elektromágneses ajtózárakat szerel a Renault 16 TS típusú kocsikba. Az új ajtózár előnye, hogy egy kulcsfordításra — például a vezetőülés melletti ajtón — a kocsi összes ajtaját zárja. Az autógyárból érkezett hír szerint az új ajtózárat a jö­vő évtől kezdve az olcsóbb Re­nault típusokba is beszerelik. ■ A lengyel utakon az idén 86 ezer új személygépkocsi je­lenik meg — a valutáért árusí­tott kocsikon kívül. Más szóval 33 000 hazai gyártmányú Syré- na, 20 000 Fiat 125 p, 10 000 Fiat 126 p, 7500 román Dacia, 5000 Skoda, 2000 Volga, 3000 Trabant és 2000 Wartburg ke­rül a lengyel autópiacra. ■ Brazíliában tavaly január­tól szeptemberig kb. 200 000 gépkocsibaleset történt, melyek során több mint 8500 személy életét vesztette, 10 000 pedig megsérült. A közlekedési bal­esetek száma Brazíliában sokkal nagyobb, mint Franciaországban és az NSZK-ban együttesen. V CY/-C-I 1974. III. 24. AZ ORVOS Az aktív pihenésről Rovatunkban már többször volt szó a testi erő és a szellemi képességek felfrissítésének fontos­ságáról. Sokan kérdik, mit tehet a járművezető, hogy hosszú utakon is megőrizze jó kondícióját és elejét vegye a testi elgémberedésének. Ez a kérdés a sofőr és útitársai szempontjából is igen lényeges. Még a legkényelmesebb közlekedési eszközök is csak korlátozott mozgási és légzési lehetőséget biztosítanak. A test igen kedvezőtlen ülőhelyzetben van kitéve a gépkocsi rázkódásá­nak, amit a motor rezgése és az út egyenetlen­sége vált ki. A zárt térségben gyakran nngy ü zaj, rossz a levegő, nyomott a hangulat. Mindez fárasztóan hat az emberi szervezetre. A ritka megállókat a sofőr és útitársai leginkább csak a testi szükségletek elvégzésére és dohányzásra szokták felhasználni; a pihenés kedvéért nem igen szoktak megállni. Ha a család hosszabb ideig van úton, s a csa­ládfő ráér, előfordul, hogy egy szép kilátást nyújtó helyen leállnak, pokrócot terítenek a fűre s úgy pihennek, fekve élvezvén a napot, a zöl­det és a szabad levegőt. Visszatérve a kocsiba azonban alig éreznek felfrissülést: a természet- ban való tartózkodás hasznos volt ugyan, de csak passzív pihenést jelentett és nem kompenzálta, egyenlítette ki a csontokra, ízületekre, izomzatra, idegekre, erekre és belső szervekre ható ártal­makat. A szervezet teljes felfrissülését csak az aktív pihenés hozza magával s ez mozgás nélkül elképzelhetetlen. Az elgémberedett tagokat tor­náztatni kell s ehhez mindenütt megvan a lehe­tőség, ahol a kocsit le lehet vezetni a forgalmas útról. A sofőrök általában csak három-négy órás út után szoktak pihenőt tartani. Egészségi szem­pontból ajánlatos minden másfél-két órás utazás után megszakítani az utat. Ha útitársunk idősebb, ajánljuk, hogy végezzen el néhány kar és láb­gyakorlatot, vagy ha nem teheti, sétáljon egyet a szabadban, miáltal mégis végez egy kis izom­munkát és szellőzteti a tüdejét. Ugyanezt tegye a korosabb járművezető; ezenkívül ellenőrizze a kocsit, nyissa fel a motorházat, s ha kell, pum­páljon kis levegőt a gumikba. Ha pokrócot teríthetünk a földre, az iskolában vagy a rádióban reggeli tornánál megtanult gya­korlatokat végezhetjük el, hogy felújítsuk erőn­ket és rendbe hozzuk szervrendszereink műkö­dését. Ámde sok olyan hasznos testgyakorlat van, amelyet a terepre való tekintet nélkül, har­matos fövenyen vagy kavicsis parton is elvégez­hetünk: helybenfutás magasra emelt térdekkel, alapállásból terpeszugrás és vissza, kargyakorla­tok, testhajlítás feltartott karral előre, hátra, fej- forgatás, derékforgatás derékba tett kézzel egyik és másik oldalra, guggolás és felemelkedés elő­renyújtott karokkal- stb. Űtitársunkkal együtte­sen is tornázhatunk: álljunk egymással szemben, fogjuk meg egymás kinyújtott kezét, egyikünk guggoljon le a másik igyekezzék felhúzni gug­golóhelyzetéből, s ezt végezzük váltakozva. Más kettő számára alkalmas gyakorlat a kocsi két vé­gén egymással szemben tolóerőt kifejteni, ami szinte valamennyi ízületünket és izmunkat mű­ködésbe hozza. Miközben a kocsi tárt ajtókkal szellőzik, kezünkkel, kapaszkodjunk és támasz­kodjunk a küszöbszegélyre, nyújtott alsó végta­gunkkal a lábujjainkra, s testünk emelésével és süllyesztésével tornáztatjuk zsibbadt gerincün­ket. A gyakorlatokat néhány lazító, könnyű fel­ugrással fejezzük be, és a nyugtató légzőmozgás­nál, amit járás közben két karunk magasba eme­lésével és leengedésével végzüuk, az alapos ki­légzésre helyezzük a fősúlyt, hogy szervezetünk­ből minél több vérbe jutó szénmonoxidot távolít- sunk el. Az utazást valamennyien felfrissülve, kellemes légkörben, jó közérzettel folytathatjuk és sem a sofőr, sem az útitársai nem bánják meg az aktív pihenésre szánt öt-tízperces idő- veszteséget. Meg kell jegyeznünk, hogy az autóutat sokkal jobban bírják azok az emberek, akik egyébként is szívesen tornásznak és sportolnak. Minden so­főrnek, hacsak nem beteg vagy rokkant, ajánl­ható, hogy ideje és lehetőségei szerint sokat mozogjon, minél többet járjon gyalogosan, a ko­csi körüli teendőket (kocsimosás, motor karban­tartása, gumi felpumpálása stb.) végezze el sa­ját kezűleg, és saját szervezetének használ azzal, ha ilyesmivel a szomszédjának is segít. Termé­szetesen a ház körüli, kerti vagy mezei munka is jól kompenzálja mindazon ártalmas hatáso­kat, amelyek a gépkocsi vezetéséből adódnak és minden ilyen kedvező környezetben végzett te­vékenységet bátran sorolhatunk az aktív pihe­nés módszerei közé. Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY Senki sem „születik" autóvezetőnek: tanulni, gyakorolni kell az aulóvezetés tudományát is. Ezért Stuttgartban létrehozták az NSZK legnagyobb autóvezetési gyakorlóterét. Csekély díjért a vezetőjelöltek oktatók felügyelete mellett gyakorolhatnak at életben is előfordulható akadályokkal telitüzdelt tanpálya út­jain. Külön részt alakítottak ki a már jogosítvánnyal rendel- kező autósok motorosok rutinos mozgásának, ügyes manővere­zéseinek begyakorol tatására. A kocsiból kiszálló vezető vagy utas újfajta kesztyűjén el­helyezett macskaszem-gyöngyfűzérről visszaverődnek a köve­tő autó fényszór ó-sugarai. Jó szolgálatot tehet ugyanakkor az ilyen kesztyű a kerékpárosoknak is. Ha csupán arra gondo­lunk, hogy az irányváltozást a kerékpárosok és a motorosok is karral kötelesek jelezni, nem vitás, hogy a fényvisszaverő kesztyűt közlekedésbiztonsági szempontból is érdemes divatba hozni! A „Látni és látszani“ világszerte kibontakozó akcióprogram keretében az autógyárak is igyekeznek mind többet megtenni unnak érdekében, hogy „szériautójuk“ Is egyre több járulékos szerelvénnyel megfeleljen ennek. így többek között a Renault —16—TX 1974. évi modellje már fűthető hátsó szélvédővel és külön hátsó ablaktörlővel is fel van szerelve. A különlegességeket kedvedő autósok számára a BMW el­készítette a 2002 turbo típust, melynek motorja 170 lóerős, gyorsulása Ó ról 100 km re 7 másodperc (!), átlagsebessége 211 km!óra. 1 liter szuperbenzin áremelkedés ára schillingben: százalékban:

Next

/
Thumbnails
Contents