Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-24 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

Knnözsi István felvétele a GYERKOCOK című sorozatból Hana leforrázva lépdelt Jaro mögött. — Még valamill A kuplung laza, de meg le^ hét szokni. Hanka, mit főzzek ebédre? Gazember — gondolta az asszony. — Még gúnyolódik is. Megjátssza a gondos férjet. Leg­szívesebben azt felelte volna, hogy ők Jaroval majd megebédelnek egy motorestben. Mindegy, hol. De érezte, hogy ez csak a vaktöltény erőt­len pukkanása lett volna Jani fülében. Amikor elmentek, Jurko bizalmas hangon odasúgta apjának: — Apu, moí>t már kiválasztjuk a leghosszabb mesét. — Jő, jó, kisfiam, de ebédet is kell főznünk — s közben elővette a zöld borítás könyvet.-f Hozd a füzetet is, mert most szépen meg­rajzolhatom a mesét. A következő napokban Hana figyelmét egé­szen lekötötte a vezetés szenvedélye. Heten­ként egyszer járt elméletire, kétszer egy-egy óráig vezetett, de ezt rendszerint megduplázta. Nyugodtabb, megértőbb lett. Már nem fortyant fel minden kicsiségen. Néha vacsora után kacér pillantásokat vetett Jani felé. De a férfi most megkötötte magát. Még nem tudta, hogyan, de érezte, bizonyítania kell: ő viseli a kalapot a házban. Nem akkor haragszik meg, amikor más akarja, a békülést se diktálja neki senki! Sokszor visszagondolt arra, hogyan is hara­gudtak egymásra az ő szülei. Hogyan viselték ezt az érzést. Persze, falun más a helyzet. Apja olyankor ugyan leült az asztalhoz, de eltolta az ételt, le Is lökte a tányért Lement a pincébe, öntött magába egy kancsó bort, aztán egész estig a szérűben foglalatoskodott. Fát vágott, kerítést javítgatott. Vigyázott rá, hogy látni vagy hallani lehessen: itt van. Az anyja is úgy intézte a dolgát, hogy minél többet mutatkoz­zon az udvaron. És ez a csendes játék, a tekin­tetek kisülései meg a munka levezette az indu­latokat. Vagy legalább tompította az élüket. De vajon mit tehet ő ebben a nyolcadik emeleti kalitkában? Hova vonulhat el messzire, de úgy, hogy szemmel kísérhessék? Kénytelen egy szo­bában ülni azzal az asszonnyal, aki minden­képpen az idegeit akarja marcangolni. Ha dü­hösen kimegy a folyosóra, nevetségessé válik. Ha kilép a lakásból, már nincs kinek mutatnia a haragot, mert az illetékes otthon maradt. Kocsmába, borozóba menjen? Ott senkit sem érdekli sem a haragja, sem a fájdalma, leg­feljebb az erszénye. Mégis úgy döntött, hogy egyszer-kétszer ki­marad. Tudja meg Hana, hogy vele nem lehet packázni. Ezt a tanfolvamot is simán el lehetett volna intézni. De ő mindent elront. Bonyodal­mat akart? Majd lesz! Mozijegyet vett esti elő­adásra. Unatkozott, de azért erőt vett magán, végignézte. Hana csak akkor feküdt le, amikor Jani be­lépett az előszobába. Másnap sem érdeklődött, hol volt az este. Ez a közömbösség felbőszítet­te Janit. Este beborozott egy barátjával. Éjfél után az előszobában azt a dalt mintázta, hogy a lábamon alig alig állok. Nem Is vetette meg az ágyát, ruhástul feküdt a heverőre. Reggel Hana köhögést erőltetve kifakadt ma­gából: — Ügy bűzlik tőled a szoba, mint a kocsma. Csavargó. Most már nem fontos esti mesét felolvasni? Ilyen apákat fel kell akasztani! Fülére húzta a kabátja szárnyát. Fájt a fe­je. Ez biztosan féltékeny — következtetett Ha­na. — De mégse. Hisz Jaro jó ismerőse. Inkább talán szakított valakivel. Valamilyen magyar kisasszonykával. Akit nem kell mesével oktatni magyar nyelvre. Fúrta az oldalát, vajon mi vezette Janit ezek­re a kimaradásokra. De restellte megkérdezni. Ne gondolja, hogy talán érdekli őt. Másnap szombat volt. Jani ismét a szülőfalu­jába készült. — Milyen játékot vigyünk? — kérdezte lur­kótól. — Nem visztek semmilyen játékot. A gyerek nem megy sehova! Az ilyen egyszerűbb mondatokat máskor ma­gyarul szokta mondani, de most az indulat anyanyelvén hozta ki belőle. Jani tudta, hogy ez a harag fokozott formája nála. Hana szinte belesápadt. — De megyek és megyek! — dobbantott Jur­ko. — És gyere te is velünk! Nagymama mond ta.-r- Gyere, Hanka, legalább segítesz mamá­nak ebédet főzni. Útközben gyakorolhatod a vezetést. Gondolkodás nélkül válaszolt. — Nekem elég, ha holnap gyakorolok veze­tést. Jaroval, és nem veled. Minek menjek? Ütőn söfőrkurzus, nálatok nyelvkurzus. Ez életi Menj csak oda a mákvirágaiddal. Én oda úgy­sem kellek, én a hegyek közé való vagyok. Úgyis tudom, azt gondolod. — Dehogy is gondolom. Mellém való vagy. Csak az a baj, hogy te magaddal cipeled min­denhova egész Lehotát. Oda a ini síkságainkra is. Hagyd a hegyeket a maguk helyén. Ha én nálatok vagyok, én sem kezdem el planíroznl a hegyvidéket. És nem is bántom az emberek szokásait. Úgy tetszenek, amilyenek. És tet­szenek. — Észrevette, hogy Hana nem is hall­gatja ... — Hát jó, kedves. Mi megyünk. Nyugodj meg. — Anyu, gyere te is velünk! — kiáltott lur­kó. — Jó lesz nekem itt egyedül — szólt Hana, és megrezzent a hangja. Az ablakon leste, hogyan szállnak be a ko­csiba, és addig kísérte tekintetével az Oktávia kék foltját, amíg el nem tűnt egy ház sarka mögött. Akkor aztán rázuhant az ágyra, és zo­kogva sírt. A sírástól megkönnyebbült a szíve, de szöt- nyülködve látta, hogy szemei megduzzadtak, felpuffadt az arca. Legalább tíz évet örege­dett. Hiába mosakodott jéghideg vízben, ez az érzése nem szűnt meg. Amikor este megjött a férje, majd szótvetet- te az idegesség. Nem mert mutatkozni. — Anyu. anyu, meghoztuk a ciruskát. Nagy­mama küldte. — A kisfiú nagy bőrtáskát ci­pelt, kövér hízóliba volt bénne. Jurko már kicsi korában megszokta, hogy anyukájához szlovákul beszélt, apjához pedig magyarul. Ebben sohasem tévedett. De most, hogy alig félórája még az unokatestvéreivel hancúrozott, erősen befolyásolták az élmények, s nem volt ideje illeszkedni az otthoni környe­zethez. — Milyen nagymama? Az babicska! Hány­szor mondtam már! Jani a fürdőszobában mosakodott. Abbahagy­ta, és az ajtóba lépett. A kis Jurko gyermeki őszinteséggel szólt: — Nem, mami, nem babicska. Az nagymama. Öt mindenki úgy hívja, Dodóka is, Zolika is, Mártuska Is. Babicska Lehotán van. Látod, már elfelejtetted, mert rég nem voltál ott. Gyere el oda, meglátod, mindenki úgy hívja. Mondta is, hogy gyere... Hana döbbent szeretettel nézett Jurko tiszta kék szemébe. Aztán felemelte a tekintetét. Jani barnára sült alakja, széles válla szinte megtöl­tötte a fürdőszoba keskeny ajtónyílását. A két szempár összetalálkozott, éppen azon a helyen fonódott egymásba, ahol a kis Jurko állt, és kí­váncsian meresztette a tekintetét egyszer az apjára, aztán az anyjára, mintha így közvetí­tette volna a szülök ki nem mondott szavait. — Anyu, ezt a libát azért kaptuk, mert so­kat segítettünk a kertben kapálni, öntözni, meg elmentünk a boltba is élesztőért. Megsütöd? Jó ropogósra? — Megsütöm, kisfiám. — De akkor már, ugye, nem haragszol a nagymamára. Mert - ő tömte ezt a libát. Ne­künk. Hana újra Janira tekintett, s úgy érezte, biz­tató erő sugárzik arcából. — Persze, hogy nem haragszom. — De akkor holnap elmegyünk oda, ugye? — Holnap még nem. Talán egy hét múlva. Akkor már meglesz a hajtási engedélyem... J. ZISKIND: Még a közelmúltban is babonás voltam... De most már nem. Kígyó' gyultam ebből a betegségből. Meggyö- ződ'íws, hogy babonásnak ien,nl hü­lyeség. Az egész eset így történt: Van egy nagybácsim n’- ember, nagy koponya. Htrrminc évvel ezelőtt a nagybácsi fizikából készült vizsgázni. De ho­gyan? Nem úgy ám, mint a többi iiák, akiknek többsége éjjel nappal 'anvija, magolja az anyagot. Ő csak ?gy kérdésre, a tizenhármasra tanul­ta meg a jeleletet, annak ellenére nyugodtan lépett a nagy boríték elé, és kihúzott egy számot. Még ma is emlékszik e számra. 86-os volt. De Ď ezt a számot visszadobta a borítékba, kezével eltakarta az arcát, és jelkiál­tott: — Tudtam, hogy így leszi Tizenhá­rom! Szerencsétlen számi Mindig kel­lemetlenséget okozI A vizsgáztató nevetett: — Ugyan, fiatalember! Nem szé- gyelli magát? Hogy lehet ilyen babo­nás! Ha isjneri a tananyagot, nyűgöd- an felelhet a tizenhármas kérdésre is. Tessék! A nagybácsim felelt. Ragyogóan. Kövér egyest kapott. — No, mit mondtam? — mosolygott a vizsgáztató. — Remélem meggyőző­dött, hogy nem szabod babonásnak lenni. — Igen, meggyőződtem — mondta boldogan a nagybácsi. A múlt szemeszterben elhatároztam, hogn kihasználom okos nagybácsim tapasztalatait. Fizikából készültem vizsgára. Csupán a tizenhármas kér­désre tanultam meg a feleletet. A vizsgán a 45 ös kérdést húztam ki. Gyorsan visszadobtam a cédulács- kát, és megfogtam a feiern: — Éreztem, hogy szerencsétlen na­pom lesz! A tizenhármas kérdés. Mi­csoda balszerencseI — Ugyan, ugyan, hát ha olyan ba­bonás, húzzon egy másik kérdést — mondta nyugodtan a vizsgáztató ta­nár. — Engedelmet kérek — lihegtem —■ lehet egy modern ember babonás? A babonák ellen harcolni kell' — Igaz, igaz, harcolni kell — mondta a vizsgáztató —, de köztünk maradjon, én is babonás vagyok, ezért megértem önt. Húzzon egy má­sik kérdést. Húztam. A vizsgáról kiröpültem. PINTÉR VERA fordítása eggel? ggelire lágytojást főz­tt fel Jani. Isz. De én nem tréf* >m. t mégis, mire kell ne­szeretem, tudod, ha réskedésedből. Holnap äd! itt tekintettel figyelte jondolt, hogy Janinak la, ha megjelenik ná- ejelenti, hogy elvtárs, iségét kocsit vezetni, egegyeztek, már csak a kilencszáz koronára ílőbb be kell fizetni, lajd a féltékenységtől! mi lesz, ha Jani nem e úgy diktálta, hogy i hangnemet. >m neked, akármilyen m szemben, hogy én ny kötelessége. Bár te - Jani érdeklődéssel Te egyszer nem érsz §kre, a kocsi meg a tlanul. Azért gondol- hajtási jogosítványt, szavai hatását, lő ötlet. Legalább hé- íetsz valahová. Vagy lcsengetlek, és elsza­cette le Hana az álar- pott. — Arra ott van- taxik. Tudod, éjszaka Jani közelebb lépett i kezét. Hana tiltako­l, ha megmosakodtál, kit simogattál? kisasszonyt meg a ce- ondhatom, jó kemény Csak valid be, hogy heverésztél taknyos lálni. De ne félj, nem üszöbéről mondta, az- ajtót. de félúton megtor- a frissítő zuhanytól nzott a bőre alatt. Jó mellé- átvenni a tes- míg benyirkosodik a De a lába gyökeret án képes lenne a gye- u /, ón majd neked úgy között, de nem tudta is vonatkozik ez az palack kéknyelűt, és hideg italból, mintha lekelte volna. 2tett az oktató. Hana ajtónál termett. Jani sörrel kúrálta magát, i vendéget a szobába, l felé: — Csak nézd, ermetű. milyen ele­;szetalálkozott. be. — Megrázták egy­t fel. unk a műhelyben — nagyobb problémáim : apróbbakat meg ma­atatványokat. a pénztárcájába, és ilcsokat.^ — szólt Jani. — És ha írd be a könyvecské-

Next

/
Thumbnails
Contents