Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-11 / 59. szám, hétfő

A mezőgazdaságban dolgozó ifjúság országos olimpiája Szocialista mezőgazdaságunk negyedszáza­dának sikerei pozitív mértékben befolyásolták falvaink lakóinak életét és életszínvonalát. Ez az örömteli valóság kedvezően tükröződik a testnevelés fejlődésében is. Sportegyesületeink 30 százaléka működik a falvakon és az említett 25 év alatt több pálya és testnevelési létesít­mény épült mint bármikor azelőtt. Az egységes földművesszövet­kezetek sikerei jó feltételeket biztosítottak a testnevelés fej­lesztésére. Helyénvaló, hogy az együttműködés keretében a mezőgazdasági testnevelés fej­lődése bizonyítékaként kerül megrendezésre a mezőgazda­ságban dolgozó fiatalok I. csehszlovák olimpiája, amely­nek védnöke a CSSZTSZ KB, de a rendezésből és a szerve­zésből nagy részt vállalnak a mezőgazdasági és élelmezési minisztériumok, az iskolaügyi minisztériumok, a SZISZ KB, a Földművesszövetkezetek Szö­vetségének Központi Bizottsá­ga, a mezőgazdaságban dolgo­zó szakszervezeti szövetségé­nek Központi Bizottsága is. A CSSZTSZ KB keretében megalakult a mezőgazdaságban dolgozó ifjúság országos olim­piájának vezérkara, élén Dra- ho'slav Brehovskýval, aki a CSSZTSZ KB tagja, és a CSSZTSZ csehországi Központi Bizottságának alelnöke. Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke e szavakkal üdvözölte ezt a jelentős sporteseményt: „A testnevelés ás a sport a modern szocialista ember élet­stílusának pótolhatatlan része. A CSKP XIV. kongresszusa ár­ra kötelezte a CSSZTSZ-t, meg a többi tömegszervezeteket, hogy biztosítsák a dolgozók minél nagyobb méretű részvé­telét a testnevelésben, a sport­ban és a turisztikában. A me­zőgazdaságban dolgozó fiatalok I. országos olimpiája egyike azoknak a jelentős akcióknak, amelyekkel a CSSZTSZ hozzá akar járulni az élsport iránti érdeklődéshez az ifjúság részé­ről. Ma falvaink sportegyesüle­teiben tehetséges sportolók fej­lődnek, akiknek ezúttal aka­runk lehetőséget biztosítani az erőméréshez. Vetélkedésüknek sok sikert, s a további sport- tevékenységhez erőt és egész­séget kívánok.“ A mezőgazdaságban dolgozó Ifjúság első országos olimpiá­ján az állami gazdaságok, a traktorállomások, egyéb gazda­sági üzemek ifjúsága, az egysé­ges földművesszövetkezetek tagjai, a mezőgazdasági, az er­dészeti és élelmiszeripari isko­lák és ipariskolák diákjai, ta­nulói és dolgozói vehetnek részt. A selejtező fordulókat a test- nevelési egyesületek bizottsá­gai a SZISZ szervezetei, az is­kolák, az ipariskolák, a mező- gazdasági üzemek igazgatósá­gai irányítják. Ezek a verse­nyek 1974. április 30-ig kerül­nek megrendezésre. A téli részt 1974 decemberében tartják meg. A selejtező fordulók leg­jobb egyéni versenyzői és csa­patai a járási olimpiákon jo­gosultak a szereplésre. A járási olimpia lebonyolítá­sáért és szervezéséért a CSSZTSZ járási bizottsága felel. A lebonyolítással valamelyik sportegyesületet, mezőgazdasá­gi iskolát, vagy üzemet bízhat meg és a versenyeket a járás adta lehetőségek szerint két- három nap alatt, vagy sport­áganként lehet lebonyolítani. A járási olimpiáknak 1974. má­jus 26-ig be kell fejeződniük, a téli résznek 1975. január 24- ig kell lebonyolításra kerül­nie. A járási olimpiák győzte­sei díjazásban részesülnek. A járási olimpiák legjobbjai a kerületi olimpiákon jogosultak indulni. A kerületi bajnokságot 1974. június 17-ig kell befejezni, a téli részt 1975. február 16-ig. A járási bajnokságon a csapat- versenyben csupán egy mező­gazdasági üzem, vagy iskola tagjaiból összeállított együttes indulhat, de ez a helyzet a te­rületi és az országos olimpián is. A kerületi és az országos döntőben az első hat helyet értékelik és eszerint állapítják meg a járások, illetve a terü­letek sorrendjét. Az országos olimpiára jutás mikéntjének szabályait a járá­sok és a kerületek megkapták, és nyilvánosságra hozták az or­szágos olimpia versenykiírásá­ban is. A nyári olimpia kicsű- csosodása 1974. június 24—30. között niomoucban, a téli 1975. február 27. és március 2. kö­zött Cadcán lesz. Mindkét vá­rosban javában folynak az elő­készületek. Az országos olimpián a ren­dező szervek leghivatntlabb képviselői és a szocialista or­szágok küldöttségei is részt vesznek. Az olimpia sportágai. Atlétika (férfiak): 100 m, 3000 m, 4x100 m, magasugrás, távolugrás, súlylökés. (Nők): Túl a negyvenedik évfordulón Kevés község dicsekedhet azzal, hogy már 1933-ban megindult benne a sportélet. Ezek közé tartozik a galántai járásban Vefké ÜFany (Nagyfödémes) is. A sporteigyesület történetét a Krizsán József által írt sportnaplóból tudhatjuk meg, aki a kezdetitől fogva papírra vetette az egyesület problémáit, nehézségeit és sikereit. Az első feljegyzett labdarú­gó-mérkőzés 1933 június 18-án zajlott itt le, amikor Rété és Nagyfödémes csapatai mérték össze erejüket és a találkozó 2:2 döntetlennel végződött. Az ezután következő félévben ösz- szesen 23 mérkőzést játszottak le a nagyfödémesiek. Sajnos, az ekkor dúló gazdasági válság nehezítette a sportegyesület te­vékenységét, amely 1937-ben új­ra alakult Nagyfödémesi Sport Club néven. A Sport Club meg­alakulásánál nagy szerepet játszottak az úgynevezett pár­toló tagok, akik támogatták az egyesület újraalakulását és mű­ködését. A második világháború előt­ti években a sportélet a ha­ladó erők segítségével tovább fejlődött. Az új egyesület neve: Munkás Sport Remény volt, amelynek munkáját a világhá­ború kezdetben csak akadályoz­ta, majd teljesen megbénította. A háború utáni évek is ked­vezőtlen hatással voltak a sport fejlődésére. Két sport- egyesület alakult meg Sport Club és Munkás Sport Club néven. Ez a széthúzás tovább gyengítette a sport fejlődését. 1948-ban azonban változás állt be. Lehetővé vált az egy­séges sportegyesület megalaku­lása. 1950-ben az állami gazda­ság és a Sportegyesület közö­sen kezdte el a sportpálya épí­tését. Ebben az időben a lab­darúgás mellett az asztalite­nisz és a súlyemelés is kezdett kibontakozni. Az asztalitenisz­ben főleg a CSISZ tagjai érlek el sikereket. A súlyemelő csa­patot Kovács László vezetésé­vel sikerült összehozni. A lel­kes fiataloknak már a mega­lakulás utáni második évben sikerült eljutniuk a szlovákiai bajnokságra, ahol szép sikere­ket értek el. Sajnos, a követ­kező években jött a hanyatlás, s csak a labdarúgásnak szur­kolhatnak tovább a nagyfödé- si sportkedvelők. A játékosok­ban azonban nem csalódtak. 1959-ben sikerült megnyerniük a III. osztályú bajnokságot. Három évvel később a járás győztesei lettek. Az újabb baj­noki címre azonban teljes 12 évet kellett várniuk, amikor 1971-ben bekarültek az I. B- osztályba. E siker elérésében nagy szerepe van a csapat ed­zőjének, Pécsi Dánielnek is. Az utánpótlással sincs baj, hi­szen az ifjúsági csapat is jó kezekbe került, Pethő Ferenc személyében. Jelenleg mindkét csapat a táblázat második he­lyén áll és célul tűzték ki az I. B-osztály megnyerését. Ma már büszkék lehetnek a nagy födémesiek, hiszen olyan sportpályájuk és uszodájuk van, mint a környéken kevés helyen. Vannak azonban hiá­nyosságok is, mint például a korszerű öltöző, tornaterem, atlétikai pálya. Ezekkel a prob­lémákkal tisztában van Kez­dő Pál, a HNB elnöke és Gas- parek Ferenc, a sportegyesü­let vezetője is. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy 1975-ben megkezdik a tornaterem épí­tését. MANCZAL ERZSÉBET lOÍ) m, 800 m, 4x100 m, távol­ugrás, magasugrás, súlylökés. (Ifjúságiak — fiúk): 100 m, 1500 m, 4x100 m, távolugrás, magasugrás, sülylökés. (Lá­nyok): 100 m, 809 m, 4x100 m, távolugrás, magasugrás, súlylö­kés. Egy-egy versenyző, (a vál­tókat is beleértve) legfeljebb 3 számban indulhat. Az úszás küzdelmei során 15 évnél idő­sebb férfiak és nők indulhat­nak. A férfiak számai: 100 m mell, 100 m hát, 100 m gyors, 4x50 m gyorsváltó, 350 m ve­gyesváltó (hát, mellés gyors). Nők: 100 m mell, 100 m hát, 4x50 m gyors, 3x50 m vegyes. Az asztaliteniszben is 15 év­nél idősebb versenyzők rajtol­hatnak. A férfi csapat három versenyzőből és egy tartalék­ból, a női két versenyzőből és egy tartalékból áll. A labdarúgásban részt vevő fiatalok életkora 15-től 18 évig. A csapatok létszáma 15, amelyhez egy vezető járul. A játékidő 2x40 perc. Lábtenisz: csupán férfiak in­dulnak. Minden csapat három játékosból és egy tartalékból áll. Röplabdában női, férfi, lány és fiú csapatok indulnak. A mérkőzések két győztes játsz­máig tartanak. Lovaglás. A versenyt a SZISZ rendezi. A fiák és a lányok első fokozatú díjugratá­sára is sor kerül. A téli részben a legnagyobb figyelem a sízésnek szól. Ser­dülők, ifjúságiak, férfiak és nők indalnak. A versenyzők műlesiklásban, óriásműlesiklás- bán, sífutásban indulnak. Az ifjúságiaknál 10 km-es a lá­nyoknál és a nőknél 5 km-es lesz a sífutás. A férfiak és az ifjúságiak már háromszor 10, km-es váltófutásban is szere­pelnek. Szánkózásban férfi, női, fiú és Iányversenyek kerülnek sor­ra. A kettősöknél csupán fér­fiak és ifjúságiak indulnak. Az ifjúságiaknál a korhatár 15-től 19 évig. A pályák hossza 600 —800 m-ig terjed. A sakkozásban négy plusz két versenyzőből álló férficsa­patok indulhatnak. Az előírás szerint 100 perc alatt 40 hú­zásnak kell végbemennie. A mezőgazdaságban dolgozó ifjúság országos olimpiájának szerves része a falusi és mező- gazdasági sportolók országos mezei futóbajnoksága. A döntőt Lounyban rendezik meg. Lesz kézilabda országos bajnokság is, amelyet Nitrán, az aratási ünnepség keretében bonyolíta­nak le. A sakkozók az „ezüst­bástyáért“, a labdarúgók az „ezüstlabdáért“ küzdenek a Rofnícke noviny kiírása sze­rint. Hamarosan itt az ideje meg­kezdeni a járásokban és a ke­rületekben az előkészületeket. Máris jól működnek a CSSZTSZ bizottságai Topofóanyban, Zvo- lenban, TrenCínben, Košicén, Rimavská Sobotán (Rimaszom­baton). Az előkészületi munkák helyzetét az elnökségi gyűlése­ken tárgyalják meg, s a közel­jövőben aktívákat rendeznek, amelyek keretében a járási és kerületi partnereket is tájékoz­tatják. Minden feltétel adva van ahhoz, hogy a CSSZTSZ kerü­leti, járási és helyi bizottságai ezt a rendkívüli jelentős fela­datot sikerrel teljesítsék. KAROL PLÁTENlK, a CSSTSZ Szlovákiai KB-nak osztályvezetője Rurlncva és Szárítóján Jerevánban került sor az idei szovjet asztalitenisz-baj­nokság küzdelmeire. A női bajnok ezúttal nyolcadszor Zoja Rudnova lett, a férfiak­nál * Szarhojan — ezúttal ne­gyedszer lett bajnok, miután a döntőben 3:1 arányban győzött Gomozkov ellen. GajdűSek (sötét mezben) a nagyszerű formába lendült bajnok­jelölt Dukla Praha játékosa hovatovább a válogatott egyik játék­mestere lesz. A játékot nagyszerűen szervezi a középpályán, de a kapura is veszélyes. Jégstadiont építenek A CSKP KB tavalyi .júliust plenáris ülése mélyrehatóaji foglalkozott a fiatal nemzedék szocialista nevelésével; megál­lapította, hogy a testnevelés és a sport mennyire fontos ténye­zője a szocialista nevelésnek. E határozatból kiindulva a Nové Záinky-i (Érsekújvár) VNB a választási program ke­retén belül — Z-akcióban — a meglevő sportpályák kiegé­szítésével sportkomplexumot tervez építeni. Ennek keretén belül az elmúlt év utolsó nap­jaiban a járási és városi poli­tikai élet képviselőinek jelen­létében helyezték el a jégsta­dion alapkövét. _ Vörös Tibor elvtárs, VNB alenökének tájékoztatása alap­ján a jégstadion ányagi befek­tetése 9,7 millió koronát vesz igénybe. A stadion felépítésé­nél nagyban számolnak a tanu­ló ifjúság és az üzemi dolgozók munkafelajánlásával, mivel az anyagi befektetés 30 százalékát brigádmunkával kell kiegészí­teni. A legtöbb brigádórát az Elektrosvit és a Lokomotívne Depo üzemek ajánlották fel. Nové Zámkyban jelenleg a téli sportot a Lokomotív szak­osztály jégkorong-csapata kép­viseli. Sajnos, stadion hiányá­ban TopoTőanyban és Nitrán kényszerülnek edzeni, valamint bajnoki mérkőzéseit lejátszani. A jégstadion felépítése — át­adása — 1976-ra van beütemez­ve. Remélhetőleg lehetővé te­szi nemcsak a Nové Zámky-í, de az egész dél-szlovákiai téli sportok fejlődését. KAZÁN VALÉRIA Legjobbak járási szinten A komárnói (komáromi) járás legeredményesebb sporto­lói 1973-ban a következők vol­tak: Felnőttek: 1. Kovács Sándor (ökölvívó), 2. Varjú Zoltán (ví­zimotoros), 3. Kovács Tibor (ökölvívó), 4. Kudlák Ján (ví­zimotoros), 5. Petrík Stefan (sport-kulturista), 6. Tarr György (evezős), 7. Soós Gyula (evezős), 8. Csinger László (sport-kulturista), 9. Boťanský Ondrej (ökölvívó), 10. Kuníček Jozef (kosárlab­dázó). Csapatban: 1. Slávia Pionír­ház női asztalitenisz-csapat, 2. Družstevník Príbeta labdarúgó­csapat. Ifjúságiak: 1. Kovács László (súlyemelő), 2. Dzimas JuraJ (birkózó), 3. Cserge István (súlyemelő), 4. Brchlík Ticho- mír (futó-atléta), 5. Boťanský Jaroslav (ökölvívó), 6. Dziacka Alena (asztaliteniszező), 7. Led- niczky Éva (atléta), 8. Ró- zsár Péter és Nagy György (evezősök), 9. Szolár András (súlyemelő), 10. Szabó Valéria (atléta). Csapatban: 1. Strojár Hurba­novo ifj. súlyemelőcsapat, 2. AC Slávia Komárno női-ifj. röplab- dacsapat, 3. Slávia Nesvady női-ifj. kézilabdacsapat. BANGHA DEZSŐ Két válogatott mérkőzés Újabb, sorrendben 3-as számú tippszelvényünkkel jelentkezünk, amelyen két nagyon érdekes, bár barátságos jellegű válogatott mérkőzés szerepel. Drezdában azaz NDK együttese, a labdarúgó VB egyik rész­vevője CSEHSZLOVÁKIA legjobb tizenegyét fogadja. E két csapat már az idénykezdet előtt egyszer találkozott, s az a mérkőzés döntetlent hozott. Ezúttal valószínűbb az otthon játszó csapat teljes sikere. Amennyiben a csehszlovák válogatott esetleges dön­tetlent tudna elérni, ez bizonyos fokig kellemes meglepetésnek számítani. Nem szabad elfelejtenünk, hogy válogatottunkban őr­ségváltásra kerül sor, s az újabb együttes teljes kialakulása hosszabb időt és türelmet igényel. Zalaegerszegen játsszák a MAGYARORSZÁG—BULGÁRIA mér­kőzést, s a vidéki városban biztosan megfelelőbb környezetet alakítanak ki a nézők, mint annak a Magyarország—NDK mér­kőzésen tanúi lehettünk. A bolgár csapatot nem kell külön be­mutatnunk, hiszen ugyanúgy, mint az NDK együttese, ott lesz a labdarúgó VB tizenhatos mezőnyében. A magyar válogatott nagy küzdelemben végre győzelmet arathat. ízt a szelvényt kérjük címünkre március 28-ig eljuttatni. AZ OLVASÓ TIPPEL AZ OLVASÓ TIPPEL 1. NDK—CSEHSZLOVÄKIA : ( 2. MAGYARORSZÁG—BULGÁRIA A beküldő neve................................. . . . Po ntos címe .................................« • • « AZ OLVASÓ TIPPEL

Next

/
Thumbnails
Contents