Új Szó, 1974. március (27. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-10 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó

... mi szeretünk és valóban szépen tudunk ünnepelni. Meg­ünnepeljük a nők napját, az anyák napját, ez már természe­tünkké vált, megszoktuk. A gye­rekek virággal, ajándékokkal járulnak édesanyjuk elé és ha a puha kis karok ráfonódnak a nyakunkra, nem adjuk oda a világ kincséért sem. Idős anyán­kat az évek múlásával egyenes arányban még több figyelmes­ségben részesítjük, hiszen min­den évet ajándéknak tartunk, amit körünkben még eltölthet. Aztán meg országszerte mi fel­nőttek ajándékozzuk meg a gyermeket, hogy újra és újra látható jelét adjuk soha ki nem apadó szeretetünknek. Nem tűnik fel önöknek vala­mi? Nem hiányzik ebből az ün­nepsorozatból valaki? Van a családnak egy tagja, aki csak ad, de akinek érdemeit nem zengik versek, sem dalok, akik­nek nem adatott meg vörösbe­tüs ünnepnap, akiről egészen egyszerűen elfelejtkeztünk. Igen, az apa az. Szinte hallom, hogy va­laki megjegyzi: Az más! Az anya fájdalommal szüli meg gyermekét, a férfi könnyen jut hozzá! Engedjék meg, hogy azt felelhessem rá, hogy éppen ezért érdemelne meg, ha nem is nagyobb, de ugyanolyan ün- nepeltetést, mint a nő. Mert ha az anya testéből fakadt gyer­mekét szereti, védi, félti, abban, ha alaposan a mélyére nézünk a dolognak, van egy kis magá- tólérthetőség, hogy ne mond­jam egoizmusa. Szeretem, hi­szen belőlem fakadt. De ott áll egy ember, szeré- nyen, aki az apasággal együtt egy életreszóló elkötelezettsé­get is vállal magára, aki soha el nem fárad, aki minden kere­setét családjára, gyermekei jó­létére fordítja, aki nem vesz magának új nyakkendőt, ami­lyent talán szeretne is, mert a kisfiának fehér cipőre van szüksége. Aki lemond az élet annyi öröméről, mert azt akar­ja, hogy a gyermekének kerék­párt vehessen, meg teniszütőt, meg horgászbotot. Aki talán nem olyan hangos jajveszéke­léssel, de legalább olyan két­ségbeesetten járkál gyermeke betegágya körül, mint az anya, de nyugodtságot színlel, hiszen férfi, akit egész életében arra tanítottak, hogy férfinek sírni nem illik. Csak belül egész mélyen zokog, azzal a szemér­mes, láthatatlan férfizokogás­sal, mely súlyos és borzalmas. És aki ott áll a családtagok rendelkezésére, mint egy erős tölgy, akibe bele lehet kapasz­kodni, ha már minden kötél szakad. Ne értsenek félre, én a jó apákról beszélek, mint ahogy az anyák napját is csak a jó anyáknak találták ki. Talán elég, ha figyelmezte­tem az asszonyokat, hogy az a komoly ember, az a jó apa. is gyermek volt egyszer, éppen olyan kedves gyermek, mint a kislányuk. Aztán felnőtt, 6 is szülő lett és egyszerre kiesett a sorból anya és gyermeke mellől. Elfogadunk mindent tő­le és olyan nagyon természe­tesnek találjuk ezt — hogy meg sem köszönjük neki. A nőknek legyen rá gondjuk, hogy abból a sok virágból, amit ezen a napon kapnak, egy szá­lat nyújtson át a gyermek az édesapjának is, aki talán el is fogja magát szégyelni, mert nincsen megszokva az ünnep­léshez. Ne gondolják kérem, hogy a férfiaknak neon jelent semmit egy szál virág, talán többet is, mint a nőknek, akik­nek minden alkalommal virág jár ki. És ne várjanak vele! Én már csak gondolatban küld­hetők virágot apámnak és mé- lyen meghajolva csak gondo­latban csókolhatom simogató, mindig értem dolgozó két ke­zét. »ész nagy természet, ez így fehérlett körülöttük. gy a felhők színe szét- k a zöldre, mindenfajta et az isten Is nekik te- ind közül ez rendelte- I együtt legyenek; — a pgszólalnia, meg itt sem 3 folyjon csak tovább s a síkra értek. 5be. út haladtak, bükklevél- zte a fák alját, álltak meg, egy szürkés- ds szürkéje oly sima és bőr. zerre csúszott volna el, esett a lány előtt, zegte a fejét, lyája. de csak bokán fe- topánka szára, ügyelnek, hogy szoknyá- imi tilos, éles határ- és a tilos között; de bad, így ez olyan, mint­. lál.s»vtt a lány. a, mint a pityeregni ké- ak pírja állára szökött, re lejjebb: ez a pirosság ihová már nem is meré­Örvös Lajos fordítása Fehér Klára: fipró-cseprő BABONÁS KISLÁNY Vacsorázni szeretnék a hangulatos kis bisztróban. Kérek egy pár virslit. A kislány kihozza. Mutatom: ez a virsli zöld. Kérek egy adag vajat. A kislány kihoz­za. Avas. Hát hozzon egy limonádét. Belekóstolok: erjedt. Bosszúsan egy csésze kávét kérek. Már hívom is vissza a leányzót: a kávéscsészén hatalmas rúzs­folt van. A kislány méltatlankodó pillantással méregeti a csészét, aztán rám néz: — Nem tetszett véletlenül pénteken, tizenharmadi­kán születni? — Miért? — Mert olyan pechem van a kedves vendéggel. CIPŐ VÁSÁRLÁS — Vettem egy pár fehér cipőt a négyéves kislá­nyomnak. Másnap rémülten visszavittem. Kérem, az egyik lábon négy lyuk van a fűzéshez, a másikon há­rom. — Sajnáljuk, nem tudjuk visszavenni. Mert tegnap délután már itt volt a másik kedves vevő, és ö bele­nyugodott. MESEBELI INDIGÓ Bementem a papírüzletbe, és kértem húsz ív indi­gót. — Mesebeli indigót tetszik kérni? —■ kérdezte ba­rátságosan az eladó. — Hogyhogy mesebeli? — Egyszer volt, hol nem volt... VIZSGA — Mit tesz, kérem, ha észreveszi, hogy romlik a túró? — kérdik az egyik kereskedő tanulótól. — Gyorsan eladom, RAVASZ FELESÉG A feleség nyaralni utazik. — És ugye, hű maradsz hozzám? — kérdi aggódva hites urát. — Micsoda kérdés ez, te csacsi? — De ugye, igazán senkivel ... — De életem, hát hogyan képzeled? A vonatablakból még búcsúintegetés. A férj haza­rohan, elő a sötétkék ruháját és a szekrényből a most. névnapra kapott legszebb, legelegánsabb fehér ingét. És az ingből cédula hullik ki: „Jó mulatóst, drágám!“ PÁRBESZÉD — Igaz, hogy azzal a kopasz, vén krapekkal ran devúztál? — Dehogy kopasz. Csak minihaja van. KULTÜRHELY Vidéki, új étterem mosdója. Víz van, villany van, szappan van, és ami szinte hihetetlen — hófehér, hó­tiszta, frissen vasalt törülköző. Délben, a legnagyobb forgalomban. — El vagyok ragadtatva — mondom az üzletveze­tőnek. — Ugye, önök naponta többször is váltják a mosdóban a törülközőt? — Nem, kérem szépen. Mi csak hetenként egyszer váltjuk. De a közönségünk nem használja. Simkó Margit: TUDji Imm 9 • ••• jdálkozott. Bab- >1. — És milyen n. Milyen tiszta tartotta, jeleket szerű — suttog- t volna valami i besurrant a gi. Nem a gyű- ktető életdarab, mellette, meleg kő, lefeküdt rá. t, nézte, vibráló m. — gondolta elé- :t. szag borult az beszívta. Szúrta c káprázatos ra- ieresztette a pil­őket együtt, bé­ben: a macskát, üvegpoharat, is. Milyen éde- rtt ő is, ugyan­sötétség jött, és zkarika. Amulva jmhéja mögött, a akaszkodtak, >t jobbra-balra, idült a teste. tt. Egyszerre — — egy lehelet, sajtalanúl. tott utána vala­nyjuk haza nem lincsen. MIT HOZ A JÖVÖ?... (Könözsi István felvétele) Susil Weerarathna felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents