Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-10 / 6. szám, Vasárnapi Új Szó
1974 II. 10. 9 IDŐZÍTETT K ON V VBÜMBA" irodalmi alkotás helyett — demagóg politikai pamflet A nyugati sajtó egy része „könyvbombának“ nevezi azt a politikai röpiratot, amelyet Alekszandr Szolzsenyicln helyezett el egy svájci kiadónál, és amely a napokban jelent, illetve jelenik meg több országban, különböző nyelven. A New York Times, a londoni Observer és a hamburgi Der Spiegel folytatásokban közli. Az időzítés tehát jól sikerült, szinte valamennyi lap beszámol róla. A vélemények megoszlanak. Akadnak, akik világszenzációként emlegetik /Süddeutsche Zeitung, a Time szerint a szerző túl veszélyes vizekre tévedt, Augstein, a Spiegel kiadója pedig olyan írásnak tartja, amely árt a nemzetközi együttműködésnek ennek ellenére megjelenik lapjában) A „Gulag szigetcsoport" — ez a kiadvány címe. Az „időzítés“ ugyanis olyan időpontban történt (Szolzsenyicln már 1969-ben megírta röpiratát), amikor közelednek egymáshoz a különböző társadalmi rendszerekben élő népek, és amikor az államok többsége mindent elkövet, hogy az egymás között felmerülő vitás kérdéseket politikai úton, a tárgyalóasztalnál rendezzék. E folyamatot a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXIV. kongresz- szusa indította el, az ott kidolgozott békeprogram alapján kezdődött az az átalakulás a nemzetközi életben, amely reményekre jogosít, hogy az emberiség történetéből kiküszöbölődik a világméretű háború, s komoly erőfeszítések történnek, hogy a népek békében és biztonságban élhessenek. Ez természetesen nem mehet végbe szé les körű együttműködés nélkül. Nemcsak a felelős államférfiaknak, hanem a különböző társadalmi és érdekvédelmi szervezeteknek, s személy szerint, egyénenként a társadalom valamennyi tagjának össze kell fogniuk, hogy ez a cél megvalósuljon. Ez az összefogás azonban — úgy tűnik — nem mindenkinek áll érdekében. A történelem visszahúzó erői változatlanul mindent elkövetnek, hogy akadályozzák az enyhülést és a közeledést. Öjabb és újabb „energiaforrások“ felhasználásával szítják, a feszültséget. Ezek táborába tartoznak azok, akik például akadályozzák az egy esztendővel ezelőtt megkötött párizsi megállapodást a vietnami tűzszünetről és a béke helyreállításáról, vagy akik ki akarnak térni az elől, hogy a Közel-Keleten a Biztonsági Tanács határozata alapján — minden ország biztonságának és létérdekeinek szem előtt tartásával — létrejöjjön az igazságos politikai rendezés. Szolzsenyicin pamfletjé- vel e tábor céljait mozdítja elő. Az író felcsapott békebontónak, amikor ellenzi a békés egymás mellett élés politikáját és azt javasolja, hogy a tőkésországok „gazdasági nyomással“ kényszerítsék politikai engedményekre a Szovjetuniót. Időzített a pamflet olyan értelemben is, hogy az enyhülésellenes nyugati körök akkor dobták piacra, amikor újból összeültek Genfben az európai biztonsági és együttműködési konferencia második szakaszán részt vevő delegációk. Ha visszaemlékszünk, hasonló volt a helyzet tavaly, a konferencia első szakaszának kezdetekor. Akkor Szaharov körül csapott hűhót a nyugati „hidegháborús“ gépezet, hogy nehézségeket támasszon már eleve az úgynevezett „harmadik kosár“, a kulturális együttműködés kérdésében. Az összehangolt szovjetellenes kampányra egyébként jellemző, hogy — mint ez az International Herald Tribünében olvasható — az angol televízió máris sorozatot akar készíteni a pamflet alapján — jellemző módon Knurt Hamsun műveivel együtt, aki köztudottan elárulta hazáját és Hitler lelkes csodálójának vallotta magát. Harsogó örömmel fogadták a röpirat megjelenését a Nyugaton élő disszidensek és árulók. így az Angliában levő Medvegyev vagy az oxfordi egyetemen előadó Leszek Kolakowski, akik egyöntetűen az enyhülés politikáját támadják. Az egyéni sérelmek és igazságtalanságok szembeállíthatják az írót a fennálló rendszerrel vagy a társadalommal s kimutathatja annak ellentmondásait. De ezt írói eszközökkel kell végeznie, a maga kisebb vagy nagyobb tehetségének színvonalán. A világméretű forradalom útja nem a Nyevszkij Proszpekt aszfaltja. A szocialista társadalmakban a történelmi átalakulás folyamatáról van szó, amely az adott körülmények között nem mehetett és nem mehet végbe megrázkódtatások és gyakran áldozatok nélkül. Számos politikai és irodalmi mű tanúskodik erről a Szovjetunióban ugyanúgy, mint más országban. Szolzsenyicin is megírhatta például az „Ivan Gyeniszo- vics egg napja" történetét. Oroszon kívül számos nyelven megjelent. De most, amikor áttelepedett a „Gulag szigetcso- port“-ra, kilépett a valóságos életből, a történelem menetéből, elveszítette tájékozódási képességét, s látóhatárában a múlt összevegyül a jelennel. Átlépett a szocializmus ellenségeinek oldalára. Csak a részleteket látja, s azokat is torzultan. S ő tovább torzít. Az ő szigetéről nézve nincs szocializmus, a Szovjetunió népei hasztalan hozták a legnagyobb áldozatot — emberben és anyagban egyaránt — a hitleri Németország elleni honvédő háborúban, sőt odáig megy, hogy a náci barbárság világméretű kegyetlenkedéseit is mentegeti. Rokonszenvet tanúsít az áruló Vlaszov tábornok és hívei iránt, akik a náci csapatok oldalán harcoltak saját népük ellen. Szolzsenyicin nem vesz tudomást arról, hogy a szovjetek hatalmának létrejötte óla ez az egykor elmaradott nagy ország a világ egyik legfejlettebb ipari hatalmává küzdötte fel magát, kizárólag a maga erejéből, s népei anyagi és kulturális javakban egyaránt gyarapodtak. Nem veszi észre az új társadalom felépülését s azt, hogy a Szovjetunió a világbéke fenntartásának legerősebb bázisa. Ö a cárizmus iránt érez nosztalgiát, amelynek idején nem is élt, ami még nem lenne baj, számára azonban a nagy orosz realisták remekei sem mondanak semmit erről a világról, ö úgy véli, hogy a cári rendszer „liberális“ volt, miként — szerinte — a náci megszállók is ..megbocsátóan“ viselkedtek a megszállt országok népeivel. Ennyire egy pamfletben sem lehet eltávolodni a valóságtól és a történelemtől. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy immár nemcsak a személyi kultuszt ítéli el, de támadja' a forradalmat születése pillanatától kezdve. Mintha nem tudná, hogy a forradalom véres polgárháború és intervenció közepette győzött. Nem ír róla, de ebből logikusan az következnék, hogy a „fehér“ ellenforradalmárok és a birodalomba betörő külföldi intervenciós csapatok képviselték a „törvényességet", noha köztudott, hogy mindazt, ami történt, a cári önkény, majd a fehérterroristák kegyetlenkedései váltották ki. So- lohov — többek között — történelmi realizmussal és művészi színvonalon számol be erről, de számos egyéb példát is említhetnénk. Az író a maga műfajában természetesen kifejezheti egyéni, szubjektív érzéseit. A politikai irodalomnak — s ezen belül a pamfletnek —, a történelemírásnak pedig különösen, megvannak a maga szigorú kerfetei és szabályai. Hallomásból nem lehet történelmet írni. („Nem rendelkezem statisztikai adatokkal és nem jutottam dokumentációkhoz" — véde kezik Szolzsenyicin.) Egyes személyek megtörtént vagy a múltban elmosódó emlékezései legfeljebb adalékul szolgálhatnak. Ha valaki politikai vagy történetírói munkára vállalkozik, dolgozatában a tényekre, a korabeli dokumentumokra kell — helyes vagy helytelen — következtetéseit építenie, az összefüggések figyelembevételével. Szolzsenyicin nem ezt te szí. A pamfletjében rendszertelenül felsorolt esetekkel tulajdonképpen kijátsz- sza az olvasót, nem jelöli meg a forrást, hanem elvárja, hogy higgyenek neki. Csupán erre nem lehet alapozni egy politikai röpiratot. Még 227 megnevezett személy elbeszélésére sem. E módszer alapján vádaskodni lehet, de nem hiteles történelmet írni. Írót bírálni politikai magatartásáért mindig nehezebb és hálátlanabb feladat, mint egy politikusról kimutatni, hogy — esetleg — rossz író. Szolzsenyicin azonban maga ment fel e nehézség alól. Korábbi írásait is gyakran kísérte bírálat, de mindig előlegezve volt neki, hogy tehetségéből többre és más irodalmi alkotásokra is futja. A „Gulag szigetcsoport" nem irodalmi alkotás, hanem demagóg politikai pamflet. Ez a szigetcsoport sem a térképen, sem a társadalomban nem található. Ott található azonban a tőkésországok könyvesboltjaiban, sőt Párizsban gyufás- skatulya nagyságú bibliofilkiadás is készült eredeti orosz nyelven. A kicsempészett pamflettet így akarják becsempészni a Szovjetunióba az ilyesféle célokra alakult szervezetek. Ugyanígy az ellenséges propagandarádiók is „nyomják“ már a szöveget. Szolzsenyicin csokorba szedett néhány törvénysértést. Mindazt, amit tényszerűen elmond, már két évtizeddel ezelőtt feltárta a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa, visszaállítván a lenini normákat a szovjet társadalom, a párt és az állam vezetésében. Szolzsenyicin Ivan Gyeniszovicsa is ennek szellemében jelenhetett meg. Akkor a szerző nem tiltakozott. Most azonban, amikora XXIV. kongresszus óta sokkal több érzékelhető eredménye mutatkozik a szovjet békepolitikának, mint bármikor korábban, ideológiai fronton kezdődött az újabb támadás. Szolzsenyicin „könyvbombáját“ időzítették.. A szerző ezáltal — inkább tudatosan mint akaratlanul — Vlaszovja lett a „lélektani hadviselésnek“. Mint a Pravda megállapítja: „A hite lesség látszatával leplezett könyvet egy beteg agy termékének lehetne tekinteni, ha nem írták volna ekkora cinizmussal és hamissággal, ha nem az imperialista reakciós erők szája íze szerint tákolták volna össze.“ M. N. K u I tu rá I i s HÍRE K Q A Lúcnica népművészeti együttes a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának tiszteletére új programot, egy nagyszabású tánckompozíciót tervez, melyben a szlovák iparosok környezetét és szokásait elevenítik meg. A zenekar régi népi hangszereken szólaltatja meg a kísérő zenét. Az énekegyüttes B. Urbanec Tábortűz című művét (szöveg Ján Poničan) és I. Hrušovský Májusi fuvola című szerzeményét (Ján Smrek versei alapján) tanulja be. □ Moszkvában rövidesen megjelenik Pablo Neruda eddig kiadatlan önéletrajzi regénye. □ Az OIRT tagországai szórakoztató rádióműsoraik egyeztetéséről tanácskoztak Banská Bystricán. A bolgár, csehszlovák, lengyel, magyar, NDK-beli, román, szovjet, jugoszláv és finn rádió képviselői egyezményt írtak alá az idei műsorcserékről. □ Az NDK művészeti akadémiája Berlinben Iledda Zinner- nek ítéite oda az 1973. évi Lioif Feuchtwanger-díjat. Az írónő főképpen történelmi témák időszerű feldolgozásáért kapta a magas művészeti kitüntetést. ft ft ft □ Üjabb magyar nyelvű színház kezdte meg működését Jugoszláviában. Az új színház Újvidéken Örkény István: Macskajátékának bemutatásával nyílt meg. ft ft • □ Magyarországon 197ö-ban ünnepük Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulóját. A jubileumi ünnepség előkészítőséből szép feladatot vállalt ma« gára a Rákóczi-korbói származó emléktárgyat őrző és hagyományt ápoló vajai Vay Adáni Múzeum. A múzeum gyűjti ösz- sze mindazokat az emléktárgyakat, amelyek a fejedelemmel kapcsolatosak. ft ft ft □ Renato Scotto énekli a Norma címszerepét a torinói Teatro Regio színpadán. Az előadás rendezője: Raf Valloné... A Teatro Regio szeret meglepetéssel szolgálni. Maria Callas és Giuseppe De Stefano közös rendezése, A szicíliai vecsernye, a papírforma szerint, szenzációnak ígérkezett; látványos bukás lett belőle. Raf Valloné — az ellen-papírforma. □ Egy párizsi érdekesség: az edinburghi Don Juan rendezője, Peter Ustinov rendezi a Don Quichotte című Massenet-ope- rát. Az egykor Saljapin alakította címszerepet most Nikolaj Gjaurov énekli. Q Nyolcvan évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit Bécs nevezetes operettszínháza, a Raimund Theater. Az évforduló alkalmából ünnepi előadáson mutatták be A denevért. Q Fennállásának tizedik évfordulóját éri meg az idén Moszkva egyik legnépszerűbb színháza, amelyet közkeletű néven Taganka Színháznak neveznek. Jurij Ljubimov, a Vahtangov Színház művésze alapította egy raj fiatal színésszel. Az elmúlt évtizedet Jurij Ljubimov olyan nagy sikerű rendezései fémjelzik a Tagankán, mint a Tíz nap, amely megrengette a világot, a Pugacsov, a Tartuffe, Brecht Galileije és a Hamlet. Stószi utca és a Fábry ház (Tóthpál Gyula felvétele)
