Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-01 / 27. szám, péntek
GvíimölGSözüen felsődnek a szovjet és a kubai nép kapcsolatai (Folytatás a 3. oldalról) függetlenség és a társadalmi haladás távlata. A Szovjetunió an nak híve. hogy a latin amerikai országok aktívabbon vegyenek részt a nemzetközi életben, hogy független hangjuk mind meggyőzőbben érvényesüljön a nemzetközi küzdőtéren. Jósé Marti történelmi igazsága Napjainkban az egész világ mozgásban van. Viharos események játszódnak le, hol az egyik, hol a másik kontinensen. Ezek az események jellegüknél fova nem egyformák, sőt időnként ellentmondóak. A világ fejlődésének fő vonalai világosak. Szakadatlanul növekszik a szocialista világrendszer ereje és az egész világ sorsára való befolyása. Győzelmet győzelem után arat a népek felszabadító harca. A különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének lenini esz méje lépésről lépésre teret hódít a nemzetközi kapcsolatokban. „Az emberiség jövője a béke* *— mondotta Kuba dicső fia, Jósé Marti. „Volt idő — tette hozzá —, amikor a háborút tekintették a konfliktusok megoldása legelső eszközének. Ma már a háború az utolsó eszköz. Holnap a háború bűncselekmény lesz“. A „holnap“, amelyről Jósé Marti beszélt — ez, elvtársak, a mi jelenünk! A nagy Lenin örökét követve, a Szovjetunió, annak Kommunista Pártja, valamint a^öbbi szocialista országok és testvérpártok a békeszerető erőkkel együtt szívós harcot folytatnak ma azért, hogy az agresszív háborúkat egyszer s mindenkorra kitöröljék az emberiség életéből, harcot folytatnak a tartós békéért. ' A béke a mi felfogásunk szerint az, hogy feltétlenül tiszteletben tartják a szocialista országok népeinek jogát az új társadalom építésére, mindenféle külső beavatkozás nélkül. Ez minden állam, minden nép ama jogának feltétlen tiszteletben tartása, hogy önállóan és függetlenül fejlődjék. A béke a mi értelmezésünk szerint az, hogy biztosítsuk az imperialista agresszió elleni harcban történelmi győzelmet aratott vietnami nép számára a nemzeti álmok megvalósításának lehetőségét. A béke szerintünk az, hogy hiánytalanul végre kell hajtani a párizsi megállapodást, keményen el kell hárítani a reakció minden olyan kísérletét, hogy meghiúsítsa a délkelet ázsiai helyzet rendezését. A béke a mi értelmezésünk szerint az, hogy helyre kell állítani az arab népeknek az izraeli agresszió által megtépázott törvényes és elvitathatatlan jogait, konstruktív módon és tartósan meg kell oldani a közel-keleti válságot. Pontosan ez az, amiért a Szovjetunió következetesen síkraszáll. A genfi békekonferencia megkezdésével összefüggésben elért egyiptomi—izraeli megállapodás a csapatszétválasztásról — pozitív lépés. Ez azonban egyelőre tisztán katonai jellegű részintézkedés, s eddig csupán egyetlen olyan arab országot érint, amely részt vett a hadműveletekben. Itt megállni természetesen nem szabad. A genfi konferenciának teljesítenie kell fő küldetését: el kell érnie az alapvető politikai rendezést, s meg kell teremtenie a tartós békét a Közel-Keleten. A béke megőrzése az egész emberiség érdeke Leonyid Brezsnyev ezután áttért a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének fő kérdéseire, kiemelve a szocialista országok nagy jelentőségű béke- kezdeményezéseit. — A tőkés világnak — mondotta — szembe kell néznie az igazsággal. Be kell ismernie, hogy a kapitalizmus és a szocializmus közötti történelmi viszályt nem lehet megoldani háborúval. Ilyen körülmények között a burzsoá országok előrelátóbb vezetői jónak látták, hogy reagáljanak a szocialista államoknak a békés egymás mellett élésre vonatkozó javaslatára. Ennek eredményeként az elmúlt években kedvező fordulat állt be a Szovjetuniónak és más szocialista országoknak Francia- országgal, az NSZK-val, az Egyesült Államokkal és még néhány más burzsoá állammal való kapcsolataiban. A szocialista államok következetes és aktív békepolitikája mindinkább kézzelfogható eredményeket ad az egész emberiség szempontjából oly fontos kontinensen, mint amilyen Európa. Sok minden abból, amiért országaink a békeszerető erőkkel együtt negyedszázadon át küzdöttek, most lehetővé vált. A legfontosabb ezek között az, hogy széles körű hivatalos elismerést kapott a háború utáni európai határok sérthetetlensége és a szocialista német állam, a Német Demokratikus Köztársaság függetlensége. A békés egymás mellett élés fogalma azonban nem korlátozódik egyszerűen annak elismerésére, hogy a háború nem alkalmas többé az államok közötti viták, főként a két társadalmi rendszer közötti viták megoldására. Napjainkban mindjobban erősödik az a meggyőződés, hogy szükség van valamennyi állam közötti aktív és gyümölcsöző együttműködésre. Nem nehéz megérteni, hogy ez az eszme miért vert gyökeret mindenekelőtt Európában. Hiszen éppen itt áll közvetlenül szemben egymással a két világ- rendszer hatalmas fegyveres ereje. Pontosan Európa az, ahol már a tisztán fizikai felételeknél fogva világosan látható, hogy milyen esztelen vállalkozás lenne egy háború a modern tömegpusztító eszközök alkalmazásával. Ennek elismerése lett a modern Európa nemzetközi élete két igen fontos kezdeményezésének alapja, s a két kezdeményezés a Szovjetunió és a Varsói Szerződés szervezetén belüli szövetségesei javaslatára született. Az európai biztonsági és együttműködési értekezletre gondolok (amelynek már befejező szakaszához kellene érkeznie) —, valamint a közép-európai haderőcsökkentéssel kapcsolatos viszonylag nemrég megkezdődött tárgyalásokra. A Szovjetunió és a többi szocialista ország, amely részt vesz ezekben a fontos kezdeményezésekben, őszintén arra törekszik, hogy ezek a kezdeményezések teljes sikerrel fejeződjenek be. Aktívan kutatjuk a valamennyi fél számára elfogadható, a béke és az enyhülés szempontjából hasznos, konstruktív megoldásokat. Ha a szavakból ítélhetünk, akkor alighanem ugyanezzel foglalatoskodnak a genfi és a bécsi tárgyalások összes többi résztvevői is. Fokozatosan világossá válik azonban, hogy a valóságban egyes országok állásfoglalásában más természetű mozzanatok fedezhetők fel. Egyes katonai és polgári politikusok lehetségesnek tartják, hogy felhívásokat tegyenek a fegyverkezési hajsza fokozására. A bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokon pedig egyes N ATO-országok nyíltan arra törekszenek, hogy az Igazságos és egyenjogú megállapodásokat olyanokkal helyettesítsék, amelyek gyakorlatilag a szocialista országok védelmi lehetőségei egyoldalú csökkenéséhez vezetnének. Mindezek a jelenségek aggasztanak bennünket. Ezek a jelelnségek rosszul illenek bele az enyhülésre és a béke megszilárdítására irányuló politikai vonalba, amelyet az illetékes országok kormányai hirdettek meg. Mit lehet ezzel kapcsolatban mondani? Ha ezeket a cselekményeket azért találták ki, hogy nyomást gyakoroljanak a Szovjetunióra és a többi szocialista államra, abban a reményben, hogy azzal a mi elveink és létérdekeink kárára valamiféle egyoldalú előnyt szerezzenek, akkor az meddő kísérlet. Ezt mindenkinek meg kelll értenie. A tavaly júniusi magasszintű szovjet—amerikai tárgyalások eredményeként jelentős lépést tettünk ebben a kérdésben. Értem ezen a nukleáris háboszámára hasznos. Továbbra is folytatjuk ezt az elvi politikai vonalunkat az Egyesült Államok irányában, szem előtt tartva természetesen azt, hogy a másik fél kölcsönösséggel válaszol erre. Napjainkban a néptömegek szerepe a nemzetközi politikai kérdések és mindenekelőtt a háború és béke kérdéseinek eldöntésében nagyobb, mint bárLeonyid Brezsnyev és Fidel Castro köszönti a barátsági nagygyűlés részvevőit. (Telefoto: ČSTK) rú megakadályozásáról tavaly nyáron aláírt szovjet—amerikai megállapodást. Ez, mondhat, nánk, az első fecske, amely a nukleáris háború veszélye enyhülésének reményét hozta magával. A szovjet—amerikai kapcsolatok normalizálódásának megindult folyamata lehetővé tettel más fontos célok elérését is, amelyekért régóta küzdenek a szocialista országok és mindazok, akiknek drága a béke. A vietnami háború megszüntetéséről szóló párizsi megállapodásra és az amerikai csapatok kivonulására gondolok. Gondolok a közel-keleti tűzszü netre és a közel-keleti konflik tus békés rendezését szolgáló tárgyalások megkezdésére is. Elmondhatjuk tehát, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok kezdeti javulása az egész világ Iliikor volt. A népek követelik a tartós békét, a szavatolt biztonságot. Ezt nagyszerűen bizonyítja a békeszerető erők három hónappal ezelőtt megtartott világkongresszusa, amelyen 143 ország küldöttei vettek részt. Mind világosabbá válik, hogy a jelenlegi viszonyok között csakis olyan külpolitika számíthat sikerre, amely számol a népek akaratával, gyakorlatilag kifejezi a békeszerető emberiség vágyait. Pontosan ilyen a szocialista országok politikája, amely a haszonleső számításoktól mentes, becsületes politika. Ha az emberiség manapság közelebb áll a tartós békéhez, mint bármikor korábban, akkor ez elsősorban a szocialista országok határozott és következetes erőfeszítéseinek eredménye. Szakadatlanul emelkedik a szovjet emberek életszínvonala Kedves kubai barátaim! Találkozónk, az elvtársakkal, a közös ügyért folytatott harcban bajtársainkkal való találBarátsági nagygyűlés Havannában. (Telefoto CSTK) kozónk kötelez arra, hogy elmondjam, ha röviden is, hogyan áll országunk, mivel foglalatoskodik a szovjet nép és milyen feladatokat tűz maga elé. Az SZKP XXIV. kongresszusa óta eltelt három esztendő — a 9. ötéves tervidőszak első három éve, — sok újat hozott a Szovjetunió gazdaságfejlesztésében, a kommunizmus anyagi és műszaki bázisának megteremtésében. Mindenekelőtt az iparról kell beszélnünk. Itt az alapvető iparágak minőségi átszervezésére, a legmodernebb technika alkalmazására, a munkatermei’ é- kenység jelentős emelésére törekedtünk. És ebben máris elég sok sikert értünk el. Elmondhatom, hogy teljes ipari termékgyarapodásunk több mint 80 százalékát ma már a munkatermelékenység növekedésével érjük el. Továbbra is szorgalmasan küzdünk a modern technika alkalmazásáért és ésszerűbb kihasználásáért, a jobb munka- szervezésért és munkafegyelemért, az anyagok és az energia takarékos felhasználásáért. Pártunk különös figyelmet fordított a legutóbbi években a mezőgazdaságra. Ez azért történt, melrt több okból sok éven át éppen a mezőgazdaság volt nálunk az elmaradozó ágazat. Míg 1965-ben, arra a lenini tételre támaszkodva, hogy az össznépi érdekeket össze kell hangolni a dolgozók egyéni érdekeivel, helyesebb arányokat állapítottunk meg a mezőgazdasági dolgozók munkája és a munka díjazása között. Ez jó ösztönzés volt a termelés bővítésére. Ennek eredményeként a legutóbbi években gyorsan növekedett a falusi dolgozók jóléte. Ez már önmagában sem csekély elredmény, hiszen az ország lakosságának , jelentős részéről van szó. Egyúttal nagy beruházásokat végzünk a mezőgazdaságban. Az 1973-as évet a szovjet emberek nem zárták rosszul. Az ipari termelés növekedése jelentősen meghaladta a tervezettet, s a munkatermelékenység is a terv szerintinél gyorsabban növekedett. Bő termést takarítottunk be gabonafélékből, gyapotból és más mező- gazdasági növényekből. A lakosság reáljövedeflme növekszik. A szovjet emberek élet- színvonala szakadatlanul emelkedik. Ez kétségtelenül nagy megelégedést kelt. A párt ugyanis pontosan a nép életé- nek javításában látja egész tevékenységének fő értelmét. Az ország gazdasági kapacitása általános növekedésének alapján tovább erősödik a Szovjetunió védelmi képessége. Pártunk és államunk gondoskodik arról, hogy a szovjet hadseregnek minden rendelkezésére álljon a nép által létrehozott javak megbízható védelmére. Napjainkban országszerte nagyarányú mozgalom folyik az 1974-es évi terv határidő előtti teljesítéséért. A kollektívák — mint nálunk mondják — ellenterveket fogadnak el, vagyis további, felemelt vállalásokat tesznek, s küzdenek azért, hogy csak kiváló minőségű terméket bocsássanak ki. A lenini eszméken, a kommunizmus eszményképelin nevelkedett emberek a szocialista országokban jó megértik munkájuk forradalmi jelentőségét. Önöknél is, itt, Kubában, manapság az exkavátor vagy a kombájn a forradalmi harc ugyanolyan eszköze, mint amilyen tegnap a puska vagy a géppuska volt. Minden tonna acél, minden újabb gép, minden mázsa gabona vagy cukor, amit a szocialista országokban gyártanak vagy termelnek, reális hozzájárulás a békéhez és a szocializmushoz, az emberiség társadalmi fejlődéséhezi Elsőrendű fontosságot tulajdonítunk kapcsolataink erősítésének Kedves barátaink! Mi, szovjet emberek, mindig úgy tekintelttünk a Kubával való szolidaritásra és sokoldalú támogatására, mint szent kötelességünkre, mint a kommunisták, a szocialista országok állampolgárai kötelességére. És értékeljük, hogy önök ugyanilyen testvéri barátsággal válaszolnak erre, és hogy itt, Kubában ismerik és szeretik Lenin országát, az Októberi Forradalom hazáját. A szovjet—kubai együttműködés ma már felöleli az élet legkülönbözőbb szféráit, kiterjed a kohászatra és az energetikára, a mezőgazdaságra és a halászati flottára, a tudományos kutatásra és a művészetre. A szovjet—kubai kapcsolatok ma már hosszú távra épülnek, ez stabillá teszi őket, s lehettő- vé teszi a nagyobb terjedelmű feladatok megoldását. Ebben a vonatkozásban jó példa az a gazdasági megállapodás, amelyet Fidel Castro legutóbbi moszkvai látogatása idején írtunk alá. Ismeretes, hogy a Szovjetunió a védelem szilárdításában is segítséget nyújt Kubának. Jól tudjuk, s valószínűleg tudják mások is, a szovjet fegyverek kubaiak kezében nem támadó fegyverek senki ellen sem, nem eszközök a nemzetközi helyzet élezésére. Ez^k a fegyverek a kubai forradalmi vívmányok, a béke és a nyugalom védelmének igaz ügyét szolgálják. Nagyra értékeljük azt a figyelmet, amelyet a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága szentel a Szovjetunióval való kapcsolatok kérdéseinek, tudjuk, hogy ezzel állandóan foglalkozik Fidel Castro, Osval- do Dorticos, Raul Castro és a többi kubai vezető. Kijelenthetem önöknelk, elvtársak, hogy a magunk részéről mi is elsőrendű fontosságot tulajdonítunk a szovjet—kubai kapcsolatok erősítésének. Elvtársak! A szovjet—kubai kapcsolatok lendülete lehetővé teszi, hogy kijelentsem: a Szovjetunió és Kuba között a beláthatatlan óceán tükre felett tartós, széles és megbízható híd ível át. A forgalom akadálytalanul és ritmikusan halad rajta. Ez, elvtársak, a béke, a barátság és a testvériség hídja. 1974. II. 1.
