Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-28 / 50. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1974. február 28. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA O XXVII. ÉVFOLYAM 50. szám © Ára 50 fillér Szolidárisak vagyunk (ČSTK) — A Szakszervezetek Központi Tanácsa táviratot küldött az Olasz Általános Munkaszövet­ségnek (CGIL). A táviratban a kö­vetkező áll: ,,A csehszlovák dolgozók nevé­ben teljes szolidaritásunkat fejez­zük ki azzal az általános sztrájk­kal, amelyet irányító bizottságuk folyó év február 27-re hirdetett meg. Azt kívánjuk, hugy sikerrel végződjék az olasz szakszervezeti dolgozóknak a munkások jogos követelményeiért vívott harca, a gazdasági válság elmélyüléséhez vezető politika, az áremelkedés, az infláció, Olaszország déli ré­szeinek elmaradottsága, a nagyke­reskedők és a nagytőkések spe­kulációja ellen vívott küzdelme.“ Konzulok a főpolgármesternél (ČSTK) — A Bratislavai Fő­városi Nemzeti Bizottság teg­nap vendégül látta a Bratislavá­ban akkreditált konzuláris kép­viselőket. Az Újvárosházán a konzuláris hivatalok vezetőit Ladislav Murtinák, az SZSZK fővárosának, Bratislavának fő­polgármestere fogadta. Martinák elvtárs szívélyes beszélgetés keretében ismer­tette a vendégekkel a város fej­lődését. A konzuláris hivatalok kép­viselőt ezt követően megtekin­tették Bratislava néhány lakó­negyedét és műemlékeit. MIKROINTERJÜ Hektáronként 60 mázsa kukorica... Ezt a feladatot határozta meg a napokban Michalov- cén megrendezett járási ku­koricakonferencia a járás mezőgazdasági üzemei ré­szére. Az előzményekről és a ku­koricahozamok növelésére irányuló törekvésekről, ter­vekről Ivan Kováč mérnök, a Michalovcei Járási Mező- gazdasági Igazgatóság veze­tője elmondta: — Az elmúlt évben sike­rült jelentősen növelni a ka­lászosok, elsősorban a búza és az árpa hektárhozamait. Sajnos, a magra és a silóra termesztett kukorica hektár­hozamai jóval alul marad­tak a kívánt mennyiségen. Szemes kukoricából még az ötvenmázsás átlagot sem értük el. Véleményünk sze­rint aránylag elég kis terü­leten termesztettünk eddig kukoricát. Pedig ennek a fontos takarmánynövénynek eredményesebb termesztésé­hez nálunk megvannak az előfeltételei, csak ki kell őket használni. Ezzel a kér­déssel nagyon behatóan fog­lalkoztak járásunk illetékes szervei. A lehetőségek fel­mérése után határoztuk el — véglegesen — a napok­ban megtartott járási kuko­ricakonferencián, hogy 1974- ben 3600 hektáron termesz­tünk magkukoricát s elérjük az átlagos hatvanmázsás hektárhozamot. Az előző év­hez viszonyítva tehát több mint tízezer tonna szemes kukoricát nyernénk, ami 2547 tonna hús előállításá­hoz elegendő. Terveink sze­rint 5700 hektáron termesz­tünk az idén silökukoricát, s a jó termés biztosításával jelentősen megjavítjuk a szemes takarmányok kedve­zőtlen mérlegét. —ik A tepltcet Sklo Union nemzeti vállalatban új gépsort helyeztek üzembe tükörüveg gyártására. Az ezen az új technológiai beren­dezésen, amely a legkorszerűbbek közé tartozik Európában, ké­szített tükörüveget már nem kell tovább kezelni. Ezzel lényegesen megnövekedett a munkatermelékenység. A megelőző 120—150 000 négyzetméternyi üveg helyett ma már évente 5 millió négyzet- méternyi első osztályú tükörüveget gyártanak. Kitűnő minősége miatt a termelés 85 százaléka kivitelre kerül, elsősorban a szo­cialista országokba. Felvételünkön: A tükörüveget gyártó qépsor egy része. (Felvétel: Vrabec — ČSTK) Kulturális évfordulók 1974-ben (ČSTK) — A Béke világta­nács ez idei februári ülésén Szófiában nyilvánosságra hozta a kultúrvilág 1974. évi évfordu­lóit. Március 2-án emlékezik meg a művelt emberiség Bedrich Smetanának, a cseh nemzeti zene megalkotójának 150. szü­letési évfordulójáról. Tegnap idézték halála 100. évforduló­jának alkalmából Carlos Manu­el Cespedes kubai jogász em­lékét, aki az 1868. évi kubai függetlenségi harc kezdemé­nyezője volt. A világjelentősógű évfordu­lók közé tartozik Gustav Ró­bert Kirchhof német fizikus születésének 150. évfordulója (1824. március 12.) Róbert Lee Frost amerikai költő születésé­nek 100. évfordulója (1874. március 26J George Gordon By­ron angol költő halálának 150. évfordulója (1824. április 19.), Immánuel Kant német filozófus születésének 250. évfordulója (1724. április 22.), Francesco Petrarca olasz költő halálának 600. évfordulója (1374. július 18.), Joseph Conrad lengyel származású angol író halálának 50. évfordulója (1924. április 3.), Pierre Ronsard francia reneszánsz költő születésének 450. évfordulója (1524. szep­tember 11.), Nyikolaj Konsztan- tyinovics Rerich orosz festő szü­letésének 100. évfordulója (1874. október 9.), Anatole Francé francia író halálának 50. évfordulója (1924. október 13.) és John Milton angol költő 300. évfordulója (1674. novem­ber 8.). A jó eredmények jegyében A nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság ülése (ČSTK) — Az SZLKP nyugat­szlovákiai kerületi bizottsága tegnap Bratislavában Ján Ja­niknak, az SZLKP KB Elnök­sége tagjának, a központi bi­zottság titkárának részvételével plenáris ülést tartott. A plé­num értékelte, hogyan teljesí­tik a nemzeti bizottságok a CSKP XIV. kongresszusának és az SZLKP kongresszusának, va­lamint a nyugat-szlovákiai ke­rületi pártkonferenciának ha­tározatait. Ján Králik, a nyugat-szlová­kiai kerületi pártbizottság el­nökségének tagja, a kerületi nemzeti bizottság elnöke a be­terjesztett jelentésben megálla­pította, hogy a nemzeti bizott­ságok számos pozitív eredményt értek el, és globálisan sikere­sen teljesítik a Nemzeti Front választási programjaiban rögzí­tett feladatokat. Rendkívüli gondot kell fordítani az épít­kezési beruházásokra, különö­sen a lakásépítésre. Az ötéves tervidőszak első három évének eredményei bizonyítják, hogy a nemzeti bizottságok igyekez­nek ezt a feladatot teljesíteni. A tervidőszakra tervezett 59 ezer 195 lakásból a múlt év vé­géig 38 522 lakás építését fejez­ték be. Az ötéves terv mutatói sze­rint 1975-ig 624 000 lakos szá­mára kell biztosítani a vízel­látást. A múlt év végéig ezt 564 000 lakos számára biztosí­tották. A jelentés és a plenáris ülés egész vitája megmutatta, hogy a kerületben csakúgy, mint ed­dig, a jövőben is a népgazda­ság valamennyi szakaszán fo­kozott gondot kell fordítani a dolgozók eszmei-politikai ki­képzésére. A vitában felszólalt Ján Janik elvtárs is, aki kiemelte azt a tényt, hogy figyelembe véve azt az aktivitást, ami különö­sen az ötéves terv első három esztendejében bontakozott ki, minden feltétel adva van arra, hogy az ötödik ötéves terv mutatóit ne csak teljesítsük, hanem túlteljesítsük is. A SZOVJET—AMERIKA? KERESKEDELMI TANÁCS ELSŐ ÜLÉSSZAKA Patoíicsev sajtóértekezlete Washington — Washington­ban megtartotta első ülésszakát az amerikai—szovjet kereske­delmi és gazdasági tanács, amelyet a múlt év júniusában Washingtonban létrejött legma­gasabb szintű találkozón szüle­tett megállapodás eredménye­ként alapítottak. A tanács cél­kitűzése a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti köl­csönösen előnyös kereskedelmi­gazdasági kapcsolatok fejlesz­tésének előmozdítása. Az ülésszakon jóváhagyták a tanács alapszabályzatát, és megfogalmazták fő feladatait, megválasztották vezetőit és ve­zetőségének tagjait, döntöttek szervezeti és pénzügyi kérdé­sekről. Az ülésszak munkájá­ban részt vett Nyikolaj Patoli- csev szovjet külkereskedelmi miniszter és George Shultz amerikai pénzügyminiszter is. Az amerikai fél meghívására JFolytatás a 2. oldalon) Erőfeszítések a szíriai—izraeli csapatszétválasztás érdekében Kissinger negyedik közel-keleti missziója 0 Élénk diplomáciai tevékenység Kairóban Damaszkusz — Henry Kissin­ger, amerikai külügyminiszter kedden megkezdte tárgyalásait Asszad szíriai elnökkel a Go- lan-fennsíkon egymással szem­ben álló katonai erők szétvá­lasztásáról. Az első tanácsko­zás, amelyen szíriai részről Khaddam külügyminiszter is részt vett, több mint 3 óra hosszat tartott. A szíriai—amerikai megbeszé­lések a tervek szerint szerdán délelőtt folytatódtak, majd Kis­singer Jeruzsálembe utazott, ahol ismertette a damaszkuszi tárgyalások eredményeit az iz­raeli vezetőkkel. Golda Meir, az ügyvezető izraeli kormány mi­niszterelnöke a Kissinger-láto- gatásra való tekintettel elha­lasztotta az űj kormánylista csütörtökre tervezett beterjesz­tését. Nyugati megfigyelők sze­rint ezzel a lépésével a minisz­terelnök-asszony egyrészt időt kívánt nyerni a kisebbségi kor­mány résztvevőinek gondosabb kiválasztásához, másrészt lehe­tővé akarta tenni volt hadügy­minisztere, Dajan számára, hogy még az ügyvezető kor­mány tagjaként részt vehessen az izraeli—amerikai megbeszé­léseken. Ami a szíriai fronton lévő csapatok szétválasztásának kér­dését illeti, Izrael változatlanul ragaszkodik a szíriai fogságban lévő izraeli katonák névsorá­nak közzétételéhez. Szíriai hi­vatalos személyiségek a Kissin- ger-látogatás előestéjén hang­súlyozták: változatlanul kitar­tanak amellett, hogy a lista át­adását megelőzőén Izraelnek el kell köteleznie magát az ál­tala megszállt területek teljes kiürítésére és első lépésként vissza kell vonulnia az októberi háború előtti állásokba. A kairói Al Gumhurija érte­sülése szerint Kissinger negye­dik közel-keleti missziója ad­dig tart, amíg nem sikerül meg­oldást találnia a szíriai—izraeli csapatszétválasztás problémájá­ra, a csapatszétválasztási meg­állapodás előkészítése előrelát­hatólag egy hetet, tíz napot vesz igénybe. Kissinger feladatát rendkívü­li módon megnehezíti a szíriai és az izraeli álláspontok kibé- kíthetetlennek látszó ellentéte. Amíg Szíria csupán a megszállt területek teljes kiürítéséhez ve­zető első lépésnek tekinti a Golan-fennsíkon szembenálló haderők szétválasztását, addig Izrael nem hajlandó lemondani az 1967-ben elfoglalt szíriai te­rületek annektálásáról. A két álláspont' összebékítése csak abban az esetben lehetséges, ha az Egyesült Államok kész latbavetni befolyását az izraeli kormánynál a Biztonsági Ta­nács 242. számú határozatának tényleges elfogadtatása és vég­rehajtása végett. Nem kétséges, hogy Washington rendelkezik mindazokkal az eszközökkel, amelyek révén jobb belátásra bírhatja Izraelt, meggyőzheti arról, hogy a tartós közel-keleti béke összeegyeztethetetlen az arab területek megszállásával. Mindenesetre biztató előjel a damaszkuszi amerikai érdek- képviselet vezetőjének az a ki­jelentése, hogy az Egyesült Ál­lamok nem ért egyet Golda Meir nyilatkozatával, miszerint „a Golan-fennsík Izrael elide- geníthetlen része“. Kairóban főként azért helyez­nek nagy súlyt a szíriai—izrae­li csapatszétválasztás megvaló­sítására, mert az erre irányuló erőfeszítések kudarca esetén könnyen megtorpanhat, sőt zsákutcába juthat a közel-kele­ti rendezés ügye, hiszen — it­teni vélemény szerint — a gen­fi békeértekezlet folytatása nem lehetséges Szíria részvéte­le nélkül. Ezzel összefüggő ve­szély, hogy a március 5-én be­fejeződő egyiptomi—izraeli csa­patszétválasztás — amennyiben nem követi hasonló intézkedés a szíriai fronton — a politikai és a katonai helyzet egyidejű megmerevedését vonhatja ma­ga után. Mindazonáltal úgy tű­nik, hogy az egyiptomi vezetés osztja Kissinger optimizmusát mind a szíriai—izraeli csapat- szétválasztást, mind a béketár­gyalások folytatását illetően. Kairó a negyedik Kissinger- misszió napjaiban is kiemelke­dő szerepet játszik a közel-ke­leti diplomáciában. Csütörtökön az amerikai külügyminiszter, pénteken Gromiko szovjet kül­ügyminiszter érkezik az egyip­tomi fővárosba, hogy megbeszé­léseket folytassanak Szadat el­nökkel és Fahmi külügyminisz­terrel. Tájékozott körök lehet­ségesnek vélik a szovjet és az amerikai külügyminiszter kairói találkozóját. A kairói lapok ve­zető helyen adják hírül, hogy Brezsnyev, az SZKP főtitkára az újabb Kissinger-missziót megelőzően üzenetet intézett Asszad szíriai államfőhöz. Ugyancsak fontos fejlemény, hogy Szadat kairói látogatásra hívta meg a közel-keleti rende­zésben közvetlenül érdekelt Husszein Jordániái királyt. Egy ENSZ-szóvivő közölte, hogy a békefenntartó erők pa­rancsnoksága néhány órán be­lül mintegy 1500 ENSZ-katonát képes a szíriai frontra küldeni, mihelyt létrejön a csapatszétvár lasztásl megállapodás.

Next

/
Thumbnails
Contents