Új Szó, 1974. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-21 / 44. szám, csütörtök
s z u l Ö K, N E V E l Ö K F Ó R U M A ÓVODÁBAN Alexy felvétele 99Uj balolda A nyugati irodalomban gyak ran találkozunk az „új balol- dal“ meghatározással. Kikről is van szó, milyen elméleti platformon állnak, mi a szerepük az egyetemes imperialistaellenes harcban? A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején diákmegmozdulások vihara sepert végig a kapitalista világ számos országán, elsősorban az Egyesült Államokon. Az a véres megtorlás, amelyet a rendőrség 1970 májusában a kenti egyetem diákjaival szemben alkalmazott, a tiltakozás láncreakcióját vál totta ki az amerikai hallgatóság körében. A nagygyűlések, tüntetések, diáksztrájkok hulláma zúdult végig az országon. A diákok a vietnami agresszió azonnali megszüntetését, az oktatásügy megreformálását követelték és társadalmi változásokat sürgettek. A tüntetőket könnygázzal és gumilövedékekkel oszlatták szét: sok diákot súlyosan megsebesítettek, börtönbe vetettek. Nemcsak a korbácsot suhogtatták: a polgári propaganda felvette fegyvertárába a diák- megmozdulások jelszavait: „Segítséget a szegényeknek!“ „Egyenjogúságot a nemzeti kisebbségeknek!“, „Szüntessék meg az indokínai háborút!“, „Tegyék demokratikussá a közoktatási rendszert!“ Az üzleti világ képviselői hajtogatni kezdték, hogy „együtt kell érezni“ az ifjúsággal, ineg kell őt érteni, és gondoskodni kell róla. Az ifjúság nagyszabású megmozdulásai nemcsak az Egyesült Államokat, hanem a többi nagy tőkésországot is megrázták. Japánban az egész 1967— 1968-as tanév folyamatos sztrájkká vált az egyetemeken. Spanyolországban a diákmozgalmak miatt bezárták a barcelonai és a madridi egyetemet. Angliában 1969 januárjában véres összecsapásokra került sor. A zömében diákokból és fiatal tanárokból, vagyis a nem proletár rétegek képviselőiből összetevődő „új baloldalnak“ ezek az antiimperialista megmozdulásai új tényezőt jelentenek az imperialistaellenes front kibontakozásában. Megmozdulásaik a monopóliumok uralmával szembeni általános elégedetlenséget, a tömegeknek a polgári államtól való teljes elidegenedését fejezik ki. Az állammonopolista kapitalizmus fejlődése logikusan vezet ahhoz, hogy bővül a kapitalizmussal, mint rendszerrel, mint életformával, mint ideológiával való elégedetlenség társadalmi bázisa. Az „új baloldal“ mozgalma viszonylag fiatal és távolról sem homogén. Résztvevői többségének kispolgári származása meghatározta a kispolgári for- radalmiságra való hajlamukat, a „baloldaliság“ gyermekbetegsége iránt tanúsított fogékonyságukat, amelynek lényegét annak idején V. I. Lenin tárta fel. Nem véletlen ezért, hogy Irockij, Kropotkin, Mao Célúiig, Bakunyin „művei“, sőt az ukrán ellenforradalmi bandák vezetőjének, az anarchista Mah- nonak a „programja“ is — az ultraforradalmiságnak ezek a tárházai —, kezdetben széles körű visszhangra találtak az ifjú lázadók körében. Számos oknál fogva Marx, Engels, Lenin elméleti munkái ismeretle- nak maradtak számukra. Elsősorban azért, mert ez az irodalom távolról sem mindig található meg a polgári egyetemeken, másodszor pedig azért, mert akkoriban, amikor az új baloldaliak mozgalma kezdett erőre kapni, az Egyesült Államokban és más nyugati országokban a marxizmusnak, a marxizmus „nem ortodox“, pontosabban szólva revizionista változatának rengeteg „népszerűsítője“ akadt. Ha emellett figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az amerikai iskolákban az ötvenes-hatvanas években rendszeresítették a kommunizmussal foglalkozó különleges tanfolyamokat — az első tankönyv egyik szerzője Edgár Hoover, az FBI főnöke volt —, akkor világossá válik, milyen volt az új baloldal ideológiai felkészültsége a forradalmi harcra. Az ifjúsági lázadások nyomán burjánzásnak indultak a kispolgári baloldali radikalizmus „legújabb elméletei“. A tiltakozó fiatalok szócsöveiként lépnek fel, pontosabban szólva próbálnak fellépni Cohn-Bendit, Herbert Marcuse, J. Rubin és inas szociológusok. Egyik fő elméleti tételük az az állítás, hogy a jelenkori kapitalista társadalom viszonyai között az ifjúság és a diákság hivatott annak a „gyutacsnak“ a szerepét betölteni, amelynek robbanást kell kiváltania a „szendergő“ proletariátusban. Az „új balodalink“ mozgalma eddigi története folyamán jelentős változásokon ment keresztül. Ma már levált róla az úgynevezett reformista mozgalom. Az „új baloldal“ eleinte abban reménykedett, hogy sikerül „emberivé tenni“ a kapitalista rendszert és csupán később jutott arra a következtetésre, bogy ehhez meg kell változtatni a rendszert. Mihelyt azonban ez a következtetés megfogalmazódott, az „új baloldaltól“ eltávolodtak azok, akik a társadalom gyökeres átalakításával szemben a polgári liberalizmust részesítették előnyben. Az ideológiai érlelődés, az eszmei harc folyamatának eredményeként az „új baloldal“ többsége szakított a trockiz- mus, a maoizmus és az anarchizmus álláspontjára helyezkedő ultrabaloldali csoportosulásokkal. Elhatárolta magát az ultrabaloldali elemek erőszakától, antikommunizmusától és szovjetellenességétől, elutasította a terror harci módszerként való alkalmazását. Az új baloldali mozgatom igen gyötrelmes. de minden forradalmi mozgalom számára elkerülhetetlen időszakát éli: már elhatárolódott a reformistáktól és a szélsőséges baloldali elemektől, de még nem alakította ki új egységét, noha ebben az irányban halad. Az új baloldal tagjai tevékenyen fellépnek az imperializmus és minden megnyilvánulása ellen, részt vesznek az Izrael által megtámadott arab országokkal, Indokína, Afrika, Latin-Amerika népeivel való szolidaritási megmozdulásokban, fellépnek a Chilében, Görögországban, Portugáliában. Spanyolországban hatalmon levő reakciós rendszerek ellen; együttműködnek a Demokratikus Ifjúsági Világszövetséggel és a Nemzetközi Diákszövetséggel. Manapság már joggal beszélhetünk az új balpidalról, mint a korábbinál sokkal szélesebb tiltakozó mozgalomról. A diákok között, a nem proletár „középrétegekben“ az értelmiségi körökben született mozgalom túlnőtte a kereteit. Manapság a fejlett kapitalista országokban gyakorlatilag valamennyi osztály és társadalmi csoport képviselői, különböző életkorú emberek kapcsolódnak bele ebije a mozgalomba, bár tömegbázisát továbbra is az ifjúság és a diákság adja. Az új baloldal tagjai egyelőre nem elég következetesek saját „forradalmi életművükben“, mégha a munkásosztály- lyal való szövetséget is sürgetik. A „képviseleti demokrácia“ eszménye, amelyért küzdenek, elég utópisztikus, mivel nem tételezi fel a személyiség jogainak semmiféle korlátozását, még a kizsákmányotok jogainak megnyirbálását sem. S végül ideológiai tekintetben az új baloldal tagjai nem nevezhetők következetes marxistáknak, noha hangoztatják a marxizmushoz való hűségüket. Szervezetileg nem fogadják el a demokratikus centralizmus elvét, amelyben a széles körű demokratizmus párosul a centralizációval és a fegyelemmel, s ahol — ennek megfelelően — a kisebbség alárendeli magát a többségnek. Az új baloldal tagjai csakis akkor szabadulhatnak meg végérvényesen a reformizmustól, a liberális illúzióktól, ha a marxizmus álláspontjára helyezkednek, ha szövetségre lépnek a proletariátussal. Az új baloldal leghaladóbb képviselői már kezdik megérteni ezt. Az Egyesült Államokban a nyári vakáció idején sok diák megy üzembe dolgozni, folytat agi- táciőt a munkások között, ugyanakkor átveszi tőlük azt, amit csakis a munkásosztálytól kaphat: az osztályöntudatot, az osztályszolidaritást és a szervezett harc művészetét. Más tőkésországokban is megfigyelhető tendencia az új baloldal erőinek konszolidációja, egyesülése a marxizmus— leninizmus alapján, a munkás- osztály álláspontján. A kapitalista országok ifjúsága és diáksága hatalmas forradalmi energiatartalékkal rendelkezik. Egyesíti őket az imperialista elnyomással és annak minden megnyilvánulásával szembeni gyűlöletük. VLAGYIMIR BQLSAKOV A NEVELŐ ÉS A NÖVENDÉK KAPCSOLATA A NEVELÉSTÖRTÉNETBŐL tudjuk, hogy a pedagógusnak a különböző nevelési rendszerekben igen nagy jelentőséget tulajdonítottak, habár volt idő, amikor kétségbe yonták vezető szerepét. Felfogásunk szerint a pedagógus nem választható el az oktató-nevelő munka más tényezőitől, csak velük egységben, dialektikus összefüggésben működhet igazán eredményesen. A pedagógust még igen sokáig nem tudja nélkülözni az oktatás-nevelés még akkor sem, ha a mainál sokkal fejlettebb technikai eszközök állnak majd az általános képzés szolgálatában. A múlt évben jóváhagyott párthatározatok is megállapítják, hogy az oktató-nevelő munka színvonalának a szocialista iskolában egyenes arányban kell lennie a pedagógusok eszmei, ideológiai, politikai, szakmai és pedagógiai előkészítésével, továbbképzésével, az új jjedagógusjelöltek kiválogatásával. A nevelés további tökéletesítésének egyik igen fontos feltétele a pedagógusok és a növendékek közötti viszony további javítása. E viszonytól ugyanis nagy mértékben függ az oktató-nevelő munka sikere, a sokoldalú harmonikus személyiség kialakítása, ezért érdemes ezzel kapcsolatban néhány szempontot felvetni. A gyakorlatból tudjuk, hogy a gyermekekre általában nevelőik személyi tulajdonságai hatnak elsősorban. A gyermeknek a tanítóhoz fűződő kapcsolatát tehát jelentős mértékben meghatározza az, hogy a tanítójának milyen jellembeli vagy személyi tulajdonságai vannak. Az olyan tulajdonságok, mint például az igazságosság, a megértés, a jó személyes kapcsolat kialakítására való hajlam, a türelem, a. segítőkészség, a humorérzék, az osztály érdekeinek figyelembevétele és képviselete, a gyermekek problémái iránti őszinte érdeklődés, nagyon kedvezően hatnak a nevelő—növendék pozitív viszonyának kialakulására. A SZÍVÉLYESSÉG az emberek közötti pozitív kapcsolatok kiépítése szempontjából alapvető fontosságú. A szívélyesség iránti igény a gyermekeknél fokozott mértékben jut kifejezésre. A szívélyes pedagógus érzelmileg telített, s mindig kedvező hangulatot tud létrehozni. Magatartásával csökkenti a nyomasztó élmények súlyát. A rideg, zord természetű, elutasító tanító ezzel szemben fokozza a feszültséget, magatartásával kedvetlenséget, kisebbségi érzést, esetenként ellenszenvet, agressziót vált ki a gyermekekben. A baráti légkörben zajló nevelés fokozza annak valószínűségét, hogy a gyermekek a pedagógust utánozva maguk is igyekeznek társaikhoz és a felnőttekhez Is őszinték, nyíltak lenni. A szívélyes bánásmód a gyermekeket fokozatosan teljesítménynövelésre ösztönzi, sok esetben ez a teljesítmény többszörösen meghaladja az elutasító tanító által kierőszakolt eredményeket. A barátságos tanító a tapasztalatok szerint a tanulókat szorgalmas, kitartó munkára serkenti. Nem szorul arra, hogy kényszert alkalmazzon, s nincs sok problémája a fegyelmezéssel sem. A tanulók szót fogadnak neki, s csak ritkábban tanúsítanak ellenállást intézkedéseivel szemben. Személye gyakran a gyermekek példaképévé válik. Hasonlóképpen igen pozitív hatása van a bizalomnak is. Egy felmérés során a tanulók többsége — a rokonszenves tulajdonságokat rangsorolva — a bizalmat a lista élére helyezte. Hasonlóan nagyra értékelték az igazságosságot és a türelmes- séget is. Weber, német pedagógus szerint nemcsak a gyermekeknél, hanem a felnőtteknél is igen nagy Jelentősége van a bizalomnak. Bizalmatlanságtól terhes légkörben nagyon nehezen fejlődik a személyiség. Nem tud kialakulni a gyermek egészséges én-tudata, a legjobb szellemi erők pedig elfoj- tódnak vagy haszontalanul elapadnak. A felnőttek életének vizsgálata nyomán vált ismertté, hogy bizalom nélkül lehe= tetlen a tartós szociális kapcso* latok kialakítása, s még ke* vésbé képzelhető el igazán eredményes együttműködés, Ugyanez vonatkozik a gyermekekre is. Bizalom nélkül nincsenek igazán jó tanulmányi eredmények s nem alakulnak ki jó közösségi kapcsolatok sem. Ilyen légkörben a gyermekek csakhamar képmutatók lesznek, megtanulnak hazudni, szerepet játszani és stréberked- ni. A NEVELŐ—NÖVENDÉK VI- SZONYÁNAK alakulását befolyásolja annak a csoportnak a normarendszere is, amelybe a gyermek tartozik. Mint tudjuk, minden hosszabb ideig egymás mellett élő csoport tagjai kialakítják a maguk normáit, melyek a más csoportoktól való elkülönésnek az eszközei. A csoport e rendszer szerint értékeli a tagok cselekedeteit és magatartását, valamint a csoporton kívüli személyeket is.. E normák a csoporton kifelé mint elvárások jutnak kifejezésre. A pozitív normarendszerrel működő csoportnak egészen más a viszonya a pedagógusokhoz, mint a negatív normák szerint igazodó csoportnak. A tagok igyekeznek követni és betartani a kialakított normarendszert, mert ellenkező esetben büntetés vár rájuk. A kívülről érkező hatásokat csak a csoport normarendszerén keresztül megszűrve engedik át. Ugyanez történik a csoporttagok kifelé irányuló véleményével, állásfoglalásával is. A normarendszer viszonylagos stabilitásával magyarázható, hogy a csoport tagjainak egyéni véleménye olyan nehezen tör utat magának. A tagok véleménye bizonyos integrálódáson megy át, s ugyanez történik magatartásával is. Ez a tény nagyon sok nevelési problémát okozott már a szülőknek és a tanítóknak is, akik nem ismerve annak a csoportnak a normarendszerét, amelybe gyermekük vagy egy-egy tanuló tartozott, nem tudták mivel magyarázni annak viselkedését. Emiatt igen sokszor helytelenül jártak el, amikor a gyermek magatartását erőszakos módon akarták megváltoztatni. Mielőtt hasonló céllal valamilyen beavatkozást akarunk eszközölni, indokolt először megismerni annak a csoportnak a normarendszerét, amelynek magatartásán változtatni akarunk. A szülők beállítottsága, iskolához való viszonya rendszerint megegyezik a gyermekek beállítottságával és viszonyával. A jó tanulók szülei élénken érdeklődnek az Iskola munkája iránt, ám ugyanez már kevésbé vagy egyáltalán nem mondható el a szerényebb képességű tanulók esetében. A tanuláshoz, az iskolához és a nevelőkhöz való viszony kialakulásában Igen fontos különösen a kisiskolás korban a szülők pozitív hatása. A TANÍTŐ—TANULÓ VISZONYÁNAK alakulását a pedagógus szakmai-pedagógiai teljesítménye és módszertani műveltsége is befolyásolja. Kisiskolás korban például a gyermekek között különösen az a pedagógus kedvelt, aki jól tud mesélni. A felsőbb évfolyamokban egyre inkább előtérbe kerül a tanár szaktudása és általános műveltsége. Azokban az évfolyamokban azonban, amikor a tanulók közvetlenül a pályaválasztás előtt állnak (9. évfolyam, érettségi) ismét a szociális és az emberi tulajdonságokat tartják elsődlegesnek. Ez érthető, hiszen a gyermekek életüknek eme nehéz szakaszában emberséges bánásmódra, önzetlen támogatásra vágynak. A tanuló—tanító viszony alakulását az említetteken kívül jelentősen befolyásolja az iskola légköre, a tantestület, az isxola hagyományai, az iskolavezetés stílusa, a szervezeti élet stb. E tényezők hatásának ismeretében igen hasznosan tudjuk kamatoztatni azokat a szociális-személyi tulajdonságainkat, amelyek pozitív hatását a tapasztalat és a tudományos kutatások is igazolták. KULACS DEZSŐ 1974. II. 21.
