Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-31 / 26. szám, csütörtök
H uszonöt évvel ezelőtt fellobogózott traktorok dübörögtek végig a községek főutcáján. Az emberek integettek a vasparipák nyergében ülő vezetőknek, akik a gépállomások építésének előhírnökeiként az alakuló efsz-ek megsegítésére igyekeztek. Ez a kitörölhetetlen kép újult fel emlékezetemben azon a sajtóértekezleten, amelyet ,a hodo- níni gtá dolgozói tartottak a minap. Vo/tech Konior elvtárs, a gtá enyhén őszülő igazgatója a kor tanújának hitelességével ecsetelte tevékenységük legfőbb állomásait. — Mezőgazdaságunk fejlődésének, a szocialista mezőgazdaság kialakulásának történelmi folyamata szorosan összefügg a traktorállomások létesítésével és működésével. A formálódó közös nagyüzemi gazdaságokat minden lépésében, fellendülésében egyaránt hűségesen kísérte, segítette az állami tulajdonban le.’ő gépek, traktorok hada. így születhettek az első magas terméseredmények, és ez tette lehetővé, hogy az annyi más gonddal küzdő efsz-eknek a gépesítés érdekében nem kellett oly nagy anyagi áldozatot hozniuk. Amint azonban teltek az esztendők az immár erős, gazdagabb szövetkezetek a gépvásárlás terhét is elbírták volna. Ugyanakkor gondokat okozott, hogy a gépeket a traktorállomásról kellett hívni és azok nem mindig abban az időpontban kezdhették meg a munkát, ümely a legalkalmasabb lett volna. Egyszóval: feszültséget okozott, hogy a két fontos termelőeszköz — a föld és a gép — nem egy kézben összpontosult. Nem beszélve arról, hogy a kel- Jő anyagi érdekeltség hiányáŰj módon — magasabb szinten A hodoníni gtá kezdeményezése @ Példamutatóan teljesítik a XIV. párt- kongresszus határozatát 0 A karbantartó-javító szolgáltatás előnyei bán a munkák minőségére is sok volt a kifogás. Ezután Vladimír Jež főmérnök emelkedett szólásra, aki a következőkben foglalta össze véleményét: — Mindnyájan jól emlékszünk, hogy ennek az ellentmondásnak párthatározat vetett véget. A gépek és a felszerelés többségét a szövetkezetek megvásárolták, de a traktorállomások bizonyos gépeket, speciális eszközöket továbbra is megtartottak az arra rászoruló gyengébb szövetkezetek segítésére. A traktorállomások azonban ma már nem az agrotechnikai, hanem a műszaki bázis szerepét töltik be. Itt említem meg, hogy traktorállomásunk a hodo- níni járásban az új feladatoknak megfelelően elsősorban a gépesitők, traktorosok, kombájn- vezetők szakoktatásához. a vegyszeres növényápoláshoz, s nem utolsó sorban az állattenyésztés gépesítéséhez nyújt segítséget. Mindemellett több mint 70 féle pótalkatrészt gyártunk a traktorokhoz és egyéb gépekhez. Karéi Novák elvtárs, a gtá üzemi pártalapszervezetének elnöke kiegészíti a főmérnököt: — Legújabb tevékenységünk a karbantartó-javító szolgáltatás. Itt van a közelben az a szövetkezet, ahol ezt az új tevékenységet elkezdtük. Ezért azt javaslom, hogy látogassunk el Cejkovicére, ahol meghallgathatjuk partnereink véleményét Varmuža Josef gépjavító igazi mestere szakmájának. Neki is nagy ^érdeme, hogy a gtá szolgáltatása vonzó lett a čejkovicei efsz-ben. Josef Novák mérnök, a gtf gazdasági igazgatóhelyettese a szövetkezet vezetőinek jelenlétében így válaszolt: — Pontos áttekintésünk nincs még a tavalyi teljesítményekről. Annyit azonban előlegképpen is elmondhatok, hogy erre az üzletre nem fizet rá a szövetkezet. Ha az elnök elvtárs az imént az 1972-es évi kiadásokat a gépek összértékének majdnem harminc százalékában jelölte meg, akkor ehhez viszonyítva a tavalyi kiadások hozzávetőlegesen az összérték 15 százalékára csökkennek. Jól megfigyeltem az elnök mosolygós arcát, melyről szinte le lehetett olvasni: ha az igazgató-helyettes kerülte is a pontos számokat, nem sokat tévedhetett. Üj módon és magasabb szinten segíti tehát a munkásosztály ma már a mezőgazdaság gépesítését és ezt a hodonínl kezdeményezés is bizonyítja, hogy az új tevékenység, a karbantartó-javító szolgáltatás nagy segítséget nyújt abban a harcban, amelyet falvainkon vívnak a mezőgazdaság korszerűsítéséért, az önköltségek csökkentéséért. Strougal elvtárs a CSKP XIV. kongresszusának beszámolójában nem véletlenül hangsúlyozta: „Szívből kívánjuk, hogy a traktorállomások új küldetésüknek megfelelően váltsák valóra a párt programját, nyújtsanak szövetkezeti parasztságunknak még hathatósabb segítséget, mint azt a maguk történelmi korszakában a nagy érdemeket szerzett gép- és traktor állomások tették SZOMBATH AMBRUS A 12 millió korona értékű pótalkatrész előállításához Doleželová Hedviga esztergályosnő, jó minőségű munkájával járul hozzá* Normáját 112 százalékra teljesíti, ám a hibaszázalék az egy égé* szét sem éri el. Tóthpál Gyula felvételei 1974. I. 31. A mezőgazdasági gépek gyártásával és szállításával foglalkozó központi szervezetek, a Zbrojovka Brno termelési gazdasági egységhez tartozó Agrozet Brno, az 0 PTZ Brno, az Agrotechnika Zvolen és az Ágra Prelouö képviselői január első felében konferenciára jöttek össze, hogy megtárgyalják az 1973-as gazdasági évben elért eredményeket, valamint az 1974-es évi terv és az egész ötéves terv további feladatait. Az ötödik ötéves terv első három évó- ven a mezőgazdasági gépek értékesítésével foglalkozó vállalatok összesen 9,235 milliárd korona értékű gépet adtak el, s az eladott gépek 86 százaléka került a mezőgazdasági üzemekbe. Az 1973-ban elért pozitív eredmények mellett nem sikerült fedezni a szükségleteket az RV—5-ös trágyaszócóból, az önjáró begyűjtő szecskavágókból, a hatsoros cukorrépabetakarító gépekből, a függesztett rendrakókból, a stabil szecskavágókból és néhány további gépből. Bár a kereskedelmi szervezetek a pótalkatrészek tervezett szállítási feladatait 102,3 százalékra teljesítették, mégis hiányosságok merültek fel főleg az E 512-es és az SZK—4-es kombájnok, valamint a Z 8011-es és a C 385-ös traktorok pótalkatrészekkel való ellátásában. Az állattenyésztés gépesítése terén hiányos volt a gépi berendezések szállításának koordinálása, mert az objektumok tervezésével, építésével és szerelésével számos szervezet és hat külön böző szakágazat foglalkozik. A Zbrojovka TGE ezért javaslatot dolgozott ki egy olyan kombinát létesítésére, amely komplex módon biztosítaná az állattenyésztési berendezések tervezésével, gyártásával, felszerelésével, és a velük való kereskedelemmel kapcsolatos tevékenységet. Az idén tovább növekszik a mezőgazdasági gépek szállítása, összesen 2700 Mezőgazdasági gäpellátás 1974-ben gabonakombájnt hozunk be, ezek között 1200 Niva és 300 Kolosz kombájn szerepel. A behozatal teljes mértékben fedezi az ország kombájnszükségletét és a gabonabetakarítás elhasznált gépeinek folyamatos lecserélését. A szálas takarmányok betakarítására 3500 darab különböző típusú járvaszecs- kázót kapnak a mezőgazdasági üzemek, ezek között újdonságnak számítanak a lengyel önjáró szecskavágók, amelyek a tavalyi próbaüzemelések során nálunk is jól beváltak. A prostéjovi Agro- stroj szintén forgalomba hozza az SPS 420-as önjáró szecskavágók próbasorozatát. Az NDK-beli önjáró szártörő szecskavágókból az Idén kétszer any- nyit hozunk be, mint az elmúlt évben. Az idén a rotációs kaszálógépek szállítása is jelentősen megnövekszik. A cukorrépa betakarításánál a jövőben már nagyobb mértékben érvényesülhetnek a hatsoros gépek. A mező- gazdasági üzemek hazai gyártásból további 6—0CS hatsoros önjáró fejező gépeket kapnak. Ezeket az elmúlt évi kísérleti üzemeltetés alapján tovább tökéletesítették, pl, 80 lóerős géppel látták el, s a vágóberendezést a nagyobb sebességhez is módosították. A Szovjetunióból erre az évre 190 darab KS 6-os hatsoros önjáró répakiszántót igényeltünk, s feltételezhető, hogy e gépek döntő többsége már részt vehet az idei betakarítási munkákban. Az önjáró gépekből elősorban a nagy kooperációs társulások részesülnek. Több burgonyabetakarító kombájnt is vásárolunk az idén az NDK-ból és Lengyel- országból. A szállítási technikában előtérbe kerülnek a nagyobb teherbírású pótkocsik. Ezek közül először kerül forgalomba az N 901-es kilenctonnás pótkocsi — a BSS Senice na Hané gyártmánya —, s további 7—9 tonnás pótkocsik egészítik ki a mezőgazdasági üzemek szállítóeszközeit. Az NDK-ból nagy befogadóképességű HTS típusú ciszternakocsik és klasszikus PzTF trá- gyalészállító pótkocsik is érkeznek. A Zbrojovka TGE kereskedelmi szervezetei évente mintegy 20 000 kocsiegységet szállítanak a mezőgazdasági vállalatoknak. A traktorok elosztása 1971 óta központilag történik. Az idén több mint 12 000 új traktor kerül a mezőgazdaságba, ebből körülbelül négy és fél ezret külföldről hozunk be. A II. egységesített sorozatban forgalomba kerülnek az első négykerék-meghajtású Crystal traktorok, és megkezdődik a Z 12011-es traktorok próbaüzemelése. A jelenlegi időszakban egyelőre még fő típusok maradnak ebben a kategóriában a Z 8011-es traktorok, és azok lengyel változatai, a C 385-ösök. Ebben az évben a mezőgazdasági üzemek több mint 2,1 milliárd koronáért vásárolhatnak pótalkatrészeket. Az év elején ennek a mennyiségnek 80 százalékát biztosítottuk szerződésekkel, további szerződések kötése folyamatban van. Feltételezhetjük, hogy az idén tovább csökken a hiánycikkek száma, bár a nehéz traktorok és az önjáró gépek pótalkatrész ellátásában még továbbra is számolhatunk nehézségekkel. A mezőgazdasági termelésben lejátszódó integrációs folyamatok csökkenteni fogják a pótalkatrész-szükségletet, mert a központi javító- és karbantartó műhelyek sokkal ésszerűbben használják ki a raktáron heverő készleteket. Az elmúlt évben az Agrotechnika Zvolen nemzeti vállalat kedvező eredményeket ért el a racionalizációs intézkedések realizálásában. 1974 január elsején ennek a vállalatnak Szlovákiái 37 járásában összesen 24 kereskedelmi* műszaki kirendeltsége volt. Jelenleg átlagosan 66 mezőgazdasági üzem jut? egy kirendeltségre, az év végéig ez a szám 57-re csökken. A komplex szoci* aiista racionalizáció további szakaszé-' bán az Agrotechnika Zvolen n. v. kereskedelmi hálózatában a kerületi raktárak megszüntetésével felszámolják- az elosztás háromlépcsős rendszerét, és kétlépcsős rendszerben az eddiginél sokkal rugalmasabban gondoskodnak majd a mezőgazdasági üzemek alkat-- részellátásáról. A konferencia résztvevői felhívták a felelős szervek figyelmét, hogy a jövőben fordítsanak nagyobb gondot a II.- nemzedékhez tartozó gépesítési eszközök szállításaira és gyakorlati alkal* mazásukra. A mezőgazdasági üzemek* nek az 1974—1975-ös években a ha* zai és a külföldi gyártóktól olyan szállítmányokra van szükségük, amelyek mind mennyiségi, mind minőségi szempontból összhangban vannak a CSKP XIV. kongresszusán elfogadott határozatokkal. A konferencia örömmel vette tudomásul az UpTZ dolgozóinak szocialista kötelezettségvállalását, melyben ígéretei tettek, hogy az ötödik ötéves terv reájuk háruló feladatait 1974. X. 31-ig teljesítik, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy a mezőgazdasági üzemek 430 millió korona értékű mezőgazdasági géphez és berendezéshez jutnak terven felül az ötödik ötéves tervidőszak végéig. Ugyancsak kedvező visszhangra talált az Agrotechnika Zvolen n. v. dolgozóinak kezdeményezése, melyben kötelezettségvállalási mozgalomra hívták fel a mezőgazda- sági gépgyártásban érdekelt szervezetek dolgozóit a Szlovák Nemzeti Felkelés és hazánk szovjet hadsereg által történt felszabadítása 30. évfordulójának tiszteletére. jsk; Vojtech Konior igazgató huszonöt éves tapasztalatai gyümölcsözően kamatoznak a ho- doníni gtá munkájában. az új szolgáltatással kapcsolatban. , A dombok közé ékelődött falu mindössze 1,5 kilométernyi távolságra esik a járási székhelytől. A lankákon régi és új telepítésű szőlők húzódnak. .— Szántóföldjeink már jobb terepen fekszenek — tájékoztat Oldrich llorák mérnök, az efsz fiatal elnöke —, összterületük 2500 h-ra tehető. Ennek megművelésére 12 kerekes és három lánctalpas traktor, két répa-, három kukorica-, és hat gabonakombájn, valamint sok más gépi felszerelés áll rendelkezésünkre. Kiváncsi természetű újságíró kollégáim közbevetették a kérdést: — Mennyit vesz igénybe a gépek és felszerelések karbantartásának, javításának évi költsége? — 1972-ben ezek a kiadások a gépek, berendezések és felszerelések értékének csaknem harminc százalékát emésztették fel — válaszolta az elnök. — Nyilvánvaló, hogy raktárost és külön anyagbeszerzőt is kellett alkalmaznunk, akik a pótalkatrészekért turisták módjára az egész országot bebarangolták. A vezetőség jól átgondolta a dolgot, míg ezzel a gyakorlattal szakítottunk. Mert képzeljék el, mennyi időt kellett állniuk a meghibásodott gépeknek, míg a hiányzó pótalkatrészt beszerezték. Azt hiszem, tetemes összegre rúgna, ha az ezekből keletkező veszteségeket kiszámítanánk. Érthető tehát, miért vettük igénybe a gtá új szolgáltatásait. De kérem, tartsanak velem, s a telepünkön erről saját maguk is meggyőződhetnek. A szövetkezet telepén új, korszerű csarnokok vonták magukra a figyelmet, Klátik Jaroslav gépészmérnök végigvezetett a korszerű felszerelésekkel, műszerekkel ellátott műhelyeken, s a javítás és karbantartás ülemrendszeréről is készségesen tájékoztatott: — Amint láthatták, az első csarnokban adják le gépüket a munkából érkező traktorosok. A mosórészlegen vegyszerek segítségével megtisztítják a szennyezett gépeket, és ha a traktoros rendellenességről panaszkodott, a tiszta gépeket a mechanikusok veszik kezelésbe. Akárcsak az orvosok, a mechanikusok is műszerek segítségével állapítják meg a hibát és a kisebb javításokat azonnal elvégzik. A fontosabb alkatrészek pótlásáról már a következő műhelyben gondoskodnak. Hogy mi ennek az előnye? A traktoros másnap üzemképes állapotban ismét munkába állíthatja gépét. Az agilis gépészmérnök a fejőberendezések, a villanymotorok és a többi gépi felszerelés karbantartásáról, javításáról is meggyőzően beszélt, amit az érvényes díjszabási áron végeznek el a szövetkezetnek. De vajon mennyire rúg ilyenformán nz évi kiadás?