Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-27 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó

1974. L 27. JÓ TUDNI! A Szövetségi Közlekedésügyi Minisztérium 32-es számú hir­detménye — amely a szárazföldi közúti közlekedést szabá­lyozza — 1972. július elsején lépett érvénybe. A hirdetményt a múlt év elején ismertettük olvasóinkkal. Az alábbiakban azokra a rendelkezésekre hívjuk fel autós olvasóink figyelmét (annak idején ezeket is ismertettük), amelyek 1974. január 1-től érvényesek. 1 A 32-es hirdetmény 26. paragrafusa szerint 1974. ja nuár 1-től minden gépkocsin (a kocsi bal oldalán) kell • külső visszapillantó tükörnek lennie, amely torzítás nélkül 2,5 méter szélességben és 10 méter hosszúságban (a tükörtől számítva) befogja az úttestet a gépjármű bal olda­lán. 2 A 28. paragrafus első bekezdése előírja: a 20 kilomé­teres haladási sebességet meghaladó gépjárműveket • legalább a hátsó futómű mögött sárfogóval kell ellát­ni, amely meggátolja a víz és egyéb szennyeződés hátra való fröcskölését. 3 A 48. paragrafus többek között a féklámpákkal is fog­lalkozik. Az előírás értelmében a 20 kilométeres ha- • ladási sebességet meghaladó gépkocsikon (az egy nyo­mon haladó gépjárműveken kívül) hátul legalább két fék­lámpának kell lennie. A féklámpák láthatóságát nappal leg­alább 30 méterre, éjjel 300 méterre kell biztosítani. 4 Az 51. paragrafus a ködlámpák használatát szabályoz­za. A gépjármüvekre (kivéve az egy nyomon haladó jár- • műveket) csupán párban szerelhető ködlámpa, azonos fényerősséggel, fehér vagy sárga színben. Külön kapcsolóval kell ellátni. A ködlámpával egyidejűleg működniök kell a parkolólámpáknak is. 5 A vészt jelző, figyelmeztető háromszög kötelező alkal­mazására a hirdetmény 82. paragrafusa hívja fel a fi- • gyelmünket. Ennek értelmében a gépjármű tartozékai között kell szerepelnie a figyelmeztető háromszögnek — vagy egyéb egyenértékű berendezésnek —, amivel jelezhető a kényszermegállás. Egyenértékű berendezés lehet például — az előírásnak megfelelő — hordozható, veszélyt jelző villogó lámpa. A kérdésekkel kapcsolatban nem mondtunk el minden tud­nivalót. (Ezekről bővebben a 32-es hirdetményből tájékozódha­tunk.) E rövid Ismertetéssel az volt a célunk, hogy felhívjuk autósaink figyelmét: 1974. január 1-én újabb szabályok léptek érvénybe, amelyek megtartását a közlekedési rendőrség ellen­őrzi. Arról van szó, hogy kocsink az említett előírásoknak is megfeleljen. Ezáltal sok kellemetlenségnek elejét vehet­jük. (kér) * •O I— N £2 p O CČ O N tn >­Z <1U Um a «UJ > in Az esős, sáros időben — még új izzók használata esetén Is — a fényszórók hatásfoka a felére csökkenhet, ha az üvegeket sár- és piszokréteg fedi. Márpedig egy ilyen fedő­réteg igen rövid út során is rárakódhat a fényszórók üvegére. Az utóbbi években több országban szentelnek figyelmet ennek a problémának és a vele járó baleseti veszélynek. A svéd hatóságok, amelyek minden közlekedésbiztonsági Újításban most az élen járnak, olyan nagy fontosságot tanú­sítanak a fényszórók tisztaságának, hogy külön rendelkezést hoztak, amely szerint 1974-től kezdve minden újonnan forga­lomba kerülő személy- és tehergépkocsit fényszórótisztító berendezéssel kell ellátni. Meghatározták azt is, hogy e be­rendezésnek olyan minőségűnek kell lennie, amely a közis­merten szigorú svéd éghajlati és egyéb viszonyokat Is minden működési zavar nélkül kibírja. Törlőképessége az üvegeket úgy tudja tisztán tartani, hogy a fényszórók eredeti erőssé­gének legalább 80 százalékos hatását lehetővé tegye. A tar­tálynak pedig legalább 50 fecskendezéséhez elegendő folya­dékot kell tárolnia. A rendelkezésnek a különböző gyárak többféleképpen tettek eleget. A legtöbb autógyár a képen bemutatott kombinált törlőlapát- és vízsugármegoldást választotta (Scania teherau­tók). A tisztításhoz való folyadékot rendszerint a szélvédő- mosóval közös, de kellően megnagyított tartályból nyerik. A törlőlapát működtetése is többféleképpen történhet. A kerek fényszórőüvegeken vagy oldalról, ívben, vagy kon­centrikusan mozog a lapát (Volvo). A szögletes üvegeknél a lapát rendszerint az üveg hossztengelyével párhuzamosan halad (Saab). A fényszórómosó általában automatikusan lép működésbe, amikor a vezető a szélvédőmosót bekapcsolja, de csak akkor, ha a fényszórók Is égnek. ■ A kipufogógáz- és zajmen­tes busz már nem a fövő ze­néje. A Daimler-Benz cég nem­régen adta át a stuttgarti köz­lekedési vállalatnak az első villamos meghajtású autóbuszt. További 30 városban fogják rö­videsen kipróbálni az egy ton- ná hasznos terhelésű elektro- busz prototípusait. Az elektro­motort 144 voltos akkumulá­tor táplálja. A motorral — amely a két tengely között he­lyezkedik el — 80 km/óra se­besség érhető el és „tankolás“ nélkül mintegy 100 km tehető meg. A „tankolás“ vagy a telep kicserélésével, vagy a kimerült akkumulátor jeltöltésével törm ténhet. ■ A General Motors egyik mérnöke 3 699 929 számmal olyan forgódugattyús motorra nyújtott be szabadalmat, amely élőégetéses módszerrel műkö­dik, és ezért kipufogógázai teljesen mentesek a levegőt szennyező különféle káros anya­goktól. A GM laboratóriumá­ban már behatóan megvizsgál­ták a motor prototípusát. ■ Azok az autósok, akiknek kocsijában állandóan hangosan, harsogva szól a rádió, saját biztonságuk ellen vétenek első­sorban. Ez az orvosi vélemény hangzott el egy dortmundi saj­tókonferencián. Klinikai kísér­letek igazolták, hogy a han­gos beat-, illetve fazzmuzsika hallgatásával a gépkocsivezetők vérnyomása emelkedik, gyorsul a szívverés, a légzés is szapo­rább lesz. Pattogó indulók az autósoknál az agresszivitáshaj­lamot erősítik, fokozzák. ■ A KGST-országok közötti egyre elmélyültebb együttmű­ködés lehetővé tette, hogy a w villamosok gyártása területén hazánk világviszonylatban is a legelőkelőbb helyen szerepel. A korszerű villamosok a Prága- Smíchov-i ČKD Tatra üzemben készülnek. Legnagyobb megren­delőnk a Szovjetunió — a ter­melés mintegy 60 százalékát ide exportáljuk —, de cseh­szlovák gyártmányú villamosok közlekednek az NDK-ban, Ma­gyarországon, Bulgáriában, Egyiptomban és másutt is. ■ Menet közben a rendszeres rádiózás az autóvezető idejének és figyelmének jelentékeny ré­szét leköti. Ismeretes, hogy na­gyobb sebességnél változatlan hangerősség mellett a rádió kevésbé hallható. A sebesség változásakor tehát — amennyi­ben a vezető az élvezhető vé­telhez ragaszkodik — az autós kénytelen a hangerősséget Is változtatni, és ez a figyelemel­vonás a biztonságos közlekedés rovására történik. A Ford cég kutatói most olyan készüléket fejlesztettek ki, amely állandó­an méri az autó sebességét, s ahhoz igazodva automatikusan szabályozza a hangerősséget. HASZNOS TANÁCSOK A POLSKI-FIAT 125-PH EZ VII. Még az első részben megírtuk, hogy a Polski—Fiat—125—P gyártása az eredeti FIAT—125-ös licencia alapján történik. A Fiat—125-öst 1967. áprilisában mutatták be és azóta 8 év telt el. Igaz, hogy a lengyel változaton történtek korszerűsítések, mint pl. a kormány sebességváltó-kar átalakítása küzép-se- bességváltókara stb. Ha lényegesen nem, de sok dolgot azért átalakíthatunk a Polski—Fiat—125—P-n, amikkel tovább emel­hetjük kocsink kényelmét és biztonságát. Természetesen ta­nácsaink elsősorban az elektromos berendezésekre vonatkoz­nak. Elsőnek vegyük az ablaktörlőt. Ma már a középkategóriájú kocsik többségén több fokozatú, vagy folyamatosan szabályoz­ható ablaktörlő szerkezeteket találhatunk. A Polski—Fiat—* 125—P ablaktörlőjét is átalakíthatjuk. Egy tranzisztoros ütem­szabályzót kötünk a szerelvényfalon levő ablaktörlő kapcso­lóval sorosan. A kapcsoló bekapcsolásakor a tranzisztoros üteknszabályzó a beállított késleltetésnek megfelelően a vég­álláskapcsolót rövid időre „rövidre zárja“, és az ablaktörlő egy törlést végez, majd újra ismétlődik. A gyakorlatban ki­próbált „ABLK—12“-es szerkezet „4 A“ erősségű árammal terhelhető és folyamatosan 0—20 mp impulzusok állíthatók be rajta. Egyre több európai országban írják elő, hogy az elakadt kocsi köteles fényjelzést adni. A Skoda kocsiknál ezt már megoldották, de a Polski—Fiat—125—P-nél még megoldásra vár. A kísérleti kocsiba egy „BK—V“ típusú tranzisztoros elakadásjelző készüléket építettünk be. A készülék bekapcso­lásakor a gépjármű eredeti irányjelző áramköre lekapcsoló­dik, a jobb és a bal oldali irányjelzőlámpák — szám szerint 6 db — párhuzamosan kapcsolódnak a tranzisztoros készülé­ken keresztül az akkumulátorra. A szerkezetre egy kis fo­gyasztású sárga izzó is köthető, amely akár 2 napig Is mű­ködik a kocsi akkumulátorjáról. A szerkezet 96 W-tal terhel­hető, ami elegendő a 6 db, összesen 92 W teljesítményű lám­pa biztos ki-bekapcsolására. Beépíthetünk utastérvilágítás késleltető kapcsolót is a Pol­ski—Fiat—125—P-be. Különösen sötét garázsban célszerű az ilyen tranzisztoros kapcsoló, amikor becsukjuk a kocsi ajta­ját és jó lenne, ha még 50—60 mp-ig égne a belső lámpa. Az egy tranzisztorral működő késleltető készüléket az ajtókap­csoló és az izzók közé kötjük. Természetesein beépíthetünk tirisztoros feszültségszabályzót, ami különösen a váltóáramú generátoroknál vált be, vagy elektronikus gyújtást és motorfordulatszámmérőt. A berende­zések egyik-másik változatát a Pál gyár is gyártja, némi ügyeskedéssel alkalmazhatók a Polski—Fiat—125—P-hez is. A legutóbbi frankfurti autókiállításon mutattak be egy elekt­romos biztonsági öv érzékelő készüléket. A motor csak ak­kor indítható be, ha az első ülések utasai magukra kötötték a biztonsági övét. A készülékhez tartozik egy súlyérzékelő is. Ez a Jobb oldali ülésbe szerelhető be, feladata, hogy a motor utas nékül is indítható legyen és semlegesíti a jobb oldali biztonsági öv elektronikus kapcsolóját. Újabban a hideg északon, vagy a hegyvidékeken közlekedő kocsikba ún. jegesedésjelzőt is beépítenek. Ez egy elektroni­kus hőmérő, amely pontosan mutatja a mindenkori külső hőmérsékletet. A hőmérő számlapján kis lámpa Is található, amely villogó fényjelzést ad, ha az útfelület elérte a jegese- dési hőmérsékletet. A közelmúltban Budapesten egy tolató Polski—Fiat—125—P elütött egy kocsi mögött játszadozó kisgyermeket. Mindez el­kerülhető lett volna egy ötletes szerkezettel. A hátramenet lámpával párhuzamosan kötöttek egy 12 voltos, erős hangú csengőt, amit a csomagtartóban helyeztek el. A sebességváltó hátramenet fokozatának a bekapcsolásakor a csengő figyel­meztető hangjelzést ad. A hátramenet lámpát szükséges a „G“ biztosíték áramköréről átkötni a „B“ biztosítékra, hogy nap­pal a városi világítás bakapcsolása nélkül Is működjön. A Polski—Fiat—125—P-ről szóló sorozatunkat ezzel befejez­tük, reméljük sikerült adni néhány ötletet és tanácsot olva­sóinknak, amiket kocsijuknál sikerrel alkalmaznak. További kellemes autózást. TAMÁS GYÖRGY AZ QRVOS SZEMÉVEL Frontátvonulás és közlekedés Meteorológusokkal karöltve már közel két év­tizede vizsgálják szakorvosok azokat az éghajla­ti és időjárási hatásokat, amelyek az ember élet­tani folyamatait befolyásolják. Leidenben mű­ködik a Biometeorológiai Kutató Központ s a világszerte folytatott kutatásokat, kísérleteket és vizsgálatokat a Nemzetközi Biometeorológiai Társaság tudományos fórumain vitatják meg s összegezik. E munkásság eredményeképpen már sok országban, így pl. hazánkban és Ma­gyarországon is igen komolyan veszik az orvo­sok és meteorológusok együttműködését. Már nemcsak adatgyűjtésről és megfigyelésről van szó, hanem tervszerű tudományos programról. Az orvosmeteorológiai előrejelzések már nem csupán a kórházak sebészeti vagy belgyógyá­szati osztályán, de balesetelhárítási szempont­ból az ipari termelésben s nem utolsósorban a közlekedésben is jelentősége van. Sajnos, még évekbe telik, amíg ez a szakszolgálat ki­épül és rendszeres, megbízható előrejelzéssel, valamint a tanácsokkal látja majd el a lakossá­got. Mit kell általában tudnunk a légköri frontok­ról? A föld forgásával ellentétesen, keletről nyugatra áramlik a hideg, sarki levegő, amely­nek fajsúlya és légnyomása nagy, aránylag száraz, s mert nem szennyezett, átlátszó. Dé­len a meleg, trópusi levegő nyugatról keletre, a földforgással egyezően áramlik: ez a lég­mozgás alacsonyabb légnyomása s könnyebb faj­súlya folytán felszálló irányú s a szennyeződé­sek kevésbé átlátszóvá teszik. A két, fizikai tulajdonságaiknál fogva különböző levegőtest érintkezési felületét nevezzük frontnak. Külön­bözik a front két oldalán mozgő levegő sebes­sége is; a gyorsabb mozgású elmozdítja helyé­ből a lassúbbat. Az egyik előnyomulása s a má­sik visszahúzódása miatt vonul a két légtest vá- lasztófelülete, a front. Országunk, kerületünk, járásunk, falunk felett így hosszabb-rövidebb időközökben többször Is átvonulhat a front, ami természetesen sok tényezőt megváltoztat: a sze­let, a légnyomást, a hőmérsékletet, a levegő­nedvességet, a légszennyezettség fokát, a leve­gő elektromos telítettségét — egyszóval az idő­járást. Érthető, hogy a frontátvonulás komoly ingertényezővé válik a beteg ember számára, akinek amúgy sincs rendben az élettani egyen­súlya s ilyenkor rosszabbodhat az állapota és a közérzete. Motoros olvasóinkat arra kell fi­gyelmeztetünk, hogy az egyébként egészséges emberek közt is igen sok akad meteoropáthiás, ami azt jelenti, hogy szervezetük nem képes az feltételekhez való gyors alkalmazkodásra. Ezért azok, akik ipegfigyelik önmagukban, hogy időjárásváltozással kapcsolatban ingerül­tebbek, idegesebbek vagy fáradékonyabbak a szokottnál, mérlegeljék, hogy vezethetnek-e. Csak olyan ember kezelhet gépet | autót, motorkerék­párt, mozdonyt vagy akár darut), akinek szer­vezete a legtökéletesebb egyensúlyban van és minden érzékszerve, valamint idegzete és izom- zata gátlástalanul működik. Saját állapotáért, pl. pihentségéért minden vezető maga felel. Fon­tos, hogy időjárás-érzékenységével is mindenki tisztába jöjjön, mert ahogyan ez növekszik, úgy romlik a koncentrálóképesség, nyúlik a reakció­idő s a balesetveszély. Ne igyekezzünk fájda­lomcsillapítókkal vagy ajzószerekkel segíteni a rossz közérzeten, ha gépkocsit kell vezetnünk. S gondoljunk arra, hogy ha a frontátvonulás hat szervezetünkre, lassúbb a sok órával ezelőtt megivott alkohol felszívódása Is. Inkább pihen­jünk, amíg áthalad a front, s ha nem várha­tunk, vezessünk a legnagyobb óvatossággal Dr. SZÁNTÓ GYÖRGY 17

Next

/
Thumbnails
Contents