Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-27 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó
glia Ártalmas szóhalmozás „Aki valamit tíz szóval is el tud mondani, de hússzal mondja el, az egyéb aljasságokra is képes.“ Ezt a Carducci . olasz költő nevéhez fűződő szellemes mondást ezúttal kissé leszűkítve értelmezem. Azokra vonatkoztatom, akik nem elégszenek meg egy fogalomnak az azt legjobban kifejező egyetlen szó által való felidézésével, hanem még valamit hozzátesznek: valami olyan szót, szóalakot, amely a másik mellett teljesen fölösleges. Mondhatnánk, hogy ezzel tulajdonképpen nem ártanak, legföljebb az olvasók Idejét rabolják, s türelmét teszik próbára, de — bár az imént idézett mondás meglehetősen éles kifejezése szerint éppen ez az „aljasság“ — nem is egészen ez a helyzet. Az azonos jelentéselemeket hordozó szavak ugyanis sok esetben zavarják egymást, képtelen következtetéseket sugallnak az olvasónak. Ha például azt olvasom valahol, hogy „Persze, ezt nem ésszerűtlen, gyors kapkodással kell elérni“, bármilyen irreális is a következtetés, egy pillanatra mégis fölmerül bennem, hogy úgy látszik, 1 a s- s ú kapkodás is van. Hiszen ha nem volna, nyilván semmi értelme se lett volna annak, hogy a szerző qyors kapkodás- ról írjon. Elég lett volna a puszta kapkodás szó. Az efféle képtelen következtetések előidézésétől akarok tehát óvni mindenkit, amikor azt tanácsolom, hogy kerüljék ezt a fajta szóhalmozást, a stilisztikában használatos görög nevén: pleo- nazmust. Sajnos, eddig az a tapasztalatom, hogy nem kerüljük eléggé. Nem szoktam ilyenfélékre vadászni, csőre töltött puskával bolyongva a hallott vagy olvasott mondatok rengetegében, mégis számtalanszor rábukkantam már egy-egy ilyen, nemesnek egyáltalán nem nevezhető vadra. Vadászzsákmányomból, amelynek túlnyomó része nyomtatott forrásból, újságokból, folyóiratokból származik, egy kis kollekciót ezennel közszemlére bodsátok. „Mint mindennek, a szakszervezeti életnek is egyik legfontosabb alapvető eleme a munka“. Ha alapvelő elem ről beszélünk, általában arra gondolunk, ami a szóban forgó dolog létrehozásának legfontosabb, nélkülözhetetlen eleme, alapja. Egy kissé furcsa itt most legfontosabb, sőt egyik legfontosabb alapvető elem ről olvasni, mert ebből az következik, hogy több is van belőlük, sőt még kevésbé fontosak is vannak az alapvető elem ek közt. Alig hiszem, hogy a mondat szövegezője ezt akarta volna közölni! „ ... egyben megtaláltam annak is a nyitját, hogy kislánya miért süllyedt erre a hangtó- nusj-a, amtf ön panaszol.“ A szöveg egyébként sem valami szép, ezúttal azonban csak a hangtónus kifejezés érdekel bennünket. Igaz, a tónus szín- árnyalatot is kifejezhet, elsősorban azonban mégis a hangra utal, s azt jelenti: hangszín, hanghordozás. Ebben a szerepében viszont fölösleges a hang szót is hozzátenni, mivel a íőnus-ban már ez is benne foglaltatik. Hangtónus-ról beszélni ugyanúgy stílustalan, mintha rúgás, helyett lábrúgás- ról, vagy — hogy a hang-nál maradjunk — a beszédhang jelentésű orgánum helyet hang- orgánum-ról szólnánk. „A tudományos munka kezdeti csírái mutatkoznak a tudományos egyesületeinkben is.u Bárki utánanézhet az értelmező szótárban; a csíra szó átvitt értelemben azt jelenti: valaminek kezdete, kezdeti állapota. „ ... ankétjainkat ott szervezzük, ahol a tárgyalt problémák helyileg, termelésileg (ez is cifra szó) a legfontosabbak, ahol a legnagyobb közérdeklődésre tarthatnak számot“. Csalóka fogalmazás ez is. Az értelmező szótárban nem szereplő, de különben élő közérdeklődés szó általános érdeklődést jelent. Az idézett mondatban — egy kissé felbontva — az az értelme, hogy az ankéton mindenki ott lesz, akit a „társadalmi problémák“ érintenek. Éppen ezért meghökkentő előtte a legnagyobb jelző. Hiszen tudomásunk szerint csak egyféle közérdeklődés van, s az már eleve a legnagyobb. Kevésbé nagy vagy éppenséggel csekély érdeklődésről természetesen beszélhetek, de az már nem /rözérdeklődés. Végezetül még egy példát! Néhány éve a „Golden Gate“ amerikai vokálegyüttes műsora egyik részének televízióbeli közvetítésekor milliók hallhatták a számaikat bevezető és összekötő szövegben ezt a részt: „Az együttes repertoárja rendkívül gazdag. Elsősorban a spirituálék alkotják a fő gerincétA gerinc sokfélét jelent. Az emberen és a gerinces állatokon kívül van — igaz, másféle — gerince a hegynek, a hajónak, a könyvnek, a hídnak és sok más egyébnek, ezenkívül átvitt értelemben is többféleképpen használjuk, de arról, hogy van fő gerinc és esetleg al- vagy mellékgerinc, azt hiszem, még egyikünk se hallott (hacsak nem tréfából, a konkrét és átvitt „gerincesség“ közti különbség érzékeltetésére). Nyilvánvaló, hogy az idézett szövegben is fölösleges és zavaró a fő szócska. Talán csak azért került bele, hogy e cikk írójának legyen olyan közismert (sőt: a „legnagyobb köz- ismertségnek örvendő“) példája, amelyet nyomatékül, figyelmeztetőül odatehet kis írása végére? GRÉTSY LÄSZLÖ UJ4 TÖRÖK ELEMÉR: Mindenütt Olyan vagyok már akár a pásztorok folyton terelgetem képzeletem nyájait ha elfárodunk leheverünk egymásba merülten aztán a legcsendesebben delelünk a Labore partján hol kitekintek a tér ablakán és ott vagyok mindenütt ahol akarom SZITÁSI FERENC: Óh, te már... óh, te már, óh, te mór láttad, hogy a kertben kövek húzzák a fákat. A magba óh, te mártottad az arcod, mely belül márvány, kívül alma. Gyökereidbe emlékeket falaztak, ajkadon újkori balladákra hull a hó. Óh, te már, ó, te már - csak kép, forma és tartalom, lapos zöldségeságy. diófa-árnyék. Zuhogsz - : jégeső ver. Öh, te már, óh, te már ( - ) nincs út, kés, villa, kanál, megkötöz a szél. Leüllepedsz a rétegekbe, tested kert - : lent gyökér, fönt Nap. DÉNES GYÖRGY: Együtt mindenkivel Ügy add magad a világnak, ahogy a fény pelyhezi az ágat, mint a harmat, ha szomjú az élet, felszívódik o sejtek sűrejébe, hogy célt találjon szomjú végzetének. Amf te vagy, csak akkor él örökkön, ha elvegyülsz a meztelen világgal, szíved pulzál, s mint szénből szakadt szikra csöpp hőt fakaszt, és sisteregve szárnyal, fénye, melege szinte semmi, de mégis élet, része az egésznek: szállni, csak szállni, s együtt lenni. Együtt azzal, ki minden jóért lázad, ki életet szül békére, örömre, ki szerelemmel omlik le a rögre, ki verejtékkel épít föléd házat, ki gépsor mellett s kohók nyers füzénél formába önti arcát s arcodat, növekvő élet, sajgó gondolat, és följebb szárnyal saját életénél. Együtt vagyunk, mit féltsem én külön sorsom, ha elvásik erőm. Magam esendőn, együtt reménykedőn vallom, nem aludhat ki földünkön a fény. Munkálj, hű gond, velem mindenkiért! ZIRIG ÄRPÄD: velünk több ez a föld velünk több ez a föld velünk súlyosabb barát barátja mellett anya gyermeke mellett megyünk az utcán és káromkodunk megyünk az utcán és mosolygunk megyünk az utcán még akkor is mikor mór nem lesz utca színes fényfoltok úszkálnak izmainkban eszméletlenség izmainkban eltört mozdulatok megyünk az utcán és egyre rázzuk rázzuk öklünket akár a csörgős sapkát * A Madách Könyvkiadó újdonságai: 1974. I. 27. Monográfia Tanulmány Elbeszéléseik Versek Elbeszéléseik
