Új Szó, 1974. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-13 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó
PIERRE CAMES PÁRIZS A Llľ dolgozóinak tüntetése A Hispano-Suiza gyár dolgozóinak: tüntetése. A Larousse nyomdavállalat küldöttsége a munkaügyi miniszternél Georges Marchais képviselő vezetésével. ■ in — ez a három betű sok mindent mozgásba hozott Fran- JP claországban. Bár józanul ítéljük meg ennek az eseményLll nek a horderejét, meg kell mondani, hogy alaposan megrázkódtatott néhány régi beidegzett burzsoá alapelvet. A módszer ugyan nemigen szokásos, de hatása messzemenő visszhangot keltett. A LIP az egyik legnagyobb tekintélynek örvendő részvénytársaság tulajdonában lévő óragyár. A LIP óra a legpontosabb időmérőként ment át a köztudatba, annál is inkább, mert a reklám ezt állítja róla. Ez a hírverés nagymértékben igaz is, mert a LIP-gyártmányok a legmegbízhatóbbak közé tartoznak. Ez év júniusában villámcsapásként hatott a társaság tulajdonosainak elhatározása: bezárják a gyárat, mivel csőd fenyegeti. 1200 munkást akartak elbocsátani. Maga a gyár 3 részlegből áll: óragyárból, műszerkészítő és szerszámgéprészlegből. Mind a három részleget le akarták szerelni és eladni. Az óragyártó részleg^ amely 900 munkást fo Malkoztat, a legfontosabb a három részleg közül. Ezt a részleget a svájci „Ebauche“ cég a francia állam felhatalmazásával meg akarta kaparintani, s már meg is szerezte a részvények többségét. Arra törekedett, hogy a tőkések klasszikus fogását alkalmazva a márka birtokában egyidejűleg a céget is felszámolja, hogy megszabadul ion egyik konkurren- sétől. Mint rendesen, ebben az esetben is a dolgozók sorsát semmibe se vették, azt állítva, hogy ,,gazdasági szükségesség“ — értsd: „a tőkés profit“ — mindennél fontosabb. Nem törődtek azzal, milyen sorsra jutnak az egész vidék dolgozói, akik évszázadok óta az óragyártásból élnek. Elég volli És ekkor robbant a bomba. A munkálok fellázadtak és kijelentették: „Elég volt!“ Életünk, családjaink élete, az egész környék jövője ér annyit, mint a tőkések osztalékai, ezért nem engedjük hogy az utcára tegyenek, nem engedjük a gyár leszerelését! Ezzel egyidejűleg — s ez új elem az ilyenfajta konfliktusokban (ugyanis általában a munkások csupán tiltakoznak, — többé-kevésbé erélyesen — a gyárak bezárása ellen) — a szakszervezet lefoglalta a raktárakban levő órakészletet és azt „vastartaléknak“ nyilvánította, hogy abból fizessék ki a dolgozók bérét mindaddig míg nem találnak megfelelő megoldást. Ez a merészség, amely támadás volt a „szent tulajdonjog“ ellen — elképesztette a munkáltatókat és a kormányt. A gyár bezárása azonban a dolgozók oly nagyfokú ellenállásába és a többi dolgozó olyan óriási szolidaritásába ütközött, hogy a kormányzat az első időben vonakodott közbelépni, azt remélve, hogy sikerül elfojtani e mozgalmat, vagy valamilyen megoldást találni. A legfőbb dolog Bármilyen látványos volt a gyári készletek vastartalékként való lefoglalása, az egész ügyben nem ez a legfontosabb dolog. A legfontosabb a LIP dolgozóinak egysége, az egész környéken megnyilvánuló hatalmas szolidaritás. E környék dolgozói ugyanis nagyon jól tudták, hogy a LIP bezárása' csupán kezdetét jelentené a nehézségeknek az egész megyében. De nemcsak itt, hanem Franciaország szerte a dolgozók szolidaritásukat nyilvánították a sztrájkoló LIP- munkásokkal, jól tiidva, hogy a munkahely bizonytalansága vala- mennyiüket érinti és ezért fenntartás nélkül a besangoni munkások harca mellé álltak A francia dolgozók egyre jobban tudatosítják, hogy a munkáltatók kizárólag saját érdekeiket, profitjukat tartják szem előtt, és nem törődnek a dolgozóknak, azoknak a férfiaknak és nőknek a sorsával, akik munkájukkal gazdaságukat megteremtik. A LIP-ben kitört konfliktus mindezt szemléletesen bizonyította Bonyodalmak A konfliktus még nem ért véget, és számos bonyodalom várható. .Lehetséges, hogy a szélsőséges baloldali elemek hibájából, amelyek jelentős befolyással rendelkeznek ebben a harcban (megbomlasztják a besangoni gyárban túlsúlyban levő CFDT szakszervezetet) ez a mozgalom a dolgozók vereségével végződik, bár október elején eléggé méltányos kompromisszumot sikerült elérniük Ennek ellenére tartós visszhangot keltett a munkások határozott fellépése a munkáltatókkal és a kormányzattal szemben, megmutatta, hogy a francia munkás többé nem hajlandó a tehetetlen báb szerepét vállalni a munkáltatók sakktábláján. Erről tanúskodik az is, hogy a ROMANS nagy cipőgyár munkásnői az üzem bezárása itán eléggé kedvező átállási feltételeket vívtak ki maguknak A Párizs mellett levő Montrouge-i Larousse könyvnyomda dolgozói támogatására, amikor a cég be akarta zárni kapuit, és 180 dolgozót az utcára akart kitenni, a hatalmas „Livre“ szakszervezet csatlakozva a LIP munkásainak harcához, kijelentette: „Nem engedjük n munkahelyek bezárását, követeljük az elbocsátások beszüntetését.“ Bár- i gazdasági átalakítások szükségesek, az eddiginél sokkal szigorúb- ■ • ■;n szavatolni kell a munkahelyek biztosítását. Azóta már két nagy általános sztrájk fosztotta meg a francia polgárokat a napilapoktól, > a bérharcok ezzel még nem értek véget. Isteni jog Igaz, hogy vannak törvények, amelyeket a munkásság harcaival vívott ki a dolgozók munkahelyének biztosítására. A munkáltatók azonban fittyet hánynak e törvényeknek, továbbra is ők az „élethalál urai“. Kényük-kedvük szerint üzemeltetik, vagy bezárják gyáraikat, csupán azt tartva szem előtt« mi az előnyösebb számukra. A LIP-gyárat és a Larousse-nyomdavállalatot nem azért akarták bezárni, mert rosszul dolgoztak, hanem azért, mert a munkáltató számára nem hajtottak elég hasznot. Ennek az „isteni jognak“ a gyakorlása ellen zúdultak fel most a dolgozók. A munkáltatók szavát többé nem veszik készpénznek. A munkások beleszólási jogot követelnek oly fontos kérdések eldöntésébe, mint amilyen a gyárak bezárása. És követelik, hogy sza* vukat meg is hallgassák. Munkanélküliség Franciaország egyrészt a viszonylag magas életszínvonal országa, a hétvégeken hosszú gépkocsisorok kígyóznak az utcákon, az üzletek, az áruházak tömve vannak áruval, az élet könnyűnek tűnik, de ugyanakkor a munkanélküliség (800 000 munkanélküli) és a nem biztosított munkahelyek országa is. A statisztika szerint a következő nemzedéknek számolnia kell azzal, hogy minden második dolgozónak foglalkoztatottsága ideje alatt szakmát kell változtatnia. Ez önmagában nem volna tragikus, de nem megfelelőek a szakmavál-' 'nztatás feltételei. Hány bányász kénytelen megélhetését a föld felett feleannyi bérért megkeresni, nem számítva az erkölcsi veszteséget, hogy a szakképzett munkás kénytelen segédmunkát végezni? A munkáltatók, számítva a francia dolgozók reagálására, ezt azál- ral igyekeztek megelőzni, hogy egyre több külföldi munkást enged tek be az országba, akiket minden gazdasági változtatásnál ismét vissza lehet küldeni hazájukba. Ezek a vendégmunkások válnak a foglalkoztatási politika első áldozataivá, mihelyt a tőkés gépezet nem forog zökkenőmentesen. Habár a francia munkáltatók jelentős erőforrásokkal rendelkeznek előrelátható, hogy az olajválság következtében emelkedő árak és az egyre élesebb amerikai konkurrencia következtében a következő hónapokban még súlyosabbá válik a dolgozók foelalkoztatottságá- nak helyzete. Ez az oka annak is, hogy a besangoni óragyári munkások erélyes fellépésével nem ért véget a francia dolgozók harca azért, hogy a kormányzat és a munkáltatók biztosítsák munkahelyüket. V ’ S'jr*
