Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-09 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó
tájékozódás A milliárdos olajsejk Párizsban elmegy egy operaházba. Végignézi az előadást, aztán megkérdezi az igazgatót: — Mondja, kérem, ki a férje ennek a balettkarnak? A MODELL — Sajnálom, Lidiké, fel kell bontanom az eljegyzésünket. Láttam az aktját képkiállításon. Felháborít a gondolat, hogy ruha nélkül modellt állt a festőnek. — Ne gyanúsítson, sosem álltam modellt. — Hát akkor hogyan festette magáról az aktot? — Emlékezetből. ÉLETKÉP Brabencsák ellátogat épülő villájához, s szóba elegyedik az építésvezetővel. — Szépen halad a munka — szól elismerőleg a pallérhoz —, csak ezek a szobrok nem tetszenek valahogy az első emeleten. — Miféle szobrok? — néz rá csodálkozva a pallér. —^Azok PRAKTIKUS GÓLYA S/tKCSlCSE Képzelje, Vancákiié ti a reggel eli.t /a :*o Hert len d nc.ť . T*g 'ap e 1 is majd- ne ) yy |crta i Szeren u > it^ľip'V era,'4 ' I k J»* V-ľ ' VÉDTELENÜL Az anya veszekszik a lányával: — Miért nem kiabáltál, amikor az a gazember megcsókolt?! — Ugyan, mama, hát mi vagyok én? Hasbeszélő? trói vágyálom (Mikus Sándor rajza V E 1 ■ wSBea ŕ t EH HBflj rliifflliSiW Miju ■ KÜLÖNBSÉG Az egyik híres filmcsillagtól megkérdezték, mi a véleménye a nők és a férfiak intelligenciája közötti különbségről. — Lehet, hogy a férfiak intelligensebbek — felelte. — De én még sose hallottam, hogy egy nő hozzáment volna egy buta férfihoz csak azért, mert annak szép lába van. ÉLETKOR Két barátnő beszélget: — Tegnap egy hivatalban megkérdezték tőlem, hogy hány éves vagyok. Képzeld, az istennek sem jutott az eszembe, hogy huszonkilenc, vagy harmincéves vagyok-e... — És mennyit mondtál? — Tizenkilencet. KÁRTÉRÍTÉS Egy autós dörömböl a falusi portán: — Bocsánat, uram, elgázoltam a kakasát. Mit tegyek, hogy megtérítsem a kárt? — Jöjjön el minden hajnalban kukorékolni — felelte a gazda. Szöveg nélkül (Szpilki) BÍRÓSÁGON — Vádlott, miért lopta el a szomszédja értékes hegedűjét, amikor nem is tud rajta játszani? — Azért, mert ő sem tud... VENDÉGLŐBEN A vendég diszkréten odasúgja a pincérnek: — Hát, ettem már jobbat is. — Az lehet — feleli az öntudatos pincér —, de nem nálunk! 1973. XII. 9. — Felhoztál ide, pedig te tudtad, hogy erre sohasem hoz délutáni lapot az újságárus. (Sajdik Ferenc najza) PEDAGÓGIA A tizenhét évés Gézuka állan- dóa i néniért yeggetja az apját. — Édes fiam — moncja neki az édese pio —. vannak fortosabb dolgok is az eletben mint a pénz. — Tudom.— feleli a gyerek. — De ha ezeket a fontosabb dolgokat táncolni viszem az is pénzbe kerül. - , í Szöveg nélkül (Eulenspiegel) ELÖVIGYÁZAT Egy vendég beül egy étterembe, ebédet rendel, majd egy-két perces várakozás után a főpincér megjelenik az asztalnál, s leteszi elébe a számlát. — Hogyan? — csodálkozik a vendég. — Még az életben nem találkoztam ilyesmivel! Még ki sem hozzák, amit kértem, és már fizessem ki? — Igen, uram — feleli a főpincér. — Ön ugyanis gombát rendelt. Ezt bizony így szokták mondani, bár szerintem — puszta előítélet az egész: azt is lehetne mondani, hogy a vonat megelőzött, nem várt meg, megszökött előlem, de persze az emberek hajlamosak arra, hogy inkább a vonatnak higgyenek, ha pontosságról van szó, és nem nekem, eleven értelemnek, aki szabatos számtani művelettel állapítottam meg, hogy még kényelmesen bemehetek a teniszlabdákért is, egy Estet is vehetek, és telefonálhatok is, még mindig marad öt percem, és öt perc alatt a taxi kétszer megcsinálja azt a kis utat. A taxin nem is múlott, nem tehetett róla, hogy a közlekedési rendőrök öt perc alatt tizenkétszer állítottak meg, amiből rögtön sejtettem, hogy baj lesz. Látták már önök egy vonat utolsó kocsijának a hátát, úgy körülbelül ötvenmé- ternyi távolságból? Mondhatom, kellemetlen látvány. Széles és szemtelen hát, és mintha röhögne, vagy szamárfüleket csinálna, ahogy egyre kisebb lesz az összeolvadó síneken. S ami a legborzasztóbb, az ember nem tudja levenni róla a szemét — az ember leteszi a, két bőröndöt, a kicsit meg a nagyot, meg az újságpapírba bugyolált vacakot a sín mellé, és nézi a vonat hátát, míg el nem tűnik, holott oly kevéssé valószínű, hogy megfordul és visszajön. Csak mikor végleg eltűnt, sóhajt egget az ember, és megkérdezi a vasutast, mikor megy a legközelebbi? S amikor megtudja, hogy másfél óra múlva, fogja a bőröndöket és azt a vacakot, beteszi a ruhatárba, és kimegy a Teréz körútra. Es azon tűnődik, hogy most mit tegyen. Másfél óra kevés hozzá, hogy valamihez foghasson, és sok, hogy egy helyben álljon, vagy leüljön a padra. A család kint van a nyaralóban, nincs a közelben ismerős, kávéházba se érdemes bemenni, ilyenkor kánikulában, rendes ember nincs Pesten, aki itt van, az mérges és elkeseredett, kár szóba állni velük. Es ahogy sétálok a forró körúton, egyszerre furcsa érzésem támad. Ráeszmélek a helyzetre: lakható lakásom nincs a városban, családom máshol tartózkodik, ismerőssel se igen találkozhatom. Poggyászom a pályaudvaron, másfél óra múlva elutazom. Világos, miről van szó. Átutazóban vagyok egy idegen nagyvárosban. S ekkor, váratlanul, érdekessé válik a Nagykörút és az Oktogon és az emberek és a csilingelő villamosok. Az idegenség pezsdítő izgalma fog el. Vizsgálom a típusokat, próbálom ellesni a beszélgetők szavát. A rendőrt hosszan és szakértelemmel figyelem, és megállapítom, hogy sokkal fegyelmezettebb, mint nálunk, Arkansasban. S amikor — vagy egy óra múlva — az Abbazia előtt megkérdezek egy hordárt, hogy merre jutok legközelebb a Nyugati pályaudvarhoz, rajta kapom magam, hogy így mondtam: „Nyugá- ti*. A hordár határozottan észre is veszi az Idegen akcentust, és németül válaszol. VALLOMÁS Egy matróz sellőr fog ki a tengerből — hal he: lyeM „„ ... < • • M — Meself . magadról! — kérleli á tengarész. ^ Mit meséljek? — feleli a sellő. — Az anyám hal volt, de hogy mi volt az apám, azt nem tudom. — Egyenesen a városba viszlek. Úgysem sokáig maradnál falun. (Krokogyil) TUDATHASADÁS (Lehoczky István rajza) ERDŐBEN
