Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-03 / 287. szám, hétfő
A SLOVAN az első, a Žilina az utolsó helyről indul tavasszal Az I. labdarúgó-liga 15., vagyis utolsó őszi fordulója után a Slovan továbbra is az első helyen maradt, és így „őszi bajnok“ lett. Megváltozott a helyzet a táblázat alján, ahol a Žilina a Sláviától elszenvedett veresége után az utolsó helyre esett vissza. A 15. forduló meglepetései közé tartozik, hogy a Trnava nem tudott megbirkózni a Spartával, a kiesési gondokkal küzdő Zbrojovka nagyarányú győzelmet aratott a tavaly még bajnoki címre pályázó Prešov fölött. A rapszódikus teljesítményt nyújtó Inter ezúttal jó napot fogott ki és nagyarányú győzelmet aratott. 6:1 (6:1) INTER PLZEŇ Bratislava, 1500 néző. Játékvezető: Sirovatka. Góllövők: Levický és Goga (2—2), Petráš és Luprich, illetve Hrica (ön- gól). Kétszámjegyű győzelem volt születőiéiben az első félóra folyamán, mert már a 28. percben 6:1 volt az eredmény! Tehát átlagban minden negyedik percben gól esett! Kiabálták is a csípős hidegben tüzbejött nézők, hogy „Tizet, tizet...“ Maradt azonban a 6:1. Pedig még 62 perc volt hátra a mérkőzésből ... Havas, meglehetősen kemény talajon játszották a találkozót. A kezdés után rögtön feltűnt, hogy az Inter jobban „él“ a télies pályán, mint ellenfele; nagy kedvvel, könyedén futballoztak a hazaiak. A vendégek mereven, mintha nem ízlett volna nekik a csípős hideg és a kellemetlen szél. Talán csak a második félidőben „melegedtek bele“, de így sem voltak méltó ellenfelei Levickýéknek. Az Inter minden tekintetben jobb volt ellenfelénél. A Plzeň „erejéről“ tanúskodik, hogy a 90 perc folyamán mindössze kétszer lőttek játékosai kapura. Az egyikből gól lett, mégpedig tipikus Inter-gól! Egy jobb oldali beadásra Kovarík kapus rosszul vetődött ki (ki tudja már hányadszor a bajnokság folyamán) és a menteni igyekvő Hrica az üres kapuba küldte a labdát. Még szerencse, hogy ekkor már 3:0 volt az eredmény. (12. perc). Eléggé gyenge színvonalú mérkőzés volt. De hát ahhoz, hogy jő játék alakuljon ki egy találkozón két csapatra van szükség. Szombaton azonban csak egy volt a pályán, az Inter, amelynek nem okozott különösebb gondot a 6:l-es győzelem. Kár, hogy később nem ment a góllövés, lehetett volna még nagyobb gólzápoir is. )iŕí Rubáš, a Plzeü edzője: Ennyi taktikai és védelmi hibát az egész idény folyamán nem vétettünk. Az Inter játszott, már ahogy a körülmények megengedték, mi pedig csak álldogáltunk a pályán. Megérdemelten győztek a hazaiak.“ Valér Švec, az Inter edzője: „Mindenben egyet értek Rubas kollégámmal.“ (t. v.) TRNAVA SPARTA 1:1 (1:1) 1:1 (0:0) NITRA SLOVAN Nitra, 6000 néző, játékvezető: Smejkal. Góllövők: Ternényi, ill. Ján Capkovie. Hideg időben, kemény talajon került sor a találkozóra és ez is befolyásolta a játékosok teljesítményét. Az első percekben a nitraiak kezdeményeztek többet. Váratlan előretörésekkel igyekeztek meglepni ellenfelüket, arra számítvq, hogy egy gyors gól a mérkőzés végeredménye szempontjából is sokat jelenthet. A következő néhány percben továbbra is nyílt volt a játék, egyik csapat sem tudott lényeges fölényt kiharcolni. A mérkőzés legnagyobb gólhelyzete a 64. percben a hazaiak kapuja előtt alakult ki: Švehlík és Porubský a gólvonalon küzdött a labdáért — végül a nitrai játékosnak sikerült szögletre mentenie. A következő percekben a Slovan irányította a játékot. A 68. percben szögletrúgás után Vincúrról a hálóba tartott a labda, de egy védő közbelépett. Hosszú percekig a hazaiak térfelén folyt a játék. A bratislavaiak fölénye a 77. percben érett góllá. Ján Capkovič elcsípte a kapusról lepattanó labdát és jól helyezett lövése utat talált a nitrai kapuba. Öt perccel később nagy helyzetet hagyott ki a vendégcsapat támadósora. A 85. percben a játékvezető 18 méterre Vencel kapujától szabadrúgást ítélt a nitraiak javára. Ternényi futott a labdának, lövése átjutott a sorfalon és Vencel tehetetlenül nézte a hálóba vágódó labdát. 1:1! A Slovan játékosai közül Švehlík és a nitraiak ellen már hagyományosan jól játszó Ján Capkovič, a hazaiaknál Rapan és Takács játéka emelkedett az átlag fölé. (gilányi) 2:1 (1:0) OSTRAVA TEPLICE Ostrava, 2500 néző, játékvezető: Sarka. Góllövők: Klement (tizenegyesből), Albrecht, ill. Stratil. Elég sokáig tartott, míg a játékosok megszokták a havas pályán való mozgást. Az első húsz percben sok volt a pontatlanság mindkét oldalon. Egy perccel a félidő befejezése előtt Tondrát szabálytalanul szerelték a Teplice tizenhatosán belül, s a megítélt büntetőt Klement biztosan értékesítette. A második félidőben egyre sűrűbben havazott. A 65. percben két gólt láthattak a nézők. Először Radimec nagyszerű átadását Albrecht küldte a kapuba, majd néhány másodperccel később Findejs beadásából Stratil fejjel szépített. Az Ostrava ezúttal feledtette az utóbbi fordulókban nyújtott mérsékeltebb teljesítményét és megérdemelten győzött. 4:0 (3:0) Trnava, 2500 néző, játékvezető: Hanák. Góllövők: Kabát, illetve' Kára. A Sparta csapata láthatólag azzal a szándékkal érkezett Trnavára, hogy nyílt ellenállást tanúsít, s ezzel érte el a számára értékes döntetlen eredményt. A vezetést a 8. percben Kabát szerezte meg a hazaiak számára, s a vendégek Kára révén a 41. percben egyenlítettek. A trnavai együttes a 66. percben 11-eshez jutott, amikor Hagarát a büntetőn belül buktatták, s Dobiáš lövése a kapufáról pattant vissza a válogatott játékoshoz, aki így már hiába lőtt a hálóba. Nagy nyomás nehezedett a vendégek kapujára, de a Sparta védelme Kisslinger kapussal az élén nagyon jól működött. Helyzetét bizonyos fokig megköny- nyítette az a tény, hogy a Spartak együttese közepén erőltette a támadások vezetését. A bajnokcsapatból nagyon hiányzott Adamec, nélküle a trnavai támadójáték nem az igazi. A látottak alapján az döntetlent nem lehet igazságtalannak minősíteni. BRNO PREŠOV Brno, 1500 néző, játékvezető: Ju- nek. Góllövők: Kroupa (2), Miklós (2). A Zbrojovka labdarúgói az őszi idénytől nagyarányú győzelemmel ős eddigi legjobb játékukkal búcsúztak. Meg kell azonban mondani, hogy a Prešov nagy csalódást okozott és messze van tavalyi formájától. A találkozóra kemény, jeges pályán került sor. Az első tíz percben kiegyenlített volt a játék, a vendégek szórványos támadásokat vezettek. Ezután a hazai csapat irányította a játékot és a szünetig háromgólos előnyre tett szert. A második félidőben nem változott a játék képe. A győztes csapatban megbízhatóan játszott a védelem, és a középpályás sor is lényegesen felülmúlta az ellenfelét. Elől Kroupa és Mliklős mozgott jól, de ezúttal Hamar is dicséretet érdemel. A Tatran csapatában senki sem nyújtott átlagon felüli teljesítményt, Cerveňan kapus gyenge napot fogott ki. 1:0 (1:0) SLÄVIA ŽILINA Prága, 6000 néző. Játékvezető: Jelinek. Góllövő: Zd. Jurkanin. A sérülések miatt megtizedelt hazai együttes értékes bajnoki pontokat szerzett az őszi Idény búcsúmérkőzésén. A hazai együttesben nagyon hiányzott az eltiltott Klimeš. Mindkét csapat játékosai rendkívül nehezen mozogtak a fagyos, behavazott pályán. Az első 45 percben a Žilina enyhe mezőnyfölényt harcolt ki, a kapura azonban nem volt veszélyes. A sorsdöntő gól a 23. percben született, amikor Voborník szabadrúgása kiesett Cepo kapus kezéből és a szemfüles Jurkanin biztosan talált a hálóba. A második félidőben nagy erővel rohamozott a vendégcsapat az egyenlítésért, és a Slávia főként védekezésre szorult. Ezúttal a rendkívül gólerős Slezák is sokat hibázott. 1:0 (1:0) VSS LOK. KOŠICE Košice, 3000 néző, játékvezető: Korček. Góllövő: Daňko. A rendkívül hideg idővel és a fagyott, kemény pályával a tech- nikásabb VSS birkózott meg jobban. A hazai együttes szinte végig fölényben játszott és az első 45 perc jóformán a Lokomotíva térfelén zajlott le. A VSS kapusa, Švajlen, csak a 42. percben nyúlt labdához. A VSS fölényét a 43. percben Daňko értékesítette góllá. Szünet után a Lokomotíva megpróbálkozott a nyíltabb játékkal, de a nagy kedvvel játszó hazai együttes továbbra is biztosan irányította a találkozót. A košicei rangadón a VSS győzelme teljesen megérdemelt, bár az eredmény nem tükrözi hűen az erőviszonyokat, és a hazai csapat fölényét. A 3000 fagyoskodó néző között, akik elégedettek lehettek a játékkal, helyet foglalt Ladislav šároši, a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség elnöke is. Az I. liga táblázata: A labda a fagyos talajú pályán Nitrán is többször megtréfálta a játékosokat. r41exy felv.) Gyűjtőhely: sorozat és szám: sorszám: összeg: Pošta Jaromerice nad Rokytnou, tŕebíči járás Ze 755825 128 60 000 TJ Sp. Prerovské Strojárne Tf 429803 1367 60 000 Pošta Most 5 vo 092729 268 60 000 TJ Slávia VŠ Praha tp 227111 147 60 000 Pošta Košice 11 sp 157738 482 60 000 Pošta Brezno, B. Bystrica-i járás kp 795731 476 60 000 Pošta Sezimovo Ostí 2, tábori járás Cf 518473 88 20 000 TJ ZSNP Žiar n. Hr. jp 476487 3496 60 000 Pošta Veľký Krtíš kp 884660 660 60 000 Pošta Libochovice, Iitoméŕicei járás yo 565288 103 60 000 SZEMÉLYGÉPKOCSIK 1. Slovan 15 8 4 3 28:17 20 2. Dukla Praha 15 9 1 5 23:15 19 3. Ostrava 15 9 1 5 20:22 19 4. Sparta 15 8 1 B 23:19 17 5. Bohemians 15 6 4 5 25:23 16 6. VSS 15 7 2 6 20:20 15 7. Trnava 15 5 5 5 16:16 15 8. Slávia 15 7 1 7 16:19 15 9. Teplice 15 6 2 7 25:18 14 10. Prešov 15 5 4 (i 22:23 14 11. Plzeň 15 5 4 li 23:26 14 12. Nitra 15 6 2 7 19:26 14 13. Lok. Košice 15 5 3 7 23:25 13 14. Inter 15 5 2 ti 25:28 12 15. Brno 15 5 2 It 15:19 12 16. Žilina 15 5 0 11) 16:23 10 Lapzártakor érkezett Skandinávia nemzetközi teniszbajnokságán a férfiegyes döntőjében Surbek 3:2-re győzött Gergely ellen. Férfipáros —■ elődöntő: Bengtsson, Johansson —■ Lieck. Leiss 3:0, Surbek, Stipancsics — Orlowski, Kunz 3:1. A negyeddöntőben Orlowskiék 3:0-ra győztek a Li Peng, Wang Cshiia- Lin kínai kettős ellen. Női páros — elődöntő: Hammersley, Kisházi — Hell- mann, Olsson 3:0, Grófová, Riedlová — Andersson, Raad- berg 3:2. Márka: Gyűjtőhely: Sorozat és szám: sorszám: VÁZ 2103 TJ Slovan Liberec to 529473 11931 VÁZ 2102 Pošta Sedlčany, pribrami járás op 445768 607 Fiat 125/p Pošta Jilemnice, semilyi járás Rf 542184 47 VÁZ 2101 TJ NHKG Ostrava do 537433 15611 VÁZ 2101 TJ Stŕižkov žn 232333 6908 VÁZ 2101 Pošta Dubá, C. Lípa-i járás Tf 031475 262 Škoda 100 Pošta Český Brod, kolíni járás Kf 334466 496 Škoda 100 Pošta Most 5 vo 092279 268 Škoda 100 Pošta Praha 96 (Čakovice) Gf 449231 561 Trabant 601 Pošta Praha 8 up 190728 42332 sporthíradó # Romániában is a 16. forduló volt soron. A 23 pontos Craiova áll az élen a 20 ponttal rendelkező Constanta előtt. A listavezető Bukarestben a Steauától szenvedett 1:0 arányú vereséget. • December 27 és január 6 között Leningrádban rendezik meg a 20 évnél fiatalabb jégko* rongozók úgynevezett kísérleti világbajnokságát. Erre a következő országok nevezték csapatukat: Csehszlovákia, Svédország, Finnország, Kanada, az Egyesült Államok, és a Szovjetunió. A tornát megelőző időben háromszor találkozik egymással a szovjet és a svéd együttes. AZ ŐSZI SOREND 1. Újpest, 2. Ferencváros, 3. Pécs 22 gólt és az Újpesti Dózsa őszi elsőségét hozta az NB I 15., utolsó fordulója. A lila-fehér együttes a hazai pályán fölényes győzelmet aratott az ugyancsak elsőségre esélyes Tatabánya ellen. Az őszi bajnokság első számú várományosa, a Honvéd csalódást keltett és kikapott az MTK-túl. A Rába-parti együttes az utolsó fordulóig szintén esélyes volt az elsőségre, de Székesfehérvárott gyenge napot fogott ki a csapat és háromgólos vereséget szenvedett. Az 5. helyen álló Ferencváros lelépte a Szombathely csapa tát és elűreugrott a második helyre. Meglepetésnek tekinthető, hogy az őszi harmadik a Pécs lett, amely ezúttal csak nagy küzdelemben győzött a Dorog ellen. A Zalaegerszeg kihasználta a hazai pálya előnyét és otthontartotta a két pontot a mindenkire veszélyes Csepellel szemben. Az utolsó forduló érdekessége volt, hogy egyetlen vendégcsapatnak sem sikerült győznie. A hazaiak 19., míg a vendégek mindössze három gólt rúgtak. Az egyetlen döntetlen Szegeden született, ahol a Tisza-parti együttes a kiesési rangadón l:l-re játszott a Vasassal. Az őszi gólkirály Kozma lett 14 góllal, a második helyen Koritár áll, aki tizenkétszer volt eredményes. Ojpesti Dózsa — Tatabánya 4:D (0:0) Góllövők: Bene (3), és Dunai III. Az első félidőben még lépést tudott tartani a bajnokcsapattal a Tatabánya. Szünet után azonban már képtelen volt ellenállni a fergeteges lila-fehér rohamoknak. Elsősorban Bene volt elemében. Ö lőtte csapata vezető gólját a 65. percben. A 70. percben Dunai III. volt eredményes. A hajrában szinte összeomlott a vendégcsapat s a 88. és a 89. percben Bene állította be a végeredményt. Ferencváros — Szombathely 6:1 (2:0) Góllövők: Máté (2), Kű, Juhász, Szőke, Kelemen, ill. Halmosi. Sokkal biztosabban álltak a lábukon a zöld fehér játékosok és nagy kedvvel játszottak. A vendégcsapat becsületgólját a mérkőzés utolsó percében érte el. Pécs — Dorog 2:1 (0:0) Góllövők: Rónai, Kocsis, ill. Peszeki. A sereghajtó vendégcsapat hosszú időn át állta a pécsi rohamokat és csak keservesen született az ősz legjobb vidéki csapatának címét jelentő hazai győzelem. Szeged — Vasas 1:1 (0:0) Góllövők: Mésaár, 11. Gass. A vendégcsapatból fegyelmi büntetés miatt hiányzott Mészáros, a válogatott kapus, viszont hosszú szünet után ismét pályára lépett Puskás dr. Az első félidő meglehetősen unalmas játékot hozott. A 12. percben Szeghalmi lövését védte Tamás. A 42. percben veszélyeztette először ellenfele kapuját a Vasas, azonban Müller lövését Gujdás védte. Szünet után a cserejátékosként beállt Szőke átadásából Gass a 47. percben megszerezte a Vasas vezető gólját. Nem soká örülhetett azonban a vezetésnek, mert két perccel később egy mintaszerű akció végén Mészár kiegyenlített. A hajrában megélénkült a játék, de gól nem esett. MTK — Honvéd 2:0 (2:0) Góllövők: Kiss Tibor és Becsei. Már az első perc hazai gólt hozott. Becsei pontos labdát adott Kiss Tibornak, aki nem hibázott. A 25. percben Kunst átadását Becsei kapásból lőtte a hálóba. Szünet után feltámadt a Honvéd, azonban a figyelmesen játszó kék-fehér védelem áttörhetetlen akadálynak bizonyult. Az őszi idényben nyújtott legjobb játékával győzött az MTK. Egyetértés — Salgótarján 0:0 Hazai fölény jellemezte a játékot. Az Egyetértésnek az utolsó fordulóban sem sikerült, győznie az őszi idényben. Videoton — Rába ETO 3:0 (0:0) Góllövők: Stieber (2) és Nagy II. Voltaképpen egy jól sikerült csere döntötte el a mérkőzést. A második félidő derekán a Szalmást helyett Stieber állt be a Videoton csapatába, aki öt perc leforgása alatt kétszer talált a győri hálóba. Zalaegerszeg — Csepel 1:0 (1:0) A Zalaegerszeg NB 1-es történetében ezen a mérkőzésen jutott először tizenegyeshez, azonban Szabó lövését Fatér védte Az NB I. állása: 1. Újpest 15 9 2 4 36:22 20 2. Ferencváros 15 8 3 4 30:17 19 3. Pécs 15 6 7 2 17:15 19 4. Honvéd 15 9 0 6 30:16 18 5. Videoton 15 7 4 4 23:18 18 6. Tatabánya 15 7 4 4 21:19 18 7. Salgótarján 15 5 8 2 15:13 18 8. Rába ETO 15 7 4 4 18:19 18 9. Csepel 15 6 3 6 21:19 15 10. MlTK 15 6 3 6 19:18 15 11. Zalaegerszeg 15 6 3 6 16:21 15 12. Vasas 15 2 7 6 13:19 11 13. Szombathely 15 3 5 7 14:23 11 14. Szeged 15 3 4 8 15:20 10 15. Egyetértés 15 0 9 6 10:26 9 16. Dorog 15 1 4 10 13:26 6 I PRÉMIUMOK