Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-27 / 307. szám, csütörtök
0 J FILMEK OČOVÁI PASZTORÄLÉ (szlovák) Hosszabb szünet után ismét falusi környezetből merítettek témát a kolibai stúdió alkotói, Stefan M. Sokol forgatókönyv- író és Jozef Zachar rendező. Az új szlovák film azonban nem az idegenforgalmi prospektusokból ismert szlovák tájra kalauzolja a nézőt, az alkotók ugyanis nem arra törekedtek, hogy idillikus képet fessenek Detváról, erről a jellegzetes szlovák vidékről, népéről, gazdag hagyományairól. Ilyen értekemben kissé illúzió rombolók, téves elképzeléseinket módosítják, mert mondjuk meg őszintén, a Detva szó hallatára hányán csak a fafaragásos házikókra, a tarka népviseletre, a nyájat legeltető juhászokra gondolunk... Ezek a „kellékek“ nem hiában csorbát szenved; azzal vádolják, hogy a szövetkezet harminc elveszett juhát ő lopta el. Az ízig-vérig igazságszerető és becsületes ember önérzete tiltakozik a koholt vád ellen. A film alapmotívumát tehát az emberi tisztesség, becsület védelme adja. A lopás körülményeinek a vizsgálatával párhuzamosan retrospektív képekben elénk tárul a juhász korábbi életének egy-egy döntő mozzanata; ez lehetővé teszi, hogy a nézők közelebbről megismerjék jellemét s a nyomozás befejeztével kizárják annak eshetőségét, hogy ő volt a tolvaj. A film minden kockáján érződik, hogy az alkotók behatóan ismerik Detva vidékét és népét, alaposan Ismerik az itt élők természetét, mentalitását, Jelenet az Oöovái pasztorálé című szlovák filmből nyoznak ebből a filmből sem, csakhogy bemutatásuk nem öncélú. Az új szlovák film egyik pozitívuma a falu, a vidéki élet ábrázolása másik erénye, hogy napjaink faluját, az itt élő és dolgozó embereket mutatja be. A film központi alakja az očovái szövetkezet juhásza, az egykori jómódú gazda, aki igein nehezen barátkozott meg azzal a gondolattal, hogy belépjen a szövetkezetbe. Szereti a munkáját, a gondjaira bízott juhokat, rendkívül kötelességtudó ember; ebből azonban ne következetessünk arra, hogy példamutató, öntudatos szövetkezeti tag. Nehezen békéi meg az idő diktálta változásokkal, a társadalmi életünkben, tehát a vidéki életben történt fordulattal is. A letűnt világ olyannyira rabjává tette, hogy az új körülmények közt selm tud megszabadulni a kemény paraszt-életszemlélettől, mentalitástól. Lelkismeretes- sége igazságszeretete, becsületessége azonban olyan pozitív tulajdonságok, melyek arra késztetnek bennünket, hogy szemet hányjunk maradi gondolkodásmódja felett. A juhász becsületessége azonszokásait. Ezért oly színes és változatos a film környezetrajza, aprólékos és meggyőző a főhős jellemábrázolása. Az alkotógárda nem törekedett arra, hogy a juhászt mindenáron pozitív hőssé avassa, óvakodtak a sematizmustól és mesterkéltségtől. Kár, hogy ugyanez nekn mondható el a film többi szereplőjéről: egy-egy figura jellemzése esetenként felszínes, tetteik kevésbé montiváltak. Nem minden esetben meggyőző, helyesebben tipikus a régi és a mai falusi viszonyok konfor- tálása sem. Elismerően kell szólnunk a film szereplőiről, Július Pántik- ról, aki a juhász alakját sokszínűén, természetelsen formálta meg. Jó teljesítményt nyújtott Jozef Króner, valamint a többi szereplő: Terézia Króne- rová, Ivan Palúch és Viliam Po- lónyi. Külön figyelmet érdemel Vladimír Ondruš operatőr munkája. Összegezésül: a kolibai stúdió legújabb produkciója — néhány szépséghiba ellenére is — az utóbbi évek egyik legsikerültebb szlovák filmje, melynek lelgfőbb erénye, hogy kortárs problémákat vet fel. Federico Fellini, az öregedő mester, pályája csúcsán a művészt törvényszerűen foglalkoztató határkérdéseket kutatja új filmjében. A maga egyéni stílusával, szenvedélyesen, gúnyosan, aggódva és kiábrándultán keresi a választ a lét és a nemlét, a fejlődés és a pusztulás, az élet és a halál kérdéseire. Fellini ebben a filmben Rómát énelkli meg, az Örök Várost, ifjúsága, egész élete szerelmét. A film — vallomás, nosztalgia és vádbeszéd. A múlt világa lejárt, s Fellini örül ennek, mert a képmutatás, a kétszínűség, az ostobaság világa volt ez. de visszariad a techni- zált, egyre embertelenebb, felszínesebb, szennyezett levegőjével a műemlékeket tönkretevő, perselpktívátlan újtól is, ami őt körül veszi. A filmnek nincs folyamatos története. Több jelenetet lazán fűz össze az elbeszélő film, melyet egy több tételes szimfóniához hasonlíthatnánk. Róma tulajdonképpen Fellinivé lényegül át, az Örök Város szinte összeolvad a művésszel. Az alkotó gigantikusán építi fel ifjúsága városát, úgy, ahogy megélte, vagy megálmodta, és kegyetlen képsorokban villantja fel a jövőt, a pusztulása felé közeledő Rómát. A városnak legendás múltja volt, de bizonytalan a jövője: a civilizáció pusztulással fetnyegeti a várost. Fellini melékképei, ifjúságának élményei, figurái keverednek a jelennel, a zsúfolt autósztráda ijesztő forgatagával, a múlt könyörtelen rombolásával. Múlt, jelen és jövő, öröm, félelem és feszültség — ezek a gondolatok foglalkoztatják a mestert, aki a lét alapkérdésével viaskodva, az emlékek, érzések, álmok, vágyak foszló szálaiba kapaszkod: va figyelmeztet; ám nemcsak figyelmeztet, vigasztal is, mert a művész hisz az emberiség- bdn. Claude Zidi Újoncok című fiimiében a Les Charlost nevű komikusok mutatkoznak be a közönségnek. A komédia öt jóbarátról szól, akik a pop-zenében karriert szeretnének csinálni. A történet meglehetősen szokványos, a komikusok játéka, színészi kifejező eszközei fs már elég Ismertek, a filmgagek elcsépeltek, így hát a Charlost-csoport nem sok újat produkál. Zidi filmje alig éri el az átlagos színvonalat, s meglehetősen igényteletn szórakozást nyújt, főképp azok számára, akik az egyébként ötletes és szellemes francia komédiákat ismerik és szeretik. —r/m— ..Vidéki pedagógussal történt, hogy 52 éves korában hirtelen rosszul lett és mire megérkeztek a mentők, koszorúér-trombózisban meghalt“ — írja egyik cikkében dr. Szendei Ádáni. Kiderült, hogy ez a tanár 20 éve nem volt szabadságon, minden szabad idejében dolgozott — a pihenésre nein volt sohasem ideje. Pedig az egészséghez a jó közérzethez, a normális teljesítőképességhez feltétlenül szükség van rendszeres pihenésre. Ezért született meg világszerte az a kutatási irány, amelyet gyűjtőnéven „a pihenés tudományának“ szokás nevezni. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogyan állnánk meg ennek a tudománynak a szemszögéből. A bioritmus és a pihenés Alexander Humboldt, a híres német természet- tudós, figyelte meg a múlt században, hogy bizonyos moszkitrajok szinte másodpercnyi pontossággal a nap bizonyos szakában útra kelnek, majd pontos időben lenyugszanak. Később a kutatók egész serege figyelt meg kalitkába zárt és szabadon élő madarakat, halakat és emlősöket s megállapították, hogy az ébrenlét és az alvás, a mozgás és a pihenés a nap különböző szakaiban ritmikusan váltja egymást. Ezt a jelenséget nevezik bioritmusnak. A földi élővilágnak a Naphoz, illetőleg a Holdhoz való viszonyából kialakult bioritmus nemcsak a növényekre és az állatvilágra, hanem az emberre is érvényes. A pihenés első és alapvető feltétele tehát az évmilliós fejlődés során kialakult biológiai ritmus betartása. Ebből mindenekelőtt az következik, hogy a mindennapos pihenésnek elengedhetetlen és elsőrendű része a megszokott alvás. A felnőtt ember napi alvásszükséglete körülbelül nyolc óra. Az alvásra legideálisabb az éjszaka, bár megbízható vizsgálatok azt igzolják, hogy az éjszakai műszakban dolgozók nappal is kielégíthetik alvásigényüket. Az alvásra minden embernek szüksége van. Egyszer-egyszer meg lehet ugyan lopni az éjszakai alvást, akár szórakozás, akár munka kedvéért — állítja az orvos —, élénkítőszerrel vagy anélkül, de tartósan és rendszeresen sem doppingolószerrel, sem más módon az egészség károsodása nélkül a kötelező alvásidőt nem kurtíthatjuk meg. Passzív és aktív pihenés Annak ellenére, hogy a fizikai munkát végzők fáradtságérzete csakúgy, mint a szellemi dolgozóké, végső fokon az agyban jön létre, a mindennapos pihenés szempontjából éles különbséget kell tennünk a szellemi és a fizikai dolgozók között. Nyilvánvaló, hogy a nehéz testi munkás akkor pihen igazán, ha a munka után kényelmesen elheveredik, rádiót hallgat, tv-t néz, olvas, vagy éppenséggel szundít egyet. Ez a passzív pihenés. De a nehéz testi munkás számára is hasznos és pihentető dolog például az úszás, a séta, a barkácsolás, vagyis az olyan tevékenység, amely kiegyenlíti a munkában kifáradt izomcsoportok egyoldalú működését. A kimerítő szellemi munkát végzők viszont, akik izomzatúkat munkájuk során alig használják, csak azzal elégíthetik ki évmilliós fejlődéstörténetünk biológiai ritmusában kitörölhetetlenül rögzített mozgásigényünket, ha szabad idejükben úsznak, tornásznak, sportolnak, kertészkednek vagy más fizikai megerőltetéssel járó munkát végeznek. Ezt nevezik aktív pihenésnek. Adott esetekben szükséges az aktív és a pasz- szív pihenés célszerű kombinálása, váltogatása is. Újabban mind többen hangsúlyozzák a napi átlagos nyolcórai munkaidőn belüli pihenési szünetek fontosságát, főleg azokon a munkahelyeken, ahol egyhangúak mozdulatok, statikus a munka. Új gond; a hétvége Világszerte, így hazánkban is meghonosodott a hét végi két napot kitevő szabad idő. Igen jelentős vívmány ez, és különösen nagy segítség a nők, a gyermekes anyák számára. De fontos itt egy ausztriai vizsgálatsorozat eredményeit megemlítenünk. Itt megállapították, hogy általában csökkent a teljesítmény és romlott a közérzet a munka újrakezdésekor, hamarabb következett be elfáradás, ha a dolgozó a két pihenőnapot különkereset érdekében munkával töltötte. A kétnapos víkendek legpihentetőbb eltöltéséről gondolkodni már nem annyira az egészség- ügyi szakemberek, mint a szociológusok és mások feladata. De az orvosok is egyetértenek abban, hogy a sportnak, a kiskertművelésnek, a turisztikának különleges szerepet kell juttatni a hétvégek ésszerű kitöltésében. Az évi szabadság Talán e téren tartja szükségesnek a „pihenés tudománya“ a legtöbb változtatást. Az emberek döntő többsége ugyanis csak a nyári szezonban szeretné kivenni évi szabadságát. Ez sok esetben helyes és érthető. A családok együttes üdülése például jóformán csak nyáron oldható meg. De az is tény, hogy az idősek, a magas vérnyomásosak a szívbetegek és a pajzsmirigy- túlműködésben szenvedők részére egyáltalán nem a legideálisabb évszak a pihenésre a nyár. A felsoroltak megszokott munkahelyükön, ismerős környezetben gyakran könnyebben tűrik a rekkenő nyári hőséget, mint az üdülőhelyeken, ahol az egészségeseket és a fiatalokat kívánják utánozni. A szakorvosok nemcsak azt vallják, hogy az évi szabadságot bármely évszakban hasznosan lehet eltölteni, hanem azt is, hogy ezt a szabadságot lehetőleg egyszerre kell kivenni. Tarthatatlan az a nemritkán észlelt gyakorlat, hogy évtizedekig nem mennek szabadságra, hanem na«"' pokra felaprózva, ügyes-bajos dolgaik intézésére használják fel az évi szabadságidőt, A már említett ausztriai mérések szerint is az egyben eltöltött hosszabb szabadság teremti meg a legjobb közérzetet, a fokozott teljesítőképességet, tehát a pihenés így lesz a legértékesebb. Fontosnak tartják az orvosok a pihenés helyének megválasztását is, hiszen nem közömbös, hogy valaki a tengerpart, a Balaton, illetve a hazai tavak melletti ingerklímát vagy a magaslati nyugtatóklímát választja szabadságának eltöltésére. E tekintetben az üzemi és a körzeti orvosok adhatnak egyénenként tanácsot. A foglalkozástól és az életkortól szinte függetlenül mindenkinek szüksége van évi szabadsága alatt nappal bőséges mozgásra, éjjel kiadós alvásra. Az ébresztőórát nem szabad elvinni a szabadságra. A spontán, tehát ébresztés nélküli ébredés biztosítja leginkább a biológiai életritmusnak megfelelő alvásmennyiséget. LEONARDO DA VINCI MŰSZAKI HAGYATÉKA Leonardo de Vinci életét tükröző filmsorozat, amelyet a Csehszlovák Televízió sugároz, vetette fel a gondolatot, hogy utánanézzünk e nagy művész, költő, tudós, technikus műszaki hagyatékának. A történelmi feljegyzések szerint Leonardo eredetileg hallatlanul nagy tömegű, a korabeli technika minden ágát érintő feljegyzései is csak azért maradtak fenn — sajnos, csak töredékesen —, mert a kísérő rajzok művészi értékét becsülték bennük. A gyönyörködésen túl az utókor nem jutott. Technikatörténészek régóta kimutatták, hogy a jegyzetekbe mérnökök- nek betekintésük sohasem volt, műszaki érzékkel bíró tanítvány nem élt a mester mellett. Legfőképpen azonban tény, hogy a tömérdek felvetett ötlet zöme egyáltalán nem, vagy évszázadok múltán valósult csak meg. Ennek ellenére érdekes és kissé nyugtalanító Leonardo műszaki hagyatékának sorsáról olvadni. Mai ismereteink szerint körülbelül 20 000 lapra tehető a természettudományos (főleg fizikai, matematikai, anatómiai, geológiai, biológiai} és műszaki feljegyzések eredeti terjedelme. Ebből a közelmúltig kb. 5000 lap volt ismeretes, szétszórva az olasz, angol, francia, amerikai és más könyvtárak állagában. Véglegesen elveszettnek kell tekinteni több általa alkalmilag említett munkáját, amilyen például a „Könyv a mozgásról", a „Könyv a nehézségről , vagy a „Könyv a gépelemekről". Leonardo 1519-ben Franciaországban hált meg. Tanítványa, Francesco Melzi, aki oda is elkísérte, örököseként magához vette a mester ingóságait, és visszaköltözött Olaszországba. 1570-ben bekövetkezett hál álág a hagyaték érintetlen. Ekkor kezdődik a pusztulása és elkótyavetyélése. Hogy csak egy példát említsünk: a milánói Ambrosiana könyvtárban levő híres Codice At- lantico különféle füzetekből kitépett 1700 rajzát valószínűleg a XVII. században köttette ősz- 5ze egy gyűjtő. Ugyanot fennmaradt a „Codice sül volo deqli Uccelli", a madár repüléséről szóló tanulmány, egységesen és hiánytalanul. Nem meglepő, hogy először (1851-ben f a „Festészeti értekezés“ című tanulmányt nyomtatták ki Párizsban. Kevésbé épületes tény, hogy csak 1862-ben publikálták az első műszaki vonatkozású munkát („A víz mozgásáról“!, majd a század végéig gyakorlatilag semmi sem jelent meg. Ekkor tették közzé a Codex Atlanticust (1894— 1904j és néhány francia tulajdonban levő füzetet (1880—1890f. Az Angliában levő több száz oldalas anyag hozzáférhetetlen az olvasók és kutatók számára. „Hábent sua fata libelli“ (a könyveknek megvan a maga sorsa — állítja egy idézet Teren- tius Maurus „Carmen heroicum“-ából. Ezt vonatkoztathatjuk Leonardo műszaki hagyatékára is. Nem mindig deríthető ki uqyanis milyen te- kervényes utakon jutnak könyvek méltatlan birtokosok kezébe. Mert ilyennek kell tekinteni a madridi Nemzeti Könyvtárat, amely évszázadok óta 700 oldalnyi Leonardo-kéziratot nevezhet magáénak. Olyan időben, amikor eqy egy Leonardo-műalkotásért millió dolláros árakat űzetnek, több száz — ha nem is arcképet, hanem nagy gonddal felvázolt mű -zaki szerkezeteket, gépelemeket ábrázoló — rajz hevert itt felit- merhetetlenül a legutóbbi időkig a raktárakban és csak véletlenül fordult rá tűk a figyelem. Közismert, hogy az eddig publikált Leonardo- anyagban is tömérdek ötlet és meqo'dás :ú!mu- tat a kor technikai színvonalán: menetvágógép, gyorsbefogó és szupport az esztergához, kardánfüggeszt és, differenciálhajtómű, exkavátor, sokcsöves ágyú, helikopter, szélerőmű, higromé- ter, szárnyas fonógép — hogy csak néhányat említsünk az 50—300 év múlva megvalósultak sorából. Így folytathatnánk Leonardo ötletadásának sorozatát, a fogaslécmegoldást, sokféle hajtólánctípust, az artaógépet, a golyóscsapágyat ľ), szövőgépet, a különféle szélmalmokat, stb. Rar^ zai közt fennmaradt egy aforizmus is: „A mechanika (értsd technika/ a matematikai tudományok paradicsoma; benne érnek meg a matematika gyümölcsei.“ (dj) FELLINI — RÓMA (olasz) UJQMCQK __________________________________________(francia) A P IHENÉS TUDOMÁNYA
