Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-02 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó
Műfordítóink műhelyéből < KENYERÜNK Oicsérgettem, kötésedig ér, pajtás. Legfeljebb válladig. így láttalak mindig régesrégtől benne: szálegyenesen húztál a kasza után, és gyöngyöző fejed úszott fölötte, mint királyi hajó o vizen. S kenyér vagy és kenyér. Bent a mélyiben. És mégis olykor-olykor gyönge kiáltás ágaskodik benned, hogy víz alatt élsz, lélegezhess, kiköpd a tengert, mint a bálna. S visszo o mélybe. Azóta bánatos vagyok, amikor halat bontva, tenyerembe fogom a törékeny, homokóroszerű hólyagot. Az ember lelkét látom. ÉS MINDEN NAP Milan Rúfus versei: VANNAK UTAK LACO NOVOMÉSKÝIMEK Vonnak kemény férfi-haraggal megjelölt utak. Terhet kilendítő, zuhanással fenyegető utak. S ekkor a férfi, tetejébe hágva, mindenét latba vetve, a terhet újra egyensúlyba hozza. mindazt felajánlva e pillanatban, mit a neve ér. míg visszabillen a dőlni kész szekér. Ekkor leszáll, s tovább gyalog ballag. Dicséretre nem szomjas, nem vágyik bér után. S a nyompár, a földbe vésett nyompár mondja el, mit nyert a csatán. És minden nap osztályrészed után lépkedel, ember. Az úton keserű felleg ült ki homlokodra. Erről ismertelek fel, ahogy képeken felismerjük a szenteket. Kiáltoztál az állataidra. És tűz volt a hangod, az érc meglágyul tőle. engedelmes, megbékélt barázdát von. Kiáltoztál. A lét alatt, a létre. Ó, hogy sikongtál! És körös-körül a hatalmas hegyek olyan könnyedén dobálták a hangod, mint o pitypang-magot. Amely aztán a fűbe telepszik és gyökeret ereszt. Betörni és betörni a szépbe, istenem. Fejszével. Ahogy januárban betörik a kutat, egész a színéig, gyűrűző szemű, kövecses aljáig. Fejszéve lis. S késsel-megkeresztelve, a csupa apró-heg-arc szépül az ütéstől. Fejszével is. Ô, doboló lélek a vers magas kapuján, megnyittatott néked. CSELÉNYI LÁSZLÓ fordításai 1873 XII. 2. Én nem „MONDANAK" ilyesmit Még kevésbé „írnák“ le effélét. Pedig nagyon terjed ez a fajta igeragozás. Hovatovább annyi gondunk lesz vele, mint a suk-süközéssel meg a szuk- szüközéssel. (Az utóbbi helytelenségről már gyakran szóltunk; most újra megállapítsuk, megemlítsük, egy időre aztán elhalasszuk, már talán úgyse tévesszük össze. Helyesen: megállapít/ük, megemlít/ük, elhalasztjuk, összetéveszt lük./ Napról napra hallhatunk a rádióban, a televízióban is ilyen nyelvjárásiasságót: volnák, dobnák, mármirft én, az egyes szaru első személyében. Egy kiváló sportoló szájából hallottam nemrég a televízióból hasonlót. Nemcsak hallani, látni is lehet már, mégpedig nyomtatásban. íme egy hirdetés (nem árulom el, melyik lapból): „Nívós telket, jó kilátással és közlekedéssel vásárolnák." Nem „nívós“ beszéd, nem is színvonalas. Először is: „nívós telek“! Ilyet még nem pipáltam. De most hagyjuk ezt! Vessük most tekintetünket az (én) vásár oZnák-félékre! A nyelvjárásiasságót ne ítéljük el, ha helyén van. Természetes beszéd az, ha ütközik is egyben-másban az egységesebb köznyelvvel. De a volnák-, (én) doöndk-féle még nyelvjárásias- ságnak sem „nívós“. Miért akadunk fönn rajta? Emlékezzünk Iskolai tanulmányainkra! (Ne ijedjünk meg, nem sokáig időzünk a nyelvtanóráknak netalán kellemetlen emlékeinél!) így ragoztuk a dob igét a feltételes mód jelen idejében, az alanyi formában: (én.) dobnék, (te) dobnál, (ö) dobna, (mi) dobnánk, (ti) dobnátok, (ők) dobnának. A mély hangú ige után ragozzunk ugyanígy egy magas hangú igét is: vetnék, vetnél, vetne, vetnénk, vetnétek, vetnének. Mit tapasztalunk? Az egyes szám első személyében azonos a mély és a magas hangú igealak végződések: -nék (dobnék, vetnék). (Ebből a né- a feltételes mód jele. a -k az egyes szám első személyének ragja.) A többi igealakot is megtekintve, azt látjuk, hogy négy formája van a feltételes mód jelének: -ná, né; -na, ne. Akik volnák-ot (én) dobnák-ot mondanak, úgy érzik, hogy akkor lesznek egységessé, „szabályossá“ az igealakok, ha a mély hangú igének valamennyi alakjához egyformán mély hangú végződést illesztünk, ahogy a magas hangú ige alakjainak végződése mindig magas hangú. Ily módon kerül a valóban szabályszerű, köznyelvi és irodalmi volnék, dobnék helyére a volnák. dobnák. Az ő ..szabályuk“ szerint Ne felejtsük el tehát, hogy a Hagyományos, a helyes ragozásmódban igenis megvan az említett eltérés a mély és a magas hangrendű igék közt, de csak a feltételes mód jelen idejének egyes számbeli első személyében. így helyes: (én) adnék, kapnék, látnék, vásárolnék, nem pedig (én) adnák, kapnák, látnák, vásárolnák. Az utóbbi formák Is helyesek. de csak a t^bb^s szám harmadik szem élvéin, a tárgyas ragozásban: ffikl n^nák, kapnák, látnák, vásárolnák a magvar nyelvtankönyvet. Mert bizonyosan mindjárt szaladnak a könyvesboltba azok a kedves olvasóim, akik úpv érzik, hogy jő volna fölfrtssttenl nyelvtan! Ismereteiket Meevá- sárolnak valami egyszerű kis magyar nyelvtant. „Szívesen adnék érte nébánv koronát, ha vásárolhatnék egy kedvemre valót“ — hallom a hibátlan választ. FFRFWrTY f?«7!A Ján Zeiibský: JA IbZO &Yfci<icK£K
