Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-16 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó
CSALÁDTERVEZÉS A nőklubban egy szociológus tart előadást a demográfiai robbanásról, hogy milyen rohamosan népesedik a világ, s ez milyen veszélyeket rejt magában. — Képzeljék el, kedves hallgatóim, a világon minden percben, éjjel és nappal, tehát minden percben szül egy asszony egy gyereket! Mit lehet itt csinálni? Valaki az utolsó sorban jelentkezik: — Szerintem az első teendő az lenne, hogy szólni kellene annak az ; asszonynak, hogy hagyja abba. ,ív . ... — Nem vétünk a közúti forgalmi szabályok ellen? f ..Krokoevil“ 1 — Ezeket .a ládákat kellene lerakni. A leggyorsabb ju- talomdülést kap, a helyezettek között pedig értékes könyvjutalmakat sorsolunk ki... (Sajdik Ferenc rajza) MEGÉRTÉS A fiatalasszony átadja az újságot a férjének: — Olvasd csak! A konyhában történik a legtöbb baleset. A férj megértően bólint: — Tudom, drágám, én eszem meg őket. AUTŐSTÖRTÉNET A hosszú turistaút után a férj kimerültén állítja le autóját. — Parkolóhelyünk már lenne — mondja —, most már csak azt kellene megtudnunk, melyik városban vagyunk. ELŐKELŐSÉG Egý angol lord hajótörést szenved, s lakatlan szigetre vetődik, ahol csak tíz év múlva akadnak rá. Megmentő! csodálkoznak, hogy a lord időközben három házat épített a szigeten. — Mi a csodának kellett önnek három ház? — Az elsőben lakom. A második a klub, ahová járok. "'<••. ■ « — No de a harmadik? i — Ott van az a klub, ahova nem járok. UJ MERCEDESEM IS VAN NEKEM ME6 KETHŐU/IPOS ZSt)?SIKflM (Elek Tibor rajza) AUTÖISKOLÄN — A vezetés már szépen megy, most Józsi bácsi megtanítja néhány cifra káromkodásra. (Fülöp György rajza) Szöveg nélkül (Jozef Plžik rajza) A LEGSKÚTABB SKÓT Két skót beszélget: — Hallottad, bogy McAllister összeveszett a feleségével? — Nem tudtak megegyezni valamiben? — Kéz alatt vett egy sírkövet, és azt akarta, hogy a felesége változtassa meg a nevét. GYEREKSZÁJ Suzanne, egy ötéves párizsi kislány életében nem látott még lovat, ezért nagy volt a csodálkozása, amikor egy nap konflis állt meg az utcájukban. Ámulva nézegette egy ideig az eleven lovat, s amint a kocsis kilépett a trafikból, izgatottan futott hozzá: — Bácsi! A lova nem fog elindulni. — Nem? Miért? — Mert kifolyt belőle a benzin. UDVARIAS PÁRBESZÉD Egy apa így utasít el egy. kérőt: — Nagyon nem szeretném, ha a lányom egy idiótával élné le az életét! — Én is így gondolkozom! feleli a fiatalember. — Éppen ezért szeretném elvinni őt a szülői háztól! Csábítás (Gabriel Levický rajza) — Pszt! Nyugodt lehetsz, sohasem találják meg a pénzt. Már elköltöttem... („Daily Mirror“) Hosszú idő óta nem láttam atyai jó barátomat, az örökké jókedvű, örökké mosolygós János bácsit. A napokban aztán . megpillantottam, amint fürge gyíkként, hetvennyolc évét meghazudtoló frisseséggel osont keresztül a Nagykörúton. Utána vetemedtem, és sikerült is elkapnom a Wesselényi utca sarkán. Nagyon megörült nekem, amin nem csodálkozom, mert János bácsi mindenkinek nagyon megörül, amely tulajdonságát mindig irigyeltem. En nagyon kevés embernek tudok megörülni, kétszer is meggondolom, mielőtt egyszer megörülök valakinek. János bácsi nem ilyen, ő permanensen szívére öleli az egész világot, miért is az egész világ szereti öt, ami nem megvetendő dolog. Nem is könnyű. Aki nem hiszi, csinálja utána. Leültünk egy eszpresszósarokban, ahol János bácsi mindenkire rámosolygott, és rendelt egy dupla feketét. En viszont megkérdeztem tőle, hogy mivel foglalkozik ez idő szerint. — Csodaöreg vagyok! — mondta vidáman. Megkérdeztem, miféle iparág ez, hol lehet megtanulni, és hogy lehet ebből megélni. És János bácsi mesélni kezdett. — Valamikor csodagyerekként kezdtem — mondta elmélázva. — Fejszámoló zseninek indultam. Hároméves koromban megmondtam, hogy mennyi kétszer kettő meg ötször öt. Ez így semminek tűnik, de gondold el: egy hároméves gyerek! Aki még a betűket sem ismeri! Az egész környék csodámra járt, mindenki megegyezett abban, hogy matematikai zseni vagyok, megmagyarázhatatlan tünemény. Mire az első elemibe kerültem, kisujjamban volt az egész egyszeregy. Ha jött a tanfelügyelő, mindig engem hívtak a táblához. Csodagyerek voltam ... János bácsi elhallgatott. Megrohanták őt a múlt emlékei. Még egy feketét kért, még qgyszer rámosolygott mindenkire, és így folytatta: — Aztán egyszer csak elkezdődtek a bajok. Kiderült, hogy szorozni tudok, de összeadni meg kivonni nem. Megálltam az egyszeregynél. Különben is rájöttem, hogy utálom a számtant, mint a tejbegrízt. Kopni kezdett a csoda. És tizennégy éves koromban végleg megszűnt. Akkor buktam meg algebrából. — Ugyanis — tette hozzá János bácsi — a csodagyerekségre az jellemző, hogy minél nagyobb lesz a gyerek, annál kisebb lesz a csoda. Hallgattunk. — Es most? — kérdeztem kis idő múltán. — Most lényegesen könnyebb a dolgom. Most csodaöreg vagyok. Ha egy rossz viccet mondok, mindenki szívből nevet, és megállapítja, milyen szellemi frisseségnek örvendek. Es ha valaki kétségbevonja, hogy a vicc jó, összeszidják: mit akarsz egy hetvennyolc éves embertől? Ha megyek az utcán, mindenki elcsodálkozik, hogy még járni tudok. Ha leülök, csodálkoznak, hogy még ülni tudok. Általában nem tudok olyasmit csinálni, amin ne csodálkoznának. Ha valaki a hátam mögött rosszat mond rám, nyomban ráförmednek: Nem szégyelled magad? És hozzáteszik: majd figyeld meg, te milyen hülye leszel hetvennyolc éves korodban. — Állásban vagy? — kérdeztem tőle. — Hogyne — mondta János bácsi —, van egy tiszteletbeli állásom. Nem kell semmit sem csinálnom, mert azt mondják, már az is csoda, hogy ebben a magas korban állásbon vagyok. Aminthogy igaz is — tette hozzá elgondolkozva. Kifizette a feketéjét és elbúcsúzott. — Még csak azt akarom mondani — mondta, miközben felsegítettem a kabátját —, hoqy a csodaöregségben az is jó, hogy nem kopik. Mert minél öregebb * lesz az ember, annál nagyobb lesz a csoda. Kezet fogtunk, futtában rámosolygott mindenkire, és kiosont az ajtón. A kiszolgálóvá utána nézett, és elismerően csóválta a fejét. — Hogy valaki ebben a korban így bírja a feketét — mondta. — Kész csoda... ÖSZTÖNZÉS 1973. XII. 18. MADARAK ■{égy vevő- * 8 “ *' “ Kérek egy beszélő papagájt. ‘- Már csak két papagájom van, és csak együtt,adhatom el • Mi, . — Miért? , ■>....- ~ Az egyik esaíc spanyolul be- szél, a másik g tolmács.
