Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)

1973-12-16 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

A csehszlovákiai kommunista magyar sajtó hagyománya es a husznnnt éves Oj Szó

/Folytatás az 1. oldalról/

megemlíti: azonkívül, hogy a magyarországi politikai viszonyok fejlődéséneik olyan nagy teret szenteltek, a Kassai Munkás négytagú küldöttsége felkerekedett, hogy a prágai „baloldallal“ felvegyék a kapcsolatot. Prágában Smeral és Antonín Zá- potocký fogadta őket, a Hybern-utcai „Lidový düm“ (Népház) egyik szobájában tárgyaltak. Felvették a kapcsolatot a Rudé Právo és a Pravda Chudoby szerkesztőségével. Több anyagot kaptak Bohumil Smeraltól, Ivan Olbrachttól, E. Seidlertől és másoktól, főleg azoktól az elvtársaktól, akik már jártuk a Szovjetunióban. Cikkeik iránt nagyon nagy volt az érdeklődés, hiszen akkor még kevés Szovjetuniót járt szemtanú volt, ezért az anyagok különösen értékesek voltak.

„Naponta írtam kultúrális kérdésekről és tényekről, — emlékszik vissza Mácza — klasszikus és modern írókról, Shakespearreről, Moliérről, Gorkijról és másokról. Orosz és cseh szerzők műveiből fordítottam, köztük Karéi Čapek „A rovarok életéből“ című színdarabját, melyet a R. U. R. című darabjával együtt bemutattak a košicei színházban. Fordítottam Vladimir Majakovszkij, Alexander Biok, Jaroslav Seifert, Josef Hora verseit, Maxim Gorkij, Leonyid Andrejev, Lev Tolsztoj elbeszéléseit, Anatolij Luna- csarszkij cikkeit és sok más személyiség írásait.“

me, egy kis ízelítő a Kassai Munkás, Csehszlovákia Kommunista Pártja első magyar nyelvű lapjának gazdag tartalmából. Ottörő munka volt, értékes hagyomány. így írt róla Hidas Antal is, így mesélt róla Illés Béta, mikor még gyakori vendége volt szerkesztőségünknek, mikor írásaiért nem fogadott el pénzbeli honoráriumot, koronák helyett pipákban számolt, pipákkal fizettünk az Oj Szóban megjelent írásaiért mélyen leszállított árfolyamon.

.Tordítsuk azonban komolyra a szót. A Kassal Munkás szilárd osztályalapon állt, s elsőnek vette fel a politikai harcot az uralkodó osztállyal szemben a kapitalista kizsákmányoló rendszer megdöntéséért. Elsőnek indított harcot a magyar reakció ellen, a Magyar Nemzeti Párt és a Keresztény Szocialista Párt nacionalista, irredenta ^horthysta politikája ellen. Elsőnek kereste és vette fel a kapcsolatot a cseh és a szlovák baloldallal, a kommunistákkal a közös harc, a közös cél, a szoros együttműködés érdekében. Elsők között igyekezett népszerűsíteni a Szovjetuniót, a rágalmakkal szemben megismertetni az olvasókkal az igazságot az első szocialista államról, ahol új rend vetette meg a lábát, ahol a dolgozók vették kezükbe a hatalmat, saját sorsuk irányítását, intézését.

A Kassai Munkás jelentőségével mar régen túllépte a helyi, a regionális jelleget. Nemcsak Kassa és környéke dolgozói, de az egész ország magyar olvasóihoz szólt mint a kommunista párt napilapja, ezért változtatni kellett a nevén is: a fejlécről lekerült a „Kassai“ megjelölés és később Munkás cím alatt jelent meg. De nemcsak a cím, a szerkesztőség összetétele is jelentékenyen megváltozott. Több szerkesztőt kiutasítottak a burzsoá csehszlovák hatóságok azon a címen, hogy nincs állampolgárságuk — az igazi ok azonban politikai hovatartozásuk volt — kommunisták voltak. Többen a munkásmozgalom nemzetközi területén működtek, kaptak vagy vállaltak beosztást Európa különböző országaiban. Moszkvától Berlinen keresztül Párizsig, egy-egy világvárosban tűnt fel Balázs Béla, Bar- ta Lajos, Gábor Andor, Mácza János, Kassák Lajos, Ignotus, Jász Dezső, Illés Béla és a Kassai Munkás több volt munkatársának a neve.

Az örökös, a Munkás, egy ilyen erős gárda távozását nagyon megérezte, a lapnak nemcsak a népszerűsége, de a példányszáma is erősen csökkent. Sajnos, a Munkás történetét, még talán felgyűjthető adatait a mai napig senki nem dolgozta fel tudomásom szerint, így én sem tudom bővebben ismertetni.

1936-tól a Munkás mellett megjelent a kommunista párt kezdeményezésére egy magyar nyelvű napilap Magyar Nap címen. Ott voltam a lap születésénél, részt vettem előkészítésében. Az én nevemre, címemre érkeztek az első megrendelések, előfizetések. Azóta jó néhány év eltelt és sok megjelent és meg nem jelent tanulmányt, cikket olvastam a Magyar Nap történetéről. Volt, aki egyszerűen a párt lapjának nevezte, volt, aki azt írta, hogy a pártnak semmi köze sem volt a laphoz, volt, aki tisztán kultúrpolitikai vagy kulturális lapnak nevezte, mások a Sarló folytatásának a Tavaszi parlament vagy a Vásárhelyi Találkozó lapjának. Ogy gondolom, szükséges a helyére tenni a Magyar Napot.

Hitler uralomra jutásától kezdve a német fasizmus egyre fenyegetőbben tört előre Európában. Nyíltan fenyegette Csehszlovákiát is, hiszen a keleti programjának útjában álltunk. A Szovjetuniót akarta lerohanni, ide az út rajtunk és Lengyelországon át vezetett.

1935 nyarán Moszkvában összeült a Kommunista Internacionále VII. kongresszusa, ezen Georgi Dimitrov számolt be a nemzetközi helyzetről. Beszámolója alapján a kongresszus a munkásosztály egységéért, a fasizmus és a háború ellen irányuló széles körű népfront létrehozásáért vívandó harcot tűzte ki feladatul.

Ezen a kongresszuson Klement Gottwald is felszólalt és többek között a következőket mondta: „ ... a legnagyobb gyorsasággal azon kell lenni, hogy megalakuljon Csehszlovákiában a munkásosztály akcióegysége és valamennyi antifasiszta, valamennyi demokrata nemzeti- és pártkülönbség nélkül, minden haladó elem széles népfrontja, a munka, szabadság és béke népfrontja ..Ezzel jött haza Gottwald, mint a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán elfogadott programmal. Otthon megkezdődött hát a program megvalósítása.

A népfront-politika sok mindennel együtt járt; a nem párttagokkal, vagy más pártok tagjaival való érintkezésben, kapcsolatban nagy rugalmasságra, tapintatosságra, toleranciára volt szükség. A pártmunka, a kommunisták munkája sokkal bonyolultabbá, igényesebbé vált. A nem kommunistáknak, a nem párttagoknak nem lehetett utasításokat adni, ezeket nem kötötte pártfegyelem, alapszabály, ezeket meg kellett győzni, érvelni kellett. Itt nagy feladat hárult a sajtóra, s ezért került sor gyakran a sajtó értékelésére, vajon az új politikai helyzetben a pártsajtó kielégíti-e a széles népfront-politika igényeit?

A pártsajtóról folytatott viták azt mutatták, hogy nem. Voltak, akik idegenkedtek a pártsajtó olvasásától, sőt féltek a pártsajtót előfizetni. A megoldás nem lehetett más: a Kommunista Internacionálé VII. kong resszusának határozata értelmében a népfront politikáját tartalmazó, széles rétegeket érdeklő, érdekesen szer kesztett újságokat kellett kiadnunk azzal a határozott politikai céllal, hogy pártunk új irányvonalának antifasiszta, népfront-politikájának minél szélesebb hatósugara legyen. A pártlapok megmaradtak továbbra is, de mellettük a párt anyagi támogatásával és politikai irányításával megjelentek a népfront jellegű újságaink, köztük csehül a Halo noviny, szlovákul a Slovenské zvesti és magyarul a Magyar Nap. A Magyar Napot Moravská Ostravában szerkesztették és nyomták, nagyon kedvező feltételek mellett. Az ostravai nyomdában a legvonzóbb az volt, hogy a nyomda tulajdonosa a távirati irodának az ugyancsak ott nyomtatott Morgen Zeitung által előfizetett anyagát másodhasználatra titokban átadta a Magyar Nap szerkesztőségének ingyen és bérmentve. Szvatkó Pál, a prágai Magyar Hírlap akkori főszerkesztője többször kiszámítva a Ma gyár Nap feltehető kiadásait, sehogy sem tudta megérteni, hogy hogyan lehetünk rentábilisak, és hogyan tudjuk 50 fillérért árusítani a Prágai Magyar Hírlap ellenlábasát, az egyre népszerűbb és nagy példányszámot elért Magyar Napot. (Szvatkó nem tudta, hogy a titok az ingyenes távirati irodai anyagban rejlik, remélhetőleg a behajtási jog már elévült, és a ČSTK mint Jogutód nem küld ránk végrehajtót.)

A Magyar Nap főszerkesztője Mos kovics Kálmán volt — Kálmán Mik lós név alatt, helyettese dr. Ferenc László. A lap további szerkesztői voltak még Betlen Oszkár, egy ideig Szekeres György (ő később kiment Párizsba és így a lap külföldi munkatársa lett), Vass László, aki eleinte

Dókus Dénes név alatt írt a Magyar Napba, majd nagy feltűnést és szenzációt kiváltó „Dókus Dénes én vol tam“ című cikkével „leleplezte“ önmagát. Sajnos, ezt 1938 őszén még egyszer megtette. Ugyanis, mikor a nagy vágtornóci (Trnovec nad Vá- hom) manifesztációt készítettük elő a köztársaság megvédése céljából, és az 1938-as árulás, a kapituláció ellen, Vass László is tagja volt az előkészítő bizottságnak. Egyik délelőtt a Bognár-utcai (Kolárska ulica) párttitkárságon még Steiner Gábor csil lapítgatta, hogy ne legyen olyan ra dikális, délután vjszont a Hajó kávéházban (Bún kávéház a Dunán) Szvat kó Pállal, a Prágai Magyar Hírlap fő szerkesztőjével ült együtt. Egy percre otthagyta, hozzám jött és közölte velem, hogy Szvatkó meggyőzte őt — a köztársaságot már úgyis eladták — átmegy hozzá-, de „csak“ a kultúrát fogja csinálni. Jó barátom volt, szerettem őt, nem tudtam többet szólni, csak annyit, hogy: „Vass Laci is le voltál“. Majd barátságosan elköszön tünk. Sajnos, abban az időben ez nem volt egyedülálló eset, sok hasonlóra emlékszem még, de hát az ember meg tud bocsátani akkor is, ha nem tud mindent elfelejteni.

Forbáth Imre, a kiváló költő és fogorvos Ustraván élt, így minden napos vendége volt a szerkesztőség nek. Részt vett vitákon és ingyenes fogkezelésen kívül, bármire volt sziik ségük a szerkesztőknek, Forbáth kész ségesen segített. Talán első helyen kellett volna megemlítenem Fábry Zoltánt, aki itt futotta ki igazi formáját, antifasizmusát. Utolérhetetlen tárgyismerete nemcsak a magyar, ha nem az európai és főleg a német kul túrában való jártassága nagy tekintélyt szerzett Fábrynak és megjelent cikkeivel a Magyar Napnak is.

A Magyar Napnak sok külső mun katársa volt. A volt Sarlósok közül is sokan írtak, a népfront elveinek megfelelően sok pártonkíviili, haladó, antifasiszta cikkírója is volt lapunknak. Több magyarországi haladó szellemű, baloldali munkatársa is volt a lapnak, persze nem mindenki irha tott közülük saját neve alatt. Számos emigráns is írt álnéven a Magyar Napba, köztük Rajk László, Révai ]ó zsej, hogy csak a legismertebbeket említsem. A lap 1938-ban a párt be tiltásával egyidejűleg megszűnt.

Folyóirataink közül meg kell említeni az Üt című lapot, mely hasonló jellegű volt, mint a cseh Tvorba és a szlovák DAV. Az Űt 1931-ben jeleni meg, a Stószon élő Fábry Zoltánt jelezte mint főszerkesztőt, de távol a központtól inkább cikkírója, levelező kultúrpolitikusa volt, mint szerkesz tője. Gyakorlatilag Balogh Edgár szerkesztette. Gyakori cikkírói voltak az Útnak Major István, Steiner Gábor, Rotor Róth Imre, Moskovics Kálmán, természetesen Balogh' Edgár és tartós értékű kultúrpolitikai tanulmá nyaival Fábry Zoltán.

A lap megjelenésével kapcsolatban érdemes idézni a kiváló szlovák köl tőt és publicistát, Laco Novomeskýt, aki indulásakor így üdvözli az Utat: „Kimondhatatlan örömmel tölt el, hogy új harcos állt be mellénk a frontba. Mi, kik vállaltuk, hogy aláássuk a felázott talajt, a léleknélkü- li, tehetetlen, de annál őrjöngőbben tomboló kapitalizmus törmelékélete alatt itt Szlovenszkón, mi éreztük legjobban oly magyar szócső hiányát, mely körül a magyar munkás- és kisgazda ifjúság az életképes fiatal magyar intelligenciával csoportusulna Az út, amelyre ráléptek, betölti ezt az űrt. Üdvözöljük Utatokat, mely végül is a DAV útja is“.

Ezek nemcsak udvarias szavak, de annyira közös út volt a Tvorba, a DAV és az Űt útja, annyira jó volt az együttműködés, hogy a közös prágai nyomdában a tördelésnél az a-k- kor nagyon sokat számító fillérek korában még a nyomdai klisséket is kölcsönözgette egymásnak a három lap. Nem beszélve az ennél lényege sebb együttműködésről, a cikkek kölcsönös elhelyezéséről. Sok akciónál, így a kosúti sortűznél, a Major-per idején a három lap teljesen egységesen lépett fel.

A kronologikus sorrendet megszegve csak most említem az Űj Szót, nem a mostani, huszonöt éves Űj Szót, hanem Barta Lajos, az annak idején Csehszlovákiában élő magyarországi emigráns író folyóiratát. Ez a végtelenül becsületes és fáradhatatlan, kezdeményező íróember sok csehszlovákiai magyar író és publicista felejthetetlen tanítómestere, adott ki nálunk Űj Szó címen 1929—33-ig egy folyóiratot. Pénze nem volt, állam- polgársága nem volt, megélhetése sem, de lapot adott ki. Főszerkesztője, szerkesztője, gépírója, tördelője és mindenese volt ennek a pártonkíviili kommunista lapnak. Az állampolgárság nélküli Barta Lajos nem lehetett párttag, de szorosan együttműködött a kommunista párttal. Munkatársai — mondjam azt, hogy nem voltak? Hiszen a hazai szerkesztőkön, újságírókon kívül levelezett az egész világgal, cikkeket kapott Moszkvából, Berlinből, Párizsból és Amerikából, mindenhonnan és mindenkitől, aki közel állt a hazátlan forradalmárhoz, Barta Lajoshoz.

Tartoztunk emlékének azzal, hogy az ő lapjának címét tettük a mi lapunkra, mikor nehéz évek, nehéz harcok után megjelent a második Üj Szó első száma. A szemtanúk visszaemlékezései mindenné] hitelesebben beszélnek a csehszlovákiai magyar nyelvű kommunista sajtó első lépéseiről, arról a becses hagyományról, melyhez büszkén jelentkezünk és amelynek folytatását kívánja teljesíteni Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának magyar nyelvű napilapja, a negyedszázaddal ezelőtt elindított Új Szó.

Most az írást legszívesebben befejezném mert az Üj Szó főszerkesztője voltain a lap indulásától, 1948-tól 1954-ig, és az vagyok 1968-tól újra. így saját munkámnak is tekintem az Új Szót, és semmiről sem nehezebb szólni, mint a saját munkánkról.

Balázs Béla, az Új Szó szerkesztője, munkatársam fáradtságot nem kímélve kutatta fel az Üj Szó történetének minden lényeges részletét, ezt egy, sőt két tanulmányában publikálta /Életünk. Közös hazában című kötet- tekben). Ez az utókor számára sokkal megbízhatóbb dokumentum les/, mint az én szubjektív véleményem lenne, ezért csak az adatokat közlöm.

1948. december 15-én, tehát j párt megbízásából elindítottuk az Új Szó című hetilapot, mint a csehszlovákiai magyar dolgozók lapját. Azzal a szándékkal, hogy a magyar dolgozók között igyekszünk elmélyíteni a proletár nemzetköziség eszméjét, a szocialista hazafiságra neveljük olvasóinkat. Respektálva a csehszlovákiai magyar nemzetiség specifikus társadalmi helyzetét, kulturális igényeit, az együttélés, az együvétartozás elfogadható formáit keresve megismertetjük és igyekszünk elfogadtatni magyar olvasóinkkal pártunk és kormányunk határozatait, így mozgósítva őket a közös cél, a szocialista haza megteremtésére. Bármennyire „nagy szavaknak“ hat az, amit most itt leírtam, ki kell jelentenem, hogy nem a „nagy szavakkal“ akarok hatni, de ez őszinte programunk volt az indulásnál, és az ma is, a huszonötödik évforduló napján.

Az Üj Szó 1949. május 1-ig hetilap volt, attól kezdve napilap lett; 1952 május 21-től Szlovákia Kommunista Pártja napilapja, majd 1960. szeptember 1-től Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának napilapja lett. 1957-ben a Kiváló Munkáért kitüntetést kapta szerkesztőségünk, majd 1968-ban a Munka Érdemrendet.

Érdemes megjegyezni, hogy Csehszlovákiában magyar nyelvű napilap még soha nem ért el olyan példányszámot, mint az utolsó időben az Új Szó. A legutóbbi heti jelentés szerint az átlag példányszámunk 83 078 volt, a Vasárnapi Üj Szóé 95 600. Ez mutatja az Űj Szó népszerűségét. Nagyon kiterjedt levelező- és tudósítói gárdánk van. Meg kell jegyezni, hogy jő kapcsolatunk van a Rudé právo-val és a Pravda szerkesztőségével. A párt e két központi lapjával egyidőben közöljük az elvi jelentőségű cikkeket és párthatározatokat. Fiókszerkesztőségünk van Prágában, Közép- és Ke- let-Szlovákiában.

Huszonöt éves munkánk nem volt zökkenőmentés. Voltak hibáink, de vannak érdemeink is. Az elkövetkező időkben igyekszünk kikerülni a hibákat, becsülettel teljesíteni a ránk váró feladatokat, szem előtt tartva pártunk irányítását, dolgozó népünk közös érdekeit közös hazánkban.

(Megjelent a Život strany és a Pártélet 25. számábanI