Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-02 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó
nníiiRnílinnnírífínn//lloSüiLiUjdMüiJ ü ÜIuü ifDirisfl tmw 1973. XII. 2. Száguld a szuperexpress Tokió és Oszaka között. A közművesnek szerény keretei között semmi esélye sincs a „.nagyokkal*4 szemoen.A munkások és alkalmazottak egyharmada neurózisokban szenved. ■■■■■*■■ ranciaországnál kisebb területével, 54 F működő tűzhányó és évi 7000 földlökés által rengetve, meggyötörve és megalázva korunk legfélelmetesebb bombája és a totális vereség folytán, japán újra provokálja a világot — a piacokért és a hatalomért vívott harcában. „Huszonöt esztendős tartózkodó viselkedés éppen elég minden nemzet számára, különösen egy olyan öntudatos és büszke nép esetében, mint a japánok“ — mondotta 1970-ben Kai Wakaizumi, a kiotoi egyetem professzora. „Most már újra büszkék lehelünk ha zánkral“ Japán ma a világ első hajóépítő országa, második helyen áll a gépkocsik, komputerek, tv-készülékek, cement-, gumi- és műanyagok produkciójában és harmadik az acéltermelésben; pedig a szigetország gyakorlatilag nem rendelkezik nyersanyagokkal. Ipara azonban korszerűbb, mint konkurrenseié. Az ország gyárai gépállományának 77 százaléka legfeljebb tíz éve működik. Az amelrikai hajógyárak 450 000 munkaórát tartanak szükségesnek _ a Free- dom-típusú 14 000 BRT-hajó építésére, a japán hajóépítőknek 320 000 óra is elegendő. A japán Toyota- üzem 1958-ban exportálta első autóját a „Toyopet“ típusú kocsit Amerikába. A csupán 110 km maximális sebességű kisautó az USA-ban teljesen megbukott. öt évvel később Toyoták 182 500 kocsit adtak el, az Egyesült Államokban legkeményebb versenytársai lettek a német VW-nak. Mindössze 100 évre volt japánnak szüksége ahhoz, hogy a világ harmadik legnagyobb ipari hatalmává feljlődjön. Száz évvel ezelőtt a szamurájok ebben az országban még karddal vívták csatáikat, mint egykor az európai középkorban. Abban az Időben — 100 éve annak — ebben a szigetországban nem létezett még gőzgép vagy óceánjáró, vasút és egyetem sem volt. Ma itt készülnek a legnagyobb hajók, a legkisebb rádiók, a leggyorsabb vasutak. A 11 milliós Tokiónak ma minden 20-ik lakosa diák és számuk állandóan gyarapszik! Az amerikai „Newswek“ szerint Japánban 2—3 éven belül 20 000 mérnök tevékenykedik majd az atomkutatás terén és a nyolcvanas évek közepére mindéin valószínűség szerint első helyen állnak majd atnmmegha jtású kereskedelmi flottájukkal. Ez az ország gigantikus gazdasági bázis a Csen- dets-óceán partján, ahol rövidesen kétmilliárd fogyasztó él majd, és akik megvásárolhatják mindazt, amit Japán olcsóbban termel, mint mások, és amit a legolcsóbb szállító eszközökkel, hajókkal szállít. Nagyüzemeinek túlnyomó része a tengerparton épült, saját kikötővel. A szenet és ércet hozó gőzösök közvetlenül a gyárak szállítószalagjára ürítik a nyersanyagot, olcsóbban és gyorsabban, mint bárhol Európában. Az Ishikawa-jima-Harima, Japán második legnagyobb hajógyára több hajót gyárt, mint az NSZK valamennyi hasonló üzeme. Alig akad a világon még egy nép, mely oly céltudatos szívóssággal küzdetne a külföldi piacokért, mint a japánok. Ahol nyugati kereskedők magukra utalva igyekeznek üzleti partnerekre szert tenni, oda japán vállalatok egész kollektívákat küldenek, akik pontos piaci elemzéseket végeznek, igyekeznek tö kéletes áttekintést szerezni az illető ország lakosainak gondolatvilágáról, sőt jövendő üzleti partnereik egyéni sajátosságairól is. hogy minden eshetőségre felkészülhessenek. A japán kormány 1960 óta ötszörösére emelte a tudományos kutatásokra szánt kiadásokat, a nagy magánvállalatok nyolcszor annyit költenek a korszerűbb termelési technológiára és újabb iparcikkek fejlesztésére, mint tíz évvel ezelőtt. i A japán nagyvállalkozók éveken keresztül invesztálták minden rendelkezésükre álló pénzüket. Áruik elárasztották a világpiacokat. De állandóan felfelé törő sikergörbéjük most lassan laposodni kezd. Japán a túlzott iparosítás burjánzásában fuldoklik. A japán sajátosságok, a fegyelmezettség, önmegtagadás, tanulási készség és kitartó szorgalom, mind a népgazdaság és a technika fejlesztésébe áradtak, japán 1969-ig a világ harmadik legerősebb ipari hatalmává fejlődött. Ma azonban e szigetország lakosai nem hajlandók tovább eltűrni a féktelen expanzió val együttjáró káros kinövéseket. Edwin O. Reischauer, az elismert Japán-szakértő állapította meg nemrégen, hogy ma már egész világosan érezhető a hagyományos japán társadalmi erények lazulása. A már több mint 25 éve vezető liberális demokraták pártjának hatalma és a féktelen gazdasági expanzió ma már elvesztették varázsukat. Komoly mozgalom bontakozik ki a termelés „bálványozásával“ szemben, amely elgyre radikálisabban tiltakozik a konzumimádat és féktelen exportvágy ellen; nem győzi hangoztatni, hogy Japán kamerákon és hűtő szekrényeken kívül értékesebb javakat is nyújthat na a világnak. Az államgazdaság irányítói két évvel ezelőtt még annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy japán továbbra is hatalmas gazdasági eredményeket ér el. Ma azonban már világos, hogy titkos céljuk egyelőre vágyálom — hisz mint ipari nagyhatalom, Japán nem érheti utol sem a Szovjetuniót, sem az Egyesült Államokat. Japán sokáig feltartóztathatat lanntik tűnő ipari fefllendülését most az fékezi, amiért a nyugati kapitalisták annyira irigyelték a felkelő Nap országát: a magánvállalkozás istenítése — tekintet nélkül az emberhez méltó életfeltételek megteremtésére. Ebben a túlnépesedett országban most bosszulja meg magát, hogy a kormányok hosszú éveken keresztül olyannyira elhanyagolták a népjóléti beruházásokat, közutak, lakások, kórházak stb., építését, semmit sem tettek a környezet szennyeződésénelk csökkentése érdekében. A helyszűke és a szenny mellett, amelyekben Japán óriássá dagadt ipara fuldoklik, egyre ismétlődő és fokozódó bérköveteüések keserítik a vállalkozók életét. Mert már ez a szinte fatalisztikusan engedékeny munkásság is elvesztette a türelmét, és netn hajlandó tovább csupán a nemzet dicsősége és nagysága érdekében robotolni. Az ország partvidékén 104 millió ember él nagy ipartelepek szomszédságában, összezsúfoltan. A HIRAKI szuperexpressz 20 perces időközökben szá- guldja végig az 515 km-es szakaszt Tokió és Oszaka között; három óra és tíz perc az ipartelepek és nyomorúságos viskók szüntelen sora között. A fővárosban és a tokiói öbölben a levegő szennyeződése sűrűbb, mint bárhol a világon. Az „Asahi Shinbun“ az egészségügyi hatóságok vizsgálata alapján megjegyezte: „Úszunk a trágyában“ — és a „tokiói öböl egy nagy kloaka“. A Tokióban, Oszakában, Kobeban, Nagaszakiban vagy Hirosimában utcai szolgálatot teljesítő rendőrök ólommérgezése a kórházak mindennapi megszokott diagnózisai közé tartozik. A méregfelhők végre felriasztották a lakosságot. A községek ezrei ma már csak „tiszta“ ipartelepek létesítését hajlandók engedélyezni. Borzasztók a lakásviszonyok. 1985-ig Tokiónak 7, Oszakának pedig 4 millió új lakásra lesz szüksége, és a kormány számítása szerint a legközelebbi 20 évben az országban 30 millió lakásnak kell felépülnie. Irodákban és a munkapadok mellett állandóan emelkeídik az ideg- és lelkibetegek száma. Egy nagy tokiói idegklinika vezető orvosa szerint joggal állapítható meg, hogy a japán munkások és alkalmazottak egyharmada kezdődő neurózisokban szenved: a 30—40 évesek korlátozott nemi ösztöne és az alkoholizmus mindennapi tünetek. „Téves kalkuláció volt — vallja a kormány gazdasági tervhivatalának főtanácsadója, Mijazaki mérnök — a jólétet a gazdasági fejlődés és annak növekedése alapján mérni, és figyelmen kívül hagyni az emberi és társadalmi vonatkozásokat." (s—sf A nagy vállalatok alkalmazottai részére biztosítottnak látszik a jövő, de előirányzott karrierjükből nem törhetnek ki. Pályájukat alacsony fizetéssel kezdik, amelyet záróvizsgájuk alapján állapítanak meg. A hivatalos japán statisztika csupán néhány százezer munkanélkülit tart számon, de a kisebb üzemekben kb. hárommillió munkás vegetál, és nagyobbá- ra a szülők törpegazdaságában vállalt munkájával szerzi meg a létminimumot.
