Új Szó, 1973. december (26. évfolyam, 286-310. szám)
1973-12-13 / 296. szám, csütörtök
A párt határozatainak megvalfisítass és a politikai tömegmunka JOZEF DIERER KÖNYVE Az SZLKP KB Pravda Könyvkiadó Vállalata a Pártfunkcionáriusok kiskönyvtára c. sorozatban A párt határozatainak megvalósítása és a politikai tö meg munka címmel az elmúlt napokban időszerű brosúrát adott ki. A szerző hangsúlyozza a politikai tömegmunka fontosságát, s felhívja a figyelmet azokra a tényezőkre, melyek hozzájárulnak a politikai tö megmunka hatásának a fokozásához a CSKP XIV. kongresszusán és az azt követő plenáris üléseken — főleg az ideológiai plénum okon — hozott határozatok céltudatos végrehajtása során. A könyv ,,egyes fejezetei meghatározzák a párt politikai tömegtevékenységéinek helyét, és rámutatnak ennek a jele-ntőségére, foglalkoznak e tevékenység tartalmával, elveivel, módszereivel és formáival, továbbá kitérnek azokra a megkövetelt egyéni adottságokra és képességekre is, amelyek birtokában a kommunisták a dolgozó tömegek körében propagandamunkát, agitációs és szervező tevékenységet fejthetnek ki“ — olvashatjuk a szerző által a könyvhöz írt előszóban. A hat részből álló mű első fejezetében — Az elmélet jelentőségének, az ideológiai, a propaganda, az agitációs és a szervező tevékenység feladatainak lenini értelmezése — a szerző a marxizmus—leninizmus klasz- szikusainak, Marxnak, Engednek, de főleg Leninnek idevágó elméleti munkái alapján elemzi a politikai tömegmunka alapelveit, azaz az elméleti munka, a propaganda, az ideológiai harc, a politikai agitáció és a szervező munka jelentőségét. A szerző, miután megmagyaráz aa ezek küldetését a tömegek tudata és tevékenysége befolyásolása szempontjából, ismerteti a politikai tömegmunka lenini elveit — az eszmeiség elvét, az igazságosság elvét, a konkrétság elvét és az érthetőség elvét. Azokat az elveket, amelyeket a párt funkcionáriusainak annak érdekében, hogy a párt- politika helyes megértésére és öntudatos megvalósítására vezethessék a tömegeket, nemcsak ismerniük kell, hanem teljes mértékben figyelembe is kell venniük. Ezért a szerző nagyon helyesen jár el, amikor kiemeli, hogy „...a politikai tevékenység valamennyi formájának elengedhetetlenül vissza kell tükröznie a marxista—leninista tartalmat, a meggyőzés alapvető módszerét, valamint az eszmeiség, az igazságosság, konki'étság és érthetőség legfőbb elveit“. A brosúrának ez a fejezete arra ad választ: milyen munkamódszereket és -formákat kell használnia a párt- funkcionáriusnak, a propagandistának vagy az agitátornak ahhoz, hogy tevékenységét mindenkor a politikai tömegmunka lenini alapelvei vezéreljék.. A brosúra második fejezetében — A politikai tömegmunka helye és jelentősége a CSKP tevékenységében — a szerző abból a tényből indul ki, hogy a párt fél évszázados történetének nem egy fejezete bizonyítja: a CSKP — marxista—leninista jellegénél fo^va — tevékenységében mindig szerves részének tartotta a politikai tömegmunkát. Bizonyításképpen pártunk legfontosabb időszakaira támaszkodik. A szerző azt az időszakot is elemzi, amikor társadalmunkban lebecsülték a politikai és az ideológiai munkát, amikor gyengült a harc a burzsoá ideológiák, a kispolgári hajlamok és az ideológiai felforgatás ellen. Példákkal bizonyítja: ebben az időszakban csökkent a a párt politikai tömegmunkája, s következtében „eltűnt a párt marxista—leninista jellege; eszmei, politikai és akcióegysége megtört, s társadalmi vezető szerepét komoly veszedelem fenyegette.“ Rámutatott 1969 áprilisának a jelentőségére s az azóta szerzett tapasztalatokra, arra, hogy a párt síkraszáll a politikai tömegmunka szakaszán is. Bizonyításul összehasonlítja a tapasztalatokat a párt- dokumentumokkal. A politikai tömegmunka lényege és tartalmi beállítottsága című fejezetben a szerző abból kiindulva, hogy a politikai tömegmunka fontos módja a párt vezető szerepe érvényesülésének, arra törekszik, hogy minden propagandista, agitátor, szervező, azaz az egész aktíva tudatosítsa és elsajátítsa, miszerint a párt politikai tömegmunkája „annak a hatásnak a komplex formáit és eszközeit jelenti, amelyet a párt eszmeipolitikai tevékenysége és szervező munkája a dolgozókra kifejt“. Leszögezi: „A párt politikájának fő irányát ez idő szerint az a feladat határozza meg, amelynek lényege, hogy társadalmunk minden jó szándékú, becsületesen gondolkodó" tagja a CSKP XIV. kongresszusán hozott határozatok következetes megvalósítására törekedjék“. A Bevált formák és eszközök a politikai tömegmunkában“ c. fejezetben a szerző a politikai tömegmunka formáinak és eszközeinek a sokrétűségét taglalja. A politikai tömegmunka különböző formái közül a legna gyobb fontosságot az egyéni politikai agitációnak tuladonítja, mégpedig azért, „mert lehetőséget ad arra, hogy közvetle nül foglalkozzunk az emberekkel, az embercsoportokkal és a személyekkel“. „A párttagok hatékony politikai tömegmunkájának alapfeltételei“ c. fejezetben előtérbe helyezi, hogy a politikai tömegmunkában — főleg ami az egyéni agitációt, s általában a propagandát, a tönnegakciót és a szervező munkát illeti — nélkülözhetetlen követelmény a műveltség, a gyakorlat, a jártasság stb.‘ A szerző hangsúlyozza: ahhoz, hogy a kommunisták politikai elkötelezettségükből eredően jól agitálhassanak, jó propagandát folytassanak, hogy meg tudják győzni a dolgozókat a programfeladatok és a pártpolitika következetes megvalósításának a szükségességéről, ehhez eszmeileg maguknak is alaposan fel kell készülniük. Mindenekelőtt rendszeresen tanulmányozniuk kell a marxizmus—leninizmust, a kommunistákhoz méltó életmódot, magatartást kell tanúsítaniuk. Ebben nagy segítséget nyújthatnak nekik az alapszervezeti bizottságok, a páirtcso- portok, a taggyűlések, a pártoktatás stb. „A politikai tömegmunkában — írja — azok a párttagok érik el a legjobb eredményeket, akik állandó kapcsolatot tartanak fönn a dolgozókkal, és példamutatásukkal, józan megfontoltságukkal, becsületességükkel s józan szándékú, biztató szóval győzik meg az embereket a pártpolitika helyességéről“. A fejezet kitér a párt egységének kérdéseire is, amelyért mindig küzdeni kell. A zárórészbein — A politikai tömegmunka pártirányításának néhány elvi kérdése — Jozef Dieirer azt elemzi, hogy a politikai tömegmunkában miért fontos az az elv, hogy ezt a tevékenységet életünk minden területén, de különösen az elmélet ós az ideológia intézményeiben a párt, mint társadalmunk vezető ereje, irányítsa. Ezzel kapcsolatban — tanulságként — utal az 1968—1969. évi válságos időszakra, amikor a párt — ós az államvezetés voltaképpen lemondott ezeknek az intézményeknek és eszközöknek az irányításáról, ellenőrzéséről. „A politikai nevelőmunka eszközeinek — idézi a szerző a Tanulságokat — sohasem szabad kicsúsznia a marxista—leninista párt és a szocialista állam ellenőrzése alól, ha nem akarjuk, hogy a szocializmus ügye komoly veszélybe kerüljön“. A több szempontból hasznos kiadvány felhívja a figyelmet a kádermunkára, vagyis arra a lenini alapelvre, hogy a politi- tikai tömegmunka szakaszán tevékenykedők kiválasztásában az osztályszempontoknak kell döntő szerepet játszaniuk, mert ez a párt vezető szerepe biztosításának ós érvényesítésének legfőbb biztosítéka. KEZES JÓZSEF Hazai magyar szerző cseh színoadon AZ IDŐZÍTETT BOLDOGSÁG BRNÓBAN Dávid Teréz házassági paródiája idáig három bemutatót ért meg. Elsőként a komárnói Magyar Területi Színház, ez év novemberében a Nitrai Területi Színház, néhány nappal ezelőtt pedig a Večerní Brno Szatirikus Színháza vitte színre — sikerrel Pavel Rímský fordítá sában. Minek tulajdonítható, hogy aránylag rövid időn belül három színház is bemutatja egy szerző darabját — más-más nyelven? Nos, azt hiszem, elsősorban a vonzó, a mindig időszerű témának. Az ifjúságról ugyanis nem lehet eleget beszélni. Úgynevezett generációs problémák mindig voltak és ■mindig lesznek, az idősebbek {szándékosan nem időseket mondok) és fiatalok között néha komoly nézeteltérések adódnak, s itt nem segít szép szó, jó tanács, nem használ a „más kárán tanul az okos“ intés, mindenkinek a saját bőrén kell okulnia, s olykor bizony keserves árat fizet a keserű tapasztalatokért. Szülők és gyerekek, makulátlan felnőttek (illetve, akik azt hiszik magukról, hogy makulátlanok), a felnőttek szerint léha fiatalok problémáját, a köztük meglevő ellentéteket tárgyalja Dávid Teréz Időzített boldogsága. Természetesen azokról, akik azt hiszik magukról, hogy hibátlanok kiderül, hogy bizony ők sem mentesek az emberi gyarlóságoktól, s akikről ők, a hibátlanok fennen hirdetik, hogy könnyelmű mihasznák, róluk a darab végén megtudjuk, hogy egy jottányival sem rosszabb — csak éppen mások —, mint az idősebb felnőttek. Mert időközben ők is megkomolyodtak, sok-sok fájdalmas csalódás árán felnőtté váltak. A brnói Szatirikus Színház 73—74-es évadjának első premierje Dávid Teréz Időzített boldogsága volt. Figyelembe véve, hogy a színház évenként öt darabot mutat be, jelentős sikernek könyvelhető el, hogy csehszlovákiai magyar drámaíró müvét tűzték műsorra. A brnói előadás erőssége kétségkívül a Nina szerepét alakító Svetlanu Téšitelová. Roppant sokoldalú művész. Felelőtlen gyereklánynak éppoly hiteles, mint a férje elvesztése miatt rettegő fiatalasszony. A szerep nyújtotta lehetőségeket maradéktalanul kihasználta: bájosan naiv és elragadóan kacér, de a legkritikusabb helyzetekben is mértéktartó. Partnere, a Gyurit alakító Jinďŕich Svétnica tehetséges fiatal színész, s ha alakításával kapcsolatban valami „negatívumot“ megjegyeznék, mindössze azt, hogy inkább Jir- ka volt, mint Gyuri. Stanislava Klapková Gyuri mamájaként az- első jelenetben magára maradt asszonyként kissé halvány. ŐszÉRDEMES MEGNÉZNI Cseh művészi Öntvények kiállítása Budapesten A Prágai Nemzeti Műszaki Múzeum vasöntvény tárgyaiból kiállítás nyílt meg a Csehszlovák Kultúra budapesti kiállító- termében. A bemutató számos vitatott kérdés fölvetését tette lehetővé, ezek között a technika és a művészet viszonya az, ami elsősorban fölmerül a látogatóban. Művészetnek nevezhető-e a technikának ily magas fokon történő megnyilatkozása? Nem tagadhatjuk, hogy napjainkban az „ipari forma“ (desing) címén kiállított tárgyakon érvényesülő (illetve gyakran nem érvényesülő) tehetség termékét látva azt kell mondanunk, hogy ezeknek az öntött vastárgyaknak szebb darabjai a művészi technikának valóságos remekei, a tárgyak maguk is művészi alkotások, még ha nem is annak készültek. Mert nyilvánvaló, hogy a közhasználatú vaskályha oldalfalát, ajtaját, ezek díszeit nem „művészi“ alkotásnak szánták, s aki a díszítést megtervezte s talán egyúttal az első darabokat vasba is öntötte, a maga személyét sem tartotta fontosnak a megörökítésre. Emiatt maradtak személytelenek az alkotók, ennek ellenére is sokkal nagyobb művészi tehetségről, mesteri tudásról, és magas fokú ízlésről tesznek tanúságot, mint az ipari iovmix-,,művészet“ — igen gyakran — remeknek kikiáltott, kiállított s forgalmazott termékei. A cseh művészi öntvényeket először Prágában 1972 decemberében és 1973 januárjában láthatta a prágai közönség az ottani Nemzeti Műszaki Múzeumban, amelynek műtárgyait kiegészítették néhány más cseh, továbbá néhány morvaországi múzeum 18 kölcsönzött tárgyával. Ez az anyag tovább vándorolt s Budapest a második külföldi város, ahol bemutatták, természetesen a prágai anyag némi csökkentésével, amit viszont kitűnő fényképfelvételek egészítettek ki. A budapesti szakemberek érdeklődéssel szemlélték a ’átott tárgyakat csak azért is,, mert világhírű magyar vasöntvényekkel hasonlíthatták őket össze. A magyar műszaki múzeumokban ui. még a budapesti közönség által sem eléggé ismert hatalmas anyag látható. De emellett rányitotta a közönség szemét is arra, hogyha elmegy az Operaház bejárata előtt, vegye észre a művészien kiképzett vaslámpatartókat, a házakon az erkélyek művészien díszített öntött rácsait, a lépcsőkorlátokat, a kertkapukat, a kerítéseket, az utcai lámpatesteket, amelyekből rengeteget tüntettek el a „vasgyűjtés" éveiben, hogy „modernség“ címén a technikai művészet és a művészi technika határán kívüleső jellegtelen lámpatestekkel helyettesítsék, de a megmaradtak nemcsak múzeumokban, hanem a Duna parton, a budai várnegyedben, és még sokfelé másutt is láthatók. Fogalmat nyújtanak a mai nézőnek a múlt századtól kezdve hatalmas fejlődésnek indult magyar művészi vasöntvényről. Az Iparművészeti Múzeum pedig századokra visszamenőleg kínálja az idevágó művészeti anyagot a látogatóknak. A munkácsi vasgyár remekeiből pedig a Vásárosnaményben berendezett külön gyűjtemény nyújt tanulságos látványt. A cseh művészi öntvényekből rendezett kiállítás minden tekintetben hasznos bemutató. A vendégeket a megnyitón Tesa- rik igazgató köszöntötte, az anyagot Zdenék Rasl prágai múzeumi osztályvezető ismertette. SZÍJ RÉZSŰ Svétlana Téšitelová Nina szerepében. kár mellett azonban kivirul, megfiatalodik — szinte veszélyesen —, és az elmulasztott lehetőségeket kihasználó asz* szony szerepében sok-sok derűs percet szerzett. A Nina szüleit alakító Marie Beránková és Ja*■ roslav Fért pontosan olyanok, mint amilyeneknek a szerző megálmodta őket: a mama „hadd legyen neki jobb élete, mint nekem volt“ jelszóval agyonkényezteti egyszem Iá* nyát, a papa pedig gyönge hozzá, hogy az asztalra csapjon, olykor-olykor kitör, de a leg- többször belenyugvóan legyint Korunk eléggé ismert szülőt!- pusai. Aranka Lepešová Klárája az egyenjogúságot hirdető modern nő típusa. Mértéktartással formálta meg a túlzottá« emancipált elvekkel felvértezett független nőt. Az okos és szép Klára mindig készen álí a tanáccsal, mindenre taláí megoldást, meglehetősen cinikus, ám egy óvatlan pillanatban már-már elárulja: tulajdonképpen nem tud mit kezdeni 6 nagy szabadságával. Miloš Milš- tain Oszkárja nem az a hódító, elegáns, ötvenes férfiú, akinek a darab szerint lennie kellene. Megállapodottabb,, öregurasabb, mint ahogyan azt Dávid Teréž megírta. A rendező — Miroslav Zejdá — az egyes jeleneteket dalbetétekkel kötötte össze (Alfá Šmid szerezte a zenét, Ivo Fischer írta a szöveget, s a bájos Jarmila Veselá énekelt). A nagyszerű együttes: a díszleť- és kosztümtervező Pitr házaspár, a fordító Pavel Rímský., valamint a kiváló színészgárdá megérdemelten aratott sikert, és kapott sok-sok tapsot. Dé a siker nem utolsó sorban až író, sőt a csehszlovákiai magyar irodalom sikere is. KOPASZ CSILLÁ A MUZSIKA OROMÉ Dieter Zechlin és Christopher Seaman vendégszereplése A Szlovák Filharmónia az elmúlt hét végén a német zongoraművész és az angol dirigens közreműködésével kellemes hangversennyel örvendeztette meg hallgatóságát. Dieter Zechlin, az NDK többszörösen kitüntetett művésze mindig szívesen látott vendégünk. Ezúttal Beethoven I. zongoraversenyével szerzett a közönségnek zavartalan örömet. Zechlinben intenzív formáló akarat él, amit erős szellemi fegyelem tart és útját a világosan átgondolt felépítés íve rajzolja ki. Zechlin rendkívül értelmesen muzsikál, de ez nem gátolja játékának közvetlenségét. Líráját álmodó halkság jellemzi, a szentimentalizmus mellékíze nélkül. Beethoven ifjúkori zongora- versenyében egyelőre még csak hunyorog a beethoveni tűz, mint távoli derengés vagy láthatárszéli villám. Mint fények, amelyeket még köd takar (Szabolcsi Bence). Zechlin ilyen értelemben fogta fel szólamát. Fiatalos jókedvvel, szellemesen tolmácsolta a korai beethoveni alkotás friss gondolatait, őszinte belső gyönyörűséggel muzsikált, és ezáltal eleven kapcsolatot teremtett hallgatóságával Az est másik vendége, Christopher Seaman életvidám fiatalságában megnyerő egyéniség. A vörös hajú, nyurga fiatalember megjelenik a karmesteri emelvényen, egész arca nevet, derűs lénye mosolyt csal hallgatói arcára is. Amellett jelentékeny muzsikus adottságokkal rendelkezik, amelyek nyitva tartják előtte a művészi fej"- lődés útját. Befejező számként Debussy „Tenger“ című szimfonikus költeményét tolmácsolta. A francia zeneköltő tenger-látomásában ma általában a muzsika „rajzosságát“ emelik ki, bizonyítva, hogy a „tenger-zene“ szépsége inkább a melódia nemes vonalaiban, mint zsongí- tó hanghatásokban rejlik. De a világos vonalrajzra épülő felfogás az előadótól bizonyos puritánságot kíván, és ezt egy ilyen fiatal művésztől nem kérhetjük számon. Christopher Seaman kerültek a rafinált hatásokat, a fölösleges sallangot, jó értelemben vett természetességgel szólaltatta meg Debussy csodálatos tenger-élményét. HAVAS MARTA
