Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)
1973-11-21 / 277. szám, szerda
az Állami költségvetésről tanácskoznak (ČSTK) — A CSSZSZK Szövetségi Gyűlése mindkét kamarája decemberi plenáris ülésének előkészítésével kapcsolatban Prágában tegnap a kamarák bizottságai megkezdték a CSSZSZK 1974. évi állami költségvetési javaslata egyes fejezeteinek a megvitatását. A terv- és költségvetési bizottság tegnap az államszövetség központi szerveinek hét költségvetési fejezetével foglalkozott. A tanácskozást ma folytatják. A gyűlést Jozef Belko, a Népi Kamara terv- és költségvetési bizottságának elnöke vezette. Az ülés első napirendi pontján „A köztársasági elnök“ és ,,A köztársasági elnök irodája“ fejezet megvitatása szerepelt. Dr.. Ján Pucllák, a köz- társasági elnök irodájának a vezetője ebből az alkalomból válaszolt a képviselőknek a prágai vár átépítése jelenlegi helyzetére vonatkozó kérdéseire, majd beszámolt a vár egyes részeinek restaurálási munkálatairól. LENGYEL VENDÉGEK A ŠKODA GÉPKOCSIGYÁRBAN (ČSTK) — A lengyel szejm gazdasági bizottságainak képviselőiből álló küldöttség Fran ciszek Kociemszki vezetésével, csehszlovákiai tartózkodásának második napján tegnap délelőtt megtekintette a Mladá Boles- lav-i Gépkocsigyárat. Miloslav Zapadlo, a Mladá Boleslav-i Gépkocsigyár nemzeti vállalat igazgatója tájékoztatta a lengyel vendégekei a Skcxia személyautók gyártásáról. A gyár és az autómúzeum megtekintése után a lengyel vendégek elbeszélgettek a vállalati vezetőség, valamint a politikai és tömegszervezetek képviselőivel. NÉPSZERŰEK A SZOVJET SAJTÓTERMÉKEK A Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség kelet-szlovákiai kerületi bizottsága a barátsági hónapra készülve célul tűzte ki, hogy 100 000 előfizetőt szerez a szovjet sajtótermékeknek. Célkitűzésüket könnyű volt megvalósítaniuk, mert a szovjet sajtó, a lenini szó iránt polgáraink körében nagy érdeklődés mutatkozott. Ez év novemberéig 110 743 előfizetője lett a szovjet újságoknak és folyóiratoknak. A központi lapoknak 8745, a decentralizált kiadványoknak pedig 10199H állandó olvasójuk van. A legnépszerűbb sajtótermék a „Týždenník aktualít“ és a „Nová doba“, melyeknek 8714, illetve 1582 előfizetőjük van. A kelet-szlovákiai kerületben a CSSZBSZ taglétszáma 170 000. A szovjet sajtótermékek iránti nagy érdeklődésből arra következtethetünk, hogy 1974-ben e lapok előfizetőinek a száma tovább növekszik. —szák Indiai diplomata bemutatkozása (CSTK) — Dr. Gustáv Husák, á CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK NF KB elnöke tegnap fogadta Vénkata Siddhurtha charrit, az Indiai Köztársaság új csehszlovákiai nagykövetét. A baráti beszélgetésen megvitatták a CSSZSZK és az Indiai Köztársaság baráti kapcsolatai sokoldalú, további bővítésének és megszilárdításának kérdéseit. Edward Gierek távirata Edward Gierek, a LEMP KB első titkára a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területének átrepiilése alkalmával a repülőgépről üdvözlő táviratot küldött Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának. „A Csehszlovák Szocialista Köztársaság területe fölött át repülve Önnek, kedves elvtárs s Önön keresztül Csehszlovákia baráti népeinek szívélyes üd vözletemet küldöm, minden jót és további sikereket kívánok a békéért és a szocializmusért folyó közös küzdelmünkben“ — áll a táviratban. Francia miniszter Prágában (ČSTK) — Prágába érkezett tegnap Jean Charbonnel francia ipar- és tudományfejlesztési miniszter, aki Josef Šimon szövetségi kohó- és gépipari miniszter meghívására érkezett csehszlovákiai látogatásra. Jindrich Zahradník szövetségi miniszterelnök-helyettes, majd később Andrej Barčák külkereskedelmi miniszter is fogadta a francia minisztert. Érdemek nyugtázása (ČSTK) — A köztársaság elnöke „Az építésben szerzett érdemekért“ állami kitüntetést adományozta Jozef Stančíknak, a Nitrai Pedagógiai Kar pszichológiai tanszéke vezetőjének, aki most ünnepelte 60. születésnapját. Az állami kitüntetést a jubilánsnuk Štefan Chochol, az SZSZK oktatásügyi minisztere tegnap nyújtotta át.. Ez a kitüntetés Jozef Stančík elvtárs sokévi pedagógiai és pártmunkáját értékeli. Használjuk ki jobban a lehetőségeket (Folytatás az 1. oldalról) hiányra hivatkozva ezt elutasítja. Helyenként valóban az anyaghiány is befolyásolja az új termékek készítését — főként ha importált nyersanyagot használnak —, de ez nem általánosítható jelenség. Tény, az üzemek a meglévő lehetőségek jobb kihasználásával lé nyegesen meggyorsíthatnák az árucikkek korszerűsítését. A gépi beruházások realizálásának fokozása szintén ezt a célt hivatott szolgálni. A központi szervek intézkedései alapot nyújtanak a korszerűsítési program gyorsabb ütemű teljesítésére, ami egyben a belföldi piacon a tartós közszükségleti cikkek választékának bővülését is jelenti. Előirányzat és eredmény Mindenki tapasztalhatja, az elmúlt években lényegesen javult piacunk áruellátása. Változott az élelmiszeripari termékek szerkezete is. Élelmiszerből a tervezettnél gyorsabb ütemű a fogyasztás. Húsból és húsipari termékekből 12,5, tejből és tejtermékből 10,7, gyümölcsből és zöldségféléből 33,2, alkoholmentes italból 44,7 százalékkal nagyobb a fogyasztás a tervezettnél. Az ötéves terv előirányozta, hogy a kiskereskedelmi forgalom Szlovákiában 1975-befn 36,2 százalékkal lesz magasabb mint 1970-ben. Feltételezt ék, hogy az ötéves terv első felében a kiskereskedelmi forgalom 52,2 százalékát az ipari közszükségleti cikkek adják. A valóságban csak 50,8 százalékot értek el. Ez is jelzi, hogy mennyire szükséges gyorsabb ütemben bővíteni a tartós közszükségleti cikkek választékát. Az ülésen egyértelműen megállapították, hogy a tartós közszükségleti cikkek iránti keresletet, az irányító szerveik munkájának fokozottabb koordinálásával, valamint az üzemekben a meglévő lehetőségek jobb kihasználásával képesek kielégíteni. A bizottságok az első napirendi pont megvitatása után külön külön tanácskoztak. A kereskedelmi és közlekedési bizottság megvitatta, miként teljesíti az SZSZK kereskedelmi minisztériuma az ötéves terv feladatait, valamint a kereskedelem fejlesztésének jövő évi tervét, továbbá a minisztérium költségvetését. A képviselők egyetértettek a javaslattal. Štefan Lazarnak, az SZSZK belügyminiszterének jelentése alapján megvitatták és jóváhagyták a helyi ipar, valamint a közlekedés 1974. évi költségvetési javaslatát. Az SZNT ipari és építőipari bizottsága megvitatta és jóváhagyta az SZSZK iparügyi minisztériumának 1974. évi költségvetési javaslatát és az ágazat 1974. évi végrehajtási tervének javaslatáról szóló beszámolót. Megvitatták a petro- kémiai komplexum építéséről szóló ellenőrző jelentést is. — cs — Jóslat és valóság (Folytatás az 1. oldalról) az igazgató elvtárs, amikor en nek az iskolának a küldetéséről beszélt. — A pionírmozgalom egységes nevelési rendszere tette szükségessé az ilyen típusú iskolák megszervezését. Kezdve a gyermekfunkcionáriusok, az őrs, a rajvezetők oktatásától a csapatvezetők képzéséig ennek az iskolának kell majd biztosítania azt, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek azok, akik a pionírokkal foglalkoznak. Politikai, pedagógiai, és egyéb, a mozgalom feladataiból eredő területen... Az iskola igazgatója, Januška Pravoslav elvtárs, komoly szakképzett pedagógus, tapasztalt pionírvezető. Még két munkatársat kap a közeljövőben. Olyanokat, akik megfelelő főiskolai (!) végzettséggel rendelkeznek. Tantermet, szertárat, segédanyagot, könyvtárat, szemléltető eszközöket kap ez az iskola. — Miben különbözik majd a többi iskolától? Ezt a kérdést azért tettem fel, mert szinte számítottam a várható válaszra. Meg is kaptam. — Nem kötelező a tanulás. Csak az a gyermek, az a felnőtt tanul ebben az iskolában, aki érzi, hogy szüksége van azokra az ismeretekre, melyeket adhat neki ez az iskola. Főleg ez Ifi- lönbözteti meg a többi iskolától. De több más is, a módszerek, a kötetlenebb, szabadabb forma... Mi ez, ha nem olyasvalami oktatás, mint szórakozás? Még csak most kezdik szei'vezni, az idén. De már lerakják az alapokat, és ezen alapokat figyelembe véve várható a megvalósulás. Még 1985-ig sok minden történhet. Korunkban a technika és civilizáció fejlődése hatalmas méreteket öltött, a ma embere szédítő sebességgel közlekedik, szintetikus anyagokból öltözködik, a gyógyszerek garmadával kezeli magát, ha beteg. Egyre gyakrabban tesz kirándulásokat a világűrbe. Csak figyelni kell, hogy mikor lesz a tudományos kilátásból, a „jóslatból“ valóság. A nemzetközi tudományos intézet, a RAND által előrejel- zett megvalósulás néhány évadata: A tengervíz sótlanítása 1980, automatizált könyvtárak 1982, betegségek tüneteinek automatikus interpretációja 1990, örökletes hibák kiküszöbölése kémiai hatóanyagok segítségével 2010, szintétikus fehérjék gazdaságos felhasználása az élelmezés területén 2020 ... Nem tudni még biztosan, hogy ezek a „jóslatok“ valósággá válnak-e, de a lévai pionírházban, és szerte az országban működő pionírházakban mindenütt úgy szórakoznak a pionírok, hogy közben tanulnak is. HAJDÜ ANDRÁS A KÖZEL-KELET AZ ENSZ NAPIRENDJÉN A hét közepén befejeződik a fogolycsere Zárt ajtók mögött tanácskozik az AESZ Kairó — A nemzetközi Vöröskereszt közölte, hogy a csütörtöki napon várhatóan befejeződik a fogolycsere Egyiptom és Izrael között. A nyolcezer egyiptomi hadifogolyból eddig több mint hatezer térhetett haza és hasonló az arány a már hazatért és a még fogságban lévő izraeli foglyok között is. New York — Az ENSZ székhelyéről jelentették, hogy Kurt Waldheim főtitkár elrendelte a tűzszüneti megfigyelő-kontingens 36 szovjet és 28 amerikai tiszttel történő kiegészítését. Az Egyesült Államokat eddig 80 fő képviselte a megfigyelőknél, a Szovjetuniót pedig egy sem. A Reuter emlékeztet arra, hogy Anvar Szadat egyiptomi elnök négy héttel ezelőtt kérte fel a világ két vezető hatalmát, hogy küldjék el képviselőiket az egyiptomi—izraeli fronton életbelépő tűzszünet ellenőrzésére. A közel-keleti helyzet általános enyhülésével és a szovjet —amerikai viszonnyal függ ösz- sze a Pentagon közlése. Fried- heim hadügyi szóvivő bejelentette, hogy az Egyesült Államok feloldotta földközi-tengeri flottájánál a hat hete elrendelt riadókészültséget. Ennek folyo mányaként a 6. flotta hajóegységei Mediterrán kikötőkbe vonulnak, illetve egynémelyikük hazatér Amerikába. Három nagy anyahajó — a John F. Kennedy, az Independence és az Iwo jima a Földközi-tengeren marad; a Franklin D. Roosevelt befutott Pireuszba. Addisz Abeba — A közel-keleti helyzet szerepel az Afrikai Egység Szervezete hétfőn megnyílt külügyminiszteri értekezletének napirendjén is. A konferenciát a fogadó ország, Etiópia nevében Hailé Szelasszié császár köszöntötte, reményét fejezve ki, hogy az AESZ mostani ülésszaka, „módot talál majd annak a veszélynek az elhárítására, amely az arab területek folyamatos és erőszakos izraeli megszállásából fakad.“ „Nincs addig béke és haladás a független Afrikában vagy a világ más részein, amíg Izrael véget nem .vet a törvénytelen megszállásnak, s amíg Dél-AfriZavargások Santiagóban Santiago — Az ellenállók újabb akcióiról érkeztek hírek Chiléből. Hazafiak fegyveres csoportjai támadást intéztek a haditengerészet santiagói rádióállomása és a fővárostól 800 kilométernyire északra lévő Copiapo város egyik kaszárnyája ellen. Az AFP francia hírügynökség megbízható santiagói forrásokra hivatkozva beszámol arról, hogy a junta a hónap elején széles körű tisztogatásokat indított az ország déli részén. Az említett területre • több mint ezer — észak-amerikai támaszpontokon különlegesen kiképzett — katonát vezényeltek. Folytatódik a terror a fővárosban is. További 33 baloldali személyiséget tartóztattak le, mert állítólag részt vettek egy Elmaradt a „munkaülés” Phnom Penh — Hatvannyolc halálos áldozata, illetve sebesültje van annak a bombatámadásnak, amelyet az amerikaba- rát kambodzsai rezsim egyik repülőhadnagya hajtott végre a Phnom Penh-i elnöki palota ellen. Súlyosan megsebesült és kórházban ápolják a rezsim több vezetőjét is, akik a támadás pillanatában az elnöki palotában tartózkodtak és éppen „munkaülést“ készültek tartani Lón Nol tábornaggyal. Maga Lón Nol ép bőrrel megúszta a támadást. A Phnom Penh-i légierő egyik pilótája négy bombát dobott az elnöki palotára, majd gépével az ország felszabadított területei felé távozott. Egy év leforgása alatt tehát második alkalommal történt ilyen jellegű rendszerellenes demonstráció. 1973. április 17-én So Phottra százados, az államcsínnyel megdöntött Szihanuk veje, három bombát dobott le Lón Nol rezidenciájára. titkos gyűlésen Santiago egyik külvárosában. Fegyveres katonaság vette körül a Santiagóban épülő metró egyik műhelyét, ahol szombaton kirobbant az első sztrájk a fasiszta junta hatalomra jutása óta. A bérkövetelési megmozdulás résztvevőit azonnali hatállyal elbocsátották. A chilei katonai junta hétfőn kiadott rendeletében érvénytelennek nyilvánította az ország választói listáit és újabb rendelkezésig felfüggesztette az új választók felvételét a listákra. A katonai kormányzat az indokolásban azt állította, hogy „súlyos csalásokat és visszaéléseket“ követtek el a márciusi választások idején, ezért a junta most „új módszereket“ kíván kidolgozni a választói listák összeállítására. Mint emlékezetes, a márciusi törvényhatósági választások idején — az alkotmány értelmében — a hadsereg vette át a köz- igazgatást. A jobboldali többségű chilei kongresszus bejelentésében annak idején rámutatott, hogy a választásokon törvény- sértés nem történt és a testület hivatalosan jóváhagyta a szavazás eredményét. Elhunyt Komarovszkij hadseregtábornok A Szovjetunió Legfelső Taná* csának az Elnöksége, a Szov^ jetunió Minisztertanácsa mély megrendüléssel közölte, hogy Alekszandr Komarovszkij had- seregtábornok, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének helyettese 67 éves korában rövid betegség után elhunyt. Az Alekszandr Komarovszkij hadseregtábornok érdemeit méltató nekrológot Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, ÁTék- szej Koszigin és további vezető képviselők írták alá. 1973. XI. 21. ka népei nem nyerik vissza szabadságukat“ — tette hozzá. New York — Az ENSZ-köz- gyűlés különleges politikai bizottsága határozattervezetet fogadott el, amely felszólítja a Tel Aviv-i vezetőket, haladéktalanul tegyenek eleget a világ- szervezet határozatainak, amelyek Palesztina arab népe elidegeníthetetlen jogainak érvényesítését célozzák. A 100:3 arányban jóváhagyott határozattervezet — amelyet a közgyűlés elé terjesztenek — elítélte az izraeli hatóságok törvénytelen politikáját, amellyel megakadályozzák a palesztin menekültek visz- szatérését az Izrael által megszállt arab területekre, megváltoztatják ezeknek a vidékeknek az arculatát és demográfiai ösz- szetételét, megsértve ezzel a hadviselésre vonatkozó genfi megállapodás cikkelyeit. A különleges politikai bizottság 78:6 arányban egy másik határozattervezetet is elfogadott, amely kimondja, hogy a palesztin nép jogainak tiszteletben tartása és érvényesítése egyik fontos feltétele a közel-keleti igazságos ós tartós béke elérésének. A vitában felszólalva V. Popov a Szovjetunió képviselője rámutatott, hogy a palesztin menekültek problémájának megoldása érdekében véget kell vetni Izrael közel-keleti agresz- sziójának. Elmékeztetett arra, hogy a békeerők moszkvai világkongresszusa a palesztin nép törvényes jogainak érvényesítésére az ide vonatkozó ENSZ- határozatok megvalósítására szólított fel. A. Oszmán Egyiptom képviseletében számos tényt sorakoztatott fel, amelyek arról tanúskodnak, hogy Izrael fokozza a palesztinokra gyakorolt nyomását, erőszakkal kitelepít békés lakosokat földjeikről, menekült- táborokat hoz létre, ahol azok rendkívül nehéz körülmények között élnek. A'delegátus rámutatott, hogy az ENSZ-nek nem szabad megelégednie félintézkedésekkel a palesztin kérdés megoldásában. Nem szabad egy egész nép életét a nemzetközi jótékonyság függvényévé tenni.