Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)
1973-11-18 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó
HOL VANNAK AZ IRÁNYTÁBLÁK? Közkedvelt kiránduló- hely Košice raellott Királykát, ahol a forrás előtt erdei utak keresztezik egymást. Viharvert, évszáza- doj tölgyóriás áll a metszéspontban, s ott üres vasváz bizonyítja, hogy a turisták egyesülete valamikor iránymutató táblákat helyezett el, de eléggé helyteleníthető módon bűnös kezek eltávolították a táblákat. Fontos volna pedig a kirándulók számára tudni, hogy melyik út vezet a Hernád menti vasútállomásra, melyik kanyarodik vissza a Csermely völgyébe, a Diána és az egykori Repi menedékház térségébe. A táblán fel kellene tüntetni kilométerekben az elérendő cél távolságát, s az időtartamot, mely alatt az átlagképességű gyalogló célba érhet. Reméljük, hogy a turisták egyesülete módot talál majd az irányítótáblák oly módon való elhelyezésére, hogy kártevő kezek el ne érjék és meg ne semmisítsék őket. Mohr Gedeon ÍGY, VAGY ÜGY A Košice-vidéki járás területén fél év alatt 31 tűzvész pusztított. Az okozott kár 853 000 korona. Kevesebb ugyan az előző.év hasonló időszakához viszonyítva, de a kár bizony így is nagy. Az ellenőrző szervek ugyan 30 személyt pénzbírsággal sújtottak, de ez csak figyelmeztető. A kárt senki sem pótolhatja. Érthetetlen és felháborító, hogy gyakran felelős vezetők sem tartják meg a tűzvédelmi utasításokat. így pl. Čečejovcén (Csécsen), Olšaván (Ósván) a szövetkezetekben, Veľká Idán (Nagyidán) az állami gazdaságban és egyebütt. Hat tüzet a gyermekek idéztek elő. Egy esetben eldobott cigarettavég volt a tűz okozója, öt ízben a száraz fű égetése. De kéménytől, mozdony szikrájától villanykészüléktől is keletkezett tűz. így vagy úgy mérlegeljük a tényeket, "mindegy. A tűzvédelmi utasításokat megtartani közérdek, kötelesség mindenki számára egyaránt. tuan Sándor A rokkanlak nemcsak fogyasztanak, hanem adnak is. Ékesen bizonyítja ezt ^ Nové Zámkyban (Érsekújváron) és a környékén működő Rokkantak Szövetsége szervezeteinek tevékenysége. Néhány adat nagyon is figyelemre méltó. A városi szervezet vezetősége például 310 rokkant adottságainak megfelelő munkába állításáról gondoskodik a jnb és az üzemek segítségével. Évente közel 2 millió korona értékű árut állít elő a rokkantak termelőszövetkezete, az INTEGRA. Kefegyártással foglalkoznak, szabóságuk népszerűségnek örvend a városban. Negyven rokkant házi bedolgozóként végez nagyon nasz- nos munkát, .a vidéki szervezetek közül négy foglalkozik gyógynövények gyűjtésével. A svodíni (szőgyé- nl) szervezet kiváló eredménnyel, hiszen Kovács Sándor vezetésével az idén ez a csoport 10 059 kg szárított gyógynövényt értékesített. Ezek csak kiragadott példák, de tovább lehetne sorolni az adatokat. Tény, hogy a rokkán- tak nemcsak kérnek a társadalomtól, hanem adnak is. Gábris József ISMÉT MEGRENDEZIK Sok-sok lábas és fazék kerül a belföldi piacra a fifa- kovói KOVOSMALT üzemből, amely a legutóbbi időszakban átlagosan 103 százalékra teljesítette a szállítási tervet. Mindegyik lábas és fazék felső szélén más-más színű zománcozás. Erről egy mozdulattal gondoskodnak Mag Ilona, Mihály Béláné, Mari Anna, Sólya Katalin, akik a zománcozómühelyben készített felvételünkön láthatók. Tóthpál Gyula HETEDSZER Morava pri Piešťany községben, a Szlovák Képzőmű vészek Házában az idén hetedszer is megrendezték a festőművészek nemzetközi találkozóját. Az idén erre a találkozóra eljött a budapesti Lóránt János is, akinek műtermében készítettük a HAZAI TÜKÖR rovatban látlia tó felvételt. Egyébként ügy szokás, hogy a találkozón részt vevő képzőművészek rendszerint két-három alkotásukat ajándék gyanánt hazánkban hagyják. A két hónapig tartó találkozó az idén is eredményes volt. Blažej Ján Amikor a felső-csallóközi öntözőrendszer több mint 10 000 hektáros területén befejezték az öntözést, azonnal megkezdték a csőhálózat víztelenítését, a gépházak mű szaki berendezéseinek a javítását. Nagy figyelmet és szaktudást kíván ez a munka. A karbantartók 11 gépház ban dolgoznak. A gépészek munkáját Bakó Eduárd irányítja. A határban több mint háromezer hydrant található. Ezek javítása, a föld alatti csőhálózat víztelenítése is sürgős, mert a téli fagyok könnyen kárt okozhatnak. Az öntöző munkások most a körzetek te(Cinikusainak vezetésével azon fáradoznak, hogy minél előbb befejezzék a karbantartási munkálatokat. Méri István LuCenecen (Losoncon) a Járási Művelődési Ház a Vö rös Hadsereg útja 10. szám alatti új kultúrotthonban „Losonc 1973“ címmel egyszerre két kiállítást rendezett. A járás amatőr fényképészeinek, valamint festőinek kiállítását. Tizenegy fotós 156 felvételt küldött be. Közülük az öttagú bíráló bizottság 52 felvételt javasolt kiállításra, öt fotós 13 felvételét a bizottság külön is jutalomban ré szesítette. Az amatőr képzőművészek kiállítása csupán bemutató jellegű volt. Ezt egyébként a következő néhány adat is bizonyítja: 8 amatőr képzőművész 38 alkotását állították ki egy külön teremben Danes Dezső elvtárs, a járási Művelődési Ház egyik szakosztályának vezetője elmondta, hogy amennyiben sikerül termet biztosítani a kiállítási anyag számára hamarosan Fiľakovón (Füleken) és Poltáron is bemutat ák mindkét kiállítás anyagát. Simon lános Fiatal ember Nagy Ernő, aki a Banská Bystrica-i STAVOINDUSTRIA vállalat Veľké Zlievce-i (nagyzel- lői) építkezésén negyven dolgozó munkáját szervezi, irányítja. Jó mester, igazi mester, bizonyítják ezt a munkacsoport eredményei. A kompresszorállomás építését határidő előtt fejezték be. Az ifjú mester valóban ifjú, hiszen alig fejezte be tanulmányait a Lučeneci (Losonci) Építőipari Szakközépiskolában, katonai szolgálatra vonult be, majd onnan egyenesen ide, erre az építkezésre került. Feltűnő, hogy fiatal létére ügyes és jó mester, hiszen munkacsoportjában olyanok dolgoznak, akiknek unokája, de legalábbis a fia lehetne, ö azonban szívesen meghallgatja, megfogadja az idősebb vezetők, mesterek tanácsait, a dolgozók ügyes-bajos dolgait, problémáit szívesen elintézi, nem parancsolgat, de mindig megbeszéli a feladatokat a munkacsoport tagjaival. Mačuha Ján mester a példaképe, aki ugyancsak példás munkát végzett a csarnok építésekor. Egyébként csak hétvégeken jár haza, munkás- szálláson lakik a dolgozókkal együtt, s bár a mester egyik legnehezebb feladatának a dolgozókkal való bánást tartja, a munkát jól irányítja, mert tanul, szüntelenül tanul. Emellett persze, mint fiatal, nagyon szeret sportolni. Nagy László ÜGYESEK Szlovákiában jelenleg 36 vak és gyenge látóképességű személy dolgozik, mint masszőr. Munkájukkal elégedettek a betegek és a szakemberek. Ezért a jövő ben több vak masszőrt fognak alkalmazni, mint ed dig. IB Hurbanovou (Ógyallán) sikeres főzőtanfolyamot rendeztek a cigányszármazású asszonyok és lányok számára. Hégerné és Maj- tánné vezetésével 17 asz- szony és lány tanult meg korszerűen,az egészségügyi követelményeknek megfelelően főzni. A tanfolyam végén ünnepi vacsorát ren deztek, melyen megjelent Oláh Sándor elvtárs, a jnb küldötte, Balla Károly elvtárs, a vnb elnöke is. A vendégek, közöttük Rudolf Poniš, a vnb elnökhelyettese, a Nőszövetség képviselői, elismerően nyilatkoztak a tanfolyam eredményére vonatkozólag. Az illetékesek tájékoztatása szerint hamarosan újból rendeznek hasonló tanfolyam^1 ’ vsílmánné LEGJOBB TUDASA SZERINT László Jenő szülőfalujában, Jelkán (Jókán) az efsz gépjavítója. Már gyermekkorában vonzották a gépek, Szereti is szakmáját, becsülettel, legjobb tudása szerint végzi munkáját. Nyaranta rendszerint komba jnosként dolgozik. Ezen a munkaszakaszon is megállja a helyét. Tavaly a kombájnosok járási versenyében a második helyen végzett. Nem hanyagolja el azonban a társadalmi munkát sem. Ezen a területen is a legjobb tudása szerint dolgozik. A helyi nemzeti bizottság képviselője, az el lenőrző bizottság nagyon tevékeny tagja Ezenkívül a CSEMADOK helyi szer vezete vezetőségének a tagja, s tevékeny a színjátszók csoportjában, de tudásához mérten kiveszi részét a tűzoltók szervezeté nek a munkájából is. Görjöl lenő 1973. XI. 18. 14 '<? MESTER EGY MOZDULATTAL MUNKÁBAN A KARBANTARTÓK