Új Szó, 1973. november (26. évfolyam, 260-285. szám)
1973-11-18 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó
Az „AKI, AMELY, AMI” használata N em kevés a baj a vonatkozó névmásokkal, vagy használatuk szabályának nem ismerése miatt, vagy azért, inert rossz az a szabály, amelyet rájuk húznak. Pedig már sokat írtak nyelvészeink, nyelvművelőink erről a kérdésről. S elég jól egybehangzik tanításuk, néha mégis álszabályok bukkannak föl, zavarják meg a tájékozódni akarókat. Ebben a kis cikkben csak röviden szólhatunk az idevágó legfontosabb tudnivalókról. ílőször is hárítsuk el azt a balhitet, hogy n ki, mely, mi, azonkívül a vonatkozó határozószók ö-nélküli alakja, a hol, mikor, milyen stb. csakis kérdő értelmű lehet, vonatkozó nem. Hisz a régi magyar nyelvben eleinte nem volt ott az a mutató név- mási elem. Ma is így szólnak közmondásaink: „Ki mini veti ágyát, úgy alussza álmát“. nem pedig „Aki amint veti ágyát...“ Annyi igaz, hogy vonatkozó jelentésben ma már gyakrabban fordul elő a hosszabb, az összetett változat: az aki, amely, ami, amilyen, ahol stb., mint az egyszerű. Az is igaz, hogy kérdésre csak u rövid változat alkalmas: ki, mely, mi, milyen, mikor, hol stb. De lássuk, mikor melyiket használhatjuk. A/ aki mai Irodalmi és köznyelvünkben csak személyre vonatkozhat: „Itt volt az a gyerek, aki olyan tehetségesen hegedül“; „Sok emberrel találkoztam már, akt (kerüljük ilyenkor a többest: akik!) szintén ezt vallotta“. A társaság, a vállalat, az egyesület stb. személyekből áll ugyan, de az ilyen gyűjtőfogalom mégsem személy, legföljebb jogi személy; ilyen főnevekre nem szabad alkalmaznunk az aki névmást. Helytelen tehát az efféle: „Az a társaság, akikhez tartozott“; „Az a vállalat, aki föl- vetip“: „Az az egyesület, akinek tagja ve <c:giesség vagy nyelvjárasiasság, ha valaki így beszél: „Mérgében agyonrúgla azt a kutyát, aki megharapta“. „Abból az eperből egyél, aki édesebb!“ Mái köznyelvünkön: „Mérgében agyonrúgta azt a kutyát, amely vagy amelyik megharapta“, „Abból az eperből egyél, amelyik édesebb!“ (Ezt éppen rövidebben is ki lehet fejezni: „Az édesebb eperből egyél!“). Az amely vagy mely mindig csak megnevezett dologra vonatkozhat: „Az a könyv, amely...“, „Az a bot, amely...“, „Az az ötlet, amely...“ Ha nincs megnevezve az a dolog (az a nem személy), akkor az ami kell az amely helyett: „Megkaptam, amit küldtél“; Mindent elkövetett, ami lehetséges volt“; „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra“; „Csak az jó neki, ami drága.“. Helytelen volna ez: „Mindent elkö- ve'tv amely lehetséges volt' idősorban tehát akkor helyes az ami használata, hogyha nincs külön főnévvel megnevezve az a dolog, amelyre mellék- mondatunkat vonatkoztatjuk De régen is, mu s voltak, vannak olyan nyelvészek, akik nemcsak ilyenkor helyeslik az ami használatát, hanem olyankor is, amidőn az eöész mondat tartalmára vonatkozik. Ilyen- félére gondolok: „Elhagyták barátai, ami nagyon megviselte“. Itt az ami régen a latin quod-nak az utánzata volt, később Inkább az ugyanilyen értékű, a latint követő német was-nak a fordítása. Bármennyire elterjedt is éreznünk kell idegenszerűséget Kezdettől fogva így tartja helyesnek nyelvészeink többsége az előbb Idézett mondatot: „Elhagyták barátai, s ez nagyon megviselte“. Aki sokat hallja, olvassa a rosszat, s magyar nyelvérzéke nem eléggé tudatos, az könnyen úgy hiheti, hogy a mondatra vonatkoztatott ami használata ellen sem lehet semmi kifogásunk, hiszen különleges stílusértéke van. Valóban különleges ez a stílusérték: az idegenszerűségé, s az ilyesmi „csábos“, mert a szokásostól eltérő hangulatával, másnemű árnyalatával „kelleti magát“. Ha valaki Ilyenként kedveli, hát használja. Aki nagyon megszokta a mondathoz viszonyított ami-1, az esetleg úgy érzi, hogy az ami-ve\ szorosabb egységbe kapcsolódik a mondat, a másik, az eredeti magyar szerkesztésmóddal pedig egy kicsit meglazul, sőt „széttörik“ az ösz- szetartozó tagmondatok egysége. Nézzük csak, látunk-e ilyen szerkezeti lazulást néhány efféle jó magyar mondatban: „Anyja babusgatta, apja korholta, s ezzel csak vérszemet kapott“; Visszaesett régi rossz szokásába, 5 ezt nem bocsátották meg neki“; „Tiltották tőle, ez pedig csak olaj volt a tűzre“. Ha újra ezt a jó magyar szerkesztésmódot szokjuk meg, akkor majd nem érzünk benne „lazaságot“ Nemcsak a népies stílusban, hanem a mindennapi társalgás nyelvében is sűrűn előfordul az ami megnevezett dologra vonatkoztatva. A választékosabb stílusból kirí, de a közvetlenebb stílusban helyénvaló. Ott nem szabad hibáztatni az effajta mondatot: „Add elő a ceruzát, amit eldugtál!; „Azt a könyvet kérem, ami legfölül van“. Már Jókai is gyakran használta ilyen szerepben az ami-1. A sajtó nyelvében számtalanszor elénk kerül egy különös mondatfajta: „A villamos elgázolta X. Y.-t, akit kórházba szállítottak“. Ez azt jelenti magyarul hogy azt az X. Y-t gázolta el a villamos, akit (előzőleg) kórházba szállítottak! Holott ezt akarta mondani fogalmazója: „A villamos elgázol fci X. Y.-t; a sérültet (a szerencsétlenül jártat stb.) kórházba szállították.“ Másik ílyenféle elhibázott mondat: „Kicsavarta kezéből a pisztolyl, • amelyet beszolgáltatott a rendőrségnek“. Eszerint azt a pisz tolyt csavarta ki az illetőnek a kezéből, amelyet (előbb) beszolgáltatott a rendőrségnek. Helyesen persze: „Kicsavarta kezéből a pisztolyt, s beszolgáltatta a rendőrségnek“. Még egy ilyen furcsa mondat: „A mélységbe bámult, ahova leszédült“. Helyes magyar nyelvre fordítva: „A mélységbe bámult, s leszédült belé"; hiszen nem abba a mélységbe bámult, amelybe már (azelőtt) leszédült. Az imént hibáztatott mondatok nem csak logikátlanok, hanem idegenszerűek is, természetesen főképp német mondatok utánzatai. Az az érdekes, hogy maguk a német stiliszták is helytelenítik ezt a fajta vonatkozó mellékmondatot. Bizonyára az az oka a különös mondatszerkesztésnek, hogy néha talán gondolkodni kell a helyes szó, kifejezés megtalálásán (lásd például föntebb) javításunkban a sérült, a szerencsétlenül járt példáját); egyszerűbb, ha gépiesen előrántunk helyette egy vonatkozó névmást, vonatkozó határozószót. Ámde a helyes mondatfűzés, fogalmazás nemritkán erőfeszítéssel jár. Példáinkból mindjárt levonhatjuk a tanulságot: csak akkor helyes a vonatkozó névmásnak meg a vonatkozó határozószónak a használata, ha ott van a tőmondatban vagy beleillik valamilyen rámutató szó [az, olyan stb.). Idézett téves példáinkba nem illik bele helyes értelem szerint. Nem hallgathatom el, hogy egyre szaporodnak nemcsak az élőbeszédben, hanem nyomtatott szövegekben is a helytelenül egyeztetett vonatkozó névmások. íme: „Azok a próbálkozások, amit tapasztalunk . ..“; „A büntetések, amellyel sújtották ...“ Helyesen „Azok a próbálkozások, amelyeket (vagy hétköznapibban: ami két)...“; „Azok a büntetések, melyekkel..." Figyeljünk mindarra, amit (nem pedig: amiket) elmondtunk!- FERENCZY GÉZA A LÍRA GYÖNGYSZEMEI FRANTIŠEK HRUBIN: Az éghol jött asszony Féltem, nem látni téged, asszony, mégis megláttalak: csillagot sodortál magad előtt, s a földek sarkaddal kerested, mint elvesztett cipőt. Szádhoz a szám nem ért el, csak hűs bokáid sodró csermelyével súroltál. Végtelenségedbe kötve, a szerelemnek ellenálltam. És amint egyre közeledtél, mind kisebb voltál éjszakámban. Hasad, ha kelt a telihold, halastavaknak társa volt a réten. Villámlő üstökös bomolt behunyt szemed közében. Közelebb jöttél, egyre közelebb, s egyre kisebbként. Végig láttalak. Medencecsontod - a föld remegett súlyommal nehezült. S térded alatt míg csillagokba fúrtad arcodat, érezted a türelmetlen világot. Egyre kisebb. Hajadba fonódott nedvesen a lomb. És láthatártól láthatárig levetett fátyolod bolyong, s mint tejfehér árny,- végtelenre nő - te, lélegzettel már felmérhető. Egyre kisebb. Mindig le és le korszakaid rajtam -át lengve szállnak. amikor bensőnkben az állat hajlít az ölelésre Szóm és ölem sírodra dőlt, bárhol is von, ó, keserű füvek, mindenütt ott a föld. Lelkem szálaiban hiába érzem a remegésedet: keresztülnőnek rajtam a füvek. S a te virágaid takarnak, amíg a harmat sustorog éjfelet S ölelsz mindazzal, ami régen nem vagy. Forgolódunk, mint játszó gyermekek, s aztán én régen nem vagyok. S most te emeled föl fejed, a hajadban harmat és virág, s állóddal, orcáddal szívod a világ sűrű illatát. És most te vagy, ki szájával, s ölével az én régi síromra dőlt. Bárhol van is. Ö, keserű füvek, mindenütt ott a föld. Nemes Nagy Ágnes fordítása * JANNISZ RITSZOSZ: N'ók A nők olyan távoliak. Lepedőik jó éjt lehelnek. A kenyerét az asztalra tették, hogy híjával ne legyünk. S akkor eszünkbe jut a bűnünk Fölkelünk ültünkből s megszólalunk: „Ma nagyon elfáradhattál", vagy: „Hagyd, majd én gyújtok világot" S mire leiemeltük a gyufát, ő már fordul is, és megmagyarázhatatlan vonzalmával megint a konyha felé indul. A válla keserű kis domb, mely annyi halottat takar - a család halottait, az ő halottait és a tiédet. Hallgatod a rozoga padlón reccsenő lépteit, hallgatod a tányértartóban síró tányérokat, aztán idehallod a vonatot, amely katonákkal rakva a frontra robog. Somlyó György fordítása A Szlovákiai Pedagógiai Könyvkiadónál a közelmúltban megjelent kiadványok: RUDOLF PRAVOIK 1973 XI. 18. S$2 BSMßj atótóüö Táj ■w'wEW «V Ita» MaTUTj ZEPnOB HARC A REVIZIONIZMUS ELLEN A PEDAGÓGIA ELMÉLETÉBEN ÉS A NEVELÉSI GYAKORLATBAN Doc. PhDr. M. MATUÍtAK, CSa.
