Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-07 / 40. szám, Vasárnapi Új Szó
A KIKERÜLHETETLEN KORSZERUSODKS — ...megismerkedik egy barna illetővel, és örökség áll a Lázhoz... i Stern — Hamburg) B1RÖSAGON Két szicíliai legény összeverekedett egy lány miatt. A verekedés után mindkettő dühösen rohan a békebíróhoz. — Ez a csirkefogó — kezdte az egyik — két olyan pofont adott nekem, hogy három fogain kiesett. — Na, és ezt te csak úgy hasľtat,‘!’ — Dehogy hagytam! Én meg három olyan pofonnal viszonoztam, hogy üt foga potyogott ki tőle. A békebíró felfortyan: — Ha ti itt egymás közt ilyen simán elintéztétek az ügyet, mi a fenét akartok tőlem? BŐKEZŰSÉG Mr. fijtuffíy,. a dúsgaz dag amerikai rágógumi gyáros azt mondja lánya esküvőjén az egyik ba rátjának: — Kitűnő ember az én vom. Esküvő után adok neki még százezer dol- lárt — Megörültél? — horkan fef a barátja. — Há lomszázezer dollárt ka pott tőled. Persze, hogy kapott — feleli Mr. Muffly. —, de tudod, én azt akarom, hogy szeressé is a lányo mat. AGGÁLYOSKODÓ Egy utas, <Ai először utazik pülőgépen, megkérdezi a légikis- asszonytol: — Ejtőernyőt nem kapunk? — Nem. — Érdekes. Tengeri hajókon adnak mentőövet. — Ott igen, de mi nein vagyunk a tengeren. — Pedig úszni sukkal többen tudónak, mint repülni. 1973. X. 7. Három napja nem alszom. Ütegeim rendben vannak, semmiféle frontátvonulás, különleges napfolttevékenység — tudtommal — nincsen, szerelmesebb sem vagyok a szokottnál. Mégsem alszom. A sajtó nem hagy ,aludni. Én vagyok ugyanis az az Eszményi Olvasó, akiről csodálatos legendák keringenek a szerkesztőségek házatáján; akinek lelkében termékeny talajba hullanak azok a nemes magvak, amelyeket sajtónk veleget. y Kedden is például, midőn elolvastam kedvenc lapoin, a Mindennapi Üjság egytk megindító riportját arról, hogyan tért le az erény ösvényéről két, korábban hatóságilag is igazolt erkölcsű 35 éves hajadon, engedvén 20 éves autós vagányok csábításának, végiggördült egy könnycsepp orcámon. Ráhullott a nemes veretű írás utolsó, legszebb mondatára, mrty így szólt: „Mindannyian felelősek vagyunk értük! Ne '• hagyjuk elszunnyadni a társadalom lelkiismeretét!“ Tüstént elindultam; hogy felkutassam a társadalom lelkiismeretét, fél országot tűvé teltem, míg végre egy félreeső helyen, egy csipkebokor tövében leltem rá, ahol bizonyára éppen — szuny- nyadni akart... Egy álló nap és éjszaka plvas- tam fel neki szívszorító riportokat a honi sajtóból, s állandóan vártam, mikor szólal meg. (Valahol azt olvastam ugyanis, hogy a Lel- kiismeret meg szokott szólalni!/ A szavát, sajna, nem hallatta — de n hortyogását igen. Felráztam. — Ön el tud aludni ilyen cikkek mellett? — kérdeztem őszinte megütközéssel. — Ne haragudjon — szabadkozott —, de olyan zsongító a szövegük. Szerdán a Délesti Hírmondóban akadtam egy olyan mondatra, amely egész valómat felkavarta. Újszerű volt, egyedi, épp ezért mellbevágó. Igyekszem szó szerint idézni: „A hibák láttán ne hunyjuk be a szemünket!“ És én akkor éjjel megint csak nem csuktam le a szememet, hiszen a szemközti neonreklám, amely a holdvilág helyett az ablakomba süt — hibás volt! Nem világított a kettőspont! Még másnap, csütörtökön, a hivatalban sem alhattam ki magamat, mert az erre a célra használatos kisebb helyiségben észrevettem, hogy a csempe repedezett, a lánc elszakadt, a papírtartó ferdén áll... Ennyi hiba láttán hogyan hunyhattam volna szemet?! Tetézte a bajt, hogy a Főnapilap vezércikke e napon ilyen címet viselt: „Éberen őrködjünk a nép vagyona fölött!“ Egész nap a ceruzám, radírom és a gemkapcsaim fölött őrködtem, melyek bár parányi, de mégis szerves részét képezik a népvagyonnák. A nagy éberkedéstől még dolgozni sem értem rá. Éjjel pedig ellátogattam egyik építkezésünkre, amelynek 600 holdas területén egy őr és egy kutya védelmezte a milliós közvagyont. Az éjjeliőr egy cseppet sem pironkodott, mikor felköltöttem, csak arra kért, hogy a kutyáját ne zavarjam, az hadd pihenjen tovább is. — Hat éve vagyok éjjeliőr, uram, de tőlem még egy szalmaszálat el nem loptak! — mondta magabiztosan. — Akinek kell valami, az ellopja nappal, csak a bolondok botorkálnak itt éjszaka .. . így virradtam a mai napra. Még nem döntöttem, hogy ma alszom-evagy újságot olvasok? (MNK) SZÍNÉSZEK Á színpadon nehezen mqgy až előadás. Kél széreplÓ nem nagyon tüdki a szöveget, Kínos csend támad, csak a két ségbée'éett súgót hallani. Az egyik színész in gerülten rászól: A Végét értjük, de melyikünknek kell mohÍn'>l I NŐK — S kinek a hibájából váltok? — Az uram hibájából. — Miért, mit csinált az urad? — Beadta a válópert. — Kivihetem a szemétkosarat, vagy azt a kérvényt még bele tetszik dobni? __ (B alázs Piri Balázs rajza) meltatlankooas — Mit szólsz hozzá? Ilyen ostobán eltékozolni az életet,.. (Smolen rajza a RobáfcboFJ HASZNÁLHATÓ MUNKAERŐ ÉTTEREMBEN — Mit kiabál velem? — Hát kivel kiabáljak? („Krokogyil“, Moszkva* KUTYÁK — Az én kutyám — dicsekszik valaki — olyan okos, hogy mindig becsenget, amikor hazaér. Meg tudja ezt csinálni a te kutyád is? — Nem. Neki saját kulcsa van. VISZONY v. Új főnökhöz kerül a titkárnő. Néhány nap múlva kérdezik: — Nos, milyen a főnök? — Jó. — Milyen a viszonya a beosztottjaihoz? — Munkaidő alatt, vagy után? ÉRDEKLŐDÉS Az előadó körülnéz: — Vannak még valakinek kérdései? Egy hang az utolsó sorból: — Vannak még válaszai? NEM CSODA Egy dél-amerikai állam véres kezű diktátoráról esik szó ottani politikai körökben. — Fiatal korában fittyet hányt a halálnak. Most azonban, hogy öregszik, már egyenest retteg a haláltól. — Miért? — Túl sok ellensége van a másvilágon. Szöveg nélkül (Sajdik Ferenc rajza) Radványi Barna: audiencián Krahulác Rómófrön jár, és kihallgatáson jelenik meg a pápánál. Az audiencia végén távozni l$é- sztii. A szolgálattevő pá: pai kamarás — látva, hogy Krahulác megfeled q p^(>i ki!»afígatá sgalkqlmávaI szokásos i ajiúlác nem érti, mi r e u k a m qrás m eg i s m é t • I,:: Wrn. K^zcsóki » % ''pr* Krahulác hirtelen ész J .. ... Szöveg nélkül (Szpilki, Varsó)
