Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-01 / 233. szám, hétfő
Bob Beamon, akinek fantasztikus távolugró világcsúcsa bizonudra időtálló lesz Testedzés fürdés segítségével Az emberi szervezetnek a hőmérsékleti változásokhoz való gyors alkalmazkodását Is testedzésnek nevezzük. Ennek fő eszközei a levegő, a víz és a napfény. Növeli' a test ellenállását a heves hőmérsékletváltozásokkal szemben. A víz útján történő testedzést aszerint oszthatjuk fel, hogy milyen a víz hőmérséklete, tartalmaz-e ásvá yi anyagokat, s van-e gyógyító ereje. Az edzés módja is különböző pl. a víz segítségével történő edzés során is: a) mosakodás b) zuhanyozás ej a fürdőkádban való fürdés d) fürdés és úszás A víznek mechanikus, vegyi- és fiziológiai hatása van a szervezetre. Mechanikailag a zuhany hatása a legerő sebb. A víz különböző ásványi sókat, folyadékokat és gázokat képes feloldani. Ilyen módon vegyileg hat az ember testére. A víznek az emberi szervezetre gyakorolt fiziológiai hatását a bőrünkön érezzük. A bőr rendkívül érzékeny a hőingerekre. A bőr felülete alatt elhelyezkedő nagy mennyiségű idegvégződés következtében a víz hatására a test különböző szervei reagálnak. Az indiferens (közömbös) víznek a hatása a legkisebb. Az egészséges ember esetében az indiferens víz hőmérséklete 34—35 fok között ingadozik. Valamennyi más hőmérséklet, amely nagyobb vagy alacsonyabb az Indiferens hőmérsékletnél, ingerlő- leg hat a bőrre és erre a szervezet különböző módon reagál. A víz útján történő hőinger erőssége a bőr felszíne és a víz hőmérsékletének különbségétől, a hőhatás váratlanságától, a hatás időtartamától és a test azon felületének nagyságától függ, amelyre az inger hat stb. A hőhatás annál erősebben nyilvánul meg, minél alacsonyabb vagy nagyobb a víz hőmérséklete az indiferens hőmérséklettel szemben. A hideg víz hatására a bőr elfehé- redik és az ún. lúdbőrösség jelentkezik, a bőrerek és a hajszálerek síma izomszálainak összezsugorodása következtében. A hideg további hatására a bőr fehéres, sápadt színe eltűnik ós kékessé válik. A meleg hatására az erek először kitágulnak, megerősödik a bőrben a vértódulás, meggyorsul a helyi vérkeringés, és a melegnek az erek falára való közvetlen hatására a bőr kivörösödik. Az enyhe hidegeljárások a hideg érzetét váltják ki, amit a meleg és az általános frissesség érzete vált fel. A’ meleg eljárások először megnyugtatóan hatnak, majd később a fáradtság érzetét keltik. Ki kellene használnunk a meleg őszi napokat arra, hogy felkeressük a héyizi strandfürdőket. Példaként két ilyen melegvízű strandfürdőt említek meg, éspedig a patinceit (pátit) és a Dunajská Streda-it (dunaszerdaheilyit). A Komáromtól 13 km-re fekvő Patince község határában nagy kiterjedésű hévízfürdő van. amelynek az Iszapja kb. 30 fokos. Itt a vízben nyugodtan elpihenhetünk, esetleg gyügyiszappal is bekenhetjük testünket. Az úszómedence vize kb. 25 fokos. A víz gyógyító hatású, igen sok megbetegedést gyógyít. így pl. gyógyítja a mozgásszervi megbetegedésekét, a bőrbajokat, a bél- és epebántalmakat, valamint elősegíti az anyagcserét. A Dunajská Streda-i úszómedence egészen új, 25 000 méteres mélységből tör a forrás a föld felszínére. Hőmérséklete 85 fokos. Ezt 34—35 fokra hűtik le és így engedik a medencébe. Á víz összetétele: Jód tartalma 5,15 mg/l klorid „ 2394,1 mg/l bróm „ lßü „ szulfát „ 47,7 „ nátrium „ 2285# „ bikarbónát „ 2068,3 „ Használjuk ki a nyárutó napjait arra, hogy megfúrodjünk a meleg vizű strandfürdők vizében. Ismert tény, hogy a levegő hőmérséklete neon annyira fontos, mint amennyire lényeges a víz hőmérséklete. Ez pedig mind a két fürdőhelyen megfelel annak, hogy hűvösebb Időjárás esetén is a szabadban fürödhesstiník. A. RUTTKAY Válságban az amerikai atlétika? Aki az amerikai atléták 1973. évi európai versenyeinek a színfala mögé tekint, az nemcsak a gyengébb teljesítményekre figyel fel. Az rájön arra is, hogy az amerikai csapat összeállításánál az idén nyáron is elkövették a szokásos szervezési hibákat. Az atlétákat június közepén az országos bajnokság után szinte minden hozzáértés nélkül válogatták össze; egyetlen verseny értékrendje döntött. Amellett az amerikaiak Európában seholsem szerepeltek egységes csapatként. Egyes atléták a maguk szakállára versenyről versenyre utaztak; mások csoportokba és csoportocs- kákba verődtek, amelyeket kedvük szerint bármikor feloszlathattak. Az amerikai atlétikának eddig szinte kizárólag a sok közép-, és főiskola alkotta a gerincét. A tehetségeket főként a déli államok főiskolái nevelték. Itt ugyanis általában magas színvonalon oktatták a testnevelést. A helyi és kerületi középiskolai versenyeken fedezték fel a jövő bajnokait, s innen vezetett az út a csendes-óceáni partvidék nagy egyetemedre, ahol a legjobbakból tapasztalt és jól képzett edzők irányításával olimpiai győztesek lettek. Ennek a módszernek kezdettől fogva az volt a hibája, hogy a testnevelő tanárok már általában a középiskolákban azokra a sportágakra összpontosították a figyelmüket, amelyek az iskolai vetélkedőkön számításba jöttek. Például a 440 yar- dos futókkal valamennyi középiskolában nagyon alaposan foglalkoztak, mert minden iskolától megköveteltek legalább egy olyan váltót, amely az egy angol mérföldet 3:10 körül futotta. Más volt a helyzet a hármasugrókkal és a kalapácsvetőkkel. Az ő sportágaik csak ritkán szerepelnek az amerikai iskolai versenyeken. Ezért ezekben a sportágakban a fiatalok nem kapnak külön képzést, hanem legfeljebb mint távolugrók és diszkoszvetők versenyeznek. Ez az egyoldalúság korábban nem járt súlyosabb következményekkel, de amióta az európai és afrikai atléták erősen előretörtek, ezeket a visszásságokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Egy idő óta az American Football erős szívóhatása is súlyosbítja a helyzetet. Az atléti- tika eddig is leadott néhány tehetséget más sportágaknak: a robbanékony dobókból baseball- játékosok, a nagynövésű magas- ugrókból pedig kosárlabdások lettek. A hatvanas évek vége felé e sportágakhoz a labdarúgás vonzó tengerentúli formája is csatlakozott. Az American Football csapatai most is állandóan keresnek 70 métert dobó gerelyhajítókat, tehetséges vág- tázókat és ügyes súlylökőket az amerikai futball és baseballcsapatok különféle posztjaira. Egyes középiskolák atlétáit annyira megtizedelik, hogy az iokolák elbocsátják az atlétaed- zőket. Ellenintézkedésekre csak kevés lehetőség kínálkozik. A labdarúgósport — természetesen annak amerikai változata — mágnesként vonzza a legtehetségesebb és legszorgalmasabban edző sportolókat, akiket jelentős anyagi előnyökkel kecsegtetnek. A főiskolákon is sokkal nagyobb tekintélynek örvend a labdarúgó-mérkőzésen aratott győzelem, mint a 110 yardon elért 9,4 másodperc. A főiskolákon néhány év óta az intézetben elért teljesítményektől függetlenül labdarúgó-ösztöndíjakat ajánlanak fel és a hivatásos sportban a jól fizetett futball-, illetve rögbisztárok — hála a jövedelmező tévé- közvetítéseknek — a golf- és jégkorong-játékosokkal együtt a nagy keresők közé tartoznak. De ezzel még nem fejeztük be a bajok felsorolását. Az amerikai atlétika helyzetét a többi sportág szívóhatása mellett súlyosbítják a belső szövetségi viszályok is. Ez idő szerint három szervezet harcol egymással: először az eredeti „American Athletic Union“ (AAU), amelyet a hatvanas években maguk az aktívák robbantották fel; másodszor a „United States Track and Field Federation“ (USTFF), amely akkor ellen- mozgalomként keletkezett; harmadszor a „National Collegiate Association of America“ (NCAA), amely mint diákszövetség hagyományosan bírálatot gyakorolva szemben áll az AAU-val. A müncheni olimpia kiábrándító eredményei után több egyesülési kísérlettel próbálkoztak, de eddig valamennyi meghiúsult. A NCAA-nak legalább az az érdeme, hogy a diákoknak négy évig kellő edzési lehetőségeket biztosít. Az amerikai főiskolák hallgatói nyolc féléven keresztül indulhatnak az egyetem színeiben és valóban az Egyesült Államokban a csúcsteljesítményeket szinte kizárólag a 19— 23 éves diákok érik el. De mi történik a tanulmányok befejezése után? E téren az európai és amerikai viszonyok között döntő a különbség. Európában az atléták gyakran 30 éves korukig, sőt ezen túl is az élvonalban maradnak, míg az Egyesült Államokban többnyire visz- szavonulnak, mielőtt a csúcspontra jutottak volna. A1 Oerter, aki diszkoszvetésben négy egymás utáni olimpián aranyérmes volt csak kivétel, amely erősíti a szabályt. Jim Hines, Tommie Smith, John Carlos, Bob Beamon, John Smith, Wayne Collett és sokan mások is búcsút mondtak az amatőrsportnak, mielőtt teljesen kimerítették volna lehetőségeiket. Ezen az érintkezési ponton kellene az AAU-nak és USTFF- nek beavatkoznia. Az volna a feladatuk, hogy saját edzőket képezzenek ki és edzési, valamint versenyzési lehetőségeket biztosítsanak a nem diákoknak is. Ez eddig nem sikerült. Jóllehet Los Angelesben és San Franciscóban vannak sportegyesüknek, de mind a „Pacific Coast Club“, mind a „California Striders“, túl gyenge ahhoz, hogy az egyetemen kívül amatőrsportot döntő mértékben fellendítse. A hivatásos sport nem segít többé. A professzionista atlétik cirkusza, amelyet ez év tavaszán az „International Track Association“ (ITA) szervezett meg, sem sportszínvonal szempontjából, sem anyagi tekintetben nem hozta meg a várt sikert. A meghirdetett nagy nevek átlagosan csak 6000 embert csábítottak a drága sportcsarnokokba és az egyes rendezvények veszteségét 50 000—300 000 dollárra becsülik. Az egykori olimpiai győztesek és világcsúcstartók által elért idők, magasságok és távolságok többnyire nagyon gyengék voltak. Philadelphiában Dick Fosbury, az egykori 224 cin-es magasug- ró háromszor is hiába kísérletezett a 203 cm-rel, John Carlos a 100 yardot csak 10,1-re futotta és Kipchoge Keinonak 1 mérföld lefutásához 4:10-re, tehát majdnem húsz másodperccel több időre volt szüksége, mint néhány héttel később honfitársának, az amatőr Ben Jip- chonak és a tanzániai Filbert Bayinak. Egyedül Lee Evans, a 440 yardos futó és Brian Oldfield súlydobó eredménye nen» okozott csalódást. E vállalkozás jövőjéről még nem döntöttek. Több szakember feltételezi, hogy a „National Hockey League“ és az „American Basketball Association“ pénzemberei fedezik majd az ITA költségvetési hiányát, ha az nem állandósul. Az ITA bizonyára megkísérli, hogy erejük teljében levő új atlétákat szerződtessen. Ez aligha sikerül. John Smith, a 440 yardos futás világcsúcstartója éppen a közelmúltban írta alá azt a megállapodást, Bob Haynes rögbi-csapatához szerződik és Rodney Milburn, aki szintén hajlamos pályafutását rögbivágtázóként folytatni. Sok kiváló amerikai atléta élesen elítéli a hivatásos atleti- zálást. Mégpedig négy okra hivatkozva. Először, a hivatásos atléták nem indulhatnak minden számban; a gerely-, diszkosz- és kalapácsvetésre a legtöbb sportcsarnokban nincs lehetőség, kevésbé vonzó versenyeket, mint például a hatmér- földes futást vagy hármasugrást, a rendezők nem hajlandók műsorra tűzni. Másodszor, a menedzserek ismételten megkísérelték, hogy a gyérebb közönséget vonzó versenyeket sportnak nem igen nevezhető „mókákkal“ helyettesítsék; a villamos kutyákkal vívott versenynek vagy a férfiak és nők közötti versenyfutásnak, azonban nagyon kevés köze van az atlétikához. Harmadszor, az ITA károsan befolyásolja az egyetemen kívüli egyesületek fáradozásait; nagy összegekkel több tapasztalt atlétát csalogatott el. Negyedszer pedig az egész hűhó erősen árt az amerikai atlétika tekintélyének; végeredményben az amerikai atlétika sorsa nem a New York-i Madison Square Gardenben, hanem a nemzetközi viadalokon és az olimpiai játékokon dől el. Az amerikaiak a férfi számokban 1968-ban Mexikóban tizenkét aranyérmet nyertek. 1972-ben Münchenben már kénytelenek voltak hat első hellyel megelégedni. És azóta az amerikai atlétika hanyatlása állandóan tart. 1973. X. 1. Képünk közepén az amerikai Collett látható, aki olimpiai ezüstérme ellenére búcsút mondott az amatőr versenyzésnek
