Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)

1973-10-30 / 258. szám, kedd

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1973. október 30. KEDD BRATISLAVA O XXVI. ÉVFOLYAM 258. szám Ára 50 fillér Csehszlovákiába érkezőn dr. Henryk Jablonski, az INK Mlaoitanácsának elnöke A lengyel vendég találkozott Ludvik Svoboda köztársasági elnökkel és Gustáv Húsok­kal, a CSKP Központi Bizottságának főtitkárával Dr. Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke a prágai várban találkozott Ludvik Svoboda csehszlovák köztársasági elnökkel. (Telefoto: ČSTK) A csehszlovák küldöttség aktívan részt vesz a moszkvai béke-világkongresszus munkájában Tegnap délelőtt megérkezett Prágába dr. Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság Ál­lamtanácsának elnöke, felesége és kísérete. Az ötnapos hivatalos cseh­szlovákiai látogatásra a vendé­get Ludvik Svnboda hadsereg­tábornok, a CSSZSZK elnöke hívta meg. Az LNK Államtanácsának elnöke kíséretének tagjai: Franciszek Szlachcic, az LNK Államtanácsának tagja, a LEMP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Franciszek Kaim, az I.NK kormányának alelnöke, Jerzy Zasada, a LEMP poznani kerületi bizottságának első tit­kára, Stanislaw Wronski, az LNK művelődés- és művészet­ügyi minisztere, Edmund Bo- ratynski, az LNK Államtanácsa irodájának vezetője, Henryk Zsebrowski, a LEMP KB nem­zetközi osztályának vezetőhe­lyettese, Stanislaw Trepczynski, az LNK külügyminiszterének helyettese, Jerzy Modrzewski dandártábornok, az LNK Nem­zetvédelmi Minisztériumának tervezési és műszaki felsgyelő- helyettese, Jerzy Roszak, az LNK Külügyminisztériuma első területi ügyosztályának vezető­je és Taďeusz Kalinnwski, az LNK Külügyminisztériumának diplomáciai protokollfőnöke. Henryk Jablonskit, az LNK Államtanácsának elnökét a re­pülőtéren üdvözölte Ludvik Svoboda hadseregtábornok, a CSSZSZK elnöke, felesége, és dr. Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK kormányának elnöke, továbbá a CSKP KB Elnöksé­gének tagjai — Vasil BiTak, Alois Indra és Josef Korčák, valamint dr. Matej Lúčan, a CSSZSZK kormányának alelnö­ke, Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere, Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, dr. MiJan Klusák, a CSSZK műve­lődésügyi minisztere, dr. Ján Pudlák. a köztársasági elnök Irodájának vezetője Jan MuSal, a CSSZSZK lengyelországi nagykövete, a csehszlovák nép­hadsereg tábornoki kara, a csehszlovák politikai, tudomá­nyos, kulturális és közélet szá­mos vezető személyisége. Az ünnepi fogadáson részt vett Lucjan Motyka, a Lengyel Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete, a nagykövetség más dolgozói és a prágai dip­lomáciai testület tagjai. A lengyel és a csehszlovák állami himnusz és a 21 tüzér­ségi díszlövés elhangzása után a Lengyel Népköztársaság Ál­lamtanácsának elnöke fogadta a repülőtéren zászlóval felso­rakozott katonai díszegység pa­rancsnokának a jelentését. A lengyel vendég Ludvik Svobo­da hadseregtábornoknak, a CSSZSZK elnökének kíséretében elvonult a díszegység előtt. Az LNK Államtanácsának el­nöke ezt követően a csehszlo­vák köztársasági elnök kísére­tében üdvözölte a megjelent személyiségeket és a prágai diplomáciai testület tagjait. A fogadásnál jelenlevő prágai polgárok lelkes üdvözlésben részesítették a becses vendé­geket. A CSSZSZK fővárosának vá­rosnegyedeit és utcáit, amerre a repülőtérről elindult autók elhaladtak, csehszlovák és len­gyel állami zászlók díszítették. A prágai várban a kedves ven­dégeket a felsorakozott dísz­őrség fogadta, majd elhangzott a lengyel állami himnusz. A köztársasági elnök zászlaja mellé felvonták a lengyel ál­lami zászlót, amely addig leng majd a prágai vár felett, amíg a Lengyel Népköztársaság Ál­lamtanácsának elnöke Cseh­szlovákiában tartózkodik. Dr. Henryk Jablonski, az LNK Államtanácsának elnöke még a délelőtti órákban láto­gatást tett a prágai várban Ludvik Svoboda hadseregtábor­noknál, a CSSZSZK elnökénél. A CSSZSZK elnöke üdvözölte a becses vendéget, majd szívé­lyes és baráti beszélgetés ke­retében kifejezte afeletti örö mét, hogy a vendég elfogadta a csehszlovákiai látogatásra szóló meghívást. Az LNK Államtanácsának el­nöke köszönetét mondott a meghívásért, majd hangsúlyoz­ta, hogy csehszlovákiai látoga­tása jó alkalom lesz az idő­szerű kérdésekről tartandó Moszkva —- A szovjet fővá­rosban befejeződött a béke-vi­lágkongresszus tanácskozásai­nak első szakasza. Tizennégy munkabizottságban fejeződtek be a békemozgalom jelenlegi problémáival kapcsolatos viták és baráti beszélgetések. A vitákban ez idáig mintegy 1500 hozzászó­lás hangzott el. A megbeszélé­sek rendkívül tárgyilagosak és nyílt jellegűek toltak, melye­ken felszólaltak a nemzetközi szervezetek legkülönbözőbb irányzatokul és politikai pár­tokat képviselő küldöttei. A csehszlovák küldöttség is aktívan bekapcsolódott a kong­resszus munkájába. Az európai biztonság és együttműködés problémáival foglalkozó bizott­ságban Jaroslav Musilek sürget­te egy állandó konzultatív szerv létrehozását, melynek fel­adata lenne az európai orszá­gok közötti véleménycserék megszervezése. Dagmar Ŕehá- ková a közvélemény nagy be­folyásoló szerepéről szólott és kijelentette, hogy a csehszlovák küldöttség teljes mértékben tá­Kairó, Tel Aviv — Többszöri kellemetlenkedés után vasárnap este Izrael végül is lehetővé tet­te az ENSZ közel-keleti béke- fenntartó erőinek számára, hogy bevonuljanak Szuez városába. Ezek után körülbelül hetven finn „kéksisakos" katona fog­lalhatta el az ENSZ-erők szá­mára kijelölt posztokat és Iz­raeli és egyiptomi állások kö­zött, a város északi és déli pe­remén. Ezzel egyidőben svéd ENSZ-katonák érkeztek Iszmai- liába. A kéksisakosok kitelepülésé­vel kapcsolatos incidensek nyo­mán a MENA egyiptomi hír- ügynökség olyan közleményt adott ki, hogy Izrael — noha azt állítja magáról, hogy „min­mogatja a kulturális értékek cseréjét nemzetközi szinten, de elutasítja a fajgyűlöletet, nacio­nalizmust és egyéb káros esz­mék propagátorainak téziseit. Viliam Thur zo az indokínai té­makörrel foglalkozó bizottság­ban kijelentette, hogy a vietna­mi tartós béke alapvető felté­tele a párizsi megállapodások betartása, a fegyveres akciók leállítása, valamint a saigoni rezsim újabb területszerző kí­sérleteinek leállítása. Hangsú­lyozta továbbá, hogy a VDK háborús kárainak helyreállítá­sához hozzá kellene járulnia az USÁ-nak, amely vietnami ag­ressziója során mérhetetlen ká­rokat okozott Indokína népei­nek. Az életkörnyezet kérdéseivel foglalkozó bizottságban Ignác Fratriö, hazánk képviselője ja­vasolta egy, az életkörnyezet véd elmezését biztosító komplex program kidolgozását, amely meggátolná a víztárolók víztar­talmának további szennyeződé­sét, valamint csökkentené a progresszív technológiák alkal­mazásának kellemetlen utóhatá­sait a környezetre. Juraj Cúth a leszereléssel fog­(Folytatás a 2. oldalon f den lehetséges módon“ együtt­működik a nemzetközi béke­fenntartó alakulatokkal — gá­tolja az ENSZ-erők mozgását és nem mutat készséget az iránt, hogy maradéktalanul vég­rehajtsa a Biztonsági Tanács­nak a tűzszünet föltételeiről rendelkező 338. és 339. sz. ha­tározatait. A MENA emlékeztet arra, hogy a szóban forgó hatá­rozatok értelmében az ellensé­geskedő jeleknek október 22-én 18 óra 52 perckor elfoglalt ál­lásaikba kell visszavonulniuk. Ugyancsak Szuezzal kapcso­latban jegyzik meg a hírügy­nökségek: nem felelt meg a va­lóságnak Tel Avivnak az a ko­rábbi közlése, miszerint a vá­ros az izraeli erők kezére ke­rült. A tényt, hogy Szuezt Egyiptom ellenőrzi, később az ENSZ kairól tájékoztató hivata­la is megerősítette. Még meg nem erősített közlé­sek szerint egy ellátmányt szál­lító ENSZ-konvoj első teherau­tói vasárnap éjszaka elérték a Szuezi-csatorna keleti partját. A szállítmányokat a keleti part déli szakaszán állomásozó egyiptomi 3. hadsereg kapja. Hírügynökségi értesülések szerint az ENSZ zászlaja alatt haladó — de egyiptomi teher­gépkocsikból álló — konvoj út­nak indításáról az egyiptomi és izraeli katonai képviselők első közvetlen találkozóján született megállapodás. A megbeszélésen Egyiptom Besir Serif tábornok, a főparancsnokság ENSZ-össze- kötője, Izraelt pedig Aharon Jariv tábornok, és Hatm Bar Lev tábornok — mindkettő a vezér­kari főnök tanácsadója — kép­viselte. Egyébiránt a hírügynökségek azt jelentették, hogy az egyip­tomi és a szíriai fronton csend honol, legfeljebb itt-ott hallani kisebb lövöldözést. A békeállapot jegyében hoz­tak intézkedést Kairóban egy (Folytatás a 3. oldalról) (Folytatás a 2. oldalon! A párt ideológiai munkájában pozitív mozgást és egyre jelentősebb sikereket je­gyezhetünk fel. Nem véletlen ez, sem ösz­tönös mozgalom megnyilvánulása, hanem a pártszervek és -szervezetek céltudatos szervező munkájának az eredménye. Még ez év tavaszán, az akkori évzáró taggyűléseken a járási és a kerületi párt- konferenciákon a tagság az elért sikerek értékelése mellett rámutatott a CSKP KB múlt óv októberi és az SZLKP KB novem­beri ülése határozatainak teljesítése terén, különösen pedig a dolgozók világnézeti nevelésében megnyilvánuló bizonyos fo­gyatékosságokra is. jelenleg mindenekelőtt az agitációs napokon és a nyilvános párt- gyűléseken, meggyőződhetünk róla, hogy a párt intenzív ideológiai munkája meg­hozza gyümölcseit. Az a nyíltság, amellyel az emberek a termelésben, mindenekelőtt az irányító és a szervező munkában mu­tatkozó fogyatékosságokat, a munkahelyei­ken előforduló rendetlenségeket és lazasá­gokat, a szocialista emberi kapcsolatok­ban mutatkozó egészségtelen jelenségeket, a munkahelyeken, a lakóhelyeken vagy a családokban a szocialista életmód alap­elveinek megsértését kritizálják, azt bizo­nyítja, hogy az emberek tudatában ideoló­giai téren egészséges előremozdulás tör­tént. A dolgozóknak, a párt-, a szakszer­vezeteknek és az ifjúsági szervezeteknek az idei gazdasági tervfeladatok teljesítésé­ben való érdekeltsége, valamint az 1974. évi tervfeladatok megvalósítására irányuló előkészületek is arról tanúskodnak, hogy az elvtársak egyre jobban megértik az üzemgazdaság, a politika és az ideológia dialektikai egységét, egymától való kői­POZITÍV MOZGÁS csönös függőségét. Végül az embereknek az olyan bonyolult és súlyos nemzetközi problémákhoz való internacionalista hozzá­állása is mint amilyenek a chilei vagy a közel-keleti események, azt bizonyítja, hogy nálunk a társadalmi tudat mozgás­ban van, éspedig haladó irányban. Nagy érdemei vannak ebben a párt Köz­ponti Bizottságának, amely lebontva a CSKP XIV. kongresszusának irányvona­lát, egy év előtti ülésén részletesen ele­mezte az ideológia területén mutatkozó helyzetet és kitűzte további fejlesztésének fő irányvonalait. Rámutatott arra, hogy az ideológia nem valami önálló elszigetelt te­rület, az ideológiai dolgozók kizárólagos ügye, hanem ellenkezőleg: elválaszthatat­lanul összefügg népünk mindennapi gaz­dasági és politikai életével. Ennek ered­ménye volt, hogy az ideológiai tevékeny­ség — ha élhetünk ezzel a szóhasználattal — az elvont viták szférájából a pártszer vezetek és a kommunisták érdeméből át­került és tartósan meghonosodott a mun­kakollektívákban, hogy szorosan összekap­csolódott a termelés, az emberek munka- tevékenysége problémáival. Az opportuniz­musról, a kispolgári magatartásról, az imperialista ideológiai diverzióról, az osz­tályharcról, a világnézeti problémákról, a békés egymás mellett élésről, a proletár internacionalizmusról és a szocialista ha- zafiságról, valamint a szocialista életmód­ról beszélgetnek a dolgozókkal a munka­kollektívákban. Éspedig szoros összefüg­gésben a munkájukat és az életüket érintő kérdésekkel. Ez pedig kétségtelenül pozi­tív tény. A párt Központi Bizottsága, kiin­dulva az ifjúságra való intenzívebb mar­xista—leninista ráhatás szükségleteiből, múlt év októberi plénumának végkövetkez­tetéseit az ifjú nemzedék neveléséről szó­ló határozatba öntötte, s ezt júliusi ülésén jóváhagyta. Az Iskolák és az oktatási-ne­velési intézmények pártszervezetei a köz­ponti bizottság júliusi plénumának határo­zatait a gyakorlatban valósítják meg. Eb­ben az irányban is pozitív mozgás észlel­hető. Az ideológiai munka eddigi tapasz­talatai és sikerei alapján hinni lehet, hogy a fiatalság marxista—leninista szocialista nevelése terén is jó eredményeket sikerül elérnünk. (Folytatás a 2. oldalon) Az ENSZ békefenntartó erői Szuezben és Iszmailiában Élénk diplomáciai tevékenység Kairóban

Next

/
Thumbnails
Contents