Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-23 / 252. szám, kedd
ÚJ FILMEK BALESETVESZÉLYES ÚTSZAKASZ (lengyel) A világszerte ismert Jerzy Skolimowski forgatókönyve alapján — Jan Lomnieki rendezésében — készült a Balesetve szélyes útszakasz című lengyel olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyek nincsenek összhangban a társadalmi együttélés normáival és magatartása elidegeníti őt a közösségtől. film, mely az úgynevezett nehéz fiatalok, a laza erkölcsű, gátlástalan egyének problémáiról szól, a magatartásformák változását határhelyzetekben tárva fel. Az alkotók rendkívül nyíltan és őszintén, sajátosan és egyénien közelítették meg a kérdést. Marok, a film központi alak ja jóllehet mai fiatal, mégsem tekinthető az Ifjú nemzedék tipikus képviselőjének, hiszen Jan EngJert a Balesetveszélyes útszakasz című lengyel film főszerepében. Meglehetősen ingatag, esélyeit és lehetőségeit „aprópénzre“ váltja mind a hivatásában, mind a magánéletében. Érzelmi élete is konfliktusos, így hát nem csoda, ha a történet tragédiába torkollik . .. A film tragikus végkicsengése ellenére igen szellemes és friss tempójú. A főszerepben Jan Englert, az utóbbi évek egyik legsikeresebb lengyel színésze mutatkozik he a közönségnek. ÉRETT CSERESZNYÉK (NDK beli] Horst Seemann rendező filmjeiben már több ízben bonckés alá vette az emberi kapcsolatokat. Legújabb filmje, az Érett cseresznyék is ezt a problémát veti fel, s jelenkori freskó formájában elemzi a kapcsolatok összetettségét. A film ősbemutatója idején az NDK-ban nagy érdeklődést keltett, de egyszersmind heves vitákat is váltott ki. A különféle fenntartások ellenére az alkotás a DEFA történetében jelentős i állomásnak tekinthető, nemcsak azért, mert kortárs problémával foglalkozik, hanem mert a film cselekménye munkáskörnyezetben játszódik, s központi alakja is munkás. E vonatkozásban az új NDK-pro- dukció Hrabrovickij A tűz meghódítása című filmjével rokonítható, a kettő közti művészi színvonalkülönbség azonban szembeötlő — a szovjet film javára. Az alkotás több szálból fonódik össze, vezérfonala azonban a hős életének és a társadalmi szükségleteknek a konf- rontálása. A rendező az élet összetettségének és bonyolultságának ábrázolására törekedve a kisebb-nagyobb epizódokat túlságosan halmozta, emiatt a történet meglehetősen eseménygazdag, ami a film kárára van; tompítja hatását, s az alapgon dolat elsiklik az egyre terebélyesedő részletkérdésekben. Találó és sikeres a film központi figurájának, az építőbri gád vezetőjének az ábrázolása. A rendezőnek sikerült érzékel telnie nemcsak a hős családján belüli összetett kapcsolatokat, hanem a brigádvezető és az emberek, a csoport közti viszonyt is. Ezt az igényes feladatot sikeresen oldotta meg Günther Simon, az egyik legnépszerűbb NDK-beli színész, akinek ez volt az utolsó alakítása; azóta már távozott az élők sorából. Esz- köztalen, mélyen átélt játéka a film egyik erőssége. A CSIZMÁS KANDÜR (japán) A közönség körében nagy népszerűségnek örvendenek a rajzfilmek. A műfaj kedvelői számára „csemege“ A csizmás kandúr című japán rajzfilm, melyben Charles Perrault francia író ismert meséje elevenedik meg. A japán rajzfilmgyártásnak nagy hagyományai vannak. Az első rövid alkotások a 20-as években készültek, az alkotók később áttértek az egész estét betöltő animált játékfilmek gyártására; többnyire a japán mesék, mondák, legendák gazdag világából merítettek témát, az ötvenes években azonban ,/e1'főzték“ a külföldi alkotókat is, elsősorban Andersent és Stevensont. A mesefilm ismert hőse a csizmás kandúr, „aki“ óriási csizmájában számos kalandon megy át, kedvességével, bájával, az igazi mesehősre jellemző tulajdonságaival elkápráztatja a nézőt. A film varázsa abban rejlik, hogy a Jó szükség szerűen győzedelmeskedik a Rossz felett, akárcsak minden igazi mesében. Kimio Jabuki rendezőnek a népszerű mesét igen szellemesen sikerült a film nyelvére költenie; jóvoltából csizmás kandúr nemcsak a legkisebbeknek, hanem a felnőtteknek is kellemes perceket szerez. —ym— MEGSZAKÍTOTT POLIMERIZÁLÁS — A TELOMERIZÁLÁS A vegyészek már régóta a természet kincsestárából „rendelik meg“ a számukra szükséges anyagokat, de nem jönnek zavarba akkor sem, ha a kívánt anyag helyett csak valami más áll rendelkezésükre. A vegyi üzemek nagyobbik fele éppen azzal foglalkozik, hogy „kijavítsa a természet hibáit“, azaz a természet adta nyersanyagokat átalakítsa a vegyipar céljaira. Ez a helyzet a kaprongyártással is. Nyersanyaga a kaprolaktám, amelynek egy-egy molekulája hat szénatomból, 11 hidrogénatomból, egy nitrogén- és egy oxigénatomból áll. Ez a vegyület azonban a természet „raktáraiban“ nem fordul elő. A szén és a kőolaj feldolgozásakor viszont sok benzol termelődik. Ez olyan vegyület, amelynek szerkezete ugyan egészen más, de váza pontosan annyi szénatomot tartalmaz, mint a kap- rolaktámé. A vegyészek viszonylag egyszerűen át tudják alakítani a benzolt kaprolaktámmá: ennek köszönhető a kaprongyártás óriási nyersanyagbázisa. (Ezzel összefüggésben tudni kell, hogy a kapron, a perion, a danulon stb. a kaprolaktám nevű vegyületeknek a polimérje, vagyis sokszorosa: kémiai úton nagyszámú kaprolaktám- molekulát „kapcsolnak össze“.) Ami viszont az aminoönantsavat és a kaprolaktám többi rokonvegyületét illeti, a vegyészek megállapították, hogy a természet raktáraiból nemcsak hogy ezek az anyagok hiányzanak, de még azok is, amelyekből könnyen előállíthatok lennének. Hogy tehát előállíthassuk az aminoönantsav polimerjét, amely azzal kecsegtet, hogy tulajdonságaival elhomályosítja a nagy hírnévre szert tett kapron dicsőségét is, meg keli tanulnunk, hogyan kell előállítani nagy mennyiségekben, ha nem is magát az aminoönantsavat, de legalább a hétszénatomos vázú vegyületeket. Az előre megadott szénatomszámú óriásmolekulák előállításának egyik, már jól elsajátított módszere a polimerlzálás. Közismert, hogy milyen forradalmi változást idéztek elő az iparban és más vonatkozásban is a polimerizáció termékei. Polimerizálással lehet előállítani viszonylag kis molekulákból (monomerekből) polimer mo- lekulaláucokat — azaz műanyagokat, szintetikus szálakat és kaucsukot. A polimerek fontosabb fizikai és kémiai tulajdonságai a láncok hosszúságától függnek. Amikor tehát a kémikusok a kívánt tulajdonságokkal rendelkező polimereket előállítják, figyelemmel kísérik a nagy molekulák képződését, s a hőmérséklettel, a nyomással és más ténye- zőkkkel szabályozzák hosszúságukat. A polimerek gyártási módszereit természetesen nem lehet gépiesen felhasználni nagyobb mennyiségű aminoönantsav gyártására (egyszerűbb vegyületekből )* Ennél a feladatnál ugyanis a polimerizálási reakciót úgy kellett szabályozni, hogy valamennyi molekula növekedése pontosan abban a pillanatban szakadjon meg, amikor az előre megtervezett szénatomszámú vegyület létrejött. Még egy másik feladatot is meg kellett oldani. Ahhoz, hogy a molekulákat hosszú polimer láncokká egyesíthessék, a kiinduláskor felhasznált molekuláknak feltétlenül aktívnak kell lenniük. Tehát rendkívül pontos szabályozási módra volt szükség, egyrészt a növekvő molekulák nagyságának szabályozására, másrészt, hogy mindenn molekulának minden végén állandóan ott legyenek az aktív vegyi csoportok. így alakult ki a megszakított polimerizálás, az ún. telomerizálás. Ennek eredményeként olyan monomerek (rövid láncocskák) alakulnak ki, amelyeknek végén aktív csoportok helyezkednek el. Ezeket nevezik telomernek. (A kifejezés a görög „telosz“ — test és „mer“ — rész szavak összetételéből származik.) A telomerizálást iparilag elsőnek szovjet tudósok valósították meg Nyeszmejanov akadémikus és Frejdlina akadémiai levelező tag vezetésével. Számos telomer gyártásának kiinduló anyaga az etilén, az egyik legegyszerűbb szénvegyület (pontosabban: telítetlen szénhidrogén), amely nagy mennyiségben állítható elő kőolaj hőbontása útján. Kísérjük nyomon a telomerizáció folyamatát. Ez ugyanúgy, vagyis az etilénmolekula „gerjesztésével“: kettős kötéseinek felszakításával kezdődik. A „nyugalom megbolygatója“-ként szén- tetrakloridot és egy különleges anyagot, iniciá- tort használnak. Az iniciátor hat a széntetra- kloridra. Az átalakult széntetraklorid hatására megbontott kötősü etilénmolekulák megtámadják az etilénnek ebben a kémiai folyamatba, reakcióba még be nem vont molekuláit, felszakítják ezek kettős kötéseit. Ennek eredményeként molekulák milliói és milliárdjai lépnek reakcióba, egyébként pedig minden úgy zajlik le, mint a szokásos polimerizáláskor. Váratlanul jelentkezik azonban a széntetra- kloridnak egy újabb tulajdonsága. A széntetraklorid ugyanis képes egyesülni a növekedésben levő aktív molekulákkal, s így megakadályozhatja további növekedésüket. Szakítsuk itt félbe az elmélet területét s térjünk át a telomerek gyakorlati meghonosítására. A laboratóriumban kivívott győzelem ugyanis még egyáltalán nem biztosítja a gyakorlati sikert. Fizikai-kémiai kutatások alapján a szovjet tudósok etilénből és széntetrakloridból olyan te- lomereket hoztak létre, amelyeknek szénváza nemcsak hét, de kilenc, tizenegy, sőt huszonöt tagot is tartalmazott. Sokat fáradoztak egy Dlyan — folyamatosan működő — berendezésnek a megszerkesztésénél is, amely a modern futószalag-rendszerű gyártásnak a mintája lehetne. Az ilyen berendezésbe állandóan adagolnák a nyersanyagot, és folyamatosan távozna belőlfe a késztermék. A készülék, amelyben a telomerizáció történik, eléggé egyszerű: tulajdonképpen egy forró vízbe merített spirálcső. Az etilén és a széntetraklorid (ez utóbbi az iniciátorral együtt) a spirálcsövön áthaladva reakcióba lép egymással, s az így keletkező telomer keveréket frakcionálják: szénatomszám szerint szétválasztják. A frakcionálás után a meghatározott szénatomszámú vázzal rendelkező telomereket fel lehet használni műanyagok, szintetikus szálak vagy illó olajak gyártására. A SZAHARA NÖVÉNYVILÁGA A Szaharát a növényzet ritkasága jellemzi. De a két-három, sőt néha csak tízévenként adódó esőzés alkalmával az derül ki, hogy a siva- vatag nem is oly ellenséges 'a növényzettel szemben, miként azt feltételezzük, olvassuk a La Nature c. tudományos folyóiratban. Néhány hét múltán ugyanis a dünéken és a regnek nevezett homok- és kavicsrétegeken a fűfélék egész serege tűnik fel, virágzik, magot érlel, majd újra eltűnik. A Tibeszti- és az Ahaggar- hegységben pedig ahol a csapadék az évi 100 millimétert is meghaladja, viszonylag gazdag növényzetre bukkanunk. A Tibesztin (hegység a Szahara központjában, legnagyobbrészt a Csád Köztársaság területén) több mint 600 növényfajt számoltak meg. A Szahara középső és északi részének flóráját (növényvilágát) főképp a magános csomókban termő füvek és félcserjék, vagyis a sivatagi élethez alkalmazkodott növényzet alkotja. Sok ilyen növényt találunk például Mauritániában. A Szahara déli részén a Sahel-vidék jellegzetes fajai tűnnek fel, amelyek a szárazságot jól tűrik. Ilyenek az Accacia-fajok. Ezek jellegzetes csoportokban nőnek; e csoportok ligetes kialakulását nevezzük szavannának. Ennek rengeteg típusa van, s a sivatagba való átmenet legtöbbször folyamatos. Ezeken kívül Ahaggarban megélnek a mediterrán növények is, mint az olajfa, a mirtusz, az Atlasz-beli pisztácia, a fekete üröm. A délebbre elterülő Tibesztin még 3000 m magasban is megmarad a mediterrán jelleg, és olyan növények is megtalálhatók, amelyek a marokkói Atlasz-hegységnek és Afrika északi és keleti hegységeinek flórájára jellemzők. Igaz, ez csak előnyös fekvésű, védett területekre vonatkozik, azonban e jelenség mégis érdekes problémákat vet fel. A Szahara múltjának állattani és geomorfológiai feltárása alapján ugyanis feltételezhető, hogy hajdan jóval enyhébb éghajlatú korszak uralkodott ezen a tájon. A Szahara éghajlati múltját a többi között virágpor-elemzés (pollenanalízís) segítségével kutatják. A kövületes virágport tartalmazó rétegek korát a radioaktív szén arányából állapították meg, a klímára vonatkozóan a következő eredménnyel: A Würm-korszakot (a jégkorszak egyik „emelete“, a pleisztocén kor utolsó szakasza) a Szahara középső részén száraz klíma képviselte, erős hőmérsékleti ingadozásokkal. A sivatagot a sztyepphez hasonlatosan pázsitfűfélék és bal- lagó-fűfajok borították. Ellenben a jégkorszak után (i. e. 10 000—6000) a mérsékelt, nedves — a jelek szerint — mediterrán típusú időjárás volt jellemző. A Szaharába behatoltak a mediterrán fafajok, mint a cédrus, a paratölgy, az aleppói fenyő, sőt még a lomb- hullatő fák is, mint a hárs, a juhar, az éger stb. E korszak közepétől egészen i. e. 2800-ig a klíma egyre melegebb és szárazabb lett, bár a növényzet ekkor még mediterrán típusú (aleppói fenyő, paratölgy, olajfa, ciprus, boróka). Később a fel- melegedés még inkább fokozódott és a klíma mind szárazabbá vált, majd a Szahara nagy részét elárasztotta a ma a Sahelre jellemző Acacia, és bekövetkezett a jelenlegi sivatagi növényzet megtelepedése. Tehát néhány évezred folyamán a Szahara növényzete alapvetően megváltozott. Alig négyezer év leforgása alatt a Szahara középső részének hegységeiben a sivatag 1500 km-rel nyomult előre. Nagy kérdés, vajon az elkövetkező évszázadokban nem hódít-e a sivatag újabb tért több száz kilométernyire észak felé? Annál Is meg- okoltabb ez az aggály, mert a nomád pásztorkodás az Atlasz szaharal lejtőin nagymértékben hozzájárult az amúgy is szélsőséges körülmények között tengődő fafajok gyors kipusztulásához. Veszélyben forog Maghreb is (arab szó, nyugatot jelent, és Afrikának azt a részét jelöli, amelyet északról és keletről az Atlasz-hegység, nyugat felől pedig a tenger határol), hacsak a lakossság nem biztosítja szívós erőfeszítéssel a meglevő növényzet védelmét. (dl) 1973. X. 23. Fiimssí. hár sfák nagy sikerrel vetítik a West Side Story című híres amerikai musicalt. A filmet a közelmúltban már ismertettük, most egy felvételen mutatjuk be szereplőit: Robert Thomp- •ont, Natalie Woodot és George Chaki.ist.
