Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-20 / 250. szám, szombat
Társadalmi követelmény L uSenecen (Losoncon-) a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 56. évfordulójának tiszteletére a róla elnevezett utca bejáratánál a napokban ünnepélyesen felavatják Leninnek, a proletárfor- radalom nagy vezérének — társadalmi összefogással állított — életnagyságú szobrát, Huöko szobrászművész alkotását. Ennyit mondana az egyszerű, szűkszavú hír, ha a krónikás megelégedne csupán ennyivel. Mivel azonban a város dolgos hétköznapjainak nem mindennapi eseményéről van szó, a tudósító sem tudja — s nem is akarja — kivonni magát az alól az osztatlan öröm és lelkesedés alól, amely a helyi lakosság részéről nem csupán az új, köztéri emlékműnek, hanem sokkal inkább a halhatatlan embernek, századunk géniuszának, az első szocialista forradalom győzelemre vivőjének, Leninnek, a szovjet állam megalapítójának szól. A napokban történt felállítás óta százak és ezrek tekintették meg a szobrot és álltak meg egy pillanatra tisztelegni előtte. Tisztelegnek Lenin elvtárs előtt, akinek élete, példamutató bátorsága, harcossága, mindig kifejező arcjátéka, kézmozdulatai éppúgy közismertek a róla készült alkotásokból, mint tanításai, rendkívüli figyelemösszpontosítása és jó kedélye. Kicsik és nagyok, fiatalok, illetve idősek — akárcsak földgolyónkon mindenütt — olyan emberként ismerik, szeretik s tisztelik nálunk is Lenin elvtársat, akinek alakja, jelleme, tudása ma már az egész haladó emberiség számára jelkép lett. Lenin elvtárs LuCenecre „érkezésének“ ezernyi spontán köszöntésében ezentúl kifejezésre jut a gondolat, a győzelmet aratott és örökül hagyott eszme előtti tiszteletadás is, amely úgy válik egyre élőbbé, minél több valósul meg belőle a CSKP marxista politikájának valóra váltásával a mindennapok gyakorlatában. E szempontból az sem véletlen, hogy Lenin elv- társ bronzban megörökített alakja éppen a kommunista párt székháza előtt áll és a művelődési házra tekint. Egyébként Lenin elvtárs régóta itt él az új arcot öltő vágozó, az új óvodák és bölcsődék, a mintegy nyolcezer vidám diák az utcákon. De ki tudná mind felsorolni szebbé vált életünk, jelenünk megannyi felemelő bizonyítékát? Munka, élet, ének, alkotás, jólét és szabadság. Nemzetiségi politika, szocializmus, kommunizmus és biztató jövő. Mind összefügg Lenin elvtárssal, tanításával, azzal a hatalmas világ- és történelemformáló kollektív alkotással, amelynek nagy vezére volt: a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal. Minden összefügg azzal a világrengető harccal, amelynek eredményeként alig több mint fél évszázada megalakult békénk és szabadságunk legfőbb őre, barátunk: a Szovjetunió. Lenin elvtárs felbecsülhetetlen érdeme többek között az is, hogy legújabbkori történelmünk egyes fogalmait mindannyiunk számára közérthetően általános érvényűvé emelte. Nincs ugyanis nálunk olyan ember manapság, aki ha azt hallja: Lenin, vagy az emberiség legnagyobb alakjának képét, ill. szobrát látja, ne az Októberi Forradalomra, a békére, a Szovjetunióra gondolna. Ezek a fogalmak: Lenin, forradalom, béke,* Szovjetunió, már mindörökre elválaszthatatlanul összetartoznak. A történelem, az emberi haladás, a humanizmus ötvözte őket acélnál is erősebben egybe. Amikor ezekben a napokban Lenin elvtárs szobrát köszöntve megállunk a virágokkal díszített kis téren, arra az ismert tényre is emlékezünk, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom már győzelmének másnapján — 1917. november 8-án —, békedekrétummal fordult a világhoz. Az akkor több mint három éve tartó imperialista háborúban vérző népek számára követelte az egyenjogúságon, az igazi demokrácián és önrendelkezési jogon alapuló békét. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom országa, híven Lenin elvtárs örökéhez, azóta is — immár több mint fél évszázada — következetes békepolitikát folytat. A Szovjetunió a náci fasizmus felett aratott világ- történelmi jelentőségű győzelme után létrejött szocialista országokkal — köztük hazánkkal — együtt a haladó népek támogatását élvezve diplomáciai és egyéb eszközökkel ezért küzd ma is a békés egymás mellett élés megvalósításáért, az általános leszerelésért s az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtéséért. Lenin elvtárs nevével egykor százezrek mentek harcba a forradalom győzelméért, ma pedig százmilliók harcolnak és dolgoznak tanításainak szellemében. Bár a munkások, a parasztok, az elnyomottak felszabadításáért dobogott szíve közel fél évszázada elcsöndesedett, mégsem halt meg. Százmilliók tették és teszik magukévá s tettekkel is vallják a költő örökké igaz sorait: „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog .. ľ Mi, a kései utódok, akik élvezzük harcának gyümölcseit, szobra előtt — most már Luče- necen is — azért hajtjuk meg naponta fejünket, mert tiszteljük és magunkénak érezzük Lenin elvtársat, aki mindig megmaradt olyan szerénynek, egyszerűnek, mint maga a nép. Szobra, impozáns alakja, a város központjában örömünkön kívül egyben fogadalmunkat is kiváltja, arra, hogy példáját követni, tanításait kommunista pártunk vezetésével megvalósítani akarjuk. KANIZSA ISTVÁN A ma embere már hozzászokott, hogy korszakunk rohamos fejlődésével csak úgy tarthatunk lépést, ha tudásunkat, ismereteinket állandóan növeljük. A tanulás ma már hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Ez a megállapítás a közigazgatás és a nemzeti bizottságok különböző fokain dolgozókra és természetesen a képviselőkre is vonatkozik, akik a feladatok biztosításán kívül naponta találkoznak a választóikkal, s így politikai nevelőmunkát végeznek. A nemzeti bizottságok módszertani munkája elmélyítésének érdekében már évek óta iskolázásokat tartanak, amelyeknek főbb témáit központilag szabják meg. Az elmúlt oktatási ciklus keretében a következő témákkal ismerkedtek meg. — A szovjetek, a szocialista állam fontos forradalmi szervei, A nemzeti bizottságok feladata a szocialista államhatalom megerősítésében, A szocialista törvényesség megtartása, Az élet- és munkakörnyezet védelme a mezőgazdaságban, A választási program sikeres teljesítése. Az említett témákat természetesen mindenütt még helyi jellegű feladatok megvitatásával is kiegészítették. A szóban forgó iskolázásokat különösen a képviselők értékelték nagyra. Nem véletlenül, mert az iskolázásokon közéletünk és pártunk vezető funkcionáriusai vettek részt és áttekintést nyújtottak többek között népgazdaságunk eredményeiről és gondjairól is. Az iskolázások megtartásának módszeréről azonban megoszlanak a vélemények. A kelet-szlovákiai kerületben például szabad szomba■ „A helyes táplálkozásról a felnőttkorban“ a fő témája az ésszerű táplálkozással foglalkozó társaság 22. kongresszusának, melyet Karlovy Varyban rendeztek meg. A háromnapos tanácskozáson a CSSZSZK-ból és az NDK-ból 500 szakember vesz részt, és 40 beszámolót, valamint tudományos előadásokat tartanak. tokon tartották meg az előadásokat. Az elgondolás, hogy a résztvevők ne essenek ki a termelésből, helyes, de hogy a közlekedés nem olyan, mint munkanapokon, azt már nem vették figyelembe. Így aztán a távolabb lakó képviselők csak későn este értek haza, aminek minden bizonnyal nem örültek. A nyugat- és a közép-szlovákiai kerületben négynapos bentlakásos tanfolyamokat szerveztek, amelyek szerintük jól beváltak, és az idén is ennél a módszernél maradnak. Központil ag mégha tá rozni, hogy melyik módszer a helyesebb, nehéz volna, annál is inkább, mivel az iskolázásokon a megjelenés 80—90 százalék között mozgott. A legfontosabb és legjelentősebb feladat országszerte, hogy a lehető legjobban élőkészítsük az idei oktatási ciklust, amelynek fő témái közé tartoznak: A képviselők részvétele a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak teljesítésében a dolgozók államigazgatásában való részvétele szempontjából, A nemzeti bizottságok szerepe a gazdasági-szervezési funkciók megerősítésében és A fontos párthatározatok és dokumentumok alapos ismerete. Az említetteken kívül természetesen mindenütt be kell iktatni a helyi jellegű fontos feladatokat is. Mind a központilag meghatározott, mind a helyi jellegű témák, feladatok ismertetése után vitát kell tartani, hogy a résztvevők elmodhassák tapasztalataikat, egymástól tanulva, hazatérve még aktívabb munkához lássanak. Számos példa igazolja, hogy ahol a képviselőkkel rendszeresen és alaposan foglalkoznak, ott számíthatnak a képviselők és egyben a lakosság aktivitására is. Ezért a képviselők politikai és szakmai nevelésének kérdését nem tekinthetjük egyszeri, hanem rendszeres feladatnak. Természetesen a továbbképzésből nem szabad, hogy kimaradjanak a nemzeti bizottságok osztályainak a dolgozói sem. A tanulás, a továbbképzés ma már társadalmi követelmény és feladat. N. J. A múlt század küszöbén — Akszel Béres szovjet tudós számításai szerint — a világon felhasznált energia 94 százalékát az emberi erő és a háziállatok ereje szolgáltatta Napjainkban az energia mindössze nem egészen egy százaléka származik az emberektől, akiknek — hála a technika sokoldalúságának és fejlettségének — ma már módjukban áll a természetes úton előállított 0,1 lóerőt ezerszeresére növelni. A tudományos-technikai forradalom dinamizmusa még a nagy fantaszták életében megvalósí totta nagy részét mindannak, amiről azt hitték, csak a kép- zelet szüleménye. A tudósok azt jósolják, hogy 1980-ra az automatika segítségével készülnek egyes szövegfordítások, öt évre rá már automatikus úton születik meg a betegekről készülő diagnózis, és az évszázad vegére az automatikus forgalom- irányítás veszi át az uralmat az utakon. Ez már nem fantasztikum, hanem megbízható számítások alapján készült prognózis. A személyiség „forradalma" A technika rohamos fejlődése Olykor úgy szárnyalja túl a fantáziát, hogy közben a személyiséget is sokban befolyásolja. És ezek a személyiségben bekövetkező változások sem kevésbé grandiózusak. Ma már nemcsak arról kaphatunk meglehetősen pontos képet, ami a technikában végbemegy, hanem arról a változásról is, ami magában az emberben következik be. A technikai fejlődés tömegméretű hatását talán legelőször a vasútnál dolgozók tapasztalhatták. A Szovjetunióban a statisztika szerint az ország 250 millió lakosából egyre évenként 874 kilométer vasúton megtett utazás jut, tehát körülbelül any- nyi, mint a Moszkva—Kijev közötti távolság. A vasúti teherAZ EMBER ÉS A GÉP forgalom — csaknem háromtrillió tonnakilométerrel — egyenesen csillagászati számot mutat. Az ötvenes évek második felében megkezdődött a vasút rekonstrukciója. A gőzmeghajtást az elektromos- és Dieselvontatás váltotta fel. Nem volt már szükség a gőzmozdonyok kiszolgáló személyzetére, feleslegessé vált ezenkívül a kocsi- kapcsoló, a váltókezelő és még egy sor más foglalkozás. Az emberek elé állt a követelő feladat: a technikai fejlődés révén túlhaladottá vált szakmák helyett az új technikával létrejövő új szakmák elsajátítása. No de mit jelent, ha a gőzmozdony vezetőjét villanymozdonyra ültetjük? Mindenekelőtt azt, hogy ennek megfelelő képzettséggel rendelkezzék. Képzettséggel tehát és nem műszaki készséggel, gyakorlattal, mert egy bonyolult gépezetet, mint amilyen a villanymozdony, csak olyan ember vezethet megbízhatóan, aki középiskolai fokú Ismeretekkel rendelkezik. Vagy nézzünk egy másik példát. A váltókezelőét. Ez a legalacsonyabb képzettséget igénylő beosztás a vasútnál. Az a négy-hat osztály, amelyet valamikor elvégeztek, és ami elégnek bizonyult arra, hogy egykét váltót állítsanak, nem elegendő ahhoz, hogy egy elektronikus vezénylőasztal mögé üljenek és ilyen módon végezzék munkájukat. Természetesen senki sem maradt munka nélkül, sőt, majdnem mindannyian a vasútnál is maradtak, csak éppen — elmentek tanulni. Az állam a tanulmányi időre is biztosította számukra ugyanazt a fizetést, amit korábbi munkájukkal kerestek, azonkívül a tanárt, az oktatást is — díjmentesen. Ei Igazi társadalmi, szociális forradalom volt, amely a külső szemlélők számára szinte észrevétlenül ment végbe. Kötelező a középiskola elvégzése A vasútnál végbement változások az olvasó szemében talán csak helyi jelentőségűek, noha jól példázzák a technikai haladás és a szocializmus egyes törvényszerűségeit. Az általános tendenciát jól tükrözik a statisztikai adatok is. 1939-ben a Szovjetunióban 15,9 millióan végezték el teljesen vagy befejezetlenül közép-, illetve főiskolai tanulmányaikat, 1972-ben ez a szám elérte a 99,2 milliót. S ezen belül — és ez fontos —, a középiskolát végzett munkások száma háromszorosára növekedett. A szovjet társadalom általános műveltségének emelkedése folytatódik. Az 1975-ben végzendő kilencedik ötéves terv kötelezővé teszi a középiskola elvégzését, ami azt jelenti, hogy minden gyermeknek ki kell azt járnia, akár munkás, akár mérnök, vagy más foglalkozású akar lenni. Miért van szüksége a munkásnak középiskolára? A technika fejlődésével, a termelés automatizálásával talán nem lesz egyszerűbb az ember munkája? Ahhoz, hogy gombokat megnyomjon, műszerekre figyeljen — úgy tűnik —, nincs szükség különösebb képzettségre. A hatalmas gépek kezelése egyszerű, munkájuk megbízható és biztonságos. Az élet azonban ellentmond ennek a látszólag logikus következtetésnek. A leningrádi szerszámgépgyárban elkészült egy olyan programvezérlésű eszterga prototípusa, amely elsősorban középfurat elkészítésére és megmunkálására szolgál. Ez az aggregét adott utasítás alapján mintegy százféle szerszámának automatikus működtetésével, minden emberi beavatkozás nélkül vág menetet, esztergál akár három tonna súlyú munkadarabot is — éspedig hat mikron pontossággal, (ösz- szehasonlításképpen: az emberi hajszál 40 mikron vastagságú.) Bonyolult gépek „parancsnoka" Ezzel a szerszámgéppel a legkiválóbb szakmunkás sem kelhet versenyre. Ugyanakkor azonban csak olyan emberre bízhatják, aki széles műszaki áttekintéssel rendelkezik. Az automatika, amely ugyan magára vállalta az összes technológiai funkciókat, rendkívüli figyelmet követel az általa küldött információk tekintetében irányítójától. Televíziója képernyőjén egész számoszlopok tudósítanak a gép legapróbb műveletéről is, azonnal jelzi a legcsekélyebb eltérést is, és ilyenkor a figyelő embernek nyomban „parancsnokká“ kell válnia, döntenie kell és ki kell adnia az utasítást. A sok lehetőség közül csak egyet nem tehet: nem hagyhatja figyelmen kívül a jelzéseket. A gép mentesítette ugyan a fizikai erőfeszítéstől az embert, helyette azonban a fokozott felelősség nem könnyű terhét rakta vállára. Mert bár régen is járt a munkás fegyelmezetlensége némi kárral, ma, a mind gyorsabb, bonyolultabb és mind nagyobb termelékenységű technológiák ezeket a károkat igen nagy mértékben megsokszorozzák. És ebben rejlik a tudományos-technikai forradalom egyik törvényszerűsége. Minél magasabb fokú az automatizálás, annál kevésbé lehet hatékony a gép irányítójának pusztán külső ellenőrzése. A meghatározó ugyanis már döntően nem a fizikai tevékenység, hanem azok a műszaki és logikai műveletek, amelyek a külső ellenőrzés oldaláról nemigen követhetők nyomon. A fő helyet az önkontroll, a munka iránti felelősségérzet foglalja el. Az ember ugyanis továbbra is és mindenkor a termelés főszereplője marad, végső fokon tői« függnek a technika lehetőségei és azok kihasználása. 4 millió tudományos dolgozó A képzettség témakörébe tar* tozik az az érdekes két szám is, amelyek szerint 1939-ben a Szovjetunióban még 19 ezer foglalkozási ágat tartottak nyilván, 1959-ben pedig már 30 ezret. És ez a szám azóta is szakadatlanul nő. Az az ország, amelynek fél évszázaddal ezelőtt még száz tudósa is alig volt; jelenleg négymillió tudományos dolgozóval rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a világon minden negyedik tudományos munkát végző egyén, tudós — szovjet emberek közül kerül ki. A szovjet iparban több mint hétmillió felsőfokú képzettséggel rendelkező szakember dolgozik, és képzésük továbbra 18 a legmagasabb színvonalú a világon. A jelenlegi felmérések szerint a szovjet munkások heti 8—12 órát fordítanak tanulásra, önművelésre és az élet- körülmények fokozatos javulásával ez az időmennyiség remélhetőleg tovább növekszik majd. Mindez hozzájárul a szociológusok által is szorgalmazott azon törekvések sikeréhez, amelyek a műszaki szakemberek és a munkások közötti műveltségben különbségek csökkentését, a két kategória egymáshoz való mind jelentősebb közelítését eredményezik majd. IGOR GOLEMBJOVSZKIJ (Izvesztyija) LÍftüJ 197' X. 2U. SZOBOR- KÖSZÖNTŐ rosban, mint hazánk minden helységében. A látványok egész sora őt idézi. A felszabadulás Óta végbement óriási fejlődés, a rohamosan fiatalodó város. A Lenin utcai modern otthonok százai, szemben a szoborral a bogorodicki lakótelep égnek törő toronyházai, a Pionír-berki új városrész, az új iskolák és kollégiumok. A megújuló apátfalusi textilgyár, a korszerűsödő Béke-üzem, a gabonafeldol-
