Új Szó, 1973. október (26. évfolyam, 233-259. szám)
1973-10-20 / 250. szám, szombat
ünnepélyesen megnyitották a bolgár nemzeti kiállítást Kedvező a háromne?yed évi mérleg pfolytatás az 1. oldalról) ítödése érdekében. Elítélte a Chilei vérengzéseket és az izraeli agresszorok okozta közel- keleti feszültséget is. Elégedetten hangsúlyozta a kölcsönös baráti segítségen alapuló, egyre fejlődő gazdasági kapcsolataink eredményeit, egyre növekvő árucserénket, melynek forgalma az előző ötéves tervhez viszonyítva megkétszereződött. — Bulgária villamosításában Jelentős része van a szocialista Csehszlovákiának is — mondotta a szónok, rámutatva, hogy Bulgária energetikai üzemeinek egyhannadát Csehszlovákiából hozta be. Kiemelte, hogy a szocialista gazdasági integráció keretében koordináljuk népgazdasági terveinket, a tudományos- műszaki együttműködésben és a termelésben pedig fejlesztjük üzemeink szakosítását és kooperációját. — A prágai bolgár kiállítás baráti kapcsolatainak, gazdasági együttműködésünk további elmélyítésével teljesíti küldetését — fejezte be beszédét Zsivkov elvtárs. A következő szónok L. Strougal elvtárs, a CSSZSZK miniszterelnöke volt. — Minden, amit ezen a kiállításon látunk a Bolgár Népköztársaság társadalmi életének gyors fejlődését bizonyítja — mondotta. Ez a fejlődés a forradalmi változások következménye, melyeket a bolgár dolgozók kommunista pártjuk vezetésével értek el. A párt céltudatos politikájának és a nép lelkes, önfeláldozó munkájának köszönhető, hogy az egykori agrárállam korszerű, fejlett ipari állammá változott, mely virágzó mezőgazdasággal és kultúrával is rendelkezik. A továbbiakban Strougal elvtárs népeink baráti kapcsolatait méltatta. Kapcsolatainkat megszilárdították forradalmi hagyományaink, megedződtek nemzeti felszabadító harcukban, a fasizmus elleni közös harcban, elsősorban azonban a szebb jövőnkért vívott együttes küzdelemben. Ezt az összetartást a szocializmus sikeres építése, kölcsönös együttműködésünk is megkívánja. — Gazdasági kapcsolatainkat értékelve Strougal elvtárs sokéves kereskedelmi szerződéseinkről beszélt, majd a szocialista internacionalizmus elveiből kiinduló tevékenységünket, közös osztályérdekeinket és céljainkat ismertette, melyek a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének lenini elveit tartják szem előtt. — Meggyőződésem, hogy a ma megnyílt bolgár nemzeti kiállítás további lépést jelent a csehszlovák és a bolgár nép testvéri barátsága elmélyítéséhez vezető úton — mondotta, sok sikert kívánva a bolgár népnek, Kommunista tártjának és személyesen Todor Zsivkov elvtársnak építőmunkájához. Ezután Zsivkov elvtárs a bolgár nemzeti kiállítás szalagját átvágva, megnyitottnak nyilvánította az expozíciót, melynek első vendége Zsivkov, Husák és Strougal elvtárs voltak. A kiállítás megtekintését követően Husák elvtárs az újságírókkal folytatott rövid beszélgetése alkalmával a kiállításon szerzett kedvező benyomásait részletezte, Zsivkov elvtárs pedig annak a kívánságának adott kifejezést, hogy minél többen tekintsék meg a kiállítást, mely megismerteti lakosságunkkal a bolgár nép életét. —km— Ludvík Svoboda hadseregtábornok, köztársasági einök, tegnap a prágai várban találkozott Todor Zsivkov elvtárssal. A baráti találkozó, amelyen részt vett Gustáv Husák elvtárs is, szívélyes és elvtársi légkörben zajlott le. Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának Elnöksége tegnap a prágai várban díszebédet adott Todor Zsivkovnak, a BKP KB első titkárának, a BNK Államtanácsa elnökének tiszteletére. Gustáv Husák és Todor Zsivkov elvtárs pohárköszöntőt mondott a díszebéden, amely baráti és szívélyes légkörben zajlott le. A prágai vár Puskin-szalonjá- ban tegnap délután Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára és Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára a BNK Államtanácsának elnöke baráti találkozóra jött össze. Ugyanakkor megkezdődtek a csehszlovák—bolgár gazdasági együttműködési bizottság elnökeinek — M. Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára és V. Kocev, a BKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a BNK Miniszter- tanácsának alelnöke közös tanácskozásai, ugyancsak A. Bar- Cák, a CSSZSZK külkereskedelmi minisztere és I. Nyegyev, a BNK külkereskedelmi miniszterének a tanácskozásai. Az egészséges, edzett és fejlett ifjúság érdekében (Folytatás az 1. oldalról) Szocialista társadalmunkban a munkásosztály eszmei szempontjainak megfelelően szervezzük a testnevelést. A történelemben semmilyen más testnevelési vagy sportmozgalom sem volt kizárólag a testkultúra ügye. Ez a nagyon jelentős társadalmi tevékenység mindig a kor gondolatáramlataihoz kapcsolódott és hatással volt rájuk. Az egységes testnevelés létrehozása a munkásosztály hosszú harcának eredményeképpen 1948 februárjában fejeződött be, s ezt a tényt, nagy és történelmi jelentőségű haladásnak minősítjük. Még élénken emlékszünk a válság éveire, amikor a jobboldali szocialistaellenes erők nem kímélték meg a testnevelési szervezetet sem. örülünk, hogy az Önök szervezetében akadt elég olyan tisztességes kommunista és pártonkívüli, akik meg tudták védeni a tesnevelési szervezet alapelveit és a tisztségviselők nagy aktívájának segítségével biztosították Szlovákiában a testnevelés és sport további fejlődésének kedvező feltételeit. Pártunk vezetésével népünk történelmileg rövid idő alatt nagy sikereket ért el a szocializmus építése terén, s ez kedvezően befolyásolja a dolgozók életszínvonalának fejlődését. Pártunk XIV. kongresszusa kiemelte az NF jelentőségét, amelynek keretébe a Szlovák A legszebb hagyományok szellemében (Folytatás az 1. oldalról) Á fentiekből következik, hogy az agitációs napok és a nyilvános pártgyűlések kiváltképpen a munkahelyeken nagy jelentőségűek, ahol a termelési feladatok megvalósításáról közvetlenül döntenek. Alkalmat adnak arra, hogy a dolgozókkal közvetlenül elbeszélgessünk munkájukról, a feladatok teljesítésének módjáról, meghallgassuk véleményüket és javaslataikat. Nem kétséges, hogy a munkahelyek mindennapi életéhez közvetlenül kapcsolódó nyilvános pártgyűlések és az agitátorokkal folytatott beszélgetések nagyban hozzájárulnak a dolgozók kezdeményezése kibontakoztatásához, a haladó tapasztalatok terjesztéséhez, a munka szervezésének és irányításának javításához, a tartalékok feltárásához. Nem kevésbé fontos küldetést töltenek be a nyilvános pártgyűlések a városokban és a falvakban is. Lehetővé teszik a választások óta eltelt két esztendő folyamán végzett munkák eredményeinek, a nemzeti Front választási programjai teljesítésének, a nemzeti bizottságok tevékenységének értékelését és a soron következő feladatok megvalósításának, valamint a felmerülő problémák megoldási lehetőségeinek megvitatását. Napjainkban, amikor ismét véres háború dúl a Közel-Keleten és hazánk dolgozói mély felháborodással ítélik el az izraeli agresszív politikát, valamint a cíhilei fasiszta katonai junta kegyetlenkedéseit, az eddiginél még jobban kiemelkedik a Szovjetunió és a szocialista közösség álhatatos békepolitikájának jelentősége. A nyilvános pártgyűléseken lehetőség nyílik arra is, hogy ezekről a kérdésekről is beszélgessünk az emberekkel és mélyenszántóan megvilágítsuk békepolitikánk céljait és feladatait. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójának és a csehszlovák—szovjet barátság hónapjának kapcsán a gyűléseken és a beszélgetéseken ismertethetjük a szovjet nép elért eredményeit, a Szovjetunió jelentőségét hazánk előrehaladása és biztonsága, valamint a világ haladó fejlődése szempontjából. Az októberi és a novemberi nyilvános pártgyűlések és agitációs napok kétségkívül tovább erősítik a párt és a néptömegek kapcsolatait és elmélyítik a dolgozóknak a párt politikájába vetett bizalmát. GÁL LÁSZLÓ Testnevelési Szervezet is tartozik. A testnevelési szervezetnek szocialista és politikai rendszerünkben fontos küldetése van. Feladatai egyre igényesebbek, az egyének egészségét és erkölcsi magatartását erősítik, fokozzák azok honvédelmi képességét, a legtömegesebb változatban segítik elő a szocialista életforma kialakítását. A testnevelési számadás a nemrég sorra került testnevelési ünnepségeket is magában foglalja, hiszen azok a résztvevők politikai elkötelezettségéről tanúskodtak. A szlovákiai testnevelési fejlődés kétségtelen jele, hogy az országos képviseletben egyre nagyobb szerepet kap. Nagyon sikeres rendezésről beszélhetünk a műkorcsolyázó VB és a Magas-Tátrában sorra került lesiklóversenyek kapcsán is. Mindez ok az örömre, és annak elhatározására, hogy jövőben a közös ügy, a párt és a társadalom érdekében még többet tegyünk meg. A párt érdeklődésének előterében az ifjúság áll. Az ő, vagyis a kommunista jövő érdekében kell a tömeges testnevelést fejleszteni. Ez a folyamat túlnő a testnevelési szervezet hatáskörén és a társadalmi szervezetek, a nemzeti bizottságok, az üzemek és az iskolák közös ügye is lesz. A tudományos-műszaki forradalom a testi munka csökkenését hozza a szellemivel szemben, ez a tény több mozgást igénye], hogy az egészség és a testi rátermettség megmaradjon. A testneveléssel párhuzamosan hatni kell az ifjúság erkölcsi és akarati nevelésére is. Mindez nem jelenti azt, hogy elhanyagoljuk az élsportot, hiszen ennek fontosságára rámutatott pártunk XIV. kongresz- szusa is: Elengedhetetlen követelmény az élsportolók kommunista szellemű nevelése, amely tiszteletben tartja a proletár nemzetköziséget, a szocialista hazafiságot, a nemzetek és a nemzetiségekhez való jó viszonyt, és így a szocialista emberalakítás állandó része. Pártunk minden segítséget megad a testnevelés és a sport fejlesztésének, de a testnevelési szervezetnek tovább kell fejlesztenie kapcsolatait, az ifjúsági szervezettel, a Forradalmi Szakszervezettel, a nemzeti bizottságokkal, az iskolákkal és az üzemekkel. Sok olyan sport- létesítményünk van, amely állja az összehasonlítást Európa, sőt a világ legigényesebb sporttelepeivel, de még többre tehetünk szert a „Z“-akció keretében. Tartsuk szem előtt, hogy az edzett, fejlett ifjúság az állam védelmének egyik pillére és kitűnő bástya az imperializmus ellen. Állítsuk minden erőnket a szocialista testnevelés szolgálatába! Éljen és a CSKP vezetésével virágozzon drága szép hazánk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság! 1973 háromnegyed évének gazdasági fejlődéséről és az állami fejlesztési terv teljesítéséről számolt be a tegnap megtartott sajtótájékoztatóján Jozef Kollár mérnök, a Szlovák Statisztikai Hivatal elnöke. — A minőségi mutatók javulása és az anyagi források állandó növekedése lehetővé teszi a lakosság életszínvonalának további emelkedését — mondotta bevezetőjében a statisztikai hivatal elnöke. Az ipari termelés fejlődése kedvező, 100,9 százalékra teljesítettük a háromnegyed évi tervet. Az egyes iparágazatok közül kedvező fejlődés mutatkozott a vegyiparban, ahol a termelés a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 11,5 százalékkal növekedett. Jó ütemben halad a feladatok teljesítése a gép- és fémfeldolgozó iparban is, ahol 10,5 százalékos növekedést mutattak ki az 1972-es évhez viszonyítva. A tiizelőanyag- és energiai iparban viszont nehézségek merültek fel, így terveik teljesítésében lemaradás mutatkozik. A közszükségleti iparágazatok kö 'iil a fafeldolgozás, valamint az üveg- és a kerámiaiparban nem teljesítik a tervmutatőkat. Sajnos, jelentős azoknak a vállalatoknak a száma is, ahol nem teljesítik a termelési tervfeladatokat, s ex összesen 270 millió korona lemaradást okoz az iparban. A kiskereskedelem számára szállított áru értéke 1,9 milliárd koronát tesz ki (kiskereskedelmi árban, ami megfelel a terveknek). A mezőgazdaságban a múlt évhez viszonyítva gyorsabban haladnak az őszi munkálatok. 1973. október 15-ig a tervezett terület 62,8 százalékán végezték el az őszi szántást, s ha ezek a munkálatok ugyanilyen ütemben folytatódnak, akkor két héttel korábban végeznek, mint tavaly. Sikeresen halad a kukorica, a burgonya és a répa begyűjtése is. Az építési munkálatok évi tervének 75,6 százalékát valósították meg, ami megfelel a tavalyi eredményeknek. Az építővállalatok 16 090 lakást adtak át, így az évi termelési tervüket 61,3 százalékra teljesítették. Növekedés mutatható ki a külkereskedelmi mutatók teljesítésében, valamint a népgazdaság többi területén is. A terveknek megfelelően alakult a lakosság pénzjövedelmének a növekedése, ami összhangban van az életszínvonal emelkedésével. P. G. A nemzeti bizottságok felelősségéről Az SZNT nemzeti bizottságokkal az államigazgatással és a nemzetiségi ügyekkel foglalkozó bizottságának tegnapi ülésén jelen volt Fábry István, az SZNT alelnöke, ján Gonda, az SZSZK belügyminiszterének helyettese és dr. Martin Kováč, az SZSZK főügyésze. A bizottság — a belügyminiszter jelentése alapján — megvitatta a nemzeti bizottságok irányító és szervező munkáját, hogyan tartják meg a szocialista törvényességet döntési tekékenységükben. Az elmúlt hetekben a képviselőcsoportok felülvizsgálták több járási és helyi nemzeti bizottság munkáját, miközben különös figyelmet fordítottak az apparátus tevékenységének értékelésére. Branislav Bíroš képviselő, a bizottság elnöke e tapasztalatokat összegezve megállapította: a nemzeti bizottságok a XIV. pártkongresszus határozatának elvei szerint teljesítik alapvető feladataikat. Az elemzés a fogyatékosságokra is felhívja a figyelmet. Megtörténik, hogy helytelenül döntenek és erre az ügyészeknek kell figyelmeztetni a nemzeti bizottságot. Rendszerint abból erednek a hibák, hogy egyes dolgozók nem ismerik alaposan a jogszabályokat. Főként a lakások elosztása, valamint az ingatlanok eladása során történik sok törvénysértés. A nemzeti bizottságok államhatalmi szervek, ugyanakkor Szlovákiában az általuk irányított üzemekben, az iskolákban és az egészségügyi intézményekben a foglalkoztatottaknak közel 32 százaléka dolgozik. Már ez a szám is kellően érzékelteti, politikai, gazdasági felelősségük mértékét. Megvitatta a bizottság a Bra- tislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság munkájáról készült jelentést is és megállapította, a nemzeti bizottságok szervei az új területi felosztás után megbirkóztak a feladatokkal és a hibák ellenére minőségileg javul a szervek, valamint az apparátus munkája. Érezhető a céltudatosság a tervezésben, valamint a választókkal fenntartott kapcsolatok alakulásában. Napirenden szerepelt még, hogy a nemzeti bizottságok miként érvényesítik munkájukban a gazdasági jogszabályokat, törvényeket, valamint egy tájékoztató jelentés a Banská Byst- rioa-i és martini felhívás nyomán, a februári győzelem 25. és az SZNF 30. évfordulója tiszteletére szervezett verseny eredményeinek félévi értékeléséről. —cs— Jelentős évforduló 25 éves a Túrái (Tőrei) Efsz Meghitt, családias légkörben ünnepelték tegnap a Túrái (Tőrei) Egységes Földművesszövetkezet tagjai szövetkezetük megalapításának 25. évfordulóját. A csehszlovákiai szocialista mezőgazdasági nagyüzemi gazdálkodás első úttörőit az SZLKP KB nevében Ing. Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezés- ügyi minisztere köszöntötte. Az ünnepségen részt vett Gustáv Kováö, az SZLKP KB osztályvezetője, Tibor Bohdanovs- ký, a Szövetkezeti Földművesek Szlovákiai Szövetségének alelnöke, jelen voltak a járási szervek vezető képviselői és további vendégek. Janovic elvtárs ünnepi beszédében megemlítette, hogy Rudolf Für inda elvtárs és társai 1948. október 17-én írták alá az első belépési nyilatkozatokat, s a szövetkezet alapító levelét a Prága melletti Mező- gazdasági Múzeum őrzi. Ez azt jelenti, hogy a túrái szövetkezet nyitotta meg azt a történelmi folyamatot, amely a csehszlovák szocialista mező- gazdaság mai színvonalához és eredményeihez vezetett. Az ünnepség alkalmából a szövetkezet elnöke, gépesítője és 12 további dolgozója, közöttük a szövetkezet alapító tagjai átvették a minisztérium által adományozott kitüntetéseket. Az ünnepi gyűlés után a község lakosai és a jelenlevő vendégek lerakták a szövetkezeti klub alapkövét, amelyet a községfejlesztési akció keretében építenek fel. (mmf Újabb áremelések Chilében (Folytatás az 1. oldalról) a Népi Egység árpolitikáját „nevetségesnek“ nevezte, elismerte ugyanakkor, hogy az inflációt nem fogják egyhamar leküzdeni. Ö is és a junta egy másik tagja, fosé Merino tengernagy is egyértelműen meghazudtolta a kormány egyik gazdasági tanácsadójának, Pablo Raraonának azt a közelmúltban tett fellengzős kijelentését, hogy az Infláció egymásfél év múlva már a múlté lesz. A pénzügyi helyzetet tekintve ez a célkitűzés irreális — jelentette ki a tengernagy. Visszaadják eredeti tulajdonosaiknak mindazokat a vállalatokat, amelyeket 1970—73 között a törvényhozás jóváhagyása nélkül államosítottak — jelentette be Pinochet tábornok, a junta elnöke. Mint emlékezetes, a Népi Egység kormányának államosítási politic káját éppen a jobboldali többségű törvényhozás hiúsította meg azzal, hogy — a külföldi érdekeltségű bányák kivételével — nem szavazta meg az államosítási törvényeket. A bíróságok annak idején ezt a lépést azzal toldották meg, hogy a törvény hiányában csak állami ellenőrzés alá vont gyárak, üzemek, vállalatok tevékenységét befagyasztották. A iunta most kétszáz nagy és közép-vállalatot ad vissza eredeti tulajdonosainak. Leniz gazdaságügyi miniszter bejelentése nem tett említést a rézbányákról és a bankokról, azt a látszatot keltve, hogy ezek állami kézen maradnak, ugyanakkor viszont a junta megszün tette az állami kézen lévő vállalatok központi ellenőrzését és szubvencionálását. 1973. X. 2U