Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-08 / 36 szombat, Vasárnapi Új Szó
Körmönfont és minden hájjal megkent Mai nyelvünkben mind a körmönfont, mind pedig a minden hájjal megkent csupán átvitt értelemben használatos. Érdemes felvetni azt a kérdést: hogyan fejlődött ki ezeknek a kifejezéseknek az értelme, hogyan váltak többé- kevésbé rokon értelműekké, holott hajdan — eredeti jelentésükben nagyon is különböző fogalmak kifejezésére használták őket. Körmönfont-nak a szó eredeti értelmében az olyan madzagot vagy ostort mondták, amelyet nem sodrással készítették, hanem úgy fontak össze, hogy fonás közben az ágakra osztott kendert keményen a bal kéz hüvelykujjának körméhez szorították. A körmön font ostort, madzagot tehát csakugyan a körmön, a körömhöz nyomva fonták s így sokkal erősebb, tömöttebb lett a fonadék, mint az egyszerű sodrással készült ostoré, madzagé. Amikor eleinte, valószínűleg a XVIII. század végétől fogva, átvitt értelemben is kezdték használni a körmönfont melléknevet, főleg stílusra, írás- és beszédmódra vonatkoztatták, de nem abban az értelemben használták, ahogy napjainkban él ez a szó. Akik még jól ismerték a körmön font madzagot, ostort, ha átvitt értelemben alkalmazták szavunkat, elsősorban a fonadék tömöttségére, erősen megalkotott voltára gondoltak, és írásmódra értve azt mondták körmönfont-nak amit tömörnek, magvasabbnak és erőteljesebbnek tartottak. A múlt század második felében azonban jelentésváltozáson ment át a szó. Minthogy eredeti vonatkozása lassanként feledésbe merült, valószínűleg a fon igével érzett kapcsolata miatt a szövevényes, bonyolult jelentést érezték bele, s ez később a ravasz, agyafúrt értelem irányába tolódott el. Manapság már rendszerint ebben a jelentésben halljuk és használjuk a körmönfont szót. Érdekes a jelentés és alak tekintetében egyaránt sok változatban élő minden hájjal megkent szólásunk eredete, jelentéstörténete Is. Amikor még ravasz szavunk főnév volt, és ,róká-t’ jelentette ez a változat járta: ravasz- hájjal kenték meg az alfelét. A XVIII. századból az ebhájjai kenték meg az alfelét formára van a legtöbb adatunk. Egyes nyelvjárásokban manapság kutyazsírral vagy kutyahájjal van megkenve alakban ól. Mikszáth műveiben pedig rossz zsírokkal megkent és minden zsírral megkent alakban találkozzunk vele. A köznyelvben .furfangos, ravasz’ a szólás jelentése, néhol azonban .fösvény, zsugori’, másutt pedig ,huncut, hamis, pajkos’ értelemben használják. A szólás keletkezésének az a népi, babonás hiedelem a magyarázata, amely bizonyos állati zsírokból készült kenőcsöknek természetfölötti erőt, varázsló hatást tulajdonított. Ennek a hiedelemnek különösen a boszorkányság, a a babona körében volt nagy szerepe. Egy XVIII. század eleji boszorkányper jegyzőkönyvében például a következőket olvashatjuk. „Kémény alatt legelőször magát Dénesné hóna alatt valami zsírral megkente, azután a fiának is a hónalját, és mindjárt kirepültek a kéményen által“. A kenekedésnek itt az volt a célja, hogy a boszorkánynak tartott nő és fia — a vallo- mástevők naiv hite szerint — a levegőben repülve juthasson el az ördöggel valő dorbézolás színhelyére. Ugyanebben a perben van azonban adat arra is, hogy némely állatok zsírjából készült kenőcsöket rontó céllal is alkalmaztak. Hogy szólásunknak egymástól meglehetősen eltérő jelentéseit megértsük, fel kell tennünk, hogy a kifejezés eredetileg általában ,rossz ember’-t jelentett. Egy nyelvjárási adatközlés szerint szólásunk kutyazsírral kenyekszik változatának Kiskunhalason még manapság is ez az értelme. Ez a jelentés azért tapadt a szóláshoz, mert elsősorban maguk a boszorkányok, ezek az ördög szövetségeseinek tartott némberek kenték meg magukat mindenféle hájjal. Ebből a .rossz, ember’ jelentésből egyes nyelvjárásokban .fösvény, zsugori’ értelme keletkezett a kifejezésnek, a köznyelvben pedig a .furfangos, ravasz’ jelentés gyökerezett meg. Ennek vagy az a magyarázata, hogy régen eléggé széles körben el volt terjedve a ravaszhájat (azaz rókahájat) emlegető változat, s ennek épp a ravasz szó miatt természetszerűleg .furfangos’ jelentése alakult, vagy pedig az az oka, hogy a mindenféle hájjal kenekedő boszorkányokat hajdan nemcsak gonosz, hanem alattomos, ravasz teremtéseknek is tartották. íme, ennyire eltérő jelentésfejlődés útján lett a körmönfont és a minden hájjal megkent kifejezésünknek csaknem azonos jelentése. Az előbbi hajdan dicsérő jelző volt, az utóbbit meg az emberiség átkának tekintett boszorkánynépség megjelölésére használták. Ma pedig jelentésük ellenkező irányú fejlődésének következményeképpen mindkettő az agyafúrt és a fortélyos szavunkkal rokon értelmű O. NAGY GABOR Egy asszony jön a kútról Egy asszony jön a kútról, korsó a kezében, egy asszony jön a kútról, a haja izzó ében, arcának haloványa hattyú-hold éji tóban, sötét szeme incselkedő hollópár zsenge hóban. Szívében halvány lomb piheg, játszik a lombok árnya, kíváncsi nap vállára száll, szivárvány violára, térdén harmatszomjú mezők szirom-lángjai gyúlnak, szelíd füvek cirógatják és hozzásimúlnak. Egy asszony jön a kútról, csendeskén dudorászik, kehelycsésze virágporát, hullajtjo szép imáit, az úton suhanc szél oson, tavaszt nyitnak az ágak, szíve fészkén aranvcsőrö madarak fuvoláznak. Jön, jön az asszony, mosolyog és szépséggel betelve kortyolja rétek illatát, megárad lelke csendje, rózsáll a por s az ifjú vágy csöpp lába elé térdel, jön, jön az asszony gazdagon virágzó életével. Testvérek hívnak testvérfelenül Keresheted a forrást, mit az éj takar, keresheted a csoda ébredését, állj meg egy percre minden szenvedésnél s mollokban száll a dal. mert benned rezdűl kínja más igéknek, testvérek hívnak testvértelenűl, s az éj, az éj majd felfakad belül és derengeni kezd a zúzos lélek. Kolumbusszal ujjongva föld, föld! Ez a fönséges döbbenet, ami átperzselt nehéz leget s máig betölt. Ez dadogott Ígéretet hajdan s ez kerget tovább, hogy viseljem a szent igát az új, felködlő világért, mely itt vibrál idegeimben s pálmákkal szegett partokat igér. Még romlatlan e föld itt bennem, még érintetlen, véghetetlen, még nem vérezték be Pizarrók, még bérceiben szűz legendák, veretlen álmú boldog inkák, arannyal ékes templomok. Nyári éj Mi ez a szárnyas csillogás? Térdepelnek a gyönge fák. A holdas éj varázskörén fonákján csöppen el o fény. Lobog a könnyű szél s megái kristálytömbökben forr a nyár A sűrű légben fiatal erővel robban a vihar. Ballag a fényben s amerre lép, látja lelkének tükör egét, mert ő még szárnyas telhőcske csak, kék mezők pelyhe, kényes, szabad s boldog időtlen időkig talán. nem pernye még, - játékos, zizge láng. Fölé hiába szállong a sötét, >átja lelkének tükör egét. Krajcsirovits Henrik: BÁNYÁSZOK ^KTjnj Kolumbusszal ujjongva líjú lány
