Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-08 / 36 szombat, Vasárnapi Új Szó
■■ k b*j i ^ é Vi * i j T • i f 0 T ^ I 1973. IX. 9. 9 Kulturális ér szellemi életünk egyik nagy jelentőségű eseménye volt Lőrinci Gyula „Kosút 1931“ és „Dózsa György katonái“ című két grafikai sorozatának 1971. évi kiállítása a komáromi Dunamenti Múzeumban. Április 29-től június 8-ig több ezer ember kereste fel a múzeumot s néhány hónappal később, 1972. február 25-én, a budapesti Csehszlovák Kultúra termeiben nyitották meg a két sorozat kiállítását, melynek rendkívül széles sajtóvisszhangja támadt. A kritika hozzáértő objektivitással, ugyanakkor mélységes elismeréssel méltatta Lőrincz Gyula személyiségében a festőt és grafikust, a forradalmárt és politikust, akinek művészi és közéleti ténykedése elválaszthatatlanul összeforrt. A két sorozat kiállítására még az év márciusában Kecskeméten is sor került, majd Cegléden, Dózsa György születésének 500. évfordulója alkalmából megrendezett nagyszabású ünnepségen. Az Esti Hírlap recenzense már a budapesti kiállítás alkalmából felvetette a grafikai sorozatok albumszerű kiadásának gondolatát, mely ez év második negyedében megvalósult. Az album a Madách Könyv- és Lapkiadó kiadásában jelent meg 1500 példányban a hazai szükségletek kielégítésére, ugyanennek a kiadónak a gondozásában 1000 példányban a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közös könyvkiadási egyezményének keretében a Kossuth Kiadó, Budapest részére, és 1000 példányban a Pallasz kiadó gondozásában szlovák címmel és szövegrészekkel ugyancsak a hazai szükségletek kielégítésére. Most, hogy kezünkbe került az album friss kiadása, szükségszerűen visszaidézzük magunkban a sorozat kiállításának megnyitását. Ünnepélyes pillanatok voltak, és Ladislav Sauöin megnyitóbeszédében joggal jelentette ki: „Sem a művész, sem a rendezvény szervezői nem választhattak volna e kiállításnál méltóbb formát a CSKP megalapítása 50. évfordulójának megünneplésére.“ Lőrincz Gyula művészi pályafutását és személyiségét méltatva megállapította, hogy u szlovákiai festészet és grafikakultúra kifejező és sajátos képviselője. Egyéni stílusa van. Ezt fáradhatatlanul és szervesen fejlesztette és fejleszti a harmincas években történt első nyilvános szereplések óta, egészen a mai napig. Mindenkor a realitásból, a természetből indult és indul ki, de nem portretizálva, hanem emlékidéző és elképzelő jelenítés- sel. Méltatta, mint szuggesztív erejű rajzolót,- aki már számos nagyszabású grafikai sorozatot alkotott és ezek nem csak az egész emberiséget átfogó témakör kifejezői, hanem különösen munkásosztályunk és népünk szociális eseményeit láttatják. A „Kosút 1931“ című sorozattal kapcsolatban megállapította: „Ez a sorozat nem agitáció, hanem a hazai osztályhurcok áldozatainak emlékműve, amely proletár tiltakozás egyik felkiáltásának minden időben megható művészi visszhangja marad. Alkotó szempontból a kosüti sorozatban azonos mértékben érvényesül az emlékidézés és a képzelőerő, hiszen a művész ismerte a történelemből kitörölhetetlen, megdöbbentő események színhelyéi, áldozatait és szemtanúit.“ A „Dózsa György katonái“ című sorozatot Lőrincz Gyula érett művészete egyik csúcsteljesítményének minősítette: „ ... azt merem állítani, hogy ebbe a sorozatba sűrítette saját énjének legjobb~, legtisztább értékeit. Már az a csodálatos, hogy a művész milyen szuverén módon, milyen felkészülten nyúlt nemcsak az emberi vonásokhoz, de a régi felkelés néptömegeit alkotó nemzetiségi típusokhoz is. Ezzel sikerült különösen kifejezően hangsúlyoznia a történelmi jelentőségű kirobbanás össznépi jellegét, és ennek eredményeként hat úgy, mint egy ősi kórusmű, amelyben magasztos szárnyalással egyesül a harci elszántság az ünnepélyes méltósággal.“ A budapesti kiállítás után a Népszabadság recenzense hasonló értelemben írt a „Dózsa György katonái“ című sorozatról: ,,A Dózsa sorozat olyan politikus művész alkotása, akinek élet programja a szomszédos népek közös törekvéseinek és harcainak megismerése... Azért időzik el e seregen, azért nem tud betelni az indulatos kaszások tömegével, mert mindez számára ismerős, és még a közelmúlt számára is érvényes igazságokat hordoz. Olyan valóságnak tudja plebejus igazát, hogy nincsen szüksége látványos formai bravúrra, rajzai így is képesek ki- fejezni a forradalom valamennyi indulatát: az elszántságot, az örömet, a kényszerűséget és a bizakodást. Néhány lendületes és az értelmezéssel összhangban megtörő tussvonal bőven elégendő a tartalmi közlésre, de elég látványélmény keltésére is, mert éppen ez a komor szűkszavúság telíti megfogalmazásait és rokonítja olyan magyar grafikusokhoz, mint Sza- lay Lajos és Kofján Károly.“ A Magyar Nemzetben Horváth György mérte fel Lőrincz Gyula művészi pályafutását. Többek közt a következőket írta: „Festőt írunk Lőrincz Gyuláról szólva. Ám sürgősen helyesbítenünk kell. mielőtt bárki egy műfaj, egyetlen kifejezési lehetőség hívévé skatulyázná ezt a hallatlan sokoldalú, robbanó energiával dolgozó, egyszerre számtalan úton módon tevékenykedő embert.“ Festői és grafikai alkotásának módszereit egybevetve a következőket állapította meg: „ ... a kifejezés, a közlés adekvát eszköze volt Lőrincz Gyula számára, a rajzolás is életműve valamennyi periódusában. S a szenvedély, amely festményein darabokDózsa katonája ra törte és új rendbe állította a részleteket, az egyszerű részleteket, az egyszerű formákat, itt a másik műfaj más léptékű cselekvést kívánó világában sem pihen, Lőrincz aktivitása a rajzokon, a rendkívüli lélektani érzékenységgel papírra vitt, hol vibráló és görcsös, hol kisimultán nyugodt vonalak hálójában mutatkozik meg a legszembeötlőbben, valamint abban a heroikus lendületben, amely- lyel Lőrincz Gyula minden esetben körüljárja a kiválasztott témát, föltérképezve, s újabb és újabb lapokon tisztázva valamennyi vetü- letél“ A klasszikus grafikai sorozatokhoz hasonlítva (Dürer, Masereel, Derkovits) Lőrincz Gyula régebbi és új keletű sorozatait megállapította: „Nem tematikusak, legalábbis nem a szó megszokott, jelenete- ző értelmében. De tematikusok tartalmilag. Lőrincz mindent elmond velük és bennük, s ha kronologikusan nem követhetjük is az 1514-es parasztháború eseményeit a külön címet nem viselő lapokon, Dózsa katonáinak arca, küzdelmük embersége és emberfelettisége gyönyörű világossággal fénylik fel ezen a remek rajzsorozaton, amely ezzel a szellemi töltéssel, ezzel az érzelmi kohézióval áll össze egységes, eltéphetetlenül összetartozó, szerves egésszé A „Kosút 1931“ című sorozattal kapcsolatban pedig a következőket fogalmazta meg: ez a mű sem portrék sora vagy dramatiku- san értelmezhető jelenetek sorozata, melyek elénk terítenék ama végzetes nap történetét. Fejeket látunk a rajzokon, kiabáló fejeket, előrelendülő, felemelt kezű embereket és asszonyokat és sebesülteket, tehetetlenül fekvő összegörbe- dő alakokat, egy barbár fegyveres roham áldozatait. Csak ennyit — de ezekben a rajzokban ott van, ott él minden, amiről Lőrincz Gyula beszélni akart. S ami egész életének, minden cselekedétének és minden művének legfontosabb mondanivalója Értékelésében Horváth György utalt Szíj Rezső 1971-ben megjelent monográfiájára, mely művészettörténeti szempontból rendkívül értékes feldolgozást jelent a hazai és a magyarországi érdeklő dők számára, de véleményem szerint az esztétikai gondolkodás számára is izgató kérdéseket vet fel. Mit jelent pontosabban fogalmazva Lőrincz Gyula monumenta- lizmus iránti érzéke, művészetének erősen expresszív jellege, stílusának balladikus hangvétele, belső látomásainak kivptítése, ugyan akkor realisztikus lényeglátása? A kérdések megválaszolása mélyebb esztétikai tanulmányt követel. A vulgarizált stílrealizmus elvetése arra késztet, hogy Lukács Györgyöt idézzem, akinek esztétikáját erősen determinálta a kritikai realizmus klasszikusainak sze- retete, végül f. R. Becher lírájáról szóló tanulmáhyában, mikor összehasonlítja a szovjet és francia költészet nagyjait, a dél-amerikai Pablo Nerudát, a német Bechert és a magyar fózsef Attilát a korábbi forradalmi korszakok költőivel, megállapítja: „Minden tekintetben újat hozó korunk a két világhábo rú viharos esztendeiben új típusú politikai költőt is nevelt.“ Az analógia nyilvánvaló: új ti pusú politikai festőt és grafikust is nevelt. Lényegében a realista koncepció és a modern forma egységének szintézisének megteremtéséről van szó. így a két rajzsorozat a komáromi kiállítástól az album szerű kiadásig elsősegítheti nemcsak hazai festészetünk fejlődését, de hozzájárul irodalmi és esztétikai gondolkodásunk bővítéséhez is. Ami irodalmi köreinkben terv, elképzelés, ott a festő és grafikus alkotásában már megvalósult és szinte készen kapjuk. A legkorszerűbb stíluseszközök, világtávlat és európaiság szuggesztív módon szintetizálva szűkebb hazánk tragikus és forradalmi eseményeivel, a közép-európai és magyar történelem progresszív hagyományaival, az ugyanakkor a szocialista eszmeiséggel. Mindez valóban modern és korszerű, ugyanakkor népi, s egyik jellemző vonása a hatásos közlésre törekvés. BÁBI TIBOR Kosúti sortíiz Lőrincz Gyula rajzai
