Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)

1973-09-08 / 36 szombat, Vasárnapi Új Szó

? SEBES TIBOR VIETNAMI RIPORTJA v " ■■■ .• : •, ' ;... ;..v . ... Pham Van Dong miniszterelnök és Giap tábornok, honvédelmi miniszter a Hanoi­ban rendezett „1972 nagy győzelmei14 kiállításon, egy amerikai ágyúnál. (A szerző felvételei) M eddig mondhatjuk, hogy a háborús sebeket gyó­gyító Vietnam jelképe a kerékpár — a xe dap? A vietnamiak így nevezik a biciklit, amiből több millió gurul Észak-Vietnamban. A kerékpárok nem­csak a francia kolonializmus elleni háborúban érdemeltek volna kitünte­tést, hanem az amerikaiak elleni csa­tákban is — Északon és Délen egy­aránt. A kétkerekű járművek könnyen közlekedtek a keskeny erdei ösvénye­ken és a bombatölcsérek szaggatta országutakon, egyenként több mázsa rizst, vagy több láda lőszert juttattak a harcolókhoz. A vietnami néphadse reg ma már korszerű fegyverekkel, köztük szovjet gyártmányú rakétákkal ťbndelkezik, s ebben az országban olyan sok teherautóval találkozha­tunk az országutakon, amennyit egy iparilag fejlett ország is megirigyel­het. De a kerékpár még mindig a leg­fontosabb népi közlekedési eszköz. BICIKLIK ÉS FIZETÉSEK Azt mondják, a milliósnál nagyobb Hanloiban háromszázezer kerékpár le­pi el az utcákat reggelenként, ami­kor az emberek munkába indulnak. Farmerre is jártam Vietnamban, a kétezer kilométeres utazás során ta­lán sehol sem akadt olyan húszki­lométeres országutszakasz, ahol leg­alább egyetlen XE DAP felirattal el­látott kis kerékpár-javítóval ne ta­lálkoztam volna. Tízezrek élnek a ke­rékpárjavításból, a kerékpár megőr­zésből (Hanoiban 2 xu-t kérnek érte), s láttam kisgyereket, aki a kerékpár­ját „pumpáltatni“ vitte egy utcai ke­rékpár javítóhoz, egy kislány pedig a leesett láncot rakatta fel egy xe dap osnál. Nem csupán azért, mert az ilyesmiért keveset — néhány xu-t, legfeljebb egy-két hao-t kérnek. Ez a xe-dap os dolga, s amíg ő dolgozik, egy tea mellett kicsevegheti magát az ember. Azért a kerékpár még nem tartozik az olcsó iparcikkek közé. Egy vietna­mi gyártmányúért 360 dong ot, egy csehszlovákért 900 dong-ot kérnek. Tehát a kerékpár nem olcsó, több hó napig kell érte dolgozni, de ha össze­fog a család, teljesül a vágy — és ke­rékpárt vesznek, amelyen nem csak a férj, hanem a feleség, sőt egy gye­rek is utazhat egyszerre! Még nem nélkülözhetik a házépítés­nél a bambuszfát! (,A Vietnami Dolgo­zók Pártja felhívására a vidéki „bam­buszfa tulajdonos“ családok 4—4 hosz- szú bambusz-szálfát adományoztak a kibombázott városi családok házainak újjáépítéséhez!) Kevés a tégla és a cement, de akad elég munkáskéz, mérnöki ötlet és egységes irányítás, amivel nemcsak a gyors helyreállítás­ra képesek, hanem az új technika el­sajátítására és alkalmazására is! Hogy mennyire józanul mérik fel a realitá­sokat és a lehetőségeket, arra íme egy idézet a Nhan Dán, a Hanoiban megjelenő pártlap egyik vezércikké­ből: „Népünk csodálatos győzelmet ara­tott az agresszorok felett, kivívta az egész világ csodálatát. lógunk van büszkének lenni gazdasági eredmé nyeinkre is. De tisztában kell lenni gyenge pontjainkkal is: gazdasági alapunk kicsi és elmaradott, a munka termelékenységének foka is alacsony.“ A háborúban a VDK minden nagy és közép üzemét bombázták az ame­rikaiak, minden hídra bombákat zúdí­tottak, sok helyen elpusztították a .vasutat, mozdonyokat és vagonokat. Az ipari munkások a károk helyreállí­tására, az ország vérkeringésének fenntartására fordították energiájukat. A szocialista országokból hajón ér­kezett gyárak berendezéseit nem a kijelölt telephelyekre, hanem erdők­be, barlangokba, az országutak pad­káira szállították sebtiben a bombá­zógépek elől. Érkeztek legmodernebb orvosi berendezések, automata gép­sorok és elektronikus számítógépek is — de bambuszból kellett hidat épí tení, hogy áthozzák ezeket a folyó­kon ... Láttam, amint az 1 es ország­úton a bombakrátereket bambuszrú- don — dong gánh — függő kis nád kosarakban hordott földdé! tömték be, a kőzuzalékot azonban már kor szerű diesel-motoros úthenger simí­totta az aszfaltozok számára. A hidakat sokfelé még beton nél­kül építik újjá: a pilléreket drót-ko­sárba rakott kövekből képezik ki, de helyet hagynak a végleges, a majdani széles híd számára is. Az új gyárak területét úgy mérik ki, hogy évek múltán bővíthessék. Mindennél a kö rültekintés, a megfontoltság jellemzi a döntéseket, s nem az elhamarko­dottság. Ezt Hoang Tung, a VDP Politikai Bizottságának tagja mondta egy beszélgetés során, amikor azt kér­deztem tőle, vajon a keskeny-nyom távú (jelenleg Hanoit Haiphonggal és Vinh-el összekötő) vasútvonal kor­szerűsítését, vagy új széles ország­utak építését részesítik majd előny­ben? Nem döntenek elhamarkodot­tan, s most a meglévők újjáépítése. Hanoiban mindig zsúfolt a villamos, a város közlekedését szovjet ég csehszlovák buszokkal fejlesztik. SZAKMÁRÓL ALMODNAK Ki gondolná, mi mindent leltet szállítani két keréken! Rengeteg a kerékpár, taxi hiányá­ban Hanoiban előjöttek a személyszál­lító háromkerekű triciklik is. A bi­ciklik főként reggel, délben és este lepik el az utcákat, s áradatukat a közlekedési lámpák sem képesek irá n vi tani [V térjünk vissza a kérdéshez: va­jon u kerékpárt tarthatjuk-e még nap jainkban a VDK közlekedési ipari fej lődése szimbólumának? Ezt ma már aligha állíthatjuk, hiszen az elmúlt évtizedben a hatalmas — főként ZIL típusú szovjet teherautókból álló — gépjárműpark vált a szállítás fő esz­közévé. Hanoiban az öreg villamosok, állandó csilingelősükkel, immár az elavult közlekedési eszközökhöz sorol­hatók — az új szovjet és csehszlovák buszok mellett. AUTOMATA GÉPSOROK ÉS BAMBUSZHÍDAK És ha már nem a xe dap a fejlődés jelképe, mi jellemzi a VDK háború utáni nekirugaszkodását s mi szem­lélteti találóan a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság mai és holnapi he­lyét az ázsiai népek nagy gazdasági versenyfutásában? Bizonyára már nem a xe dap, de még nem a 10—20 tonnás kamionok. korszerűsítése a feladat! Először a lakosság alapvető napi szükségleteit kell biztosítani, mindenkinek lakást, fedelet a feje fölé, s csak azután lát nak hozzá a régóta megálmodott, dé­delgetett tervek megvalósításához. SZOCIALISTA SEGÍTSÉGGEL Hogy milyen lesz a holnap Viet­terveznek az új Dong Hóiba, többeme letes lakóházakat, nagy színházat, hogy sokan megtekinthessék az elő­adásokat. A VDK lebombázott nagy­városai felett egy-egy szocialista or­szág vállalt patronálást. Dong Hóiba kubai építészmérnököket várnak, Vinh újjáépítését az NDK segíti, a magyar szakemberek, építészek csoportjaival pedig a Haiphongtól északra, a cso­dálatos Ha Long öböl partján — a Leszálló Sárkány öblében — találkoz­hatunk. Hanoiban egy kiállításon mutatták be a korszerű, panellházak makettjeit, a lebombázott Kham Thien utcában pedig az ideiglenes bambuszházak elé függesztették az újjáépülő, majd 24 méter széles Kham Tien sugárút terv­rajzát. Ha Tiny tartományban, az l es or szágút egyik 19 kilométeres szakasza ra lei ugyelő önkéntes ifjúsági g tagjai, 149 fiatal szakmáról áluiutuK — es tanulja is, hogyan kell korszerű utal epaeni, aszfaltozni. S ezt majd gepekKel szeretnék csinálni, ahogyan az úthenger is több tucat ember mun­káját végzi el. Szakmát tanulni, elsajátítani a leg­modernebb technikát! Ez nem jeibzó, de sokat lesznek érte. A legközelebbi években 3U0 ezer új ifjúmunkás lép be u gyárak, műhelyek kapuján, s kö­zülük 60 ezren szereznek majd új szakmát. És tudják, hogy a korszerű technika elsajátításához nem elegen­dő a lelkesedés, hanem tudományos alaposság és technikai érdeklődés kell. Az utóbbit a háború, a fegyve­rek használatának elsajátítása is ser­kentette. A Ho Si Minh Dolgozó Hiú­sági Szövetség országos tanulási ak­ciót kezdeményezett, s ebben a tech­nikai ismeretek elsajátításával kapcso­latos követelmények megsokszorozták a szakmatanulás igényét. A xe dap aligha kap majd helyet a legközelebbi években kibontakozó vietnami újjáépítés és iparosodás szimbólumai között. De bizonyára he­lyet szorít magának a bauxit és az alumínium, amely új ipart teremthet Vietnamban, a tengerparti homokten­gerből táplálkozó üvegipar, s ki tudná sorolni a sok lehetőséget?! A szocia lista közösségre nemcsak a háború­ban számíthattak, hanem a békében is. így sikerül majd, egyelőre a bam- buszrudakat is használva, olyan ipa­ri országot teremteni rövid idő alatt a Vietnami Demokratikus Köztársa­ságból, amely vonzó példát mutat majd nemcsak Dél-Vietnam, hanem egész Délkelet Ázsia számára. namja, a szocialista VDK? A választ kis mozaikokból próbáltam összerakni a háromhetes utazás során. Hanoiban, a Tran Hung Dao kismotorgyárban kezdtem a mozaikok gyűjtését. Ez a gyár nem sokkal fiatalabb, mint a VDK: 26 esztendős. De alig született meg a független Vietnam, már 1946 decemberében kitelejjítették — mond juk így: kimentették — a gépeket a dzsungelbe, a franciák elől. Három kép őrzi ezt az időszakot, amikor az esztergát egy csónakon, kis dzsunkán szállították rejtekhelyre. A gyár ál­landóan vándorolt 1957-ig. Ök, a gyár­alapító hat munkás, ott álmodott er­ről a holnapról, az erdei tisztásokon olykor kézi erővel hajtott fúrógé­pek melleit. Már visszahozták a bom­bázások elöl kitelepített gépeket és újtípusú, saját szerkesztésű 12 lóerős motorokat, s szivattyúkat gyártanak a rizstermelőknek. Később a rizsföl­deken találkoztam ezekkel a szivaty- tyúkkal, s azzal a boldogsággal, amellyel az eddig a vizet kézi edé­nyekkel a rizsföldre emelő parasztok ezt a könnyítést fogadták. Dong Hóiban egy vezető az asztal ra rajzolta, hogyan képzelik el a vá­rost a 80 as évekre, amikorra a ko­rábbinál is szebbet és korszerűbbet építenek a régi, földig rombolt he­lyébe. Széles utakat, ligetes tereket

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents