Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-07 / 213. szám, penrtek
Orvosi tanácsadó LEV TOLSZTOJ: HÁBORÚ ÉS BÉKE Vasárnap, szeptember 9 én lesz 145 éve, hogy megszüle tett Lev Nyikolajevics Tolsztoj, a világirodalom egyik legnagyobb írója. Műveiben sokoldalúan fejezte ki a va lóságot, mélyrehatóan ábrázolta az emberi lelket. Egyik legismertebb műve a Háború és béke című nagyszabású regény. A Napoleon ellen viseli háborút eleveníti fel, emberi sorsokban mutatja be a nép és a népben bízók, a hozzá közel állók erkölcsi fölényét. A mű kiváló jellemábrázolásával, a társadalom és az egyének élete mély elemzésével világsikert aratott. Az alábbi részlet a partizánháborúról és annak igazi főhőséről, a hazáját védő, az ellenséget vitézül pusztító orosz népről szól. Az úgynevezett partizánhábo rú akkor kezdődött, amikor az ellenség bevonult Szmolenszk- ba. Mielőtt a partizánháborút hi vatalosan jóváhagyta volna kormányunk, már ezer meg ezer eillenséges katonát — elmaradozó martalócokat és takarmányszerzőket — pusztítottak el a kozákok és a parasztok, akik éppoly ösztönösen verték agyon az embereket, amilyen ösztönösen a kutyák agyonmarják a közéjük bitangoló veszett kutyát. Gyenyisz Dávidov jó orosz ösztönével először ébredt rá e szörnyű fegyver jelentőségére; nem kérdezte, milyenek is a hadművészet szabályai, csak pusztította a franciákat. Öt illeti a dicsőség, ő tette meg az első lépést e harcmodor törvé- nyesítése felé. Augusztus huszonnegyedikén szervezték meg az első partizánosztagot, a Da- vidovét, majd az övé után egy- re-másra szervezték a többiekét is. Minél beljebb nyomult a támadó sereg, annál jobban nőtt az osztagok száma. A partizánok részenkint semmisítették meg a nagy hadsereget. Felszedegették azokat a hulló leveleket, amelyek maguktól estek le a kiszáradó fáról, a francia hadseregről, néha még meg Is rázták ezt a fát. Októberben, amikor a franciák Szmolenszk felé menekültek, már százával voltak ilyen különböző nagyságú és jellegű osztagok. Voltak olyan osztagok, amelyek a hadsereg mintájára szervezkedtek, rendelkeztek gyalogsággal, tüzérséggel, lovassággal, törzskarral és az ellátás minden kényelmével; voltak csak kozák, csak lovas osztagok, voltak kisebb vegyes, lovas-gyalogos osztagok, voltak, parasztokból vagy földesurakból álló osztagok, amelyeket senki sem Ismert. Volt egy olyan osztagparancsnok, egy kántor, aki egy hónap alatt több száz foglyot ejtett. Aztán ott volt Va- šzilisza, a bíróasszony, aki százával pusztította a franciákat. Október utolsó napjaiban lángolt fel legjobban a partizánháború. A háború első időszaka, mikor a partizánok maguk is csodálkoztak vakmerőségükön, de mégis féltek, hogy a fran- fciák bármelyik pillanatban elfogják és bekerítik őket: amikor nem nyergelték le lovukat, sőt le sem szálltak róla, hanem elbújtak az erdőkben és minden pillanatban várták az üldöző csapatot — ez az időszak már elmúlt. Ennek a háborúnak a jellege most már teljesen kialakult, mindenki előtt világossá vált, mire lehet vállalkozni a franciák ellen, mire nem. Most már csak azok az osztagparancsnokok, akik törzs- karral rendelkeztek, és a szabályokhoz igazodva, messziről követték a franciákat — csak ezek tartottak lehetetlennek sok mindent. De a kis partizánok, akik már régen megkezdték a maguk dolgát és szemtől szembe néztek a franciákkal lehetőnek tartották azt is, amire a nagy osztagok parancsnokai gondolni se mertek. A kozákok és a muzsikok pedig, akik a franciák között portyáztak, azt tartották, hogy most már mindent lehet. Október huszonkettedikén Gyenyiszovot, aki szintén partizán volt, egész osztagával együtt elkapta a leghevesebb partizánszenvedély. Csapatával együtt reggel óta úton volt. Az országút mentén húzódó erdőben egész nap figyelte azt a lovassági holmikból és orosz fog* lyokból álló nagy szállítmányt, amely a többi csapattól elkülönülve, erős kísérettel Szmolenszk felé tartott, ahogyan a kémektől és a foglyoktól megtudták. Erről a szállítmányról nemcsak Gyenyiszov és Dolo- hov tudott, aki Gyenyiszov közelében haladt (szintén egy kis partizáncsapat parancsnoka volt), hanem a törzskarral rendelkező nagy osztagok parancsnokai is: mindnyájan tudtak erről a szállítmányról, és ahogy Gyenyiszov mondta, fenték rá a fogukat. E nagy osztagok parancsnokai közül kettő — az egyik lengyel, a másik német — csaknem egy időben felszólította Gyenyiszovot, hogy csatlakozzék hozzá, és támadják meg együtt a szállítmányt. — Hohó, barátom, én sem estem a fejem lágyára — mondta Gyenyiszov, amikor elolvasta ezeket az iratokat. Azt írta a németnek: bárha hőn óhajtja, hogy ilyen vitéz és hírneves tábornok parancsnoksága alatt szolgáljon, mégis le kell mondania erről a szerencséről, mivel immár a lengyel tábornok parancsnoksága alá rendelte mag.lt. A lengyel tábornoknak ugyanazt írta, értesítvén, miszerint a német tábornok szolgálatába lépett. Miután így intézkedett, elhatározta, hogy feljebbvalóinak híretudta nélkül, Dolohovval együttműködve elfogja ezt a szállítmányt a maga kicsiny erejével. Ez a szállítmány október huszonkettedikén Mikulino falvából Samsevo falva felé tartott. A Mikulinóból Samsevóba vezető út bal oldalán nagy erdő vonult, helyenként egészen az útig nyúlt előre, másutt egy versztányira vagy messzebb is. eltávolodott az úttól. Ebben az erdőben, hol a közepébe húzódva, hol a szélére merészkedve, haladt Gyenyiszov a csapatával, és egy pillanatra se tévesztette MOLNÁR JÁNOS felvétele szem elől a franciákat. Reggel Mikulinótól nem messzire, ott, ahol az" erdő egészen közel kanyarodik az úthoz, a Gyenyiszov csapatához tartozó kozákok zsákmányul ejtettek két lovassági nyergekkel megrakott társzekeret, amelyek megrekedtek a sárban, és az erdőbe vitték őket. Attól fogva egészen estig szüntelen figyelte a csapat a franciák minden mozdulatát, de nem támadt rájuk. Azt tervezték, hogy nem riasztják meg őket, hadd menjenek el nyugodtan Samsevóig, akkor majd Dolohovval egyesülve — aki estére tanácskozásra egy erdei őrházhoz érkezik (Samse- vótól egy versztányira) — hajnalban kétfelől, mint derült égből a villámcsapás, megrohanják, tönkreverik őket, és egy- csapásra foglyul ejtik valamennyit. Hátul, Mikulinótól két versztányira, ott, ahol az erdő közvetlenül az útig nyúlik, otthagytak hat kozákot azzal a megbízással, hogy tüstént jelentsék, mihelyt újabb francia menetoszlopok tűnnek fel. Samsevo előtt Dolohovnak pontosan ugyanúgy ki kellett kémlelnie az utat, hogy tudja, milyen távolságra van a többi francia csapat. Feltevésük szerint ezerötszáz ember kíséri a szállítmányt. Gyenyiszovnak kétszáz embere volt, Dolohovnak is körülbelül annyi. De ez a számbeli francia fölény nem riasztotta vissza Gyenyiszovot. Csak még azt kellett tudnia, milyenek is voltaképpen ezek a csapatok: evégett nyelvet kellett fognia (vagyis egy embert az ellenséges menetoszlopból). A reggeli támadás a két furmányos szekér ellen oly villámsebesen zajlott le, hogy a két szekér mellett tartózkodó franciákat mind lekaszabolták, és elevenen csak egy dobosfiút fogtak el, aki elmaradt a szállítmánytól, és semmi kézzelfoghatót se tudott mondani arról, milyen csapatok vannak az oszlopban. Gyenyiszov veszélyesnek tartotta, hogy újból támadjanak — hátha megriasztják az egész menetoszlopot, így hát előre- küldte Samsevóba Tyihon Scser- batijt, a csapatjához tartozó egyik parasztot, hogy ha csak lehet, a szálláscsináló franciák közül fogjon el legalább egyet... Tyihon Scserbatij a csapat legnélkülözhetetlenebb emberei közé tartozott. Paraszt volt a Gzsaty környéki Pokrovszkoje falvából __ Ty ihon eleinte alantas munkát végzett: tüzet rakott, vizet hordott, csutakolta a lovakat stb., de mihamar nagy kedvet és képességet árult el a partizánharcra. Éjszakánként zsákmányra lesett, és minden alkalommal hozott francia ruhát vagy fegyvert, sőt ha parancsot kapott rá, még foglyokat is. Gyenyiszov felmentette Tyihont a munka alól, magával vitte felderítő útjaira és beosztotta a kozákok közé. Tyihon nem szeretett lovagolni, mindig gyalog járt, de sose maradt el a lovasság mellől. Fegyverzete egy muskéta volt — ezt inkább csak a tréfa kedvéért hordta — valamint egy pika meg egy fejsze, amellyel úgy tudott bánni, mint farkas a fogával: a farkas olyan könnyen roppantja szét fogával a vastag csontokat, amilyen könnyen kiszedi vele a bolhát a szőre közül. Tyihon teljes erőből nekibuzdulva biztosan hasította szét fejszéjével a szálfát, de fokánál fogva ugyanilyen biztosan tudott esztergályozni vele vékony fa- szögeket vagy fakanalakat. Tyihon különösen és kiváltságos helyet foglalt el Gyenyiszov csapatában. Ha valami különösen nehéz és komisz dolgot kellett csinálni — vállal kigördíteni a szekeret a sárból, farkánál fog va kihúzni a lovat a mocsárból, belopózni a francia tábor kellős közepébe, megtenni naponta ötven versztát — mindenki, előre nevetve, csak Tyihonra mutatott. Ezen az ördöngős fickón nem fog ki semmi, olyan erős, mint a bika— mondták. Makai Imre fordítása IGYUNK, VAGY NE IGYUNK FEKETÉT? Minálunk és világszerte egyre többen hódolnak a feketekávé élvezetének. A mi kérdésünk — mint sokaké — az, hogy káros-e vagy hasznos a feketekávé élvezete? E kérdésre azzal a mondással felelhetünk, hogy a jóból a megárt a sók. Amíg kis mértékben, mondjuk naponta egy-két csészével, serkentőleg hat a fekete ital, addigi túladagolva károsan hat az egészségre, meggyorsíthatja az érelmeszesedést, szív- betegségek rosszabbodását és idegzavarokat, emésztési zavarokat is okozhat. A kávé hatóanyaga ugyanúgy, mint a teáé, a koffein. A koffein izgatja az idegrendszer központját, könnyíti és javítja a szellemi működéseket és csökkenti az álmosságot és a fáradtságot. Nagyobb adagban azonban álmatlanságot, izgatottságot és ingerlékeny * 3t okoz. Hatására a légzés szaporábbá és mélyebbé válik, szaporodik a pulzus és megnő a vérnyomás. Igen nagy adagban erős izgatottságot okoz, sőt mérgezéses tünetekkel görcsökhöz és halálhoz is vezethet! A koffein megváltoztatja a vér megoszlását a szervezetben. Izgatja a vérkeringés agyi központját, beszűkíti az emésztőrendszer ereit és az innét kilóduló vér az agy-, a szív-, a bőr-, a vese-, az izom- és a tüdőerekbe áramlik, amelyek a koffein hatására kitágulnak, így szűnik meg a bő étke^- zés utáni fáradtság, álmosság, mert az agy több vért kap. Ezzel egyúttal a szív is több vért kap és jobban működik. A veseerek kitágulása következtében nő a vizeletkiválasztás és a bőr ereinek a kitágulása kellemes meleg érzést okoz. A koffein továbbá növeli az izommunkát és az izomzat erejét. A símaizomzat mozgásainak meggyorsulása azonban nem kívánatos hasmenést okoz. A koffein már 15 perc múlva az elfogyasztás után kezd hatni és hatása 5—6 órát tart. A kezelésben a koffeint idegzavaroknál, alkoholizmusnál, izomgyengeségnél és fáradtságnál szoktuk használni. Felhasználása nemcsak tiszta formában lehetséges (injekciók, tabletták, oldatok), hanem feketekávé fogyasztásával is. A kutatások azt mutatják, hogy a huzamosabb és nagyobi» mértékű feketekávé-fogyasztás- nál emelkednek a vérben a telítetlen zsírsavak szintjei, s ez másodlagosan hozzájárul az érelmeszesedésen át a szív- és az érbetegségekhez (agyvérzések, vérnyomásemelkedés, szívinfarktus). Tudjuk, hogy a mértékletesen fogyasztott fekete serkentőleg hathat az egészséges szervezetre, de nagyon káros lehet a májbajosoknál és pajzsmirigy túl lengésben szenvedőknél, az idegbetegeknél, a szívbetegeknél és a magas vérnyomásosoknál. Ezért az utóbbi esetekben a feketekávé fogyasztását nagyon szigorúan tiltják. Az orvosi tudományos statisztikák alátámasztják azt az igazságot, hogy szoros ösz- szefüggés van a feketekávé túlzott fogyasztása és a szívinfarktusok akut formáinak az előfordulása között. A bostoni egyetem orvosai bebizonyították, hogy azok az emberek, akik naponta több mint öt csésze kávét isznak meg, kétszer gyakrabban lesznek az akut szívinfarktus áldozataivá, mint azok, akik feketekávét egyáltalán nem fogyasztanak. Ezzel szemben azt is bebizonyították, hogy a teában jelenlevő koffeinek nincsen ilyen infarktuskeltő hatása. Ebből a kísérlet- sorozatból tehát az is kiviláglik, hogy a feketekávéban bizonyára vannak — a koffeinon kívül — más káros anyagok is. Összefoglalva a mondottakat azt lehet mondani, hogy a mértékletesen fogyasztott feketekávé áldásos lehet az ember közérzetére, szellemi és testi kondíciójára. A mértéktelen fogyasztás, különösen a betegeknél, nagyon veszélyes, sőt halálos lehet. Ezért legyünk e „szenvedélyünknél“ is minde- nekfelelt és állandóan mértéktartók! AZ ÉRELMESZESEDÉS ÉS A MAGAS VÉRNYOMÁS DIÉTÁJA Az orvosi tapasztalat azt mutatja, hogy az érelmeszesedéshez vezető elváltozások az életviszonyoktól függően már nagyon korán, fiatal korban kezdődnek. Lányoknál már a 16 év körül, míg a fiúknál a 20. életév körül. Ezért már ebben a korban meg kell kezdeni a betegség megelőzését. E megelőzésben a rendszeres sportoláson és mozgáson kívül nagy szerepe van a dietetikának. A diétának nagy hatása van sok betegség megelőzésénél és kezelésénél. A magas vérnyomás, az érelmeszesedés és a szívbetegségek megelőzésénél nagyon nagy szerep jut az olyan étrendnek, amely meggátolja a megbízást, vagy lefogyasztja az embert a normális súlyra és amely csökkenti a vér cholesz- terol-tartalmál is. Tudjuk, hogy a magas vérnyomásnál, az érelmeszesedésnél és a szívinfarktusnál nagyon megnövekszik a vér cho- leszteroltartalma. Ezért fontos megtenni mindent, hogy a kosztból kiiktassuk azokat az anyagokat, amelyek erősebben megemelik a cholesztero-ltartalma t. Tudjuk, hogy a choleszte- rolszint főképpen az olyan ételektől emelkedik, amelyek sok ún. telített zsírsavat tartalmaznak. Ilyen ételek az állati zsírok (disznózsír, faggyú, vaj, bárányzsír) és a pálmaolaj. E szintet nem emelik az olyan zsiradékok, amelyek sok telítetlen zsírsavat tartalmaznak, mint pl. a szójaolaj, a kukoricaolaj, a napraforgóolaj és a halolaj. Ezek nagyon értékesek a D-vi- tamintartalmuk miatt is. E diétában nagyon komolyan tartózkodni kell azoktól az ételektől, amelyek magas choleszteroltar- talmúak, mint pl. az agyvelő, a tojássárgája és az állati belsőszervek, mint pl. a szív, a máj, a vese, a lép stb. Mivel a kövérség majdnem minden esetben a c'holeszterol- szint emelkedésével jár, minden erővel azon kell lennünk, hogy ne hízzunk meg és ha már kövérek vagyunk, akkor a nehezebb szövődmények elkerülése végett minél radikálisabb fogyókúrának vessük magunkat alá. A mostani orvosi népművelő cikkek nagy hangsúlyt helyeznek a fogyókúrára. A kiadós és hatásos fogyás nemcsak a súlyos betegségektől óvhat meg bennünket és karcsúságunkat adja vissza az életkedvvel együtt, hanem némely esetben kimondottan életmentő is lehet. Erősen csökkentett napi étrendünk kalóriaértékét, amelynek nem szabad meghaladnia a napi 2000—2500 kalóriát. Főképp a zsiradékok mennyiségét csökkentsük radikálisan. Ne fogyasszunk naponta több zsiradékot, mint 40 grammot és ezt is főleg növényi olajok és halolaj formájában. Erősen csökkentsük a hizlaló hatású édességek, folyadékok és a konyhasó fogyasztását is. Ne fogyasszunk choleszterintartal- mú ételeket, amelyeket már említettem. Fogyasszunk azonban sok friss gyümölcsöt és zöldséget, mivel ezek C-vita- mintartalma csökkenti a vér choleszterintartalmát. Az étkezésből teljesen ki kell zárnunk az alkohol, a feketekávé, a tejfel és a tejszínhab fogyasztását, s be kell szüntetni a dohányzást is, amely az érelmeszesedést és a szívbetegségeket csak súlyosbítja. Kerüljük a füstölt húst, a pácolt ételeket nagy fűszertartalmuk miatt. A húsokból veszély nélkül használhatjuk a sovány marha-, baromfi-, hal-, nyúl- és galambhúst. Egészségesek a tejtermékek, főképpen az aludttej, a kefir, a joghurt, a túró és *a sovány sajtok. Fehér kenyér helyett inkább magas vitamin- tartalmú barna kenyeret fogyasszunk. Jó ha hetente egykét gyümölcs-zöldség napot iktatunk be étrendünkbe. Az ételeket ne rántva, hanem Inkább főzéssel és párolássá! készítsük. Ha ezeket a szabályokat összekötjük a kiadós fizikai munkával vagy a sportolással, bizonyára elérjük a kívánt célt: egészségünk megőrzéséti Dr. JUHÄSZ ISTVÁN 1973. IX. 7. (Részlet)
