Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-05 / 211. szám, szerda
I NTERSPORT 73 Szívvel és tehetséggel formált alkotások Szovjet Közép-Ázsia és Kazahsztán művészete A Kultúra- és Pihenés Parkjának egyik modern vonalú pavilonjában friss népi formák és színek, lebírhatatlan egészséges élniakarás, előre lépő emberi szándék tiszta levegője árad az elmúlt napokban mq^nyílt nagy hatású tárlat anyagából. Moszkvában a Szovjetunió megalakulása 50. évfordulója alkalmából több kiállítás ismertette valamennyi szövetségi köztársaságnak a maga nemzeti sajátosságait őrző művészetét, melyek a hatalmas közös haza kézjegyét is magukon viselik. Ennek a jubileumi bemutatónak egy ré szével: Kazahsztán, Kirgizia, Tádzsikisztán, Türkménia és Uzbekisztán közelmúltbeli és új, közösségi kultúrájának pompás értékeivel találkozunk. Mindenek előtt izgalmasan érdekes nép-, és iparművészetükkel. A sztyeppék nyájaikat legeltető nomád törzsei tágns sátrakban, jurtákban laktak, amelyeknek favázát s padlóját vastag, nemes szőnyegekkel borították. így védekeztek a puszta metsző hidege ellen. A szőnyeg a közép-ázsiaiak legfontosabb és legelterjedtebb nép-, illetve iparművészeti terméke. Szín- és formakultúrája, pazar ázsiai ornamentikája elragadó. A környező természettel együtt élő asszonyaik a finom, meleg szín, előre elkészített, állatot, növényt, olykor embert, vagy tárgyat ábrázoló, erősen stilizált motívumokat belepréselték a birka gyapjúból szőtt, nagyméretű szőnyegekbe. Mozaik, azaz rátéttechnikával is dolgoztak. Sűrű öltésekkel rögzítették a szövetből kivágott, díszítő motívumot a semleges színű alapra. A közép-ázsiai törzsek szőnyegei, szőttesei, nyeregtakarói, hímzett női ruhái és kerek férfisapkái ősi nemzeti jellegük megtartása mellett is fejlődnek és hatnak a ma biztos technikával dolgozó, termékeny képzelettel remdelkező iparművé szeire. akik életben tartják a rájuk szállott örökséget. Az üzbég, kazah, a türkmén ezüst ékszerek nemes veretű, súlyos fej- mell-, és nyakékek, karkötők, gyűrűk, függők dí szeik finom rajzú, vésett növényi ornamensek s a tompa fényű karneol és a szardonix. Gondosan kidolgozottak a bőrből készült teve-, és lószerszámok s az úti edény tartók. A kaza- hok és a ladzsikok kiváló agyagművészek. Edényeik formája változatos, dekorációja harmonikus, mázuk vonzó színű. A fa étkezőkészletek s kumiszmerítő kanalak készítőjük faragó képességét dicsérik. Ez a nagy múltú népművészet új képzőművészetüket is megtermékenyíti. Az ázsiai köztársaságok ábrázoló művészetének fejlődése egybeesik a szovjet állam létrejöttével. Képzőművészetükre is jelentős hatást fejtett ki az új életre nevelő szovjet hatalom. Az első művésziskolákat a győzelmes forradalom után orosz művészek alakították. Ök tanították a realista művészetre a tehetséges fiatalokat. Együtt dolgoztak velük, s műveik tükrözői lettek az ifjú köztársaságok gyökeres változásainak, öntudatosodó, új eszmékért lelke sedő embereik törekvésének. Az elmúlt félszázad alatt a valóságot ábrázoló piktúra grafika és szobrászat művelői élet- szemléletükben, a szép értékelésében valamennyien hűségesek maradtak nemzetükhöz. Ám egyidejűleg értékelik a forradalom korszakalkotó pozitív eredményeit. Müveikben belső pátosszal, de nem paíétikusan rögzítik .i múlt hősi küzdelmeit, a jelen békés építőmun- káját, a mindennapok életét s hazájuk természeti szépségeit. Kitartással keresik a megfelelő ľormanyelvet felszabadult létük minél Iiívebb érzékeltetésére. A szamarkandi Z. M. Kovalev szká 1937-ben színházi páholyban ülő üzbég asszonyok figyelő, lelkes szellemi és művészi érdeklődést kifejező arcát örökíti meg. A kirgiz G. Ajtya jev a táj szerelmese. Az Ezüst völgy hamvas kék-zöld árnyalataiban merül el. B. Dzsumbajevet hazája hegyeinek egymásra tornyosuló, barna tömegei sugalmazzák. A tadzsik H. D. Hus- bahlov harmonikus kompozícióján festői tájban legelésző jak- nyájut ragad meg. A türkmén M. Mamedov a monumentális Karakum előterében a puszta fiairmk várakozó tömege felé zászlót lengető Vörösök vágtató lovascsapatát ábrázolja. Cs. Amangedeljev 1933-as triptichonja: a Fény jelé az olvasmánynak az eddig tudatlanságban élő mohamedán nőkre való hatására meggyőzően utal, A kazah S. A. Ajtbajev klasszikus háromszögbe foglalja a Boldogságot megszemélyesítő két remek emberpéldányt, a pusztai pásztort és párját. K. Basárőv a grafika mozgó sító erejét hatásosan aknázza ki. P. J. Zalcman a múlt hőseit, a jelen hűséges népét idézi lí nőin. A külfölön is ismert L. llfinova metszetei lírai finom ságúak. A fiatal szobrászai is lendületesen fejlődik. T. Szadi kov bronz Kirgiz férfifeje öntudatos nyugalmat árul el. /. P- Mergenov kis figurája, a Reg gél fiúalakja nemcsak a kelő napot, de a szabadságol is kö szönti. K. Zsumavin a puszta dalát költői érzéssel alakította homokkőből. A most megismert forró szív vei formált művészi megnyilvánulások a közép-ázsiai szovjet szocialista köztársaságokban a képzőművészeti kultúra új funkciójának s emberformáló nemes hivatásának szellemében mély eszmei töltéssel rendelkeznek. HARKÁNY jENONE Szeptember elsején a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában „Intersport ’73“ címmel újabb kiállítás nyílt, mely szeptember 9-ig tart. A KGST tagállamainak keretében ez az első ilyen jellegű kiállítás, rendezője pedig, a bratislavai Incheba külkereskedelmi vállalat. Tíz állam — közöttük:. Csehszlovákia, a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, az NDK stb. 82 kiállítója 3400 négyzetméternyi kiállítási területen mutat be sport- és turisztikai felszereléseket. A nemzetközi sport- és turisztikai felszerelések kiállításának célja mindenekelőtt a KGST tagállamok együttműködésének elmélyítése ezen a területen és nem utolsósorban az ilyen irányú kiállítási akciók rendezésének irányítása. A kiállításon a részt vevő államok számára lehetőség nyílik a sport- és turisztikai felszerelések választékának és minőségének az összehasonlítására, ezenkívül kereskedelmi kapcsolatok bővítésére. Bár a különböző közszükségleti ipari cikkeket bemutató kiállítások keretében a sport- és turisztikai felszerelések kiállítására is sor kerül, de mindeddig hiányzott az olyan rendezvény, ahol átfogó kép nyerhető az egyes országokban előállított sport- és turisztikai felszerelések színvonaláról, minőségéről, választékuk bőségéről. A külföldi részvevők közül a Szovjetunió termékei vannak túlsúlyban. A kiállítás különösen a fiatalok és a sportkedvelők körében arat nagy sikert. A rendezők célja az is volt, hogy a látogatókkal megismertessék a kevésbé ismert sportágakat és a testneveléshez szükséges eszközöket. A kiállított tárgyak közül nem hiányoznak a sportoláshoz és a turisztikához szükséges célszerű ruházati és cipőipari kellékek sem. Az „Interspórt ’73“ kiállítás élénkítéshez hozzájárulnak a különböző témájú műsorok, melyek keretében filmek és gimnasztikái gyakorlatok bemutatására, divatbemutatóra és más látványos akciókra kerül sor. Az érdeklődők némely sporteszközön kipróbálhatják az ügyességüket. A gyermekek számára közlekedési játszóteret rendeztek be, ahol a kisautók segítségével játszva elsajátíthatják a közlekedési szabályokat. A kiállítás idején több tudományos előadást tartanak, melyeken a közlekedési játszóterek nagyobb arányú kiépítésével is foglalkoznak. A kiállítás kis mértékbeli ugyan, de az idegenforgalmi propagandának is helyet adott. A különböző prospektusok, fényképek és más dokumentumok Csehszlovákia és a részvevő államok turisztikai lehetőségeiről nyújtanak felvilágosítást. Olyan helyekre is elkalauzolják a látogatót, amelyek kevésbé ismertek. A jövőben ezt a részleget utazási iroda képviseletével bővítik ki. Az „Intersport ’73“ nemzetközi kiállítás ideológiai alapja a CSKP XIV. kongresszusának idevágó határozata, mely kimondja, hogy fejleszteni kell a tömegsport feltételeit, jobban ki kell használni az iskolák, az üzemi szervezetek meglevő sportberendezéseit, és tovább kell bővíteni a turisztikai lehetőségeket. P. G. S. A. Ajtbajev: Boldogság /lStíti, olaj) EGY AKÁCFA KÖNNYE- Tavaly nyáron elvetődtem Bábra. Báb a szülőfalum, még akkor is, ha nem ott láttam meg a napvilágot, hanem fönt Báb pusztán. Azért kíváncsi voltam a falura is. Ha másért, nem, fiát a két meredek vályogfal között kanyargó Mélyútra, mely a majorság mellett, elrohanó országúiról botorkált le u völgyben meghúzódó vályog- házakig, le egészen az iskola épületig. A régi iskolára is kiváncsi voltam. Kicsi, mégis hatalmas épület volt, a legnagyobb a faluban és nem is szalmatetős. Igazi piros cseréptető fedte. És az ablakai! A parasztházak tenyérnyi kis ablakaihoz ké pest igazándi fényes nagy ablakok. Ott szorongtam mögöttük két éven át egy ütött kopott iskolapadban, s ott tanul tűm meg az ábécét. Azt meg tanulni az emberi élet legnagyobb eseménye. A többi már semmiség, s egészen magától következik be, akkor is, ha kívánja az ember, akkor is, ha nem kívánja. Még a háború is olyasvalami, amit nem akar az ember. De az ábécét megtanul ni? Azt akarni kell. Bejártam a falut. Napokon át jártam, s megismertem minden változását. A régi iskolában telepedett meg a helyi nemzeti bizottság. A szövetkezet kitűnő paprikát és szőlőt termel. A Viskup fiú, a legszegényebb Viskupóból való, mérnök lett. Igazi hatalmas gátat épített. Elrekesztette a patakot és egy sose látott hatalmas tó támadt a falu mögött. Igazi halastó. A falunak új Iskolája van. Emeletes, tizennégytantermes igazi iskola, és tizennégy tanítója. Az én gyerekkoromban volt. összesen három. Az se egyszerre. Egy nap betértem a vendéglőbe is. Igazi vendéglő igazi étteremmel, bár a hagyományhoz híven van benne egy egészen szokásos söntés is. Meg akartam ebédelni, de a söntés- ben rábukkantam néhány idősebb emberre. Söröztek. Az ismeretlen arcok között egészen ismerős arc. A ruházata is olyan ismerős volt. Szürke mellény, szürke ing és barnás, megkopott bársonynadrág. Nem a gyermekkoromból ismert ruhadarabok. Tudtam, hogy ez lehetetlenség, de ez az ember nyár közepén mindig így járt, ilyen, ingben, mellényben és bár sonynadrágban. Ahogy rábámultam, felötlött bennem a neve is. Pleva bátyó! Pleva bátyó! Mintha nem is én szólítottam volna, a mai meglett ember, hanem az egykori kisgyerek, aki ide járt iskolába a távoli majorságról. Rám tekintett, eltűnődött a söröspohara jeleit és azt mondta: — Ha bajuszod lenne, azt mondanám, az apád vagy. Mivel nincs bajuszod, azt mondom, a bátyád vagy, de az se lehetsz, mert nagyon fiatal még a képed. Megmondtam a nevemet. — Mégiscsak /ól gondoltam. Te vagy a hetedik a családban. Akkor hát ül/ közénk. Elsöröztünk. Az újonnan találkozott emberek szokásán szerint elmondtuk egymásnak, mi minden történt velünk és rokonainkkal. Mire elfogyott a sörünk, azt mondta, siet haza, mert meg kell főznie az ebédet. Mióta meghalt a felesége, saját maga főzi az ételt. — Keress fel! Gyere el hozzám, ha lehet még ma délután. Régen láttam valakit, akt a majorságról szakadt ki mondta, mielőtt kilépett volna az utcára. Asztaltársai utánabámultak. — Furcsa, nagyon furcsa em bér ez a mi Palo bátyónk. Va lahogy elvadult tőlünk. A fa lutói is. —• Ilyen volt már fiatal ka rában is — mondta a másik. — A körülmények tették ilyenné, mondta a harmadik. — Hívtuk magunk közé a szövetkezetbe. Nem jött. Nem akart bejönni. — mondta az előbbi. A célzások felkeltették kíván csiságomat. A késő délutáni órákban felkerestem. Ott ka pirgált az udvaron egij gerei) l igével. — Isten hozott! Isten hozott, te gyerek! Örvendezve betessékelt. Olyan furcsán éreztem maga mat a rozzant régi ház láttán. Az egész falu megújult, fiata lodott, megváltozott. Itt minden a régi volt. Az udvar, a ház, a rozzant kerekesküt is. A kony hában, a két szobában a régi döngölt agyagpadló. És a buto rok is — rozzant, régi bútorok. Egészen a gyermekkorom. Megborzongtam, jó hogy elmúlt az a gyermekkor, nincs mit megsiratnom Rátekintettem Pleva báty óra és mégis csak nem könny tolult a szemem be. — Hány esztendős, Plcva bátyó? — Nyolcvan fele járok. — Valahogy furcsa dolgokat mondanak magával kapcsolat ban. — Eh, furcsa dolgokat. Mit tudnak rólam? — Hogy nem szereti ezt a falut. — Nem szeretem? Hát azért jöttem vissza ide a világ végéről, mert nem szeretem? Mit tudnak rólam? Idősek már, de hozzám képest fiatalok. Nem tudják, hogy amit ők csináltak, én kezdtem el valamikor a velem egyívásúakkal. Már alig él közülük valaki. A faluban senki. Legfeljebb Űjmajoron ketten, hárman. Letelepedtünk a rozzant régi asztalhoz. Valahonnan kisüstit varázsolt elő. Mintha egy egész' szilvaerdő illata töltötte volna meg a homályos, kis szobát.- Igaz, annak idején idehagytam á falut, ■— mondta rövid tűnődés után. — Nem is a falut, hanem Űjmajort. A ja- 1 uban akkoriban már csak édesanyám élt. Ugyanezen a telken állt a házunk, csak ennél is rozzantabb, öregebb ház volt. Mondom, elmentem, de erős oka volt. — Mivel korán elárvultam - folytatta —, már kölyök koromban az urasághoz kényszerültem. Föl a majorságba. Ökrök, tehenek, lovak mellé. Mire katonasorba kerültem, már kommenciós béres lettem volna, ha be nem vonultatnak. Végigjártam a frontokat, s mikor hazavetődtem, mindenfelé nagy volt a nyugtalanság, a nyomorúság. Megházasodtam, de ilyen időben házasodni csak teher volt. Még akkor is, ha megtettek valóban kommen- ciős béresnek. A pénznek nem volt értéke, meg kevés is volt. A majorságokon összesen százhúszon voltunk szolgasorban. Béremelést követeltünk. Hozzájárulást a ruházkodáshoz, egy méter gabonával többet, egy köbméter fát is, mert kemény lelek tártuk. Amt volt, kevés volt. A majorsagbeliek engem tettek meg bizalmi emberüknek, meg a Rumanovsky Imrót. Ki is hadakoztuk, amit követeltünk. Huszonegytől három éven át folyton követeltünk. Bs végül — jött a mocsonaki .lövöldözés. A majorságokról vagy nyolcvanan vonultunk ki a püspöki birtokra. Botokkal föl- szerelkedve. De a nyugtalanság elterjedt már a faluban. A csendőrök elkapták Obuchot, Tóth Vincét, Huckót is Ojma- jorról. A királyfai erdő melleit cipelték őket — isten tudja hová. Csakis a börtönbe. Mi meg utánuk a határi utakon. És akkor. Akkor lőni kezdtek. — Ismered, jól ismerheted azt a történetet. Sládeöek belehalt a lövöldözésbe. Vagun- du súlyosan megsebesült. Megriadtunk. Szétszóródtunk. Otthon is hajszoltak bennünket. Ugyan semmit nem tudtak rám bizonyítani, de a majorságban többé nem maradhattam. Huszonháromban azt mondtam magamban, megyek Argentínába. És elmentem, mint sokan mások a vidékről. Újlakiakkal, meg rumanovai emberekkel. Az. az esztendő a vereségünk esztendeje volt. Megvonták az egy méter gabonát, a ruházkodásra szánt pénzt, a fát is. Mindent. Hát elmentünk. — Hamburgig vonaton utaztunk. Ott kiderült, hogy a hajónk előző nap elhagyta már a kikötőt. Vonattal mentünk tovább. Párizson át Clierbourgig, Párizsban megebédeltünk. Aztán tovább döcögtünk a tenger felé. — A tenger felé — mondtat s idős kék szeme mintha a végtelenségre tágult volna. — A hajó még nem érkezett meg. Ott ődöngtünk a kikötőben, s az angol partokat bámultuk. Ha kisütött a nap, világosan láttuk a sziget körvo nalait. És aztán. Aztán húszon két napig nem láttunk semmit, csak tengert. Tengert és tengert. És végül Buenos Airest. De ott sem álltunk meg. Tovább mentünk, folyami hajókon Pa- ranáig, és aztán vasúton meg BEE 1973. IX. 5.
