Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-21 / 225. szám, penrtek
ÖRÖKSÉG VjM!v .jt w;,* '^^mmovan 1#!^! OBSTIPATäO, VAGYIS SZÉKREKEDÉS K öltészetünk sokszólamú orcheszterében mindig szerettem Csontos Vilmos csöndes furulyaszavát. Talán elfogult vagyok, mert amióta első verse a Bars című hetilapban, első verseskötete 1932-ben megjelent, tudom róla, hogy sohase szólalt meg hamis hangon, műkedvelőre valló felszínes harsánysággal. Nem kértem tőle soha számon a metafórák szikrázását, a gondolatok merész tűzijátékát, a versnek életünk újfajta üteméhez szabott riadóztató szilajabb ritmusát, mely korbácsol és cselekvési sürget. Szerettem halk szavú költészetét, mert egyetlen sorban nem lépett túl önmagán, megmaradt korlátai közt szerényen — de sohasem szegényesen —, megmaradt vonzó egyszerűségében, s bár az életében ’ nagyon e Imagányosodott, méltánytalanul elfeledett Sinka Istvánt tartotta példaképének és mesterének, nem másolta annak bartóki komor balladás hangját. De egyben rokonítható vele: a népiség vállalásában, a nép szeretetében. A mélyről indult el ő is, akár Sinka, ám emberibb, demokratikusabb viszonyok közt, s ez magyarázza lírája szelí- debb tónusát, meditáló hajlamát. Már első versei faluja szűk határait próbálták szélesre tágítani, s egy küzdelmes munkáséletről vallottak keresetlenül. Szeretem ma is lírájának falusi ízeit, az élete delén túl járó költő csöndes számvetését, befelé fordulásának, s érzelmi elete szemérmes kitárulkozásának őszi gyümölcseit. Ügy érzem költőnek, ahogy kezdettől meg- niutatokozott: szelídnek, forrástisztának, élete felhős és derűs állomásait sohasem idillikusán, de különösebb lázongások és lázadások nélkül megéneklő nők. TEJARATÁS A silókukorica betakarítására azt szokták mondani, hogy ez „tejaratás“. Ezért ezt a munkát a mezőgazdászok legalább olyan figyelemben részesítik, mint a gabonabetakarítást, főleg ott, ahol a szakosított állattenyésztés elsősorban a tejtermelésre irányul. így van ez a Mliečnói (Tejfalusi) Kék Duna Efsz-ben is. Az egyik táblán Nagy László silókombájnja vágta a kaszára érett takarmányt. A zöld- anyag elszállítását Nagy János, llideghéti Károly és Varga István végezték, akik menet közben váltották egymást, hogy a kombájnnak egy pillanatra sem kelljen megállnia. Érdeklődéssel vizsgálgatjuk a lekaszált silókukorica minőségét. Az idei száraz időjárás bizony ezt a terményt sem kímélte. A tábla meglehetősen egyenlőtlen, foltos, néhol már teljesen kiszáradt, de zömében még nedvdús, jól silózható. A levágott anyagot nem szállítják nagy távolságra, két bálázott szalmakazal között terítik szét. A silóanyagot Vithalm László traktoros nagy körültekintéssel tömöríti lánctalpas traktorával. A munka menetéről Fehér Károly, az egyesült szövetkezet alelnöke és az összíizemi párt- bizottság elnöke nyújt tájékoztatást. Nagy szakmai gyakorlattal rendelkezik, a šamoríni (somorjai) szövetkezetben több vezető funkciót töltött be, s a múlt év végéig, a vajkai, a bá- či, a mliečnói és a šamoríni szövetkezet egyesüléséig ő volt a šamoríni szövetkezet elnöke. Ma ez a négy szövetkezet 3297 hektár mezőgazdasági területen gazdálkodik, ebből 2971 hektár a szántóföld. Mindez lehetővé teszi a racionális termelési módszerek bevezetését, a korszerű technika alkalmazását és a termelés szakosítását. „A szakosítás kérdéseiben eddig meg volt kötve a kezünk — magyarázza Fehér Károly — de ma már egészem más a helyzet. Ismerjük a táblák termőképességet, tudjuk, hogy mit és hol T avaly a Madách megjelentette a ma hatvanöt esztendős költő Gyalogút című önéletrajzi kötetét. Erről a prózájáról nemrég Szombathy Viktor, a SZEMKE (Szlovensz- kói Magyar Közművelődési Egyesület) egykori komárnói titkára, u Magyar Nemzetben megjelent meleg hangú recenziójában írja, hogy „birkalegel- tető, járgányhajtó, szörtarisz- nyás falusi gyereknek indult, majd ipari tanult — az egyik legszebbet, az asztalosságot —, végül elismert, igen tisztelt költi) lett.“ így volt valóban, ahogy nem zedéktársa írja. Hatesztendős volt, amikor édesapjának eleget kellett tennie az első világháború mozgósítási parancsának. Katona lett a valcoló, sokféle munkát vállaló asztalossegéd is. A Sas-behívó őt is elérte, s az induló költő majd ott veszett a Don-kanyarban. önéletrajzi prózájában szerencsére nem a háborús élmények kerülnek előtérbe, mint inkább azok az események, amelyek arról adnak számot, hogy a szűkös kenyéren élő falusi fiút mi vezette a könyvhöz, mi adta a tollal a kezébe, hogy a forma különösebb ismerete nélkül versben szóljon a benne lassan kialakuló világképről, érzés, és gondolatvilágáról. Líráját a háború tette tágab- bá, verseiben felcseng a humánum hangja, s eljut a tiltakozásig. A Keit itt a szó című, 1957-ben megjelent kötetének mondandója eszmei tekintetben meghaladja mindazt, amit korábban alkotott. Es most az új kötet, az Örökség ötven versében — kora indokolja — még dominálóbb számadási törekvése. Lépteit a bátran menőkhöz igazítja, ám a tűnt évek emlékei közt is szeret bolyongani, hogy dalaiból „szőtt szemfödőt teríthessen“ szépapjára, s a kaérdemes vetni. Legjobb földjeink a báči és a vojkai határban vannak, itt a gabonatermesztés kerül előtérbe, a mlieč- noi és a šamoríni határban viszont inkább takarmányter- mesztéssel foglalkozunk. Persze nem azért, mert itt gyengébbek a talajok, hanem elsősorban azért, mert itt öntözőberendezéssel is rendelkezünk, és ezt a takarmánynövények jobban tudják hasznosítani. Egyébként az itteni kavicsos és homokos talajokon az idén öntözés nélkül jóformán semmi sem termett volna.“ Az alelnök szavaiból kiérezhető, hogy ebben a szövet kezeiben a terméshozamok ala- kulásáTfcTr a víznek van a legnagyobb szerepe. A šamoríni gazdaságban 497 heklár területet öntöznek és 120 hektáron húgyleves öntözést vezettek be. Azt, hogy a gabonatermesztésben előírt feladataikat globálisan is teljesítették, sőt túl is szárnyalták, elsősorban az öntözésnek köszönhetik. De beszéljen erről maga Fehér Károly: „Bár Járásunk országos viszonylatban a legjobb eredményekkel dicsekedhet, a mi szövetkezetünk sajnos az idei szárazság miatt zárkózott fel a legjobbak közé. Ennek ellenére mi is az idén értük el edpott örökséggel úgy kíván sáfárkodni, hogy a „szive kenyeret növesszen“ és azt szétoszthassa. l/ötetének első ciklusa tel - jesen a múlté; a szétszéledő libafalkát kócostorral hajkurászó, a tarlót meztelen lábbal bekószáló gyerek korán tanulta megr hogy pattogjon az ostor, pattogjon, de soha na üssön — úgy használjam. (Az ostor éneke) A második ciklusban, a Ten gerzúgásbun a harc nehézségét énekli meg, reménységért kö nyörög és azért, hogy a tenger zúgása dalra tanítsa, háborgá sa valóságlátáshoz szoktassa. A Testamentum ciklusban egyszerűen, fellengős szavak nélkül ébredésről ad számot. Új dolgok történnek végre: törvényírásba kezdünk. Sorsunknak keskeny medrébe tágító árt eresztünk. (Eszme, te légy a forrás.) Ha régebben nem volt az idillikus béke lírikusa, most új világunkban sem az. Hatvan fekete paripának érzi éveit, de nem válik pesszimistává, mert érzi: Ki tűzbe veti szívétr el nem ég! (Délután) És szava van a fiatal költőkhöz is, Adyra emlékeztető szava: A szó, amit kimondtam (úgy lesz érthető, haj te is tovább adod. Eddigi verseskötetei és önéletrajzi prózája után ez az új gyűjteménye mutatja meg a ltgrokonszenvesebben a néppel összeforrot és ezért elkötelezett költő arculatát. EGRI VIKTOR digi legjobb eredményünket a gabonatermesztésben. 755 hektáron átlagosan 45,3 mázsa búzánk termett, harminc kilogrammal több a tervezettnél. A šamoríni határban az idén először öntöztük a gabonatáblákat, de sajnos, csupán 240 hektárra jutott mesterséges csapadék. Az eredmény nem is maradt el. Öntözéssel az itteni homokos és kavicsos talajokon is megtermett a 44—46 mázsa, s ugyanilyen talajviszonyok mellett öntözés nélkül csak 36 mázsás hozaznot tudtunk elérni. Nagyon szép eredményeket érünk el azonban a szemes kukorica öntözéses termesztésében, ezért már a jövő évben inkább a kukorica vetésterületét fogjuk növelni. Itt elsősorban az állale- nyésztési szakosítás szempontjait követjük, ahol a szarvas- marha- és a sertéshizlalás, valamint a tejtermelés a fő irányzatunk.“ Fehér elvtárs a továbbiakban még elmondta, hogy az idén az egyesült szövetkezetben ösz- szesen 336 heklár silókukoricát takarítanak be. Az öntözés itt is 40—50 százalékos többletet eredményezett. A šamoríni öntözött táblákról átlagosan 320 mázsát takarítottak be, a nem öntözött parcellákon viszont csak 200 mázsa termett. J. SLUKA Ez a kóros tünet sokféle betegséget kísérhet, főképpen az idősebb korosztályúaknái, de előfordulhat fiataloknál is. A székrekedés oka lehet a táplálék hibás összetétele. Főképpen a nagyon finom, ballaszt nélküli táplálék válthat ki székrekedést, amely úgyszólván teljesen felszívódik, nem tartalmaz durva alkatrészeket, mint például a nyers gyümölcs, zöldség cellulózrészeit, vagy a keményebb húsok rostjait. Ezek a tápláléknak nehezen vagy egyáltalán nem emészthető részei azért fontosak, hogy fokozottabb izommunkára (perisztaltikára) ingerük a beleket, ami elengedhetetlen előfeltétele a normális széklelformá- lásnak. Ugyanígy székrekedéshez vezethet a hasfal elernyedtsége, gyengesége. Például mozgáshiány következtében, amely a sokáig ágyhoz kötött betegeknél gyakori, vagy az olyan egyéneknél, akik csak szellemi munkát végeznek és nem sportolnak. Itt a hasizmok nyo- móhatása lemarad, és nagyon megnehezül a széklet belekből való kiürítése. Nehéz fizikai munkát végző és sportoló egyéneknek a székrekedés úgyszólván teljesen ismeretlen jelenség. Mit csináljon a székrekedésben szenvedő ember? Ha valakit székrekedés (obstipation) nyugtalanít, vagyis ha napokig nincsen széklete, és akkor is ha van, nagyon kis mennyiségű és száraz, amelynek kiürítése a végbélből csak nagy fájdalmak árán lehetséges, lehetőleg orvoshoz kell fordulnunk, aki megmondja a további teendőket. Ez annál is fontosabb, mivel a huzamos székrekedés, a szelek megállásához és a belekben felgyülemlett mérgező anyagok vérbe való felszívódásához vezethet, ami étvágytalanságot, fej- és gyomorfájást, hányingert, idegességet és általános kimerültséget eredményezhet. Ebből is láthatjuk tehát, hogy a székrekedés nem egyszerű és kéz- legyintéssel elintézhető tünet, hanem megérdemli figyelmünket. Vagyis mit tegyen a székrekedésben szenvedő? 1. Elsősorban módosítsa táplálkozását, amelyben nagy súlyt helyezzen a friss, lehetőleg nyers zöldség- és gyümölcsfogyasztásra. Amint már említettem a gyümölcs és a zöldség sok emészthetetlen Szombaton 7 óra 25 perckor a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adása Az őszi munkák küszöbén címmel sugároz riportműsort, melyben szövetkezetek, állami gazdaságok vezetői elmondjak, hogyan készültek fel a kapásnövények betakarítására és a jövő évi gabonatermés megaiapo- zására. Johann Sebastian Bach 3. G-dúr Brandenburgi versenye, valamint Alekszandr Szkrjabin II. szimfóniája szerepel a 10 óra 15 perckor kezdődő szimfonikus hang- versöny műsorán. A Szlovákiai Nőszövetség közelgő kongresszusának előkészületeiről számol be, továbbá a nevelőszülők jogairól és kötelességeiről szóló új törvényt ismerteti 11 órakor a Női magazin. A prágai metró építésének helyzetével és a környezetvédelem kérdéseivel foglalkozik a 11 óra 40 perckor közvetített ipari műsor. Charles Gounod: Fauszt című operájából hangzanak el részletek 12 óra 10 perckor. A munkaerő-kérdés megoldásának távlatait, az élelmiszeripar fejlődésének lehetőségeit, az ENSZ őszi ülésszakának várható eredményeit boncolgatja majd s beszámol egy, a napokban megjelent és a csehszlovákiai magyarok politikai, gazdasági és kulturális életével foglalkozó könyvről a 13 órakor sugárzott Tükör. A 14 órakor jelentkező Kontaktus a SZISZ KB ötödik plenáris üléséről tudósít, riportban ismerteti a Veiké Űlany-1 (Nagyfödé- mes] Ifjúsági szervezet munkáját. anyagot tartalmaz, amely in- gerli a belek működését és megfelelő ritmusban váltja ki a székelési ingereket. A kosztból lehetőleg hagyjuk ki a száraz ételeket, mint a kekszei, kétszersül tét, kenyeret stb. Fogyasszunk sok folyadékot, főképpen aludtej formájában. Ez a javaslat különösen a nőkre és az öregekre vonatkozik. A folyadékhiány a belek tartalmának besűrítéséhez vezet, ami azután természetesen székrekedésben nyilvánul meg. 2. Törődjünk kiadós mozgásról, főképpen akkor, ha ülő és szellemi munkát végzünk. A tornának főképpen a hasizmokat kell erősítenie. 3. Azért, hogy szervezetünk újból hozzászokjék a belek rendszeres és nehézségmentes kiürítéséhez, fel kell frissítenünk a székelési reflexeket. Reggel éhgyomorra igyunk meg egy pohár langyos vizet. Kezdetben hozzáadhatunk egy kávéskanálnyi enyhe hashajtóhatású karlsbadi sót. Ezutáu egy fél óra múlva reggelizzünk meg és a reggeli után tegyünk a végbelünkbe egy glicerinkú- pot, amelyet a patikában kaphatunk recept nélkül. Ezután legkésőbb 15 perc múlva megjelenik a székelési inger. Ennek segíthetünk hasmasszí rozássa l. Ha ez az eljárás sikertelen, az első napokban segíthetünk úgy is, hogy este lefekvés előtt megiszunk egy evőkanálnyi pa- raffinolajat, vagy Lafinolt. Ntt használjunk drasztikusabb has* hajlókat, mint például a riqi- mist, Laxylt, vagy fertőzésve- szélyes beöntéseket sem. Ha megjelenik a kívánt hatás, azonnal hagyjunk fel a karlsbadi só és a hashajtók használatával és csak mozgás* sál és diétával tartsuk rendben a székletünket. 4. Nagyon fontos, hogy u természetesen jelentkező széke* lési ingert sohase nyomjuk et akaratunkkal erőszakosan (például idegen házban, vonatban) és azonnal ürítsük ki beleinket, nehogy krónikus székrekedés fejlődjék ki.. Már a gyermekeket arra kell nevelni, hogy rendszeresen és lehetőleg mindig ugyanabban az időben végezzék el a székletüket. Legjobb, ha ez reggel, az iskolába menet előtt történik. E téren is kifizetődik a rendszeressége A zenés részben felvételek hangzanak el a Bergend! és a Generál-együttes műsorából. 15 óra 1(1 perckor: A szlovákiai táncdalszer1 zők galériája — Toperczer Géza. A 65 éves Eugen Suchoň nem" zetl művészt köszönti a Barangolás Zeneországban műsora v a- sárnap Ö órakor. A sajtó eltérő szerepével foglalkozik a tőkés és a szocialista társadalomban a 9 órakor közvetített Rádióegyetem. 9 óra 15 perckor részletek hang" zanak el Jacques Offenbach, Johann Strauss, Jacobi Viktor éš Eduard Künnecke operettjeiből. 10 órakor: Boldog látomások .. . Irodalmi összeállítás az indián költészetből. 10 óra 20 perckor Aram Hacsaturján: d-moll hegedű- versenyét David Ojsztrah és a Szovjet Rádió és Televízió Szim fonikus Zenekara adja elő a szer zó vezényletével. Az autóbuszhíiíózat fejlődése a témája a 11 órakor közvetített publicisztikai műsornak. A Dunajská Streda-i (Dunaszer- dahely) Mezőgazdasági Szakközépiskolát mutatja be 13 órakor a Fiatalok a mikrofon előtt c. műsor. A 13 óra 40 perckor kezdődő Tarka szőttes c. zenés riportműsorban szó esik egy 131 éves asszonyról, a domicai barlangban látható érdekességekről, egy japán kisregény megfilmesítéséről és egy ezermesterről. 14 óra 30 perckor a Fiatal előadóművészek című sorozat bemutatja a Szlovák—Zfnrgoratrió tagjait.-elmáNagy László silókunibá jn ja megállás nélkül szúrja a takarmányt a pótkocsiba. (A szerző felvétele) Dr. JUHÁSZ ISTVÁN) HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN Csontos Vilmos versei