Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-21 / 225. szám, penrtek
Kommentárunk A z utóbbi évtizedekben olyan arányokat öltött a világtengerek szennyezettsége, hogy a tudósok félreverték a harangokat. Ugyanis megállapították, hogy sokhelyütt veszélyben forog a tenger biológiai egyensúlya, máshol meg érezhetően megcsappant a halállomány és pusztulóban vannak más élőlények is. Az ipari termelés gyors növekedése, a vegyipar és a tengerhajózás fejlődése, valamint más tényezők is céltudatos intézkedéseket kényszerítenek ki a tengerek védelmére. Ha ugyanis az eddigi ütemben folytatódna szennyeződésük, akkor néhány évtizeden belül a vízi állatok nagy részének élete lehetetlenné válna a tengerben, ez pedig az egész emberiségre nézve katasztrofális következményekkel járna. A tengerek szennyeződése elleni küzdelemben folytatandó együttműködésről számtalan nemzetközi tárgyalás folyt, ami arról tanúskodik, hogy a felelős személyiségek is tudatosítják e problémakör fontosságát. Májusban például megtartotta első ülését a szovjet—amerikai vegyes munkacsoport, amely a tengervizek hajók általi naftaszennyeződésének megelőzésére hivatott, s ezen a tárgyaláson konkrét tengervédelmi intézkedésekben állapodtak meg. Európában az utóbbi években előtérbe került a Balti-tenger védelmének kérdése, A tudósok BOHUSLAV CHŇOUPEK FELSZÓLALÁSA Dühöng a chilei reakció terrorja Allende özvegyének nyilatkozató • A Népi Egység képviselőinek római találkozója ® A junta újabb intézkedései /folytatás az 1. oldalról) az európai kontinensen végbement alapvető változásokat tükrözi. Az európai helyzet fokozódó normalizációjáról tanúskodik, amely a nemzetközi feszültség enyhülésének eredménye. Az utóbbi időben ez az enyhülés a békeszerető erők erőfeszítései eredményeként világszerte megmutatkozik. Ez aláhúzza annak a meggyőződésünknek a jogosságát, hogy az európai tartós béke csupán a német fasizmus vereségének erpdmémjeként létrejött helyzet elismerése alapján biztosítható. Az KNSZ-közgyfilés 28. ülésszakán részt vevő csehszlovák küldöttség számára örömteli alkalom üdvözölni szomszédjának, szövetségesének, jó barátjának, a szocialista országok közössége tagjának — a Német Demokratikus Köztársaságnak felvételét az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. Az ENSZ-be való felvétel az NDK győzelme;, amelynek népe sikeresen betetőzte a szocialista építést hazájában, s amelynek kormánya következetes békeszerető külpolitikát folytat. Nem titkoljuk, hogy ezt nemcsak az NDK sikerének, hanem a szocialista országok, vala mennyi békeszerető erő ama közös erőfeszítése sikerének tartjuk, amellyel az államok közötti kapcsolatokban a nemzetközi jog normái és elvei szigorú betartását szorgalmaz zák. Az NDK mint a szocialista országok közösségének szilárd láncszeme megalakulásától kezdve következetesen felszámolta a második világháború csökevényelt és politikájával már bizonyságot tett arról, hogy az ENSZ alapokmányához igazodik. A haladás és a béke ellenie íei az évek során át nem ismerték el az NDK létezését, igyekeztek megakadályozni nemzetközi jogi elismerését, sőt a politikai nyomás eszközét Is alkalmazták más államok irányában. Megmutatkozott azon ban, hogy az NDK diplomáciai elismerése megtagadásának po litikája, amely kezdettől fogva a hidegháború legértelmetlenebb megnyilvánulásainak egyike volt, csődre volt ítélve. Az NDK mint szuverén és egyenjogú ország — a szocialista közösség tagjának léte — mindenkor megdönthetetlen valósag volt. A német szocialista állam el nem ismerésének politikája fokozta a nemzetközi feszültséget és gátolta az általános politikai helyzet normalizálását az európai kontinensen. Ma tehát megérett az idő arra — habár az érésriek az ideje aránytalanul hosszúra nyúlt, mégpedig nem a szocialista 01* szágok hibájából —, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagja lett. Mindkét állam teljesítette az ENSZ alapokmánya 4. cikkelyében a tagsági felvételre megszabott feltételeket és készek teljesíteni az összes ebből szármázó kötelezettséget, beleértve azt is, hogy kölcsönös kapcsolataikban az ENSZ alapokmányának elveivel össz hangban járnak el. Csehszlovákia, amint már mondottan, különösen érdekelt a kapcsolatok rendezésében, Közép-Eumpa egész területén. Ezt kifejezték azok a lépések is, amelyeket az utóbbi időszakban a Német Szövetségi Köztársasághoz fűződő kapcsolataink normalizálása érdekében tettünk. E kapcsolatok egészséges irányzatot mutattak ahhoz, hogy különböző területeken tovább fejlődjenek. Nemrégen újabb pozitív fejlődés következett be. Hosszas tárgyalások után megállapodás jött létre a CSSZSZK és az NSZK között országaink kapcsolatainak normalizálásáról. Az erre vonatkozó egyezményt parafáltuk és e hó elején kellett volna aláírni Prágában. Megvolt tehát a reális lehetőség ahhoz, hogy e pozitív folyamat betetőződjék. A szerződés aláírására — mint ismeretes — még nem került sor. Meggyőződésünk azonban, hogy kapcsolataink normalizálásának folyamata előbb utóbb befejeződik. Az európai kontinens, mindenekelőtt Közép-Eu- rópa békéjének és biztonságának érdeke ezt megkívánja. Hisszük, hogy az NDK és az NSZK felvétele az ENSZ-be pozitív hatással lesz a feszültség világszerte bekövetkezett enyhülése folyamatának megszilárdítására. A csehszlovák küldöttség nevében őszintén csatlakozom azokhoz a jókívánatokhoz, amelyeket a két német államnak már az összes előző felszólaló kifejezett. Chňoupek külügyminiszter feszólalása végén üdvözölte a Bahama-szigeteket is, amelyeket a Biztonsági Tanács javaslatára ugyancsak felvettek az ENSZ tagjai sorába. Chňoupek külügyminiszter szerdán este New Yorkból hivatalos látogatásra Mexikóba utazott, ahol dr. Emilio Rabas külügyminiszterrel és más mexikói vezetőkkel országaink kapcsolatairól, valamint a nemzetközi helyzet legidőszerűbb kérdéseiről folytat tárgyalásokat. ugyanis megállapították, hogy a Balti-tenger-a világ egyik leginkább veszélyeztetett tengere. A gdyniai Tengeri és Halkutatási Intézet adatai szerint már 60—90 méter mélységben nehéz tengeri állatokat találni. EgyA Bnllí-tenger Mviatoj általán nem fedezhetők fel tőkehalikrák. A skandináv partok mentén még roszabb a helyzet. Nagykiterjedésű pontokon mérgezett homok alkotja a tenger fenekét. A tudósok annak az aggodalmuknak adnak kifejezést, hogy a Balti-tengerben ötven éven belül elpusztul az élet, ha csak nem történnek erélyes intézkedések. Szemtől szembe a valósággal Svédország már négy évvel ezelőtt Stockholmba összehívta a balti országok képviselőinek értekezletét, hogy vitassák meg a tengervédelmi kérdéseket. Később kétoldalú tanácskozások folytak a Szovjetunió és Finnország, valamint Lengyelország és Svédország között. Az idén márciusban a finn miniszterelnök varsói látogatása alkalmából is tárgyaltak a Balti-tegner védelméről. Lengyelország és Finnország nagy kezdeményezést tanúsított. A lengyel kormány javasolta, hogy hívjanak össze New York — Chilében változatlanul bonyolult és feszült a helyzet. A junta katonái járőrszolgálatot teljesítenek San? tiago főútvonalain t- jelenti a LJPl hírügynökség a chilei fővárosból. Időről időre a város különböző külterületeiből lövések zaja hallatszik. New Yorkba érkezett hírek szerint a Népi 1 Egység hívei átcsoportosítják erőiket, partizánosztagok alakulnak. Ilyenek létezését Pinochet tábornok, a katonai junta vezetője is megerősítette. A Prensa című lapnak adott interjújában kijelentette, hogy „ez idő szerint sok helyen alakulnak partizánosztagok“ és emiatt „polgálháborús hadiállapot kikiáltásával“ fenyegetőzött. Chilében továbbra is üldözik a demokratikus erőket. A katonai junta szóvivőjének hivatalos nyilatkozata szerint az elmúlt két napban Santiagóban több ezer embert tartóztattak le. A katonai kormányzat közölte, hogy 5200 embert, az államcsíny során letartózatott személyeket, állít bíróság elé; akiket „bűnösnek“ minősítenek, azokat „súlyosan megbüntetik“. Mexicóváros — Hortensia Al lende, Salvador Allende özve gye felhívást intézett a chilei katonai funta ellen harcoló hazafiakhoz. A felhívást Adriana Bussi, az özvegy nővére ismertette Mexi- cóvárosban, a Chile felszabadulásának 163. évfordulója alkalmából tartott ünnepségeken. „Hazánk gyászol. Férfiaira, nőire, gyermekeire, fiataljaira, diákjaira dolgozóira, gazdasági és politikai vezetőire az elnyomás fegyvere súlyt le. Az ellenállás megkezdődött. Felhívásunkban azokhoz a hős chileiekhez fordulunk, akik illegalitásban harcolnak, akik úttörői Chile második függetlenségének, — áll Allende asszony nyilatkozatában. Hortensia Bussi de Allende, a chilei elnök özvegye a New York Times mexikói tudósítójának adott interjújában részleteket ismertetett Allende haláláról. Meggyőződésem — mondotta —, hogy a katonák ölték meg akkor, amikor megtámadták az elnöki palotát. Az elnök özvegye azt is elmondta, hogy szemtanúk, többek között lánya, orvosok és újságírók szerint Salvador Allendén golyó ütötte sebek voltak. Nem mondhatom meg a szemtanúk nevét — jegyezte meg Allende asszony, nehogy veszélybe sodorjam őket. Férjem — folytatta — azt mondta nekem: harcolni fogok és csak holtan hagyom el diplomáciai értekezletet a Balti-tenger növény- és állatvilágának védelméről, a finn kormány pedig indítványozta, hogy Helsinkibe hívjanak össze nemzetközi értekezletet a Balti-tenger védelmére vonatkozó sokoldalú megállapodás kidolgozására. Szeptember 13 án Gdanskban véget ért hét balti állam nemzetközi értekezlete, amely a Bal ti-tenger élőlény állományának és a balti halászatnak a védelméről tárgyalt, s jövőre Helsinkiben összeül egy nemzetközi értekezlet, amely a Balti-tenger túlszennyeződéstől való védelméről fog tárgyalni. Már most látszik, hogy a Baltitenger védelmében az általa nos fontolgatásokat konkrét intézkedések követik. A gdanski értekezleten, amelyen Dánia, Finnország, Svédország, az NSZK, az NDK. Lengyelország és a Szovjelunió kormányának képviselői vettek részt, megvitatták a balti-tengeri halászat és élőlényállomány védelmére vonatkozó egyezménytervezetet, amelyet Lengyelország dolgozott ki. A tárgyaláson bebizonyosodott, hogy a terveze'et igen nagy gonddal dolgozták ki, s nem kellett nagyobb kiigazításokat eszközölni benne. A tervezetről folytatott előzetes tanácskozások megkönnyítették- az értekezlet munkáját. Az egyezménv arra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz, milyen fajta halból mennyit foghata La Moneda palotát, nem követek el öngyilkosságot“. Allende asszony kijelentette, hogy a külső reakció erői felelősek a törvényes chilei kormány megdöntéséért. Róma — A Chilei Népi Egységfront Rómában tartózkodó vezetői találkoztak az Olasz Kommunista Párt és az Olasz Szocialista Párt vezetőivel. A chilei vezetőket az OKP székházában Enrico Berlinguer, az OKP főtitkára, Agostino Novella és Giancarlo Pa jelt a, a PB tagja és Sergio Serge, a KB külügyi osztályának vezetője fogadták. A baráti találkozón Berlinguer kifejezte az olasz kommunisták mélységes együttérzését és szolidaritását a chilei nép ellenállási harcával, és tisztelettel adózott Salvador Allende elnök emlékének. A Népi Egységfront vezetői — mint emlékezetes — kedden felhívást tettek közzé, támogatást kérve a világ népeitől a chilei dolgozók ellenállási harcához. Azt is bejelentették, hogy állandó titkárságot alakítanak Rómában, amely ösz- szehangolja majd a Népi Egységfronthoz tartozó chilei politikai erők tevékenységét. Santiago — „Santiagóban az élet visszatérőben van a normálishoz, de a fővárost döbbent csend üli meg“ — írja a Reuter santiagói tudósítója. Chilében továbbra is érvényben van az éjszakai kijárási tilalom. A határok és a nemzetközi légiforgalmat lebonyolító repülőterek változatlanul zárva vannak. Csak különleges engedéllyel rendelkező chilei állampolgárok hagyhatják el az ország területét, és néhány külföldi újságíró jöhet be. A chilei fővárosban géppisztollyal felfegyverzett katonák teljesítenek őrszolgálatot a stratégiai fontosságú pontokon, katonai gépkocsik járőröznek áz utcákon. A katonák lövésre kész géppisztollyal tartják szemmel az épületeket. A néhány nyitvatartó üzlet előtt hosszú sorok állnak. Pedro Ewing ezredes, a santiagói junta kormányának főtitkára bejelentette, lehet, hogy egyes élelmiszerekre bevezetik a jegyrendszert. Emlékezetes, hogy a juntának a Népi Egység kormánya elleni egyik fő vádpontja a gazdasági káosz volt, amelyet tudvalevőleg éppen a gyár- tulajdonosok, fuvarozók, vállalkozók és nagykereskedők idéztek elő a kezükben levő gazdasági hatalom birtokában a koalíciós kormány tevékenységének megbénítására. Taktikájuk most visszaüt és még nak évente a Balti-tengeren, hogy megőrizzék a biológiai egyensúlyt, s e térség élőlényállományának védelmét célzó intézkedésekre is gondol. A halászat méreteit úgy szabták meg, hogy ne csökkenjen a Balti-tenger jelenlegi halállománya, amelyet négymilliárd tonnára becsülnek. A balti-tengeri halászat és élőlényállomány védelmére vonatkozó megállapodás aláírása nagy nemzetközi jelentőségű tény. A nemzetközi kapcsolatok pozitív légkörét bizonyítja, a?t, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok képviselői megegyezhetnek a mindegyikükre bizonyos korlátozásokat rovó közös intézkedésekben. A tengervédelemmel összefüggő bonyolult kérdések egyik komplexumáról történő megállapodás azzal a reményekkel ke: csegtet, hogy további problémákat is fokozottan megoldhatnak, akár a Balti-tengerre, akár a világtengerekre vonatkoznak. A gdanski értekezlet eredménye sikerrel bíztatja a jövő évi helsinki értekezletet is. A szocialista államok — a Szovjetunió, Lengyelország és az NDK — nagy erőfeszítést tettek annak érdekében, hogy elősegítsék a Balti-tenger problémáira vonatkozó megállapodást. A maguk részéről készek hozzájárulni a készülő helsinki értekezlet sikeréhez is, hogy végleg rendeződjenek a Balti-tengerrel összefüggő kérdések. (bl) azokat a puccsista katonákat sem képesek ellátni, akiknek hatalomra jutását pedig előkészítették. Az ország más nagyvárosaiban és vidéken kialakult helyzetről nincsen semmiféle értesülés. A junta újabb letartóztatásokról ugyan nem adott hírt, de nyugati hírügynökségek beszámolnak arról, hogy a puccsis- ták öt nyugatnémet állampolgárt, továbbá egy holland újságírónőt és egy francia újságírót tartóztattak le. üt nyugatnémet közül három vidéken esett a katonák fogságába: Valparaisonban, Valdiviá- ban és Concepcionban. La Pažba, Bolívia fővárosába szerdán megérkezett a chilei ellenforradalmárok által kiutasított bolíviaiak újabb 117 fős csoportja. Arról nincsenek hírek, hogy Banzer ezredes rendszere milyen „fogadtatásban“ részesítette őket. A genfi székhellyel működő nemzetközi jogászbizottság táv- . iratban szólította fel szerdán a chilei katonai hatóságokat, hogy biztosítsák az országban tartózkodó politikai menekültek biztonságát és kerüljék a rövid úton végrehajtott kivégzéseket. A chilei katonai rendszer megszakította az országnak á Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal fenntartott diplomáciai kapcsolatait. A döntést hivatalos közlemény jelentette be. A Népi Egység kormánya 1972- ben vette fel a KNDK-val á diplomáciai kapcsolatokat. Az argentin kormány fenntartja diplomáciai kapcsolatait Chilével — jelentette be szerdán Buenos Airesben az argentin külügyminisztérium egyik közleménye. Egyidejűleg közölték, hogy Argentínában betiltják a chilei eseményekkel kapcsolatos tüntetéseket és nagygyűléseket, mert azok „kezdenek erőszakos cselekményekkel párosulni“. Ismael Huerta, a junta külügyminisztere az argentin döntés tudomásul vételét bejelentve arról is tájékoztatott, hogy változatlanul fenntartja kapcsolatait Chilével Franciaország és Portugália is. A külügyminiszter közölte, hogy ezenkívül eddig hét ország tájékoztatta a juntát a kapcsolatok fenntartásáról. Ezek: Brazília, Guatemala, Salvador, Uruguay, Spanyol- ország, Svájc és Nicaragua. Párizs — A francia közvéle ményt továbbra is élénken foglalkoztatja a chilei helyzet alakulása s országszerte sok helyen tartanak szolidaritási gyűléseket s a junta terrorja ellen tiltakozó felvonulásokat. A közvélemény széles rétegeiben megütközést keltett, hogy a kormány nem hajlandó elítélni a reakciós puccsot. Etienne Fajon; a FKP Politikai Bizottságának tagja levelet intézett Messmer miniszterelnökhöz s abban hangsúlyozza: a kománynak ez a magatartása súlyos kárt okoz Franciaország nemzetközi tekintélyének. KOPPENHÁGÁBAN négynapos tanácskozás után befejeződött Dánia Szociáldemokrata Pártjának 31. ülésszaka. A párt új elnöke Anker Jorgensen lett. DAR ES SAALAMBAN megkezdődött arbrit nemzetköziség 33 tagállamának pénzügymi- miniszteri konferenciája. ORTOLI az európai közösségek bizottságának elnöke a jövő hónap elején uz Egyesült Államokba utazik. Hivatalos közlés szerint fogadja majd Nixon elnök és az amerikai kormány több tagja is. A bizottság elnöke az Egyesült Államok és a kilencek gazdasági kapcsolatairól folytat majd tárgyalásokat. LONDONBAN egy laktanya garázsában nagyerejű bomba robbant. Egy katona és, négy polgári személy sérüléseket • szenvedett. A hatóságok a merényletben az Ír Köztársasági Hadsereggel rokonszenvezők újabb akcióját gyanítják.