Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)

1973-09-17 / 221. szám, hétfő

Csehszlovákia- Magyarország 113:97 (férfiak) és 68:78 (nők) A VÁRAKOZÁSNAK MEGFELELŐEN (MUNKATÁRSUNK, KOLLÁR JÓZSEF TELEXJELENTÉSE) Szombaton roggol verőfényes napsütésre, szélcsendes, ideá­lis atléta-időre ébredt Ostrava és környéke. A Csehszlovákia —Magyarország nemzetközi viadal résztvevői, versenyzők, ve­zetők egyaránt jókedvűen készülődtek a délután kezdődő ösz- szecsapásra. Mint erről már beszámoltunk, a férfiaknál kivétel nélkül mindenki előre elkönyvelte a hazai, a nőknél pedig a vendéggyőzelmet. Csupán az volt a kérdés, milyen lesz a pont­különbség a két-két csapat teljesítménye között. A versenyzők a következő választ adták a kétnapos összecsapás során. Szombaton 14,30 órakor a két válogatott felvonulása, a himnu­szok, üdvözlőbeszédek után a hagyományokhoz híven a 110 méteres gátfutással kezdődött a verseny, mégpedig kettős csehszlovák győzelemmel. Volt néhány szám, amelyben szinte biztosra vehető volt, hogy vagy az egyik, vagy a másik csapat tagjai dupláznak. így a gerely- hajításban Csík és Németh egy­más között döntötte ni az első­ség kérdését. Súlylökésbon Bra- becék ellen Varifiáknak nem volt esélyük és ugyanígy dup­láztak a hazaiak az 1500 méte­ren is. Meglepetés született a 100 méteres síkfutásban. Gresa re­mekül futott és 10,2-es magyar csúcsbeállítással győzte le a csehszlovák vágtázókat. 10 000 méteren Suchán fölényes győ­zelmet aratott, míg Bufka csak a táv első feléig volt verseny­ben a fiatal Fancsalival, aki őt jócskán megelőzve futott máso- - dikként a célba. Értékes első helyet szerzett Rózsa 400 méteren, s Major a magasugrásban. Ebben a szám­ban a moszkvai Universiade el­ső három helyezettje találko­zott ismét. A 219-es magassá­gon azonban csak Malý és Ma­jor volt versenyben, azaz Malý ezzel a magassággal már nem tudott megbirkózni, viszont Ma­jor megpróbálkozott a 222 cm- rel is, de sikertelenül. A 4X100 méteres váltók jó időket értek el és a csehszlovákok csak ha­talmas küzdelemben tudták a győzelmet kiharcolni. A magyar négyesfogat csupán egy tized másodperccel maradt el az 1964 óta fennálló országos re- kordttól, mely talán már a múl­té lenne, ha Gresa nem ragad bonn a váltásnál. A női számokban a várako­zásnak megfelelően a magasug­rás kettős hazai sikerrel végző­dött, sőt meglepetésre ugyanez megismétlődött a 400 méteren is, mert a sérült Szabóné csak a táv feléig bírta, addig veze­tett, de a végén erősen visz- szaesett. 1500 méteren győze­lemre mentek a magyarok, az első két körben átengedték a vezetést a csehszlovák lányok­nak, 1000 m-nél Völgyi ment előre, majd az utolsó kanyar­ban Kulcsár vette át a vezetést. Diszkoszvetésben mindkét ma­gyar több mint öt méterrel előzte meg a harmadik Novot- nát, vendéggyőzelem született Károly Zsuzsanna révén 100 m- en és a váltóban is fölényesen szerezték meg az első helyet. A szombati eredmények: Férfiak — 110 m gát: 1. Ná- deníček 13,8, 2. Hoferek (mind­kettő csehszlovák) 14,1, 3. Mi- lassin (m) 14,1,100 m: 1. Gresa (m) 10,2, 2. DemeC 10,2, 3. Ma­toušek 10,4, magas: 1. Major 219, 2. Malý 216, 3. Kelemen A SPORTFOGADÁS HÍREI A Športka 37. játékhete I. hú­zásának nyerőszámai: 30 31 33 40 44 49 A II. húzás nyerőszámai: 1 17 18 41 44 46 A MATES nyerőszámai: 5 15 26 29 32 213, távol: 1. Brož 762, 2. Kan- dár (m) 737, 3. Čech 719, súly­lökés: 1. Brabec 19,45, 2. Vlk 19,45, 3. Varjú 18,32, 10 000 m: 1. Suchán 28:56,6, 2. Fancsali (m) 29:56,2, 3 Bufka (cs) 30:58,6, gerely: 1. Csík 77,64. 2. Németh 76,96, 3. ‘ Halva (cs) 71,16, 400 m: 1. Rózsa (m) 47,4, 2. Stros 47,6, 3. Hegyes (mind­kettő csehszlovák) 48,0, 4X100 méter: 1. Csehszlovákia 39,7, 2. Magyarország 39,9, 1500 m: 1. Penkava 3:44,5, 2. Kováč 3:46,0, 3. Ligetkúti 3:46,2. Nők — 100 m: 1. Károly (m) 11,7, 2. Knapová 11,7, 3. Šzabó- né 11,9, magas: 1. Karbanová 180, 2. Mračnová 175, 3. Papp 175, 400 m: 1. Cerchlanová 54,7, 2. Macounová 54,9, 3. Könye 55,3, 1500 m: 1. Kulcsár 4:20,8, 2. Völgyi 4:21,4, 3. Sudická 4:24,1, diszkosz: 1. Bognár 55,44, 2. Kleiberné 55,04, 3. Novotná 50,06, 4X100 m: 1. Magyaror­szág 45,4, 2. Csehszlovákia 46,4. Tegnap a kalapácsvetők ösz- szecsapásával folytatódott a Csehszlovákia—Magyarország atlétikai viadal. Eckschmidt ö9,88-cal, idei legjobbjával kez­dett, s ez számára a győzelmet is jelentette. Charvát harmadik 69,30 méteres dobásával került a második helyre. A 400 méte­res gátfutásban a beteg Kodejš helyett Kárský jutott szóhoz. A magyar Árva az utolsó gátat még harmadikként vette, de ki­tűnően hajrázott és nyert. 200 méteren Matoušek és Gresa ví­vott ádáz harcot a győzelemért. Diszkoszvetésben az olimpiai bajnok Danék 62,90 nel kezdett, Fejér erre második dobásával 62,96 méterrel válaszolt, negye­dikre pedig 63,40 métert ért el és győzött. 5000 méteren a Jáns­ky diktálta iramot csupán Hoff­mann bírta végig és így kettős hazai győzelemnek tapsolhatott a közönség. Rúdugrásban salamoni dön tést hozott a versenybíróság. A gumimatrac ugyanis kilyukadt és ezért a versenyt nem lehe­tett folytatni. Mivel Spévák az első magasságot nem teljesítet­te, kiesett, a 480 cm-en már csak jelinek ugorhatott és ezért úgy döntöttek, hogy ezt a szá­mot a magyarok 6:3 arányban nyerték. 3000 akadályon az utolsó körig Tóth vezette a me­zőnyt, Itt azonban a két cseh­szlovák futó erősített, végül Molnár biztosan győzött. A 4X 400 méteres váltóban a cseh­szlovák együttes jobb taktikájá­nak köszönheti sikerét. A női számokban 800 méte­ren Kulcsár, a távolugrásban Bruzsenyák vitte győzelemre a magyar színeket, majd ugyanő a 100 méteres gátfutásban dup­lázott. 200 méteren meglepetés­re Knapová centiméterekkel előzte meg Szabó Ildikót. Ge­relyhajításban Kucserka jó eredménnyel szerezte meg az elsőséget. 3000 méteren megle­petésre Varcábnvá új csehszlo­vák rekorddal utasította maga mögé nagynevű ellenfelét. A súlylökésbon a várakozás­nak megfelelően Fibingerová fölényesen győzött és csupán 12 cm-rel maradt országos csú­csától. Irányi 15,62-vel magyar junior rekordot dobott. A fér­fiakhoz hasonlóan nagyon iz­galmas volt a 4X400 as váltó. PRÉMIUMOK Gyűjtőhely: sorozat és szám:sorszám: összeg TJ Plavba Déčín Pošta Vracov, hodoníni fo 564 263 4568 20 000 Kčs járás Gf 745 640 130 60 000 K£s TJ Tepna Náchod dp . 764 500 20 649 60 000 Kčs Pošta Tachov K 160 481 544 40 000 Kčs Pošta Pardubice 3 Mf 877 469 269 60 000 Kčs TJ Slovan Praha Orbis Hf 529 630 31 970 60 000 Kčs TJ Tatran Prešov ho 853 507 11 282 60 000 Kčs Pošta Praha 8 to 918 522 41 787 60 000 KČS Az utolsó váltásig a magyarok vezettek 10 méterrel, Cerchla- nová azonban ezt Kulcsárral szemben ledolgozta és győze­lemre vitte a csehszlovák vál­tót. , Amint ez tehát várható volt, a két válogatott találkozóján a férfiaknál a csehszlovákok győztek 113:97, a nőknél a ma­gyarok 78:68 arányban. A tegnapi eredmények: Férfiak — Kalapács: 1. Eck­schmidt 69.88, 2. Charvát (cs) 69,30, 3. Encsi 69,10, 400 m gát: 1. Árva 50,6, 2. Daniš 50,7, 3. Kárský 50,9, 200 m: 1. Matou­šek 21,1, 2. Gresa 21,3, 3. Kynos 21,7, diszkosz: 1. Fejér 63,40, 2. Danék 62,90, 3. Murányi 61,20, hármasugrás: 1. Katona 15,99, 2. Cifra 15,99, 3. Broda 15,54, 800 m: 1. Šišovský 1:48,9, 2. Fekete 1:49,5, 3. Hrenek (m) 1:49,8, 3000 m akadály: 1. Mol­nár (cs) 8:51,4, 2. Havel 8:51,6, 3. Tóth 8:55,6, 5000 m: 1. Jáns- ký 13:52,4, 2. Hoffmann 13:53,2, 3. Szekeres 14:00,2, 4X400 m: 1. Csehszlovákia 3:10,1, 2. Ma­gyarország 3:10,9. Nők — 800 m: 1. Kulcsár 2:06,4, 2. Velekei 2:08,7, 3. Su- chánková 2:09,3, 200 m: 1. Kna­pová 24,4, 2. Szabó I. 24,4, 3. Könye 24,8, gerely: 1. Kucserka (m) 58,82, 2. Linková 53,86, 3. Segetová 49,62, 100 m gát: 1. Bruzsenyák 13,8, 2. Krchová 14,2, 3. Schönauerová 14,2, súly: 1. Fibingerová 20,82, 2. Bognár 17,53, 3. Iványi 15,62, távolug­rás: 1. Bruzsenyák 642, 2. Papp 619, 3. Brezíková 604, 3000 m: 1. Varcabová 9:23,4 — csehszlo­vák csúcs, 2. Zsilák 9:23,6, 3. Pŕivrelová 9:38,5, 4X400 m: 1. Csehszlovákia 3:39,9 — orszá­gos csúcs, 2. Magvarország 3:40,1. Kovarik, az Inter kapusa megszerzi a labdát Trnaván a helyi Spartak elleni találkozón. ' vo,Vy felvl|[ MEGKEZDŐDÖTT A SÚLYEMELŐ Nassiri arany-, Szűcs ezüstérmes Havannában 50 ország részvéte­lével megkezdődött a súlyemelő- világbajnokság. Már az első szám­ban, az 52 kg-os csoportban világ­rekord volt szükséges az arany­érem megszerzéséhez. Az iráni Nassiri 240 kg-mal végzett az el­ső helyen. A régi csúcsot a szov­jet Szmetanij tartotta 232,5 kg-mal. Szakításban a japán Torikosi vég­zet az első helyen 102,5 kilóval, de versenyen kívül 105,5 kg-ot tel­jesített, ami új világcsúcs. Lökés, ben 140 kg-mal új világcsúccsal végzett az első helyen Nassiri és Szűcs Lajos 132,5 kg-mal második lett. Az összetett verseny végeredmé­nye: 1. Nassiri 240 kg, 2. Szűcs 230, 3. Szmalcerz 227 5, 4. TorK kosi 227,5, 5. Kösz’-' **'- B.. Hfjrtopan 217 fr­SZNL ťúchov—VSŽ Košice 0:0, Sp. Nová Ves—Handlová 1:2, Nové Zámky—Trebišov 1:0, Žiar—Detva 1:0, Ružomberok—Michalovce 1:1. SPORTHÍRADÓ # Jól .szerepelt a csehszlovák Navrátilová az amerikai Charlotte- ban rendezett nemzetközi tenisz­tornán. A negyeddöntőben 4:6, 7:5, 7:6 arányban legyőzte a szovjet Morozovát, az elődöntőben azon­ban 2:6, 3:6 arányban vereséget szenvedett az ausztrál Goolagong- tól. 0 A lengyelországi Janowban rendezett nemzetközi jégkorong- tornán a Spartak Hr. Králové 5:7 arányban alulmaradt a Dynamo Ber­linnel szemben. 0 A jégkorong BEK elődöntője ben: Düsseldorfer EG—Brynäs Gäv- le 2:2 (1:1, 1:1, 0:0). A döntőbe a svéd jégkorongozók jutottak, akik az első mérkőzést 7:3 arányban nyerték. 0 Brüsszelben nemzetközi atlé­tikai versenyen a francia Boucbeit 8:23,6 perces idővel új országos csúcsot ért el a 3000 méteres aka­dályfutásban. Néhány eredmény: 10 000 m: Polleunis (belga) 28:07,6, 2. Mora 28:08,8 — kolumbiai csúcs, 400 m: Brydenbach (belga) 46,5. 0 Walter Steiner és Hans Schmid, Svájc legjobb két síugró­ja, szeptember 15-én érkezett Cseh­szlovákiába és Frenštátban, a vi­lág legnagyobb műanyagsáncán több edzést tartanak. 0 A milánói nemzetközi tenisz tornán — 21 évnél fiatalabb játé­kosok vesznek részt — a cseh­szlovák versenyzők továbbjutottak a második fordulóba. Eredmények: Složil—Cosolini 6:3, 7:5, Šavrda— Durham (ausztrál) 8:6, 6:0, Toma- nová—Secchi 6:0, 6:1, Htiblerová — Tardo 6:1, 6:4. Kézilabda-Hű ­A hét végén folytatódtak a fér-,, fi és a női kézilabda-liga küzdel-. mel. A nőknél a Plastika Nitra otthonában alulmaradt a ZMDŽ: Bratislavával szemben, míg a fér-, fiáknál a Bratlslavában vendégsze-. replő Tatran Prešov kikapott a ČH-tól. Jól tartotta magát a Mar­tin Prágában a Dukla ellen és a félidőben még négy góllal vezetet* s csak a szünet utáni nagy hajrá hozta meg a hazai együttes győ­zelmét. Nők: Plastika Nitra -ZMDŽ Bra­tislava 13:16 (9:10), Lokomotíva Prešov—Štart Bratislava 8:12 (4:8), Inter Bratislava—Jednota Trenčín 24:7 (11:3), Odeva Hlohovec—Plzni) 24:11 (12:6), Ostrava—Zora Olo­mouc 3:7 (5:1), Gottwaldov—Tat­ran Stŕešovice 25:15 (12:8), Férfiak: ČH Bratislava—Tatran Prešov 13:11 (5:5), Dukla Praha — Strojár Martin 27:21 (12:16), Bo­hemians Praha—Gottwaldov 14:10 (10:7), Škoda Plzeň—VSŽ Košice 29:14 (17:4), Cementárne Hranice— Baník Karviná 18:14 (10:9), Tep. na Náchod—Slávia Praha 15:11. PORTISCh már továbbjutott ťortorozsban a sakkvllágha jno- ki hármas körverseny 9. mérkőzé­sén Portisch Lajos döntetlenül ját­szott a szovjet Polugajevszkij jel. Miután a korábban függőben ma­radt Portisch—Polugajevszkij játsz­mát a szovjet sakkozó föladta, a magyar nemzetközi nagymestern«. 4,5 pontja van, és függetlenül az utolsó három mérkőzés eredmé­nyétől, már bejutott a sakkvilĹg* bajnok-jelöltek mezőnyébe. Máso­dik helyen Polugajevszkij áll 2,3 ponttal, míg Gellernek 2 pontja van. A Ferencváros vette át a vezetést A magyar labdarúgó NB I 5. fordulójában a Ferencváros halvá­nyabb teljesítménnyel is biztosan győzött az MTK ellen, és jobb gólkülönbségével az'' élre ugrott. Azonos ponfszáma van az Ojpesti Dózsának, amely szikrázó mérkőzésen győzött a Honvéd ellen. A bajnokság egyetlen veretlen csapata a Salgótarján, ezúttal Doro­gon gól nélküli döntetlent ért el és az előkelő harmadik helyet tartja. A Vasas a múlt heti fellángolás után ismét gyengélkedett és erejéből csak döntetlenre futotta az Egyetértés ellen. A forduló meglepetése, hugy a Szeged lelépte a pécsi együttest. Nem bírt egymással a Csepel és a Rába ETO, valamint a Szombathely és a Tatabánya. A Videoton saját pályáján csak keserves győzelmet aratott a Zalaegerszeg fölött. A góllövőlistán Kozma 6 góllal át­vette a vezetést. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy nagy ve- télytársa az ötgólos Kuritár eltiltása miatt e héten nem játszott és inég a következő fordulóban sem léphet pályára. A 6. fordulóra szeptember 22-én kerül sor a következő párosítás­ban: Szombathely—Videoton, Tatabánya—Dorog, Salgótarján—Cse­pel, Rába ETO—Vasas, Egyetértés—Honvéd, Ojpesti Dózsa —MTK, Fe-. rencváros—Szeged, Pécs—Zalaegerszeg. Vasas—Egyetértés 1:1 (1:1) Góllövők: Vidáts, ill. Szuromi. A vendégcsapat szerzett veze­tést a 3. percben, de a Vasas há­rom perc múlva egyenlített. A két gyors gól után unalmas, alacsony színvonalú volt a játék. MTK—Ferencváros 0:2 (0:2) Góllövők: Szőke (tizenegyesből) és Ebedli. A két csapat fennállása óta a 130. mérkőzést vívta. Az első fél­idő első felében a fürge MTK-csa- tárok többször zavarba hozták a zöld-fehérek védelmét. A 20. perc­ben szerezte meg a vezetést a ven­dégcsapat. A kiugró Küt Dunai La­jos a tizenegyesen belül buktatta és a büntetőt Szőke értékesítette. A 39. percben egy szögletrúgás után Varga kapus kiöklözte a lab­dát és Ebedli tizenhat méterről hatalmas bombával szerezte meg a második ferencvárosi gólt. A hát­ralevő percekben magabiztosan és Időnként szellemesen játszott a Ferencváros. Szünet után is a Fe­rencváros irányította a fátékut. Albert Flórián a mérkőzés napján ünnepelte 32. születésnapját — ki­tűnő játékkal. Bp. Honvéd—Ü. Dózsa 2:4 (1:2) Góllövők: Kozma, Pál, ill. Faze­kas (2), Nagy László és Bene. Az első félidő szikrázó, hatal­mas küzdelmet és jó Játékot ho­zott. A Dózsa l:0-s előnyét a Hon­véd még kiegyenlítette, ám a szü­net után ellenállhatatlanul játszó bajnokcsapat fölényesen biztosí­totta sikerét — és a két pontot. Dorog—Salgótarján 0:0 Alacsony színvonalú mérkőzést vívott a két együttes. Mindkét részről több gólhelyzet maradt ki­használatlanul. Csepel—Rába ETO 1:1 (1:1) Góllövők: Bartos, ill. Kandi (ön­gól). A mérkőzés érdekessége, hogy a. csepeli együttes két gólt lőtt és mégis csak egy pontot szerzett. A 7. percben Kandi öngólt vé­tett és így a Rába-parti együttes jutott vezetéshez. A Mzaiak rá-« kapcsoltak, de csak a 45. perc­ben sikerült Bartós fejesgóljával egyenlíteniük. Szombathely—Tatabánya 1:1 (0:1) Góllövők: Kulcsár, ill. Tftth Kál­mán. Az első félidőben nagy hibaszá- zalékkal játszott a hazai csapat. Kísérleteit a 80. percben siker ko­ronázta, amikor Kulcsár kiegyen­lített. Szeged—Pécs 4:0 (3:0) Góllövők: Antal (2), Vörös és Vass (tizenegyesből). A mérkőzés első percétől napy iramot diktált a Szeged, amely minden csapatrészében jobb volt ellenfelénél. Videoton—Zalaegerszeg 1:0 (1:0) Góllövő: Karsai. Az egyetlen gól a 19. percben egy cseles szabadrúgás után szü­letett. Küzdelmes találkozó volt, mezőnyben jobban játszott a Za­laegerszeg, de gólt nem sikerűit 'Vz NB I. állása: 1. Ferencváros 5 4 0 1 10:4 8 2. Ű. Dózsa 5 4 0 1 16:12 8 3. Salgótarján 5 2 3 0 5:2 7 4. Honvéd 5 3 0 2 14:7 6 5. Rába ETO 5 2 2 1 7:7 6 6. Vasas 5 13 1 7:6 5 7. Tatabánya 5 13 1 7:7 5 8. MTK 5 2 1 2 6:6 5 9. Pécs 5 2 1 2 6:10 5 10. Szeged 5 2 0 3 10:9 4 11. Dorog 5 1 2 2 6:8 4 12. Videoton 5 1 2 2 4:8 4 13. Zalaegerszeg 5 1 2 2 3:7 4 14. Szombathely 5 0 3 2 4:6 3 15. Csepel 5 113 9:12 3 16. Egyetértés 5 0 3 2 5:8 3

Next

/
Thumbnails
Contents