Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-16 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó
MEXICO CITY A tápc> és í I lem tanár a társas összejöveteleken kötelező viselkedés szabályaira oktatja a növendékeit.- Szabad egy ilyen estélyen kigombolni a szmokingot? — kérde zi az egyik ifjú. ■Vr Csakis akkor — hangzik a válasz —, ha . verekedést akarunk megakadályozni .. . vagy kezdeményezni. 1973. IX. 1«. [Krokogyil) — Kérem, a nyersanyag normákat szigorúan betartották. Legfeljebb az kifogásolható, hogy építés közben fordítva tartották a tervrajzot (ROHÁC) Egy kisfiú érdeklődve nézi, hogy az anyukája tejben áztatott ubor- kaszeletekkel rakja tfile az arcát. — Ettől szebb teszek, kicsikém! — magyarázza az anyuka. Amikor a mama egy negyed óra múlva leveszi a különös pakolást, a gyermek csalódottan felkiált: — Anyu! Nem sikerült a varázslat! — A/, én mamáin nagyon szigorú asszony — meséli a 19 éves Giziké. — Ha éjfélig nem megyek haza ... x — Megpofoz? — Nem. Megeszi a vacsorámat. — Ne feledd, édes fiam — mondja a plébános —, hogy a legnagyobb ellenséged az alkohol. — Dehogy feledkezem meg róla. De arról sem, amit a múlt vasárnap tetszett prédikálni — hogy bocsássunk meg az ellenségeinknek. — Rossz bőrben vagy. Hol töltötted a szabadságodat? — Az első három napot egy szakadékban, az utolsó tizenegyet egy kórházban. Németóra az iskolában. — Das Hemd — mondja a tanító — az ing. Meg tudná mondani valaki, hogy milyen nemű? Pistike jelentkezik: — Fehérnemű. Szavamra mondón): tegnap iga zán nagyon szerencsés napom volt. Amint kiléptem a házból, néhány ismerőssel találkoztam. Mindnyájan mosolyogtak rám, a kezemet szorongatták, egészségi állapotomról érdeklődtek és akadtak, akik írásaimat is megdicsérték. Később egy kollégával találkoztam, aki bocsánatkérések közepette visszaadta a pénzemet. Körülbelül négy éve tartozott vele. már nem is számítottam rá. v Egy államdíjas köszönetét mondott, amiért valamilyen alkalomból üdvözöltem. Ilyen se történt még velem. A kávéházban a barátaim szívből nevettek a tréfáimon, — egyesek hangosan kacagtak. Az Oj Próza Kiadó elfogadta kiadásra az elbeszéléseimet. A kézirat már több mint két év óta pihent az illetékes íróasztalában, de éppen akkor olvasta el az utolsó sorokat, amikor beléptem és megállapította, hogy ez a gyűjtemény újkori prózairodalmunk egyik remeke. Még magamhoz sem tértem az élmények okozta kábulatból, amikor telefonon jelentkezett a színház és engedélyt kért arra, hogy egyik — zsenge koromban írt — darabomat bemutathassa. Pedig magam is úgy véltem, hogy ez az írásom nem ér semmit. Néhány szerkesztőségből meg kaptam az annyira várt honoráriumot. Az egyik valóban jelentős napilapunkban nagy cikk jelent meg életemről és életművemről. A szerző, aki a múltban már foglalkozott velem, beismerte, hogy előzőleg tévesen értékelte alkotásaimat és élesen elhatárolta magát attól a korábbi állításától, hogy műveimben burzsoá hatások érezhe tők. Jóformán meg el sem olvastam a hízelgő sorokat, amikor csengettek Az illetékes minisztérium vezető tisztviselője személyesen hozta el a lakáskiutalást és hangsúlyozta, hogy minden igyekezete ellenére sem sikerült gyorsabban szerezni egy olyan lakást, ami valóban méltó hozzám. Telefonon és személyesen kértek, hogy az elkövetkező 365 napon ebédeljek együtt kulturális és közéletünk vezető személyiségeivel, több mint 500 vacsorameghívást kaptam, sőt: meghívtak egy hajókirándulásra a Földközi-tengerre is. A kutatóintézetben, ahol dolgozom, arra kértek, hogy legyek szíves elfelejteni minden sértést és negatív értékelést, ugyanis mindez abból eredt, hogy elhamarkodottan ítélték meg a személyemet. Este éppen arra gondoltam, hogy becsületes munkám és irodalmi tevékenységem még a hitetlen tamásokat is meggyőzte kiváló emberi és írói tulajdonságaimról, amikor felhívott a sógorom. Persze részletesen beszámoltam neki a sikereimről. Ö halkan, de hangjában némi rejtett iróniával megkérdezte, hogy olvastam-e a reggeli lapokat. Beismertem, hogy nem. — Nem baj — mondta a sógor. — Akkor legalább tőlem tudod meg, Dogy engem ... szóval, engem tegnap kineveztek miniszternek! (Péterfi Gyulc fordítása) Műszaki ellenőrzés. — S kinek a hibájából váltok? — Az uram hibájából. — Miért, mit csinált az urad? — Beadta a válópert. Az asszony kérleli a férjét: — Ezt a kalapot vedd meg nekem! Hidd el, hogy tíz évvel megfiatalít! — Milyen kár, szívem — válaszolja a férj —, hogy nem viselhetsz egyszerre két kalapot! A tokiói étteremben a vendég teknósbékalevest rendel, bele kóstol, majd hívja a pincért: — Kérem, ebben a levesben egyetlen darab teknősbéka sincs. — Lehet uram — válaszolja a pincér —, de közölhetem, hogy az ön által rendelt császármor- zsában sem fog találni egy csipetnyi császárt sem. TEXAS! A focipályán a csatár megiramodik a partvonal mentén. Egyszerre dörrenés, egy revolvergolyó süvölt el a füle mellett. A játékos megtorpan. — Az ördög vigye el, úgy látszik, a bíró észrevette, hogy megint lesre szaladtam. — Mondja, mitől van magának ilyen dús sörénye? (GAZETA KRAKOWSKA) — Azért nagy kegyetlenség, hogy Ilyen kis ketrecbe zsúfolják őket? (PUNCH*) Egy tragédia története. (JXXH Jones minden este Brown özvegyénél teázik. < — Miért nem veszed feleségül? — kérdezi a barátja. — Gondoltam erre magam is — feleli Jones. — De akkor hol tölteném az estéimet? Két szicíliai legény összepofozkodik egy lány miatt. A verekedés után dühösen rohannak a békebíróboz. — Ez a csirkefogó — kezdi az egyik — két olyan pofont adott nekem, hogy három fogam kiesett. — Na és, te ezt csak úgy hagytad? — Dehogy hagytam! Három olyan pofonnal viszonoztam, hogy öt foga polvogotl ki tőle. A békebiró felfortyan: — Ha ti egymás közt ilyen békésen elintéztétek az ügyet, mi a fenét akartok tő lem? !» aliyfjí iMmjl $ -fj/jm Él Pun|p1|N iT5rWTiWSl i {Tria
